Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1925-12-02 / 48. szám
Tizennegvf dik évfolyam Ara 3000 kor. Budapest, 1925 december 2 48. szám. I • ÍÍIL- Illiuuií mi - íruf IHIr ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 200.000 korona. Félévre 100 000 K. Állandó melléklet: GAZDASÁGI HÍRLAP VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁG! HETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EHIL Megjelenik minden szerdán Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. ker.f Sziv-utca 18. sz. Telefon : 137—15. szám Sok szó, kevés eredmény: valahogy igy jellemezhetnénk a főváros uj rezsimiének munkáját. A nagy átfogójelentőségii kérdések, amelyek eddig napirendre kerültek, egészen simán, nyugodt mederben nyertek megoldást. He ezeket az ügyeket tulajdonképpen nem is a bizottságok, nem is a közgyűlés intézte el. Ezek az ügyek ott nyertek megoldást az ostendei tanácskozáson!, vagy azokon a zárt ajtók mögött folyó tárgyalásokon, amelyeket R i p k a Ferenc főpolgármester szobájában a; pártok vezérei folytatnak időnként. A bizottságok? A közgyűlés? Szinte jelentéktelen ügyekkel pepecselnek, de mindent olyan szóáradattal öntenek körül, hogy a szegény pesti polgár váiva várja már, mikor menekül végre a főváros a szavak vizözönétől a cselekvések Noé-bárkájára. Senkinek sem lehet kifogása ellene, hogv a városatyák kiöntsék szivük keserűségét és lokális jelentőségű kérdésekkel foglalkozzanak, de valahogy az az érzésünk mégis, hogy sok a szó kevés az eredmény. Egyetlen egy példát mondunk csak el. Nem is a magunk kritikája, hanem egy szociáldemokrata városatyáé. Az egyik bizottsági ülésen az autóbuszüzem költségvetéséről volt szó. Kifogásolták, hogy az autóbuszüzemnél túlságosan sok az ellenőr. A végeláthatatlan vitát megsokallta azután az idézett szocialista bizottsági tag és elkeseredve jelentette ki, hogy ide a bizottságba sem ártana egy — i d ő eile n ő r t állítani. A szellemes és jogos kritikának azonban mégsem volt meg az eredménye, mert az autóbusz-ügyet nem kevesebb, mint három órahosz- szat tárgyalták, beszéltek és beszéltek, kifogásokat emeltek, obstruáltak és a végén mindent megszavaztak úgy, ahogy az eredeti előterjesztésben foglaltatott. Hát valahogy mégis csak sok lehet a szó és kevés az eredmény, ha már ők maguk, a bizottsági tag urak is észreveszik, hogy többet beszélnek a kelleténél. Annál is inkább úgy gondolkozik azonban Budapest polgársága;, amely mindenesetre sokkal kíváncsibb a kielégítő alkotásokra, mint a szónoki remekekre. 1 ; Van vagy húsz esztendeje, amikor egyszer R é- n y i Dezső, aki akkor még városi főjegyző volt, tanulmányt irt a főváros adminisztrációjáról. Kimutatta, hogy a bizottságok, albizottságok és házibizottságok száma több, mint kilencven. Ez a szám azóta csak szaporodhatott, pedig Rényi Dezső már akkor is bizonyos kritikai éllel a „bizottságok városának“ nevezte el Budapestet. Nem egészen osztjuk azt az aggodalmat. amely a bizottságok nagy számát difikul- tálja. Nem árt az. ha a város polgárságának képviselői minél intenzivebben részt vesznek a városháza munkájában. A tanácsban és a tisztviselői karban is csak véges elmék ülne k, sohasem árt a kritika és sohasem árt az. ha a város lakosságának képviselői a legcsekélyebb ügyben is elmondhatják kritikájukat. Ennek ai kritikának azonban tömörnek kell lennie, nem szabad fölösleges dolgokra kiterjeszkedni, mellőzni kell a személyeskedést és -a múltért való rekriminálás helyett a jövőbe néző • szemmel kell előrehaladni. Ugylátszik az a betegség, amelynek nyomait először a közgyűlés életében fedeztük fel. átterjedt a bizottságokra is. Hiszen rendben van. ha az uj rezsim krtni akarja, voltak-e igaz- . ságtalan Ítéletek akkor, amikor százával kergették el a tisztviselőket és a tanerőket. De nem tudjuk azt, miért és hogyan tartozik a főváros egyik bizottságára például az, hogy ki csinálta' az 1918-iki forradalmi eseményeket, vagy az. hogy a győri gyárigazgató kapott-e vagy nem; kapott, ha kapott, miért kapott és ha nem kapott, miért nem kapott kormányíötaná- cso-i címet. A példák egész légióját lehetne felvonultatni, ha be akarnánk mutatni, milyen olcsó a bizottságok- ideje és milyen vastag szótáruk van az egyes városatyáknak. Elejétől fogva egyetlen gyógyszerét láttuk a közgyűlés és a bizottságok gyermekbetegségének. Ezt az igen egyszerű áfiumot Ripka Ferenc találta ki, ?ki már a választások egész ideje alatt kérve kért minden pártot és minden személyt, hogy kapcsolják ki g: városháza eljövendő életéből a politikát. A mi figyelő szemünk lehetetlent, hogy észre ne vette volna milyen összhang és milyen becsületes munkaképesség van abban a pillanatban, közgyűlésen és bizottságban egyaránt, mihelyt a politika nem fertőz és mihelyt a személyeskedés átka nem fog. A vezérek is tudják ezt és iparkodnak ebben az értelemben helyt- állani azokért az ígéretekért, amelyeket egymásnak a város eredményes kormányzása érdekében tettek. De hol vannak az alvezérek és a közlegények? Hol a fegyelem, hol az önmegtartóztatás, hol a szónoki sikereknek alárendelése? Egyszer már le kell törni a távszónokok ambícióját, meg kell fékezni a kurjantó és kukorékoló közbeszólókat, rendet, csendet, nyugalmat kell meghonosítani a közgyűlésen és a bizottKis hijja, hogy kútba nem esett csütörtökön a külföldi hitelezőkkel kötött osztendei megállapodás. Ezt a megállapodást már aláírta Budapest polgár- mestere is és aláírták azok a bankok, amelyek annakidején a kölcsönt adták a fővárosnak. Azonban ez még nem elég az üdvösséghez, mert ezt a megállapodást akceptálnia kell nemcsak Budapest törvényhatósági bizottságának és a kormánynak, hanem alá kell írnia a külföldi kötvénytulajdonosok 60 százaléka megbízottjának is. A főváros közgyűlése december 18-án fogja tárgyalni az osztendei megállapodást. Mielőtt azonban erre sor kerülne, Csupor József tanácsnok és Szabó Imre tiszti főügyész december 8-án Bázelbe utaznak, hogy a hitelezők képviselőivel bizonyos függő kérdéseket elintézzenek és a megállapodáson bizonyos korrekciókat vigyenek keresztül. Múlt hét csütörtökjén ülésezett a kölcsönügyi bizottság és a tárgyalások során váratlan izgalmat keltett annak a bejelentése, hogy a valorizációról szóló törvényjavaslattervezet 412. §-a olyan kitételeket tartalmaznak, melynek az az értelme, hogy a főváros nem köteles külföldi valutában megfizetni a külföldi adósságokat. Ez a titokzatos paragrafus igy szól: „A nemzetközi forgalomra szánt kötvényekben rendszerint ki van fejezve a magyar pénznemben kifejezett értéken felül az értéknek egy vagy több külföldi valutára szóló egyenértéke, vagy pedig a kötvény csak külföldi pénznemről szól. Ha ilyen esetben a kötvény szövege a fent- emlitett külföldi valuta államában lévő fizetési helyezést is kijelöl és a fizetés végetti bemutatás helyének valutájában Ígéri a fizetést, világos, hogy az adós kötelezettségét a bemutatási hely szerinti valutával volna köteles teljesíteni. A belföldi kibocsátók teherbiróképessége oly csekély, hogy fenmaradásuk biztosítása érdekében szükségesnek látszik őket a kibocsátás óta előállott valutám differencia fizetése alól mentesíteni.“ Éber Antal magyarázta meg ennek a paragrafusnak az értelmét, Láng Lajos dr., a kiváló jogász pedig egyenesen amellett volt, hogy a főváros ne fizessen és hogy „kezet kell csókolni a pénzügyminiszternek, hogy ilyen szépen, levette a főváros válláról a terhet“. Wolff Károly, régebbi álláspontjához híven, most is a „nemfizetés“ kényelmes útját hangoztatta. T e 1 e s z k y János nyugalmazott pénzügyminiszter, aki a bizottságban ia kormány megbízottja, „jogi dilettantizmusnak“ mondta a 42. §. szövegezését és kijelentette, hogy azonnal érintkezésbe lén Búd János pénzügyminiszterrel és felvilágosítást kér tőle. Teleszky csakugyan még az ülésből telefonált Búdnak aki kijelentette, hogy az egész 42. §. félreértés, mely semmiképen sem vonatkozik a fővárosra. Egyébként pedig a pénzügyi bizottsági tárgyalás során a miniszter reparálni fogja a tévedést. A miniszternek különben az volt az utasítása, hogy a megegyezést alá kell írni és a törlesztési részleteket fizetni kell. Ezt kívánja nemcsak az orságokban. Tudjuk jól, hogy a városatyai mandátum sem angyalokat, sem iibermenscheket nem termel, megértjük, hogy vannak emberi indulatok és van emberi hiúság is, de mindennek vannak korlátái, amelyeket a köz érdekei szabnak meg. Budapest lakossága még sohasem érdeklődött annyira a városi ügyek iránt, mint most, végre tudatára ébredt Budapest lakossága annak, hogy legfontosabb zseb- és gyomorkérdései a városházán intéződnek, vagy nem intéződnek el. A városatyák okos előrelátásának kell tehát azt a tanácsot adnia, hogy tessék végre kiheverni a közgyűlés gyermekbetegségét, tessék kevesebbet beszélni, kevesebb botrányt rendezni és több eredményt felmutatni. szág és a főváros hitele, de súlyos és beláthatatlan komplikációk támadhatnának belőle, ha a főváros nem akarná betartani az osztendei megállapodást és nem akarna fizetni. Szombatra aztán megérkezett a városházára Búd János pénzügyminiszter kimagyarázó leirata, melynek az a veleje, hogy a fővárosnak fizetnie kell; hogy a valorizációs törvénytervezet a főváros külföldi adósságaira nem vonatkozik és hogy a törvénytervezet bizottsági tárgyalása során módját ejti a miniszter, hogy a paragrafust, mely félreértésekre adhat okot: korrigálja. A Sacelláry bankház megbízatása A külföldi adósságok rendezésének ez a része tehát valahogy elintéződött; de ugyancsak a főváros külföldi adósságaival kapcsolatban merült fel a másik ügy, mely szintén múló izgalmat keltett. Arról van szó, hogy a tanács megbízást adott a Sacel- láry Bank és Váltó üzlet Részvénytársaságnak, hogy a főváros által 1911-ben kibocsátott úgynevezett francia kölcsönkötvénv francia tranche-át, amelyek csak a párisi és genfi piacon vannak forgalomban; vásárolja össze. A megállapodás szerint Sacelláry 1926 julius végéig kapott opciót a kötvények fölvásárlására. A főváros egymillió francot deponált egy svájci pénzintézetnél a megszerzendő kötvények vételárára. Limitálták a kötvények árfolyamát, úgyhogy Sacelláry 50 frankos árfolyamon adja át a fővárosnak az általa megvásárolt kölcsönkötvényeket. A felvásárlás terve és ténye ellen nem lehet kifogást tenni, mert a főváros a külföldi hitelezőkkel kötött megegyezés értelmében eredeti obligá- ciókkal is törlesztheti a külföldi adósságot. A francia frank ma körülbelül 12 százalékát éri az aranyfranknak, tehát érthető, hogy a főváros olcsón akar hozzájutni a kötvényekhez. Ami furcsa ebben a dologban, az az, hogy miért épp az egyébként tiszteletreméltó Sacelláry céggel szerződött a főváros, vagy miért egyedül csak a Sacelláry céggel, mikör annyi a nagy intézet, melyeknek a külföldi relációk- - ban olyan jónevük van. Nem tudjuk, hogy ha ia Sacelláry cég nem képes megfelelő kontingenst megfelelő áron és a kikötött határidőig leszállítani, tartozik-e pönálét fizetni, vagy történt-e más módon gondoskodás arról, hegy a főváros érkedei semmiesetre se csorbuljanak, függetlenül Sacelláryék ügyességétől vagy balsikerétől? Erre nézve az a szerződés nyújthatna megfelelő fölvilágositást, amelyet Csupor József tanácsnok instrukciói szerint a tiszti ügyészség szerkeszt meg és amelynek irányelveit hétfőn közölték a, S a c e 11 á r y-b ankház főnökével, idősb Sacelláry György udv. tanácsossal. Egyébként mikor a 12-es bizottságban bejelentették a Sacelláry bankházzal kötött megállapodást, a 12-es bizottság azzal tért napirendre az egyezség Városházi kavarodás a rosszul fogalmazott, valorizációs paragrafus miatt Megváltoztatják a 42. § szövegét — Az ostendei megállapodást be kel! tartani Sacelláryék a főváros részére összevásárolják a francia kötvényeket Működik az adókigondoló albizottság
