Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1925-09-23 / 38. szám

6 Budapest, 1925 szeptember 23. © e e ® Városy Gyula halála Budapestnek mely gyásza van: meghalt Városy Gyula tanácsnok, Budapest székesfőváros tanácsá­nak egyik legértékesebb, legkiválóbb, legszorgalma­sabb tagja. A veszteség, amely a városházát és a főváros lakosságát érte. igen súlyos, ment Városy Gyula nemcsak a fővárosnak egyik főtisztviselőie volt, hanem ügyben Budapest kultúrájának egyik leglelkesebb apostola, aki ezért a kultúráért munká­ját, idegeit és végső eredményben életét áldozta. Városy Gyula gyors és szép karriert futott meg. 1871-ben született és 1897-blem lépett a főváros szol­gálatába. ahol munkásságának legnagyobb idejét a tanügyi ügyosztályban töltötte. Mint diinok lépett a főváros szolgálatába és kiváló munkássága és hozzá­értése következtében gyorsan haladt élőm 1910-ben, jegyzőnek választották meg. 1917-ben tanácsnok-fő­jegyző lett, de ezt megelőzőleg működött a világí­tási és városgazdasági és tanügyi ügyosztályokban is. Mint tanácsnok a tanügyi ügyosztályt vezette, ahol maradandó alkotások és a tanszemélyzet osz­tatlan elismerése, szeretete őrzik meg emlékét. Még főjegyző korában, amikor még Wittinger Gyulának hívták, a Wittinger név a legmesszebb me nő tisztele­tet vivita ki a tanügyi személyzet körében. Annyi hozzáértést, annyi lelkesedést, mint amennyit Városy Gyufa vitt munkájába, meg kellett becsülniük azok­nak, akik Budapesten a kultúrát terjesztik. Nagy tervei, korszakalkotó reformjai voltak Városy Gyu­lának akkor, amikor a tanügyi ügyosztály élére ke­rült. ahol méltó utóda volt Rózsavölgyi Gyulának, Bárczy Istvánnak, Dérv Ferencnek és Wildner Ödönnek. A forradalmi idők azonban megakadályoz­ták abban-, hogy terveit megvalósítsa és úgy való­sítsa meg. ahogy ő szerette volna. Már a forradalom alatt beleavatkoztak a dol­gába. A forradalmi pártok olyan rendeletek kiadását kényszeritették rá. amelyekkel sok tekintetben nem értett egyet ez a liberális, demokratikus, progresz- sziv gondolkozása férfiú és amely rendeleteket ké­sőbb a kurzus igazságtalanul ki is akart használni ellene. A kommunizmus' alatt a legteljesebb pasz- szivitással viseltetett és a kommunisták valósággal skartba tették Váro-sy tanácsnokot, akinél jobban Budapest oktatási ügyét senki sem ismerte. Azután jött a kurzus. Bűnéül rótták fel a Ká­rolyi-rezsim alatt kiadott rendeleteket. amelyekét a tanácsban ülő politikusok parancsoltak rá. De in­dexre tették, mert őszintén, liberális gondolkodású volt és földönfutóvá akarták tenni, mert tagja volt valamelyik hazafiasán működő, csak a iótékonv célt istápoló szabadkőműves páholynak. Kíméletlen erő­vel indult meg ellene a hadjárat és a tanácsnak egyetlen tagja sem volt. aki ellen ugv áradt volna a gyűlölet, mint Városy Gyula ellen. Egysorba he­lyezték a zsidóvallásu tanácsnokokkal és minden­áron ki akarták buktatni. A tanácsnokválasztásinál azonban, mint emlékezetes, egy kis „műhiba“ történt Sikerült ugyan kibuktatni a zsidóvallásu tanácsno­kokat. de a két szabadkőműves Városy és Bu- kovszkv tanácsnokok uira bejutottak. Hogy történt, mi történt, miként ébredt fel sok emberben a lelki­ismeret. azi a titkos választás titka marad. Sipőcz Jenő polgármester nyilván jól ismerte Városy Gyula érzéseit, de kénytelen volt mégis öt jelentéktelen ügyosztály, a közjogi ügyosztály élére állítani. El kellett tehát mennie Városv Gyula ta­nácsnoknak a tanügyi osztály éléről, amelynek munkájával annyira összeforrott A komoly gondol­kozást! oktatószemélyzet mély sajnálattal vett tudo­mást erről, de legtöbbet sinvlett meg ©miatt maga az oktatásügy és Budapest kultúrája-. A közoktatás­ügyi ügyosztály élén Zilahi Kiss Jenő. majd Schö­berl Ferenc állottak addig, amig Váno-sv Gyula a há­zasulandó ifjú párok diszpenzációinak megadásával foglalkozott. Később az ügyosztályok összevonásá­val a közgazdasági és közlekedési ügyosztály élére rendelte a polgármester, ahol már valamivel jelen­tősebb munka várt reá. Városv Gyula mindezt csöndesen, hallgatagon tűrte, de akik ismerték a mélyérzésü embert, azoknak tudniok kellett, hogy mélységesem szenved, mert nem foglalkozhatni ideál­jával, Budapest közoktatásügyével. Akkor költözött el. amikor uira nagy hivatás várt volna rá. Szinte el sem képzelhető, hogy ma. amikor a kurzus kimúlt a városházán, sokáig kellett volna várakoznia arra. hogv visszakerüljön a köz­oktatási ügyosztály élére, ahol végre szabadon, nyu­godtan megvalósíthatta volna nagyszerű terveit. A főváros uj rezsim.ie boldog lehetett volna, ha Városy Gyulát uira a tanügyi ügyosztály élén láthatta yolna. Ez elől a nagy elégtételszolgáltatás elöl Szép őszi napokat tölthet a magyar tengeren, Balafonfüreden "WB—I J »■■lliaBWMtaMr Napi teljes ellátás: a szállodában ............. 120.000 koronától a p enziókban ....... 100.000 koronától a s zanatóriumban........ 170 000 koronától vi tte el Városy Gyulát a könyörtelen halál. Rehabili­tációra nem szorult, mert mindenki tudta, hogy ne­mes szivii, kiváló ember volt, akire most várt volna igazi hivatás. A veszteség Budapesté. Budapest kul­túrájáé. az oktatószemélyzeté és a tanuló ifjúságé. Városy Gyula már régóta betegeskedett, tüdő­baja kiújult, amellett régi vesebaja is kínozta, úgy hogy már hetek óta távol volt hivatalától. Halálát özvegye, három gyermeke, közöttük menyasszony- leánya gyászolják. Temetés© mélységes részvét mel­lett ment végbe. A főváros vacsorája a bolgár vendégek tiszte­letére. A harminc bolgár vendéget, akik a magyar képviselők látogatását viszonozni jöttek Budapestre, szombaton este a székesfőváros látta vendégül a Gellért-szálló I. emeleti dísztermében, ahol gazdag vacsorát rendezett tiszteletükre. A vacsorán a fővá­ros képviseletében megjelentek dr. Sipőcz Jenő polgármesteren kivi.il, akit dr. Szlovák Pál pol­gármesterig titkár kisért, Vájná Ede és Orczy Gyula tanácsnokok is. A főpolgármesteri hivatalt dr. Ripka Ferenc főpolgármester megbízásából dr. La­nt o 11 e Károly főjegyző, a főpolgármesteri hivatal vezetője képviselte. A rendezésért Zilahy Dezsőt, a Székesfőváros Idegenforgalmi Hivatalának igazga­tóját illeti a legmelegebb elismerés. A vacsorán az első pohárköszöntőt dr. Sipőcz Jenő polgármester mondotta a főváros tanácsa nevében francia nyel­ven. A polgármester beszédét a bolgár vendégek lelkes éljenzéssel fogadták és részükről F t i c s e v, Szófia helyettes polgármestere bolgárul köszönte meg az üdvözlést. Pavlov, Bulgária budapesti kö­vete francianyelvii pohárköszöntőt mondott, amely­ben igen meleg hangon emlékezett meg Budapest székesfővárosról. Felhasználta az alkalmat, hogy köszönetét mondjon a főváros tanácsának a bolgár nemzet iránt való amaz előzékenységéért, hogy a főváros egyik iskolájában két tantermet engedett át a bolgár kolónia gyermekeinek tanítására. A kö­vet a tanács eme szívességéért a bolgár kormány és a bolgár nemzet hálás köszönetét tolmácsolta és Budapest polgármesterére, tanácsára és törvény- hatósági bizottságára ürítette poharát,. Á társaság lelkes hangulatban a késő éjszakai órákig maradt együtt A főváros két év alatt felépíti a 2200 lakást. A főváros uj építkezési programmja ellen legfőképen azt a kifogást emelték és emeltük mi magunk is a Fővárosi Hírlap hasábjain, hogy az a 220CF lakás, amelyet a főváros építeni kíván, nem ele­gendő. Ezzel szemben a városházán azt hangoztat­ják, hogy a főváros aránylag még mindig eleget tesz a maga kötelességének akkor,- amikor 2200 lakást termel, szemben az állammal, amely az utóbbi években csak 1600 lakást épített és 2600 lakást ala­kított át. A főváros eredeti terve is az volt, hogy sokkal több lakást épit. A tanácsnak azonban meg kellett alkudnia, mert az egyes ügyosztályok a ma­guk intézményei számára is nagy beruházásokat követeltek, amelyeket szintén méltányolni kellett. A főváros igy is 1369 milliárdos költségelőirányza­tot produkált és ha nagyobbszámu lakást fognak az építkezési programúiba felvenni, — aminthogy azt a közgyűlési pártok valószínűleg egyöntetűen köve­telni fogják, — akkor ezt az egyébként elég tekin­télyes összeget meg növelni kell. A tanács kész arra is, hogy az építkezések során első helyre a lakásépítéseket teszi és az első esztendőkben csak­nem kizárólag lakásokat fognak épiteni. Ilyenformán keresztülvihető az, hogy a 2200 lakás másfél év alatt, de legfeljebb két év alatt teljesen elkészüljön. Megkezdődött „az őszi idény Baiaíoníüreden. Az utószezon olcsó árai: Teljes ellátás a penziókban napi 100,.000 korona, szállodában 120.000 korona, a szanatóriumban 170.000 koronától kezdve. Felépül az «szóstadion Ripka Ferenc Bnindeiíben támogatja a sportkorok akcióját Az uszóstadion ügye a megvalósítás stádiumába jutott annyira, hogy a Fővárosi Hírlap érte­sülése szerint, ezt a kérdést Ripka Ferenc főpol­gármester legközelebb pártközi konferencia elé viszi. A pártközi konferencia határozata után az ügy a tanács elé kerül, amely sietve a közgyűlés elé viszi előterjesztését úgy, hogy a nagyfoníosságu sport­intézmény sorsát biztosítottnak lehet mondani, hi­szen az összes pártok valószinüleg egységesen fog­lalnak állást az uszóstadion felépítése mellett. A dön­tés után, sportkörökben úgy számítják, még októberben megkezdik a munkálatokat és akkor jövő év május hó 1-én akár már a felavatást is meg lehet tartani. A fővárosban mindig megvolt az akarat az uszó­stadion megépítése iránt, de a sportkörök lelkes agi- tációja meggyorsította a megoldást. Köztudattá vált ugyanis ma már a sportköröknek az a felfogása, hogy uszóstadion nélkül a magyar uszósport. amely annyi dicsőséget szerzett már a külföldön is, telje­sen meg fog bukni. Ebben a problematikus helyzet­ben a magyar sport vezetői Ripka Ferenc' főpolgár­mesterhez fordultak és nem csalódtak a főpolgár­mesternek a magyar sport iránt érzett nagy szere- tetében: — Fel kell épiteni az u szóstadiont, — mondta Ripka főpolgármester — é§ ezt az ügyet mindenben támogatom. Az uszóstadion májusi megnyitása annál fonto­sabb, mert már bizonyosra vehető, hogy a jövő év­ben Budapesten rendezik meg Európa uszóbajnok- ságát. De szégyen is, hogy nincsen uszóstadionunk, mert Budapest egyébként is botrányos uszodahiány­ban szenved, amelynek hiánya nemcsak sportszem­pontból, hanem közegészségügyi érdekekből is na­gyon fontos. A pártközi konferencia hozzájárulása után azonban már gyorsan mehet a munka, hiszen a tanács teljes meggyőződéssel pártolja az ügyet és az előterjesztés, amelyet a közgyűlés bizonnyal el­fogad, nyilván órák alatt elkészíthető. Semmi aka­dálya sem lehet tehát annak, hogy október elején elkezdődjenek a munkálatok, amelyek májusra be­fejezhetek és már a jövő évi nagy sportversenyek, amelyeknek hire egész Európát lesz hivatva be­járni, az uj uszóstadionban lesznek megtarthatók. A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil, Kiadja: a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat. Révai-Nyomda, Budapest, V., Ügynök-utca 8. szám. (Nyomdaigazgató: Sziklai Pál.) Csak @rede§i $$ KRISTÁLY VIZET IGYUNK Szerit Lukácsfürdö Rt, „Kristály“ Kútválialata SIL, Zsigmond^utca 25—27. Telefon 43-90. Magyar Flat Automobil R.-T, IV.3 Váci-utca 12. Telefon: 124-53 és 150-76. A VEZETŐ VILÁGMÁRKA! FLOHR KÁROLY FELVONÓGYÁR BUDAPESTI FIÓKTELEPE VI., PODMANICZKY-UTCA 12. TELEFON 129—26. FISCHER ÉS HÄRTi$ÄNtl| MÁZOLÓMESTEREK ÉS FESTÉKKERESKEDŐK [TELEFON: József 101-36BUDAPEST IV., KÉPIRÓ-U. 3.1 JUapittatott 1893. Telelőn: Jözseí 123-24. IIJ. HÁBEH SÁNDOR PÄLH-, CSERÉP-, KÄTRÄNYLEMEZ--, FRCEMENTFEDÉSI ÉS TETŐZETJÓKHRBHNTKRTASI VÄLLH.LAT BUDAPEST, VS1., KiRÁLY-UTCA 7. sa pÁ a vasáru-, épület- ésbutorvasalás, szerszám­Nt> &%. ír äuc házi- és konyhaberendezési tárgyak raktára BUDAPEST, Vili-, RÜKÓCZI-UT 49. Metropol szálló átelíenében. TELEFON: József 125-06. KRAYER E. ÉS TAKSA FESTÉK-, KENCE- ÉS LAKKGYÁR FESTÉKEK, LAKKOK BUDAPEST, V., VÁCI-ÜT 34. TELEFON: 22-58, 115-92 JAHOPA KÁROLY Újpest, Baross u. 84-86. Telefonszámok: 115-82,203-38. I OETL ANTAL V&SÖFÍ7ŐSE ÉS SÉPQYÁIS R. T. Budapest, X., Aszisles Sánd0?»ííS 9. sz. TELEFON : József 8-32. és József 8—31. PETZ TESTVEREK. HERCEGPRIMÁSI VASÖNTÖDE ÉS GÉPGYÁR. MŰSZAKI CIKKEK. IV., VÁROSHÁZ-U. 8. Telefonszám: Iroda: 74—63 Raktár: 191—18 PALLOS Sürgönyeim: PERALLOS épifőanyagkereskedelmi és ipari r.-t. Ügyvezető: PALLOS JENŐ. Budapest, IV. Deák Ferenc-u. 17. Gyári árakon alul azonnal legkedvezőbb feltételekkel szállítunk kartellen kívül meszet, téglát, tetó'csere- pet, gipszet, palát, vasat és minden építőanyagot. Gipsztáblagyár i válaszfalkészités, kátrány- és tetőfedés. Oltott mész saját 2m 3-es vaskocsikban. Árajánlat és költségvetés díjmentes.

Next

/
Thumbnails
Contents