Fővárosi Hírlap, 1925 (14. évfolyam, 1-52. szám)

1925-04-29 / 17. szám

Budapest, 1925 április 29. 5 Amikor Ripka Ferenc iielyeti Wild József adja becsületszavát Vázsonyi és a zsidóság — A blokk vezére elsütötte nagy ágyúját, — mondotta Ripka Ferenc kormánybiztos a Budai Társaskör heti összejövetelén. A blokk vezérének nagy ágyúja az volt, hogy becsületszavát kérte Ripka Ferencnek olyan kér­désben. amlelyre Ripka Ferenc már háromszor a nagy nyilvánosság előtt és önként megadta a felele­tet. Azt kívánta Vázsonyi Ripkától, jelents:© ki be- csülettszóra. hogy nincs szándékában sem most, sem a jövőben Wolffékkal paktálni és a törvényhatóság­ban velük együtt többséget összekovácsolni. Egé­szen nyilvánvaló a tendenciája annak, hogy Vá­zsonyi miért lovagolja ilyen különös előszeretettejl a kiváncsiskodás eme rozoga paripáját. A blokk csak szegénységi bizonyítványát állítja ki ezzel, mert mindenki előtt nyilvánvaló, hogv a zsidósá­got akarja ezáltal a kormánybiztos táborá­tól elriasztani s hogy ez nehezen megy, semmi sem bizonyítja jebban, míclthogy hetenként kétszer-liárornszor e! kell sütni a gyanúsítás rozsdás karabélyát. Nem volna érdemes a demokrata vezérnek ama szándékával, hogy erről a sovány rókáról hét bőrt húzzon le, Ripka Ferenc válasza után még foglal­kozni. de meg kell állapítani, hogy az elsekélyesedett vita után Wild József nyilatkozata tette oda mégis a pontot. „Tradícióim, nevelésem, múltam tiltakozik a szo­katlan forma e/Ilen, — mondja Wild József — hogy tisztamnltn férfiak, akiket soha valótlanságon nem kaptak rajta, becsületszavukat követeljék egymás­tól bizonyos kijelentéseik erősítésére. De erkölcsi lehetetlenség is, hogy Ripka a vá­lasztások lezajlása után éppen azokkal a Wolffékkal lépjen koalícióra, akik „a legalpáribb támadásokat“ intézik ellene. Wild József végül /férfiui szavával pecsételi meg fogadalmát, hogy 'azokkal az urakkal, akik a ke­resztény és nemzelti gondolatot mem a szeretet és szabadelviiség, hanem a vad gyűlölet és vad reak­ció számára sajátították ki, neki közös ügye soha nem lehet.“ Erre adta becsületszavát Wild József és Vá­zsonyi Vilmos meg lehet róla győződve, hogy Wild József becsületszavát Ripka Ferenc is meg fogja tartani. Aki pedig még ezek után. is a Wolffékkal való bár­milyen kooperáció gondolatát firtatja, annak szán­dékai igazán átlátszóak és az nem érdemes «rra, hogy többé bármilyen formában és bármilyen kö­rülmények közöd vele! foglalkozzanak. Elégedetlenkedő ős-demokraták és egyéb lázai rabszolgák Amikor még Gál Károly beszélt a vezérkarban A negyedik és hetedik hely áldozatai Az agitáció utolsó heteiben a szélsőséges pártok hívei között nagyfokú levertséget lehet megállapí­tani. Wolffék már a küzdelem elején feladták a re­ménységet, hogy a régi hatalomba visszakerülhes­senek, de megfeszített erővel igyekeztek, hogy mi­nél többet megtarthassanak régi pozícióikból. Ez azonban nem sikerült nekik és ma inár sokkal ke- vesejbb a reményük, még annál is, amivel elindultak. De még náluk is sokkal mélyebb a csalódása az úgynevezett demokratikus blokknak, amely a vá­lasztási küzdelemben csak azzal vezetett, hogy vakmerő álmodozással hirdette eljövendő győzelmét. Alig pár héttel ezelőtt még mindenfelé azt hangoz­tatták, hogy minimálisan 150 biztos mandátumuk van. amivel szembein azonban ma már lényegesen engednek ebből a reménységből Alkalmunk volt a minap végighallgatni az egyik demokrata vezér őszinte vallomásait, amelyeket ba­ráti körben tett. Ma már beismerik, hogy semmi okuk sincs arra, hogy csak 100 mandátumot is re­méljenek. A bizakodókkal szemben ez a józan de­mokrata vezér igy beszélt: — Ne áltassátok magatokat száz mandátummal sem. mert emlékezzetek csak vissza néhai való jó Q á 1 Károly barátunkra, aki minden választási küz­delemben bent volt a vezérkarban és a vezérkar egyetlen ülésén sem feledkezett meg arról a felszó­lalásáról, amelyet ilyenkor mindig el szokott mon­dani: „Mindig számon kell tartani, hogy vön még egy réteg, amelynek elvesztése kézení ekvö. Ezek az elégedetlenek.“ Boldogult Gál Ká- rolynak tökéletesen igaza volt, mert mindig voltak elégedetlenek, de soha annyian, mint amennyien ma vannak. Vázsonyi Vilmos régi híveiből rendkívül sokat veszített és ennek oka az, hogy a blokkba való belépés révén igen sokan kiestek a jelölésből, akik erre talán régi jogon számot tartattak. Az elégedetlenek vezetői legelsősorban azok a volt fővárosi bizottsági tagok, akik méltán számítot­tak anra, hogyha mandátumhoz nem jutnak is. de legalább a jeilölő listán jó helyen szerepelni fog a nevük. A Terézvárosban már nyiltan emlegetik, hogy Wilhelm Adolf, Politzer Gusztáv: és még szá­mosán a régi gárdából, bár a listán szerepelnek, de reménytelen helyen, hátatforditottak a demokrata- pártnak 'es a legerősebben agitálnak a blokk ellen. Nagyon sok hiba történt egyébként Is a jelölő listákon, amit bizonyít az is, hogy utólag igyekeznek egyet és mást korrigálni rajtuk. Így történt az. hogy például kihagyták Balkányi Kálmánt., akinek számára Székács Antalnak kellett utólag helyet biztosítania. Nagy feltűnést kel­tett beczkói Biró Henrik esete is, akit. tudvalevőleg a Bethlen-kormány nevezett ki kormányfőtanácsossá és mégis a legutolsó napokig, mint blokk jelölt sze­repelt. Ennek 'története az, hogy beczkói Biró Henrik, Bárczy István társaságában vonult ki a Fővárosi Szabadelvű Pártból és mint Bárczy hive capott helyet a blokk-listán. Később azonban meg­gondolta a dolgot, és megérezte azt a fonák hely­zetet. hogy neki mint kormányfőtanácsosnak, iga­zán nincsen helye a szélsőségesek listáján. Vannak azonban még kormányfőtanácsosok, akik mind a mai napig nem jöttek rá erre az abszurditásra... A blokkbeli elégedetlenségnek azonban se szeri, se száma. Csak néhány esetet eimütiink fel. ahol igen érzékeny a megsértődés. így a II. választókerületben nagy sé­relem érte Fóthy Vilmost aki dacára annak, hogy a legutóbbi törvényhatósági bizottságnak tagja volt, ■most a negyedik helyre került, .ahol már álmodni sem lehet a megválasztásról. Előtte azonban olyan nevek szerepelnek, mint kényes Lászlóé és Rácz Vilmosé akik igazán sohasem érdeklődtek a fővá­ros ügyei iránt. Nagyon méltatlannak tartják, hogy Harrer Ferenc, aki igazán érti a városi ügyeket, nem lett listavezető, liánéin a IV. választókerület listáján negyedik helyre került. Sértő az is. hogy például Schack Béla dr. íöigaz'Jgtó. akinek ismert nevei van tanügyi körök­ben ugyanezen, a listán a h e t e d i k helyen s z e- r e p e 1. Bizonyára az elégedetlenek sorát gyarapítja Schubert Sándor is, aki a politikáért már sok áldozatot hozott és most szükebb hazájában, Óbudán, a negyedik helyre került, misr a listát a szocialista B ü c h 1 e r vezeti. Ugyancsak negyedik helyet ka­pott a bcilsö lipótvárosi listán a kitűnő W i 1 d n e r Ödön, aki valószínűleg jobban ismeri Budapest ad­minisztrációját, mint az előtte lovagló halasi Fischer Ödön. A negyedik hely tragédiája sújtotta Redő Mórt is. aki pedig nagyon agilis tagja volt a (múlt közgyű­lésnek, dehát helyet kellett neki is csinálni, ismeret­len szocialistáknak. Sértett félként szerepel bibiti Horváth János is, aki reménytelen hetedik he­lyet kapott és ráadásul még kilendítették az Er­zsébetvárosból is, ahol hite szerint, neki talaja van és átültették a Terézvárosi tele/vénybe. Hasonlóképen kiemelték a Belvárosból Horváth Károlyt is, aki ezentúl a Horváth IV. Károly történelmi patináju nevét a Horváth X. Károly, kissé újkeletű nevével cserélhetné fel. ha ugyan, a belső terézvárosi Bródy-listán a negye­dik hely még jó lenne.. Egyébként ezen a listán bé- kétlenkedik az ötödik helyen dr. Ro zenék Miksa, a nyolcadikon Wilheim Adolf és a tizenegyedi­ken Kivovics Károly, akik valamennyien ősrégi demokraták és igy nehezen nyugosznak bele abba. hogy nem kapnak mandátumot. Reménytelen a helyzete. S ti m e g i Vilmosnak is, aki a külső terézvárosi listán negyedik, a kitűnő dr. Vita Emilnek, aki a belső Erzsébetvárosban nyolcadik, a Kossuth-párti A u e r Pálnak, aki ugyanezen a listán kilencedik heilyet kapta. Az el­ejtettek közé lehet számítani Z i m in e r m a n n De­zsőt, aki keményen hadakozott a múlt közgyűlésen a kurzus ellen, most azonban a belső józsefvárosi listán mindössze! a hatodik hellyel tisztelték meg. Méltatlan, hogy egy olyan neves ember, mint Po- lónyi Dezső a negyedik helynél, a külső józsefvá­rosi listán, előbbre nem tudott jutni. Kollmann Dezső dr. sincsen elragadtatva, hogy kitették a külső ferencvárosi listára, ott is csak hatodiknak szerepel Egészen külön kell megemlíteni a Kossuth- párt duzzogását, amit semmi sem jellemez jobban, minthogy a párt elnöke és vezére, Rupert Rezső még csak jelöl­ff Franck“ Ezt a szócskát mindig hozzá kell fűznie akkor, amikor Ön a valódi Franck kávépótlékot kívánja . . . Miért ? . . . Hogy mást ne kapjon! Ügyeljen bevásárlásai­nál gyári védjegyünkre, a „kávédarálóra“ ! telni sem engedte magát. Igaz, hogy az egyébként kiváló Rupert Rezsőnek fogalma sincs Budapest kommunitásának ügyeiről, de minden esetre megállta volna úgy a helyét a törvényhatósági bizottságban, mint a párt többi jelöltjei. A duzzogás oka azonban nagyon érdekes. Az történt ugyanis, hogy a párt dr. Klá.r Zoltán nőgyógyászt és párbajszakértőt bízta meg azzal, hogy a blokkal tárgyaljon a jelölésekről. Az ifjú Kiár hamarosan bejutott Vázsonyi Vilmos kegyeibe, aki ugyan elvi ellensége a párbajnak, de azért nagyon tiszteli a párbajhősöket, különösen azokat, akik h demokrata vezér ellentmondást nem igen tűrő aka­rata előtt mindig igen előzékenyen meghajolnak. Vá­zsonyi azután a tőle. megszokott diktatórikus haj­lammal nemcsak a Kossuth-párt helyeinek számát és j élőit jelinek helyezését állapította meg, hanem a neki iienitetszö jelölteket is nemes egy­szerűséggel visszadobta. így járt például a kitűnő Blauner Mór, aki annak idején tagja volt a Karolyi-féle városházi néptanács- nak. Vázsonyinak nem tetszik Blauner. de a Kossuth­Párt ezt a Blauner-eseíet igen súlyos sérelemként fogja fel. A világ legjobb MOTOROLAJA V ezérképvísek t Magy. Abroncs-^ és Kerékgyár Rí, VI, Gyár-utca 8. Telefon 135-56. UMMifCABAT TI 90 ^jSCHER pÉTER és TSA RT. fiókjaiban: ezer Kiól Rákóczi-uf 78 EsIV., Várnháx-i'ömt Ü Különféle SPORTCIKKEK, tennis cipók kiiiönf ie minőségbe! XIV, magyar kir. Osztáiysorsjáték 6S.G00 sorsjegy. 28.000 nyeremény Legnagyobb nyeremény szerencsés esetben: 3.000,000.000 (három mSüiárd) korona. kétmilliárd egytrslHíárd tOÖ millió 400 millió 300 millió 200 millió 100 millió 1 jutalom ä ... ... _ 1 nyer. „ ........ . 1 n yer. „ -......... 1 nyer. „ ........... 1 nyer. „ ............ t nyer. ,, ........ 2 nyer. „ ........ st b. stb. korona, össsesen: 27 milliárd és 5 millió korona. Első Sjuxús tntíjfus 13. és 14-én. R sorsjegyek hivatalos árai osztályonként: Nyolcad : Negyed: Fél: Egész: 15 ezi r K 5 0 ezer K 60 ezer K 120 ezer K | Sorsjegyek minden árusítónál.

Next

/
Thumbnails
Contents