Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1925-08-05 / 30-31. szám
6 Budapest, 1925 augusztus 5. ette A szerkesztőségből. Dacsó Emil, a Fővárosi Hírlap felelős szerkesztője, több- heti tartózkodásra külföldre utazott. Távollétében Pogány Béla helyettes-szerkesztő felelős. Meghalt a szegedi villamos alapítója. Abbáziából jelentik hogy ott rövid szenvedés után 73 éves korában elhunyt Rosenfeld' Nándor, a szegedi közúti vasútnak 40 éven át volt vezérigazgatója. Az 1885. évben az osztrák államvasutaktól került Szegedire. A vágujhelyi származású magyar vasutast az akkori lóvasut-társaság vállalata élére állította és 22 észtén- ( dőn keresztül át vezette a szegedi közúti közlekedést. Az ő kezdeményezésére aztán 1907-ben megépült a szegedi villamosvasút a brüsszeli Cassel-cso. portnak finanszírozásában. Rosebfeld Nándor most ennek aiz élére került és 18 éven át, halála napjáig, intézte az ország legnagyobb vidéki városának közlekedési ügyét. Két évtizeden át, haláláig tagja volt Szeged város törvényhatósági bizottságának és elnöke a szegedi zsidó szentegylefnek. Halálát Róna Lajos szerkesztő, akinek apósa volt, gyászolja. A család a holttestet Olaszországiból Szegedre szállíttatta, ahol e hét elején a zsidó templom előcsarnokából adták meg a szegediek, felekezeti különbség nélkül, érdetnes polgáruknak ai végtisztességet. Megjelent a Statisztikai Évkönyv. A héten jelent meg Budapest székesfőváros Statisztikai Évkönyvének XIII. évfolyama, amelyhez az előszót Thirring Gusztáv kormányfőtainácsos, a fővárosi statisztikai hivatal igazgatója irta. Ezúttal a hatalmas, mintegy hatszáz oldal terjedelmű kötet óriási gondot igénjdő szerkesztői munkálatait dr. lllyefalvy Lajos aligazgató végezte, aki igazán figyelemreméltó és megbecsülni való munkát végzett. A hatalmas mű számrengetege 1921-től 1924 végéig terjedő időre tárgyalja a főváros viszonyait. Külön dicséret illeti meg' Illye- falvy aligazgatót azért, hogy a négy évi időköz anyaigát egybefoglaló és rendkívül gazdag tartalmú Évkönyv olyan korai időpontban jelent meg, ami- nőre a külföldi statisztikai hivataloknál sincsen egyetlen példa sem. Az évkönyv különben tüzetesen tárgyalja az 1920 évi népszámlálási eredményeit, az idegenforgalmat, a betegsegélyző pénztárak, szakszervezetek és munkaközvetitő-intézetek működését, az újabb adónemeket, (forgalmi, vigalmi, szállodai adó), a munkások és tisztviselők, valamint a köz- szolgálati alkalmazottak kereseti viszonyait, az élelmiszerek és iparcikkek árait, a drágasági és létminimum alakulását. Buzáth János alpolgármester szabadságon. B uzáth János alpolgármetser szabadságra ment. Az alpolgármester szabadságideje alatt helyettesítésével, illetve az alpolgármesteri teendők elvégzésévé S i- pőcz Jenő polgármester Bérezel Jenő tanácsnokot. a városgazdasági ügyosztály vezetőjét bízta meg. Magyar Szaklapok Országos Egyesületének közgyűlése. A Magyar Szaklapok Országos Egyesülete Gaál Endre dr. v. államtitkár, nemzetgyűlési képviselő elnöklete mellett közgyűlést tartott. Radvá- nyi László dir. ügyvezető elnök beszámolt az etgye- sületi tevékenységéről. Illési Jenő dr., egyesületi ügyész, nagy tetszéssel fogadott előadást tartott a szaksajtó időszerű jogi kérdéseiről. A múlt évi zárszámadás és ezidlei költségvetés elfogadása után megejtették a választásokat, melynek eredményéhez képest tiszteletbeli tagnak egyhangúlag megválasztották Vargha Imre dr. pénzügyi államtitkárt, a megüresedett egyik alelnöki állást Györgyi Kálmán kor- mányfőtanácsossal töltötték be. SZÓRAKOZÁS „A nóta vége“ az ötvenedik előadás küszöbén ugyanazt a lázas érdeklődést váltja ki, mintha bemutatója előtt állna, A „minden jegy elkelt“ jelző tábla már a kora délutáni órákban ott függ a színház kapuján, az előadás után kitóduló közönség a lelkesedés hangján dicséri a szenzációs Zerkovitz—Bús Feketiei-operettet és a Nóta vége ragyogó együttesét: Honthy Hannát, Kiss Ferencet, Vigh Mancit és Kabos Gyulát. Budai Színkör: Hétfő, keddj szerda, csütörtök, péntek: A nóta vége, Szombat délután: Piroska és^ a farkas. Szombat este: A nóta vége. Vasárnap délután: Frasquita. Vasárnap este: A nóta vége. Kamara. (Telefon: József 140—27.) Dohány- és Nyár-utca sarok. Amundsen repülése az északi sarkra, 5 (íelvonáslhan. Nyuigiati bestiák, alaskai drámai 6 fel vonásban. (K 5, K7, 8, 10.) PETZ TESTVÉREK lg HERCEGPR1MASI VASÖNTÖDE ÉS GÉPGYÁR. MŰSZAKI CIKKÜK. JV„ VÁROSHÁZ-U 8. 6 fc TŐZSDEI HÍRADÓ TŐZSDEI HÍRADÓ külön mellékletünk helyszűke miatt e számunkból kimaradt. Miért nagy a bankok készpénzkészlete. Hogy a bankokban annyi a pénz, amennyi már régen néni volt ? A népjóléti miniszter állítja ezt és állítását azzal bizonyítja, hogy a bankok nem tudják, mit kezdjenek a sok heverő pénzzel, mert a pénzt kihelyezni igen bajos. Elmondotta pedig a népjóléti miniszter mindezt az augusztusi lakbérnegyed alkalmából annak bizonyítására, hogy a viszonyok már megjavultak, tehát súlyosabb okok nem szólnak a házbérnek részletekben való fizetése mellett. Egy pillanatra sem vonjuk kétségbe a miniszter állításait, éppen csak a miniszter következtetéseit nem találjuk helytállónak. Hogy a bankokban sok a pénz, az legfeljebb amellett bizonyít, hogy a bankok könnyűszerrel kapják a hitelt a Nemzeti Banktól. De az a körülmény, hogy a pénzt nem tudják kihelyezni, nem érv amellett, hogy a viszonyok immár annyira megjavultak, hogy az emberek és vállalatok nem szorultak hitelre. A dolog kissé megfordítva áll. A vállalat nem vesz hitelt igénybe, mert nincs munkája, nincs munkása, tehát nem is tudná mire fordítani a hitelt. És ha netalán mégis akadna munkája, amelyhez forgótőkére van szüksége, hogyan vehetné a bankhitelt igénybe, amikor a bank olyan magas kamatot számit, hogy a kamat megeszi a hasznot. Ilyen drága hitelt nem bír a vállalkozás, mert a munkanélküliség oly nagy, hogy a vállalkozók a legkisebb munkára százával pályáznak és annyira leszorítják az egységárakat, hogy a munkán nemcsak, hogy nem marad haszon, de a legtöbb esetben még rá is fizetnek. S amikor ilyen olcsón kell dolgozni, még 18—20 százalékos kamatot is fizessenek a kapott kölcsön után ? Ez a magyarázata a bankokban felszaporodott pénznek és ez a magyarázat egészen más színben tünteti fel az ország gazdasági helyzetét, mint amilyenben a népjóléti miniszter — megvalljuk — jóhiszeműen látja. A tök, vagy a magyar ipar diadalmaskodjék ? Egyes mezőgazdasági termékekben olyan bőséges aratásunk volt, hogy nem tudjuk elfogyasztani és az áru a nyakunkon rohad, ha nem tesszük lehetővé a kivitelét. Meg is indultak a kereskedelmi tárgya lások Ausztria és Magyarország között s a tárgyalások menetére azokból a feljajduló hangokból következtethetünk, amelyek a magyar ipar részéről kisérik ezeket a tárgyalásokat. Hogy Ausztria beengedje a gyümölcs és főzelékféléket, mi Ausztriának lehetővé tesszük, hogy a magyar iparral sikeresen- vehesse fel a versenyt — Magyarországon, vagyis olyan vámkedvezményeket adunk neki, hogy a siker reményében keresheti fel a magyar piacot. Mi ez? Hát a magyar mezőgazdaság csak akkor tud boldogulni, ha a magyar ipart megbénítjuk? És hogy a magyar barack, szilva, tök, meg dinnye el ne rohadjon, meg- rohasz.tjuk a magyar ipari termékeket? Engedelmet, de a dinnye, barack és más eféle termények bőséges aratása nem igényel különösebb befektetést. Az esőt nem kell megfizetni és kapálni akkor is kell a földet, ha a termés soványabb. Ebből pedig az következik, hogy sikerült termés esetén tessék leszállítani a magyar piacon az árakat s akkor lesz fogyasztó idehaza is annyi, hogy nem kell Ausztriára szorulni. A magyar közönség fogyasztóereje megcsappant, de olcsó árak mellett bizonyosan több lenne a fogyasztó és nagyobb lenne a fogyasztás. Békében két krajcárért egy akkora tököt kaphatott az ember, mint egy nagy Vödör. Ma a tökk kilója 1000—1500 korona, ami kétszerese a békebeli árnak. És azért, hogy az ár fenn legyen tartható, belerúgnak a magyar iparba, holott bizonyos, hogy ezt az országot nem a tök diadala, de csak az ipar győzelme mentheti meg. A Magyar Általános Hitelbank júliusi 27-én gróf Cziráky Antal b. t. t. elnöklete alatt tartott rendkívüli közgyűlése elhatározta az intézet alaptőkéjének 350.000 drb egyenként 400 korona névértékű, 1925 január 1-től osztalékjogosult uj részvény kibocsátása által 550 millió koronáról 690 millió koronára való felemelését olyképen, hogy 343.750 részvényre az eddigi részvényeseknek1, 4:1 arányban, egyenként 335.000 korona telquel áron elővételi joguk vau, mely augusztusi hó 5-ig bezárólag gyakorolható. A fenni,aradó 6250 részvényt kitevő jelentéktelen töredék tekintetében, mely fel nem osztható, a közgyűlés az alapszabályok értelmében felhatalmazta az igazgatóságot, hoigy ,ez a töredék szabadkéziből — azonban nem a napi árfolyam alatt — értékesittesséki. A Fontana r.-t. rendkívüli közgyűlést tartott, melyet a részvényesek többségének kérésére a törvényszék hivott egybe. A közgyűlésen a régi igazgatóság elmozdítása volt napirendre tűzve. A régi igazgatóságot támogató kisebbség meg akarta akadályozni, hogy az összes részvények 92 százaléka nevében megtett indítvány keresztülvitessék, ami lármás jeleneteket idézett elő. Az Anglo Bank közgyűlése. Az Angh>Austrian Bank Limited. London, melynek Budapesten is nagyszabású fiókja van, augusztus 14-én tartja közgyűlését Londonban. A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil. Kiadja: a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat. Révai-Nyomda, Budapest, V., Ügynök-utca 8. szám. _ ___(Nyomdaigazgató: Sziklai Pál.) Bu dapest székesfőváros Ásványviz-Üzeme HÄRMÄTVIZ a Hungária-gyógyforrás szénsavval telitett vize KAPHATÓ MINDENÜTT. TELEFON : Jdzset 112-59. magántanfolyam ssfcsv W Budapest, VII., Dohány-utca 84. Jm Telefon: József 124-47. Előkészít polgári és középiskolai magánvizsgákra, érettségire vidékieket is. MICHELI Szilárí Lázár-utca 14. :: N PNEU Béla Telefon 131-28. Telefonszám: Iroda: 74-63 Raktár: I9i—18 PALLOS Sürgönyeim: PERflLLOS épiföanyagkereskedeSmi és ipari r.-t. Ügyvezető: PALLOS JENŐ. Budapest, IV. Deák Ferenc-u. 17. Gyári árakon alul azonnal legkedvezőbb ieltételekkel szállítunk kartellen kivül meszet, téglát, tetőcsere- pet, gipszet, palát, vasat és minden építőanyagot. Gipsztáblagyár : válaszfalkészités, kátrány- és tetőfedés. Oltott mész saját 'lm 3-es vaskocsikban. Árajánlat és költségvetés díjmentes. KISS ERNŐ és TÁR /A BUDAPEST, VH. KÉR., ERZSÉBET-KÖRUT 13. Háztartási cikkek, zománcedények legelőnyösebb beszerzési forrása. MAGYAR FANTO MÜVEK RT. ezelőtt Bihar-Sailágyi Olajipar rí. — Mayer és MolEer olaj-, gépkenőcs- és vegyipari gyár rí. BUDAPEST, VI., EÖTVÖS-UTCA 42. SZ. Tel. 75• 60. Finomítók: Sátoraljaújhely, Pesterzsébet. Tel. 75-60. Benzinek, auióolajok, gép- és hengerolajok, kocsi- kenőcs, gépzsir a legolcsóbb napi árban. KUN SÁNDOR BUDAPEST, IV., FERENC JÓZSEF- RAKPART FESTÉK, KENCE, ZSIRADÉK, KÄTRÄNY ÉS VEGYITERMÉKEK GYÄRI RAKTÄRA TELEFON: jÓZSEF 61—23. HAVERLAND ANTAL m kir. szab. emelőgép, felvond és vasszerkezetek gyára Budapest, VIII., Nap-u. 22. el. : J. 29-66. fmmmi MKőlytíóR, Closettek, mosdók mindenfele csövek, viz-, gőz- és gázarmaturák, horganylemez, vaslemezek, műszaki cikkek beszerzési forrása BÁLINT és FRANK cég Budapest, VI., Király-ucca 82. Telefon : 130—71 és 59—14. KRAYER E. ÉS TARSA FESTÉK-, KENCE- ÉS LAKKGYÁR FESTÉKÜK, LAKKOK BUDAPEST, V., VÁCI-ÜT 34. TELEFON : 22-58, 115-92 FLOHR KÁROLY FELVONÓGYÁR BUDAPESTI FIÓKTELEPE VI., PODMANICZKY-UTCA 12. TELEFON 129—26. szab CHEHARDéi (ŰALCKER TEHERVONTATÓ AUTOMOBIL vízlképvl?ilf RÓKA AUTOMOBIL Hl. 10 tonna vontató képességű V., Csanádi-utca 3. Telefon: 46-01.