Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1925-04-01 / 13. szám
2 Budapest, 1925 április 1. ügyét, sürgősen gondoskodnia kell arról, hogy a* üzemek és a közigazgatás viszonya szabályoztassék és ezáltal lehetővé váljék uj fővárosi hitelek megszerzése és ud, nagy közmüvek alkotása, a régiek fejlesztése. Ebben a produktiv munkában Budapest egész polgársága, legyenek jobb- vagy balpártiak, munkások, iparosok, kereskedők, vagy hivatalnokok : valamennyien meg fogják találni egymást és az összes bontóelemek, akik csak abból tudtak élni, hogy marakodtak egymással, vagy egymást elgáncsolták, el fognak tűnni a politika porondjáról. És elérkezik majd az idő, amikor csak mint rossz álomra emlékszünk vissza, hogy ezeknek az izgága embereknek a lobogóján e név volt olvasható: Wolff Károly. A Ripka-párt meghódította a Terézvárost A községi polgári-párt nagy lendülettel szervezkedik az egész főváros területén A Ripka-párt szervezkedése a főváros összes kerületeiben hatalmas méretekben indult meg. Egymást érik a gyűlések és a polgárság nagy tömegekben seregük a békés munka és a megértő szeretet zászlója alá. Nincs a fővárosnak ma már kerülete, ahol a Ripka-párt megfelelő szervezettel ne rendelkeznék és nap-nap után a küldöttségek egész tömege jelenti be a legkülönbözőbb csoportok csatla-- kozását. A szervezkedés Intenzivltása azonban sehol sem érte el azt a rendkívüli lendületet, amelyet a Terézvárosban, Vázsonyi Vilmos híres kerületében látunk. 'Amióta magyar politika és Terézváros van, ez volt a fővárosnak a legöntudatosabb kerülete. A terézvárosi polgárság mindig megtartotta józanságát és sohasem engedte magát járszalagon vezettetni. Ez a polgárság mindenkor elvekért küzdött és sohasem bálványozott személyeket. Itt megbukott Jókai, megbukott Hieronymi és sorsát Vázsonyi sem kerülheti el. A Terézváros polgársága nem hódolt be a kurzusnak, kitartott a demokratapárt mellett akkor, amikor ez a polgári józanság és a polgári munka megbecsülését, a jogegyenlőséget és a szabadságok szeretetét képviselte. Nem hajlandó azonban a terézvárosi polgárság együtthaladni Vázso- nyiékkal akkor, amikor azok a szocialisták jármába hajtják fejüket, holott nagyon jól tudhatják, mert keserű példák állanak előttük, hogy minden polgári koalíció háttérbe szorul akkor, amikor a szocialisták ragadják kezükbe a hegemóniát. Ez az egyik oka annak, hogy a terézvárosi polgárság, szakitva a múlttal, vágj' talán inkább szakítva azokkal, akik megtagadják a múltat, Ripka Ferenc pártjába siet. Ugyanakkor azonban nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy ebben a kerületben a Ripka-párt szervezése páratlanul agilis ke^ zekbe, dr. Farkas József miniszteri tanácsos kezébe került. Ez a kiváló férfiú, aki csak a múlt héten ragadta el a terézvárosi polgárságot nemes gondolatokkal telitett, pompás beszédével, páratlan elánnal szervezi tömött sorokba a polgárságot, amely megértette, hogy csak annak a pártnak van joga a városházi hatalmat megszerezni, amely a békés munka és a polgári vezetés alatt való megértő szeretet atmoszféráját teremti meg. Radocza Jáaos a Ripka-pártról A terézvárosi Ripka-párt a napokban választotta meg az egyes kerületek pártelnökeit. E választás révén a IX. választókerület élére Füzesséry. Zoltán ny. főispán, a X. választókerület élére Radocza János, a XI. választókerület élére Bayer Antal gyógyszerész kerültek. • ,Az intézőbizottsági ülésnek, amelyen ezek a választások történtek, külön ünnepi nevezetessége volt az, hogy Radocza János, Budapest eme rendkívüli tiszteletnek örvendő ősz polgára nemcsak megjelent és bejelentette aktivitását, egyben azonban nagyszabású beszédet is mondott. Elmondta, hogy ötvenkét esztendő óta képviseli ennek a kerületnek az érdekeit, részben a parlamentben, részben a főváros törvényhatósági bizottságában. Megemlítette azt a közismert tényt, hogy a Terézvárosnak alig van polgára, akihez személyes nexus ne kötné. Elérkezett az életnek ahhoz a mérföldkövéhez, ahol a polgárt megilleti a teljes és tökéletes nyugalom, most azonban olyan időket élünk, hogy senki sem pihenhet. Nem lesz tehát hűtlen a Terézvároshoz, aminthogy a Terézváros is mindig hű marad őhozzá. Örömmel vállalja tehát a mandátumot, amelyet neki felajánlottak és szent meggyőződése, hogy diadalra fogják vinni a lobogót. Nagy elismeréssel nyilatkozott Ripka Ferenc kormánybiztosról. aki nehéz időkben súlyos feladatra vállalkozott. Elismeri — úgymond — Vázsonyi Vilmos érdemeit, de az a tény, hogy most a szocialistákkal állt össze, minden érdemét elhomályosítja. A Terézváros polgársága el van szánva arra, hogy megakadályozza 1918 felidézését, pedig a szocialistákkal való szövetkezés erre vezet. Ismételten kijelenti, hogy a Ripka-párt megalakulását a székes- főváros érdekében annyira fontosnak tartja, hogy betegsége és öreg kora ellenére kilép a passzivitásból és minden erejét a pártnak szenteli. Radocza Jánost az intézőbizottság jelenlévő tagjai zajos lelkesedéssel ünnepelték és kijelentéseit nagy megnyugvással fogadták. Ugyancsak ezen a gyűlésen tizenöt érdekképviselet küldöttsége jelent meg, amelyek a párthoz való csatlakozásukat jelentették be. Készülnek a Ripka-párt terézvárosi jelölő listái A lapokban már többizben jelentek meg híradások arról, hogy a Ripka-párt elkészült jelölőlistáival. Mindezek azonban csupán kombinációk, amelyek igen sok esetben messzeállanak az igazságtól. Tény az, hogy a Ripka-párt eddig egy kerületben sem fejezte be a jelölések megejtését. Úgy látszik azonban a Terézváros lesz az, amely ieg- elsösorban tudja nyivánosságra hozni majd jelölőlistáit, amelyek a vonzó nevek egész sorát tárják fel. Ezek a terézvárosi listák már nagyrészben elkészültek, egyelőre azonban még csak a listavezetők nevei kerülhetnek nyilvánosságra. Ezek a kő vetkezők : IX. választási kerület: Füzesséry Zoltán ny. főispán, Örkény Hugó kormányfőtanácsos, a Török-gyógyszertár r. t. vezérigazgatója; X. választási kerület: Radocza János ügyvéd, dr. Farkas József ny. miniszteri tanácsos; XI. választási kerület: Bayer Antal gyógyszerész, T o 1 n a y Kornél, a Máv. ny. elnök- igazgatója. Olyan nevek ezek, amelyek a főváros törvény- hatósági bizottságában a legméltóbban fogják képviselni a Terézváros polgárságát. A budai szervezkedés A budai kerületekben most már egészen bizonyos, hogy azokat a Ripka-párt teljes mértékben elhódította Wolff Károlytól és barátaitól. Itt is nagy agilitással folyik a szervezkedés, amelynek egyik kiemelkedő pontja lesz az az április 2-iki zászlóbontó nagygyűlés, amelyet a Ripka-párt Kelenföld— Lágymányosi szervezete a Gellért-fürdő nagy für- dőcsarnokábao tart, amelyen Ripka Ferenc kormánybiztoson 'kívül Vass Józsefi népjóléti miniszter is megjelenik és felszólal. Itt a szervezési munkálatokat Becsey Antal. Sümeghy László közjegyző és D i n i c h Vidor volt nemzetgyűlési képviselő végzik nagy lelkesedéssel. Budán egyébként minden héten több helyen tart gyűlést a Ripka-párt, amelynek központja a Budai Társaskörben van, Óbudán Andréka Károly főkap|tányhelyettes, Szilágyi Károly és Schmidtkunz Ferenc vezetésével szervezkedik a párt. Nagy pártgyűlés lesz legközelebb a Krisztinavárosban is, amelyet Baranszky Gyula dr. és Szombathy Kálmán hívtak össze. A Víziváros kispolgárai külön szervezkedtek és kaszinót alapítottak a Margit-köruton, amelynek ezernél több tagja van, s a Vízivárostól elkülönítve, a régen Országút néven ismert külső Víziváros polgárságaként alapítottak pártot a városi választások idejére és ez az uj párt a Ripka-párttal kivan egybekapcsolódni. A zászlóbontó ünnepélyen az uj nagyszabású kaszinóban, A Budai Polgári Klubban, megjelentek a Bethlen István gróf által életre- hivott és Ripka Ferenc vezérlete alatt álló párt budai öt választókerületének vezérei. Az uj párt különben fuzionált a dr. Kozma Jenő vezetése alatt szervezkedő vízivárosi anyapárttal. A nagyarányú társasvacsorán felszólaltak Csézly Lukács és Hermann Béla, a klub elnökein kiviil dr. Ripka Ferenc kormánybiztos, dr. Kozma Jenő, Becsey Antal, Holló Árpád, a kisiparosok nevében Reiff fodrászmester és Appel József. A vacsora alatt a Polgári Klub dalárdája énekszámokat adott elő, amelyet az egybegyűltek zajos tapsokkal honoráltak. A Józsefvárosi Polgárok Szövetsége Beth’en miniszterelnökhöz A Józsefvárosi Polgárok Szövetsége, amelynek tiszteletbeli elnöke dr. Ripká Ferenc kormány«, biztos, a napokban avatta fel központi párthelyiségét a Savoy-szálloda első emeletén lévő helyiségeiben. Ez alkalommal botfai H ti vös Iván indítványára a következő sürgönyt küldötte Bethlen István gróf miniszterelnöknek: A Józsefvárosi Polgárok Szövetségének mai pártfelavató ünnepén meleg szívvel üdvözöljük Nagyméltóságodat. Olyan törvényhatóságot akarunk választani, amely meghozza a fővárosnak a gazdasági fellendülést, polgárságának a gondtalan boldogulást és jólétet. Nagyméltóságodat is mindenkor ez a gondolat vezette, ezért odaadásunkról és törhetetlen ragaszkodásunkról biztosítjuk. B e 1 o- potoczky Kálmán, a Füszerkereskedők Országos Egyesületének t. elnöke, dr. Friedrich Vilmos egyetemi magántanár, a Munkáspénztár főorvosa, dr. Q a á 1 Endre ny. államtitkár, G r ü n f e 1 d Gusztáv háztulajdonos, botfai Hűvös Iván vezérigazgató, O r o s i Gyula vaskereskedő, dr. Offner Oszkár háztulajdonos, Schmidt Richárd malomtulajdonos, Zeenger Béla kőfaragómester, Sperling Jenő tüzhelygyáros, Kölber Jenő kocsi- gyáros, és dr. Kauz el Lipót ügyvéd. A hadviseltek csatlakozása . .. A Ripka-párthoz újabban csatlakozott testületek kozott igen kiemelkedő jelenség,'hogy a napokban bejelentettek a párttal való együttmunkálkodást a Hadbanrésztvettek és Polgárok Pártja is, akiknek erőteljes egyesülete a Kertész-utca 26. szám alatt székei. A hadbanrésztvettek küldöttsége Zsiross István ezredes vezetésével jelent meg Ripka Ferenc kormánybiztos előtt, akinek bejelentették csatlakozásukat és biztosították őt legteljesebb támogatásukról. A Hadbanrésztvettek Pártja egyébként április 17-én a Vigadóban nagygyűlést tart. amelyen megjelenik Ripka Ferenc kormánybiztos is. Egyéb gyűlések A legközelebbi időben a Ripka-párti gyűlések egész sorát tartják meg. Ezek közül egyelőre a következő gyűlések időpontját határozták meg : A Kőbányai Kaszinóban (Füzér-utca 13) április 15-én, délelőtt 11 órakor lesz gyűlés. A külső Lipótvárosban a Népszállóban a Vili. választókerület polgárai gyűlnek össze április 16-án. A VII. közigazgatási kerület XIV., XV.. XVI. választási kerület választói az állami kereskedelmi iskolában (Thököly-ut és Aréna-ut sarok) tartanak gyűlést. A XXI. választási kerületben Ereky Károly elnöklésével lesz gyűlés, amelynek helyét és időpontját eddig nem határozták meg. Budán csak egyszer volt kutyavásár Wolffék már a jelölteket is kötéllel fogdossák W o I f f Károly és pártja a legelkesíeredettebb érővel dolgozik, hogy pozíciójából megmentse azt, ami még megmenthető. Kétségtelen -tlény az, hogy gyűlésekben, szónoklatokban, a jelszavak halmozásában ők vezetnek, egyetlen párt sem szerepel annyit a hordón, mint ők és egyetlen párt sem feszit! meg erejét annyira, mint amennyire ők cselekszik ezt. Mégis szintéi ők magák szabad szemmel is láthatják, minit áldozik te a csillaguk még ott is, ahol azt hitték, hogy az a legfényesebben ragyog. Ma már egyébként bebizonyosodott azt is,, hogy nemcsak Wolö Károly pártja bukott meg, de őt magát, a nagy Wolffot, szintén elérheti egyéni végzete. Elmondtuk már máskor is. hogy Wolff Károly már a saját hazájában sem próféta és a második kerületből. ahol ellenállhatatlannak! és legyőzhetetten- nek hirdette magát, fel kellett szednie a sátorfáját és át kellett vitorláznia az első kerületbe, ahol még reméli, hogy listája élén talán belovagol a közgyűlési terembe. Helyzete tehát tarthatatlanná vált a Vízivárosiban, ahol a második kerület polgársága a békebontó Wolffék iránit való elkesleredésböl, pártállásra való tekintet nélkül egyesült a községi választásokra és mega lak i tóttá a Budai Polgárok Szövetségét. Megugrattak hát a Vizivárosból, de 'a Krisztinavárosban sem fogadták őket valami szívesen, aminek legélénkebb jele, hogy a Krisztinavárosban már nemcsak, hogy választóik nincsenek, de jelölteket Is csak kötéllel tudnak fogni. Mutatja ezt a a ,a. tény. hogy a Krisztinavárosban összeállított választási listájukon csak 4 ismert nevet tudtak a lista élére állítani, hogy elpártolt korifeusaik helyéit azután ismeretiem soha nem hallott nevekkel töltsék ki. A krisztinavárosi Wolff-párti listának négy első neve ugyanis wolfenaui Wolff Károly, Schlacht» Margit, Joanovits Pál dr. és Szigethy János. Az utánuk következő nevek azután' teljcfen Ismeretlenek és csak azt hirdetik, hogy Wolff Károlyt és barátait nemcsak a választók hagyták el, de elhagyták azok a hívei is. akik négy esztendőn át' a közgyűlési teremben támogatták. Hogy nem valami nagy lelkesedéssel történt ez a támogatási, azt mindenesetre élénken bizonyltja az, hogy az első pillanatban, amikor megszabadulhattak a régi terror alól, s amikor visszanyerhették szabad akaratukat, odébb álltak és elhagyták a rettegett vezért. Vigasztalásukra még az sem szolgálhat, hogy esz a négy név, ameäv a 'krisztinavárosi lista élén szerepel, szerintük kent er ben ér célt, mert Budán nagyon kétségesnek tartják még azt K hogy legalább a régi Wolff-párti vezérek mandátumhoz jussanak. Telefon: 48-21, 191-46 Sürgönyeim : LUXAUTÓ MERKÚR RERAUTOCZEIH Budapest, VI. kerület. Gróf Zichy Jenő-ik. 11.