Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1925-04-29 / 17. szám
* Ära 30GO kor. ■*“—-------Ti zennegyedik évfolyam. Budapest, 1925 április 29. 17. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 150.000 korona. Félévre 75.000 kor. Állandó melléklet: TŐZSDEI HÍRADÓ VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. Telefon: 137-15. szám Ezer teritékes vacsorát rendeztek e héten a Vigadó nagytermében és 'nem vagyunk kiváncsiak arra, hogy «z ezer teríték közül hány maradt gazdátlan és hogy amelyeknek 'gazdája akadt, hány városatya-jelölt foglalta le azokat. Úgy halljuk azonban, hogy az egyetértés cjz . n a grandiózus vacsorán, amelyet a veízérek hatalmas flottatüntetésnek szántak, nem volt teljesen kielégítő. Még ezen sem csodálkozunk. A blokk, amelynek urai, reméljük, jól vacsoráztak negyvenötezer koronáért és vacsora után — ebben is tűrhetetlenül hiszünk — jól kiszavalták magukat, meglehetősen heterogén elemekből áll. Az osztályharc alapján álló szocialisták keveredtek a polgári öntudattal ékes demokratákkal és ott voltak a vidéki kerületeket képviselő Kossuth-párti urak is. Azért az ujságcimek- ben mindenesetre jól festett az „ezeríeritékes vacsora“, .amely közben mindenki zavartalanul elmondhatta a véleményét. Váz son yi Vilmos hűségnyilatkozatot követelt Ripka Ferencíöl, emlegette a budai katholikus plébánost, a terézvárosi hitközségi elnököt. Monacói és Franciaországot, a szocialisták követelték a munkások jogait, Fábián Béla pedig nyúzta tovább az Okolicsányi-Pödör-Léderer hasonlatokat. Egyszóval az ezeríeritékes vacsorából mindössze a teríték, meg a borjupörkölt volt a konkrétum, a többi csak hig lében úszkáló szó maradt. És ugyanez történik a másik oldalon is, azzal a különbséggel talán, hogy Wolffék még a frázisokban és az ötletekben is szegényebbek és nem igen tudnak egyebet, mint rothadt kereszténynek nevezni mindenkit, aki nem szolgálja az ö politikai céljaikat. Kérdezzük ezután, hogy miért szavazzon Budapest polgársága ezekre az urakra, akár a jobb-, akár ’a baloldalon állanak is? A választ nem mi, hanem az események adják meg. Esemény pedig körülbelül a vigadóbeli mam- mut-vacsora időpontjában kettő történt. Az egyik az. hogy sikerült megtalálni a szükebb kereteket, amelyekben jobban és biztosabban működhetik Budapest adminisztrációja, a másik pedig az, hogy az üzemeket ellenőrző bizottság nagyjában és egészében. befejezte munkáját, amelynek eredményeképen Budapest székesfőváros megszabadul egy csomó fölösleges üzemtől és megtakard esztendőnkint sok milliárd kiadást. Megszületett tehát a városházi újabb és az eddigieknél sokkal, de egészségesebb létszámredukció. Szürkén és szárazon mondva, megszűnik az alpolgármesteri címmel és jeléggel feli ruházott 'tanácsnoki állás, valamint az ügyosztályok és tanácsnokok száma is a jövőben, néggyel kisebb lesz. A gyakorlatban pedig ez mindennél többet jelent és ez az, hogy a főváros tanácsában kidől a kurzus három legjellegzetesebb oszlopa. Szinte hetek kérdése mái-, hogy a Városházán nem lesz szerencsénk többé Zilahi Kiss, Jenő' alpolgármester úrhoz, valamint Schöberl Ferenc és P u r é b 1 Győző (Oh, zeng- zetes magyar nevek!) tanácsnok urakhoz. Az uj közgyűlés tehát nem fog találkozni eme kurzusnagyságokkal, akiknek kivonulásával aligha fog veszíteni a tanács, sem tekintélyében, sem szaktudásában, sem munkaképességében. Azt a felháborodást, amely Budapest lakosságának nagyobb részében Zilahi Kiss Jenő alpolgármester ur politikai természetű tevékenykedései iránt él, sajnos, súlyos bírói ítéletek pecsételik meg és néhány érdemes újságíró, publicista fog ülni vagy már ült is azér't, mert a polgárság ítéletének talán a szokottnál és megengedettnél élesebb hangot adtak. Meg kell azonban állapítani a bucsuzás órájában azt. hogy Zilahi Kiss Jenő alpolgármester ur politikai tevékehysége Budapest polgárságának nagyobbik felében — amint ezt a választások napnál világosabban be fogják igazolni — mélységes jíelháborodást keltett. A politikai tevékenységen túl azonban Zilahi Kiss Jenő alpolgármester ur és társainak működéséről sem mi, sem a polgárság sem jót, sem rosszat nem tudunk mondani. De strigis, quae non sunt, nulla mejntio fiat. Az alkotások, a nagy reformok boszorkányairól ne beszéljen senki, mert ezek az urak vagy nem tudtak, vagy in.em akartak ilyenekkel előállank Pedig a budapesti Városházán immár itradició volt az, hogy vezetőállásokban, exponált helyeken álló főtísztvise- lők: tlmberek voltak a 'talpukon, ötleteik voltak és amikor hivatalos szobájukat végleg elhagyták, csak az elismerés hangján lehetett róluk szólani. Az alpolgármesteri szobából az utolsó tíz esztendőben olyan emberek távoztak el, mint gróf Fes- fetich Géza, Déry 1 crenc, Harrer Ferenc, Rózsavölgyi Gyula, a tanügyi tanácsnok székét ez alatt az idő alatt Wildner Ödön, Buzáth János és Városy Gyula hagyták el, mig a közgazdasági ügyosztály éléről hosszú, nemes munka lián dr. Vita Emil távozott. Hát hol vannak Zilahi Kiss Jenő, Schöberl Ferenc és Purébl Győző érderhei, amelyek jogot adnának neikik arra. hogy az előbb felsoroltak bármelyikének csak a saruját is megoldhatnák. Menjenek el Zilahi Kissék patrónusai Budapest bármely házába. meg fogják látni, hogy ama díszes névsor bármely tagjának tudnak érdemeket felróni a legegyszerűbb emberek is, de mondják meg nekünk, hogy hol mit és mikor csináljak Zilahi Kiss Jenő és társai? Ne gondolják, hogy a bucsuzás óráiban a politika motndatja ezeket Budapest népével. Csak egyetlen példára, Harrer Ferencére hivatkozunk. Harrer a Károlyi-kormány bécsi követe volt. Majd később a A IX. választókerületi Községi Polgári (Ripka) Párt Podmaniczky-utcai helyiségében tartott párt- vacsorán. amelyen a választók nagy számmal jelentek meg, Wild József nemzetgyűlési képviselő szenzációs beszédet mondott. Hangsúlyozta Nagy-Budapest kiépítésének szükségességét, hogy igy olcsóbbá váljék a városi adminisztráció és ne kelljen annyi tisztviselőt elbocsátani. Takarékosságot követel elsősorban az ü z e m ei k n é 1. Csak a villamosvasútnál 2500 vágón szenet lehetne évente megtakarítani! és a közlekedést is olcsóbbá lehetne tenni, ha a vállalat külföldi hitelt kapna. Bécs három billiót takarított meg a 'múlt esztendőben, amikor nálunk óriási deficit mutatkozik a városi háztartásban. Az uj törvényhatóságnak gazdasági feladatok megoldására kell töreked- n i e. A politikát és személyeskedést ki kell küszöbölni és helyette behozni a morált. Nem- lehet tűrni azt a szellemet, ameily lehetővé tette, hogy az egyes üzemeknél fungáló városatyák1 milliós húsvéti ajándékokat kapjanak. Fogadásokat ugyan még nejm kötnek Budapesten az emberek, de ma már szinte a keresztrejtvénynél is divatosabb Pesten a jósolgatás, hogy ki milyen arányban fog győzni, vagy bukni a községi választásokon. Természetesen maguk a pártok és pártemberek a leginkább elfogultak. A napokban például láttunk Wolíf-párti kombinációkat. amelyek szerint a mandátumok a következőképen oszlanának meg: Egyesült Keresztény Községi Pártok 100—120 Fővárosi Polgári (Ripka)-párt 40—50 Fővárosi Szabadelvű Párt 10—15 Demokratikus blokk 65—100 Csaknem ugyanilyen a demokratikus blokk Iciveli békáinak jósolása is. csak éppen hogy a maguk győzelmét állítják be biztosnak. Az ő álmaik külügyminiszteri szerepkört 'töltötte bc(, végül pedig a szocialista Peidl-kormány a Városháza vezetésére küldötte ki. Nagyon sokan vannak Budapesten, akik Harrier Ferencnek ezt a politikai szereplését nem méltányolják, vagy talán el is ítélik, de nincs Budapesten egyetlen ember sem. aki el ne ismerné kiváló kvalitásait, eil ne ismerné, hogy a főváros tanácsának mindenkor legerősebb, legnagyszerűbb oszlopai közé tartozott. Ha Zilahi Kiss Jenő ék ugyanilyen tehetségesek, ugyanilyen alkotózsenik lettek volna, akokr minden fajvédő és reakciós politikájuk dacára, nehéz szívvel válnánk meg 'tőlük, így azonban a Városháza portásán kivid, akinek ez hivatalbeli kötelessége, egy lélek sem billenti meg utánuk a kalapját. Amig a tuls ó partokon szavainak és e z ie rilt c) r Ft é! k e $ v ai c s o r áik a it e s zne k, emezen az oldalon Zilahi Kis sé két búcsúztatják. Ugyanakkor pedig', akik a város érdekében dolgoznak, tudomásul adják, hogy a főváros három nagy üzemének gazdaságosabbá tételével évenkint s o k-s ók millió aranykoro n á t lehet m e g t a k a r i ta n i. í Budapest polgárságának nem lesz nehéz feleszmélni, hogy kik tesznek hangzatos Ígéreteket és kik dolgoznak, kik 'takarítják meg a város pénzét és kik kötnek útilaput Zilahi Kiss Jenőék talpa alá. Ha a főváros az előtte álló rengeteg munkát simán és gyorsam akarja .megvalósítani, akkor a városi politikának nem szabad szemben állania az országos politikával. Csak a város szenvedett az alatt, hogy a mostani vezetőség nem tudott zökkenő nélkül kapcsolatot fenntartani a kormánnyal. Nem hiszi, hogy ha a másik szélsőség kerülne uralomra jobb viszonyokat tudna te|r,emteni. A polgárságnak tehát az az érdeke, hogy egy szélsöségmentes polgári frontot teremtsen meg. Furcsának találja a polgároknak a szocialistákkal való szövetkezését. A szocialistáktól csak ügyes trükk ez, amikor másokat tolnak előre), hogy a v ár ősi politikába beletanulhassanak és ne kelljen nekik demagóg ígéret e; i^ két beváltani. A polgárság legyen önálló és vívja ki egyedül a maga harcát. Beszélt még Füzesséry Zoltán listavezető, továbbá P a 11 a y Miksa és Mészáros Győző, a Kávés-Ipartestület aleánöke. Érdekes és jellemző, hogy Wild Józsefnek erre a szenzációs leleplezésére senki egyetlen szóval sem válaszolt. szerint a jövendő törvényhatósági bizottság 'tagjainak száma; pártok szerint a következő lenne: Demokratikus Blokk 125—150 Fővárosi Polgári (Ripka)-párt 30—40 Fővárosi Szabadelvű Párt 10—15 Egyesült Keresztény Községi Párt 60—70 Kétségtelen az, hogy ezek inkább óhajtások, mint komoly esélyek. Bizonyosra semmit sem lehet venni, s aki objektiven akar ítélni, még a legutolsó nemzetgyűlési választások szavazati eredményét sem tekintheti csalhatatlan bázisnak arra nézve, hogy melyik párt milyen esélyekkel indul a küzdelembe. A választási küzdelmen kívül álló hegyen kiszámították, hogy a legutóbbi nemzetgyűlési választások szavazatainak megoszlása alapján kiszámítva az akkor szerepelt pártok a következő Wiid József leleplezése a városatyáknak nyújtott milliós húsvéti ajándékokról A polgárságnak az az érdeke, hogy szélsöségmentes polgári frontot teremtsen DéjMrc koebMcKtt öolfféS portiján Mit mondanak a legutolsó nemzetgyűlési választások tanulságai ?