Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1925-08-19 / 32-33. szám

4 Budapest, 1925 augusztus 19. Mr. Smith mindenesetre értékes műnkéit végez, de ahogy a főváros közigazgatási bizottságának ülésén az egyik szocialista városatya mond­ta, az ö személye sem szent és sérthetetlen. Az az aggodalom élt ugyanis, hogy a közmun­kák kiírásának késlekedése talán éppen mr. Smith személyén múlik. A dolog talán nem is volt egészen alaptalan, mert abban a pil­lanatban, mihelyt az egyes tárcákat a pénz­ügyi főbiztos letárgyalta, a különböző mi­nisztériumokban azonnal megkezdődtek a munkálatok. Elismerjük azt is, hogy Folkus- háizy alpolgármesternek illet a támadással szemben némileg védelmébe venni a főbiztost, csak pusztán az az aggodalmunk, hogy az alpolgármester ezzel a védelemmel némileg túlzásba ment. Tahin mégsem kellene két­ségbeesni azon, ha a főbiztos úrról nem mondanak többet, minthogy az ö személye sem szent és sérthetlen. Hasonló esetben azt a tiszteletteljes tanácsot adnánk Folkus- háizy alpolgármester urnák, hogy legyünk udvariasak, de a melegséget ne pazaroljuk. A pesti utcán nem szabad éjszaka leülni a padra. Aki még is leül, ahhoz odamegy a rendőr és távozás­ra szólítja fel. így mondta el ezt Győrky Imre szocialista városatya a közigazgatási bizottságban. De ma már hulja ezt mindenki Budapesten. Éjszaka a pádon ülni erkölcs­telen dolog, pedig ebben a nagy lakáshiány­ban igazán nem volna szabad még ezt a kis éjszakai nyugodalmat is elvenni az embe­rektől. Nem is tudjuk megérteni egészen, hogy mire gondolt, hogy gondolkozott az a rendkívül találékony agyvelő, amely ezt az ötletet kitermelte. Igazán szeretnénk tudni a mégokolást, hogy miért nem szabad Pesten éjszaka az utcán leülni a padra. Hacsak megint nem az Zrinyi-gárda és Stadler-atya erkölcsnemesitő törekvései érvényesülnek, akkor igazán nem tudjuk, hogy mire gon­doljunk. Nagyon jó lenne, ha megmagyaráz­nák, de nekünk nagyon különös sejtésünk van. Hogy miért nem szabad Pesten éjszaka a padra ülni? Egyszerűen azért, mert Pesten nincsenek az utcáin padok. Angyalföldön, abban az intézetben, ahol az élet legjobban megbüntetettjeit részesítik az orvostudo­mány irgalmában, különös dolgok folynak. A világ minden tébolydájával szemben emel­kedtek már vádak. A szomorú ház szána- lomraméltó lakói mindig csempésztek ki le­veleket az újságokhoz, de bizonyítani soha semmit sem lehetett. Talán igazak voltak a vádak, tahin nem. Ezúttal azonban orvosok és papok vonulnak fel tanukként, akik haj­meresztő dolgokat mondanak el. Ha ezek a vádak, amelyeket, ismételjük, komoly embe­rek emelnek, igazaknak bizonyulnak, na­gyon el kell szomorodni a magyar köz- egészségügy állapota miatt. De napirendre térni a dolog felett semmi esetre sem lehet. Vizsgálatnak kell megindulnia, olyannak, ahogy Vass József népjóléti miniszter mon­dani szokta — „ropogjanak bele a csontoké‘ fcflKOS &H30S THKHRéKTŰZHeLiyeyflR R..T. BUDAPEST VÁROSI ÜZLET: IV., VÁCI-UTCA 40. SZ. Irányi-utca sarok. Telefon: József 153—52. IRODA ÉS GYÁR: VIII., BEZERÉDY-U. 8. Telefon : Józsel 21—34. TŐZSDEI HÍRADÓ TŐZSDEI HÍRADÓ külön mellékletünk helyszűke miatt e számunkból kimaradt. ÜüüMüg q liisfúiy-víx Kiírni Bűnvádi feljelentés Lissauer vezérigazgató és iszkovits főkönyvelő ellen — Ugrón Gabor és Márkus Jenő kiléptek az igazgatóságból Gazdasági körökben hetek óta közbeszéd tárgya az a viszálykodás, amely a Fontana forrás- termékek r. t. igazgatóságában dul^ és amely az utóbbi napokban a legkíméletlenebb állásfoglalásra késztette az igazgatóságot Lisszauer Emil, a részvénytársaság igazgatójávall szemben. Ismeretes hogy ez év elején egy konzorcium megvásárolta a Lukács-szálloda r. t. és a'Kristályfor­rás r. t. részvényeinek tööbbségét. Ez a két vállalat az Égisz kötelékébe tartozott és a konzorcium tagjai voltak: Porzsolt Béla, Lisszauer Emil és Meinhardt, az Angol-park tulajdonosa. Ez a pénzcsoport további intézkedésében a Kristályvíz üzemének továbbvitelére és a viz forgalombahoza- talára Eontana forrástermékek r. t. cég alatt 30 millió korona alaptőkével uj részvénytár­saságot alapított, elnöke dr. B á r c z y István volt főpolgármester, az igazgatóság tagjai pedig a fent- nevezetteken kívül Ugrón Gábor és Márkus Jenő lettek. A harmonikus együttműködés nem so­káig tartott, aminek okát Lisszauer Emil visel­kedésében kell keresnünk, aki az elterjedt hírek sze­rint, magához ragadta a vezérigazgatói hatáskört és intézkedéseiben o],y szertelensé­geket engedett meg magának, mintha a vállalat csak az ö tulajdona lenne. Fokozta az ellentéteket, hogy Lisszauer még csak beleszólási jogot sem adott má­soknak és szinte autokratikusán intézte a részvény- társaság ügyeit, Porzsolt Béla iigyvezetö-alelnök károsnak és veszedelmesnek ismerte fel, az ügy­vezetésnek ezt a módját és ezért éles harcot indí­tott Lisszauer hatalmi tultengése ellen. Ez a harc annál megokoltabb volt, mert Porzsoltban mindin­kább megerősödött az a föltevés, hogy az ügyvezetés tisztaságához sok gyanú fér. Hogy gyanújának alaposságáról meggyőződést sze­rezzen, megvizsgáltatta az üzleti könyveket. A vizsgálat folyamán oly visszaéléseknek jött volna nyomára, amelyek kizárták azt, hogy Lisszauer to­vább is részt vegyen a részvénytársulat ügyeinek intézésében. A megejtett vizsgálat állítólag kiderí­tette, hogy ezeket a visszaéléseket Lisszauer követte el. Természetes, hogy e megdöbbentő adatok láttára Porzsolt igazgatósági ülést hivott egybe még a múlt hónapban és a Bárczy elnöklésével megtartott igaz­gatósági ülésen előterjesztette a Lisszauer elleni vá­dakat. E vádak hallatára az igazgatóság magáévá tette Porzsolt előterjesztéseit és határozatig ki­mondotta, hogy Lisszauert azonnal, minden végkielégítés nél­kül eltávolítja. A határozatot az igazgatóság nyomban végre is hajtotta. Minthogy pedig a megejtett könyvvizsgálat azt is megállapította, hogy a hamis könyvelési téte­lek Iszkovits főkönyvelő lelkiismeretét terhelik, az igazgatóság a főkönyvelő azonnali és végkielégí­tés nélküli elbocsátását is elhatározta, nem méltá­nyolva a főkönyvelőnek azt a védekezését, hogy ő fizetett alkalmazott, aki a felebbvalóitól kapott utasí­tásokat köteles végrehajtani. De az igazgatóság nem érte be ezzel a retorzióval, hanem az elbocsátottak ellen megtette a bűnvádi feljelentést a bíróságnál. E nem éppen épületes események következtében Ugrón Gábor és Márkus Jenő lemondtak a vállalatnál viselt igazgatósági tagságukról. Hogy az igazgatóság tiszta helyzetet teremtsen, a cégbíróság hozzájárulásával rendkívül közgyűlést tartott augusztus 17-én. Minthogy a közgyűlés izgalmasnak ígérkezett, a cégbíróság karhatalmat rendelt ki, hogy igy tartsák fenn a rendet. A kedden délután megtartott közgyűlés azonban sima lefolyású volt. A megjelent többségi részvé- vényesek elfogadták az igazgatóság előterjesztését és jóváhagyták az üzem továbbvitelére tett intéz­kedéseket. A helyzet teljességéhez tartozik, hogy Lisszauer kapta meg Bárczy István negyedik kerületi mandá­tumát, minthogy Bárczynak, akit két kerületben is bizottsági taggá választottak, az egyik mandátumról le kellett mondani. Reméljük, Lisszauer ur tiszteli annyira Budapest törvényhatósági bizottságának közgyűlését, hogy mindaddig, amig az ellene meg­indított eljárás nem fejeződik be legteljesebb rehabi­litálásával, távol tartja magát a városi politikától. A Hitelbank tőkeemelése. A Magyar Általános Hitelbank közli, hogy alaptőkeemelési művelete tel­jes sikerrel lebonyolittatott. Az Anglo-Austrian Bank Limited augusztus hó 14-én tartotta közgyűlését Londonban. Az elmúlt iiz- letéviről szóló jelentés a banlkí kielégítő fejlődéséről számolj be, ennie'k dacára az igazgatóság osztalék kifizetését sem az elsőbbségi, sem a törzsrészvé­nyekre némi javasolja, annál is inkább, minthogy a leépítés a bank különböző telepeinél, az eddig fel­emésztett 110.000 fonton felül még további tartalé­kolást igényel. Ennek következtében az igazgatóság úgy a múlt évről áthozott, mint az 1924. évi nyere­ségnek összesen 109.718.13.8 fontnak uj számlára való átvitelét javasolta. MÁTRÁI ANTAL ES TARSA RÉSZVÉNYTÁRSASÁG BUDAPEST, VI., TERÉZ-KÖRÚT 33. Szállít: létrákat, tüzoltó-készülékeket, teljes tűzoltó-felszereléseket, mindennemű köz- tisztasági eszközöket, talicskákat, kiskocsi­kat, kutszivattyukat és szerszámokat. F & Sí BOLYÓiCSAPÁGYA K TELEFON SZÁMOK; József 39-02, József 51-99 VECSEY JENŐ OKLEVELES GÉPÉSZMÉRNÖK Budapest, Vili., Klsstácló-u. II Fürdőkádak, fürdőkályhák, Closettek, mosdók mindenféle csövek, viz-, gőz- és gázarmaturák, horganylemez, vaslemezek, műszaki cikkek beszerzési forrása BÁLINT és FRANK cég Budapest, VI., Királ yucca 82. Telefon : 130—71 és 59—14. LATINAK JENŐ GÉP- ÉS SZERSZÁMGYÁR X., MONORI-U. 2-4. KRAYER E. ÉS TÁRSA FESTÉK-, KENCE- ÉS LAKKGYÁR FESTÉKEK, LAKKOK BUDAPEST, V., VÁCI-ÜT 34. TELEFON: 22-58, 115-92 RUFF MIKSA FASZÉNNAGYKERESKEDŐ Iroda és raktár: X., Józsefvárosi pályaudvar, Kőbányaí-uti oldal, VI. és VII. kapuszám. Retorta-és erdei boksa bükkfaszenet min- Telefon : József 11-28. denkor a legolcsóbb napiárban szállit. HRUBY EDE és FIA mész, homok, agyag, tetőcserép, faltégla, gipsztábla, nád, nád szövet, portlandcement, gipsz, kőpor. — Különféle méret chamotte-téglák, chamotte-habarcs. Budapest, Vili., Kisfaludy-utca t. szám. Telefon: József 3-80. KmiIÍÁ «Ibliitbl Legolcsóbb forrása. — HDD 0 CIKKEK I Amateur- készülékek díjtalan kipróbálása.— KARL TESTVÉREK elektrotechnikai anyagok gyári raktára. I Budapest, IX., Ferenc-körut 44. — Telefon: József 9-34 Magyar Olaj* és Vegyipar rt. Budapest, V., Vilmos császár-ut 76. szám. Telefon : 62—51. Budapest székesfőváros útjait speclal-ola|alval szabadal­mazott eljárás szerint portalanitja. DAN ADRIAN BUDAPEST, VIII. KISSTÁCIÓ- UTCA 5. TELEFON: JÓZSEF 12—59. Szabadalmazott frstékőrlőgéprk, .ecsetek, festék, EAKK, KENCE BÉRMUTATÓ AUTOMOBIL SS RÓKA 2?.! tonna vontató képességű Vezérképviselet i V., Csanádi-utca 3» Telefon: 46-01.

Next

/
Thumbnails
Contents