Fővárosi Hírlap, 1924 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1924-03-05 / 10. szám

Ara 800 kor.

Tizenharmad'k évfolyam Budapest, 1924 március 5. jo. szám.

ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Égés* VÁROSI, POLITIKAI KÖZGAZDASÁGI HETILAP Megjelenik minden szerdán,

évre 40.000 korona. Félévre Szerkesztőség és kiadóhiva20.000 kor. Állandó mellék- tál: VI. kér., Sziv-utca 18. sz.

let: TŐZSDEI HÍRADÓ FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Telefon: 137-15. szám

Pató Pálok

A városi ellenzék küzdelme a polgárság súlyos megterheltetése ellen

Súlyos bírálatok a közszolgáltatások árának felemeléséről, az r aranyparitásos lakbérrendeletről, a takarékkoronáról, a valorizációról és az OKAB működéséről

ifinek a kormányok kerekénél, akiknek nincs böl- csebb, nincs gyakrabban isf.nétlődő cselekedetük, Mint a halasztás. Nem mondhatnánk, hogy a kunk- iátorkodásnak nincs meg a maga létjogosultsága, hogy a halogatás politikája akárhányszor <nem ered* ményes. Nem hinnénk azonban, hogy |most, amikor a maga érdekeit kívánja bátorítani a kormány a városházán, jó taktika lenne a halogatás. Pedig /.Trost már egészen nyíltan lehet látni, hogy erről van szó. A Fővárosi Hírlap legutóbbi számában megírtuk, hogy a fővárosi választói jogról szóló törvényjavaslat nemzetgyűlési tárgyalását ad graecas Cagendas halasztották. Ma már ezt az értesülésünket több oldalról is megerősítik, úgyhogy senki sem számit már arra, hogy a választásokat az ősz előtt meg letetne ejteni.

Ml nemcsak a liberális és demokratikus polgárságnak, de magának a kormánynak szempontjából is károsnak tartjuk ezt a késlekedést. Értjük mi nagyon ■jói, hogy tulajdonképen mi történik itt. A kormány Igenis politikai természetű ígéreteket is tett a kölcsön- tárgyalásoknál és most arra várakozik, hogy a külföldön nem lesznek-e változások és így milyen mértékben kell a d^nokrácia és liberalizmus irányában az eddigi politikától elhajlani. Mert gróf Bethlen István kormányáról azután egészen bizonyos, hogy csak addig kész elmenni az átalakulásban, ameddig (múlhatatlanul szükséges. Miután pedig a fővárosi politika elsőrendűen irányitó szerepet fog játszani az országos politikával szemben is, legcélszerűbbnek tartják ít halogatás politikáját.

Budapest polgársága nem helyesli ezt a politikát,, neun hajlandó támogatni az olyan irányzatot, amely »am őszintén lelkesedik elvekért és ideálokért, hanem a kényszer hatása alatt hajlandó csak a haladás országútiéra lépni. A liberális és demokratikus polgárság képviselői nem félnek az ilyen ellenféltől, ha az ellenfél akar lenni; de nem is őrölnek neki valami túlságosan, ha netán szövetségesként jelentkezik. A írni szempontjaink tehát nem mondanak ellent a kormány frésedebneskedésének, tnár csak azért sem, mert a mai nehéz viszonyok között, amelyek mindent és mindenkit felőrölnek, min sürgős a tmi vezéreinknek, hogy a városházi hatalmat átvegyék. De maga a polgárság az, amely türelmetlen, amelynek nemcsak

Wolffók uralmából, de az interregnumból is elegendő volt Ennek az interregnumnak viszont csak Wolff ék veszik hasznát. A gazdátlan hatalom, amely objektivitást fogadott és nem hajlandó alkotásokért, újításokért a felelősséget viselni, akaratlanul is csak Wolff ék malmára hajtja a vizet

Hiszen az ember feledékeny. Elfelejtik közben, hogy kik voltak a bajok forrásai, elfelejtik, hogy ki fette tönkre Budapestet kik dmelték égig az árakat, kik szórták ki a városházáról az érdemes tisztviselőket, kik voltak az uzsorások, a kontárok, a vérbirák? A feledés jótékony homálya borul majd a bűnösökre, akik — ki tudja — sötét búvóhelyeiken talán már iparkodnak újra fényesre köszörülni az elkoptatott jelszavakat, hogy aztán az ártatlan bárány ábrázatával álljanak elő a« ősszel: mi nem felelhetünk semmiért, háromnegyed esztendő óta interregnum volt a városházén, nyomainkat már fel sem lehet ismerni a zörgő kara-saíban. Feleljen a kormány, a kormánybizto«, a fan ács és a kőzgyüiéspótió.

Tessék elhinni, ezt fogják majd hirdetni. Csak legyen, aki higyjen nekik. Leszünk jóegypáran, akik gondoskodni fogunk róla. bogi' büolajstromak átian- iáasa a nyilvánosság előtt szerepelje«.

A fővárosi politikának ma nincsen szószéke, nincsen pódiumja. A közgyűlés mandátuma lejárt és ha nem járt volna is le, az ellenzék, liberálisok 'és demokraták nem lettek volna hajlandók: együtt dolgozni az olyan többséggel, amely a kisebbség legkíméletlenebb provokálásaképen Zilahi Kiss Jenöt ültette az alpolgármesteri székbe. A fórum hiányában a liberális és demokratikus várospolitikusok ott kerestek területet és szószéket a maguk számára, ahol éppen találtak.

Lassankint kialakult a helyzet és ma az ellenzék a sajtóban, valamint a kerületi klubokban élénkebb munkát fejt ki,

mint amilyet Wolfíék által biztosított szólásszabadság juttatott volna nekik a főváros közgyűlési termében.

Különösen a demokraták járnak elől ebben a munkában és szinte nincs olyan este, amikor egyik vagy másik kerületi körben ne lenne vacsora, amelynek keretében azután a megjelent bizottsági tagok ismertetik az aktuális politikai és gazdasági kérdéseket. Természetesen élesztik az ellenzéki hangulatot és kíméletlen támadásban részesítik az uralmon levő rezsimet, annak intézkedéseit és hajmeresztőén rossz és antiszociális gazdasági terveit. Elsősorban Bródy Ernő, Pakots József és Fábián Béla fáradhatatlanok ezen a téren. Érdekes jelenség, hogy az agitá- ciós körúton szinte estéről-estére elkíséri Fábián Bélát ifjú, bájos felesége is, aki — úgy látszik — nemcsak felesége, de lelkes párthive is a férjének.

Ezek a körutak most egészen uj témakört kaptak. Amig azelőtt csupa politika voK a tárgyalási anyag, ma inkább a gazdasági problémák kerültek előtérbe. Elsösorbn az az oka annak, hogy a fővárosi választói javaslat tényleg és pedig hosszabb időre lekerült most a napirendről, de még inkább az, hogy a drágaság és a kormány pénzügyi természetű Intézkedései teljesen elkeserítik a polgárságot.

Az elleaizéki politikusok Irtóháborut viselnek ezek ellen. Talán még soha olyan éles kritikák nem- hangzottak el gazdasági intézkedések ellen, mint amilyenekkel most nap-nap után találkozunk. Rendkívüli támadási felületet nyújt a tanács, amely okkal vagy ok nélkül, de szinte luxusként emeli a közszolgáltatások árát és tarifáját. Elkeseredett hangokat lehet hallani a villamosmizériák miatt és itt rendszerint nem is a politikusok szoktak nyilatkozni, Iranern a kispolgárság spontán szónokai, akik szinte minden vacsora végén feltálalják a villamost és vehemensen támadják B u d a y Dezsőt és társait.

Sokat foglalkoznak újabban a kényszerkölcsön- nel, a valorizációval és a takarékkoronával. Az ellenzéki politikusok szinte egyértelműen adónak vallják ezt a kölcsönt, amelynek behajtását olyan kegyetlen rendeletben fektették le, amilyet még a magyar fináncpoliíika sohasem produkált. A demokraták követelése legalább, hogy a kényszerköicsön terén érvényesítsék a becsületes progressziót, engedjenek léiekzetet venni az összeg előteremtésére és mentesítsék ez alól a vagyontalanokat, akik két kezük, vagy fejük munkájából élnek.

Éles támadásokat hallottunk az címűit héten az Arvizsgáló-Bizottság és a Devizaközpont, valamint a fővárosi üzemek ellen is. Érdekes, hogy szinte a legélesebb a felháborodás a telelőn uj szátaláló rendszere ette«.

amelynek létjogosultságát mindaddig nem hajlandó elismerni a polgárság, amig az örökös hibás kapcsolások és egyéb mizériák meg nem szűnnek. Olyan elkeseredett a hangulat, hogy a közönség telefon-sztrájkjával igen komolyan kell számolni. Egyik demokrata-vacsora után ugyanis a héten próbaképen aláírásokat kezdtek gyűjteni, hogy kik lennének hajlandók, ha jó pár ezer alá. irás összegyűl, leknondani a telefon-előfizetésről. A sztrájkhang-ulaf igen erős volt és nem lehetetlen, hogy a telefon-direkciót hamarosan igen nagy és igen kellemetlen meglepetés fogja érni.

Az aktuális télnák között is legelöl jár ,

az aranyparításos lakbérek elkényszeredett ötlete.

Mindenki, aki erről a kérdésről megemlékezik, teljesen kizártnak tartja, hogy a kormánynak ezt az ötletét, ha csak fokozatosan is, keresztül lehessen vinni. Mindenki megegyezik abban, hogy mindaddig álmodni sem lehet az aranyparitásos lakbérbérekröl, amíg az aranyparításos munkabérek és fizetések meg nem változnak. Ugyanez áll a boltbérekre is, mert amig a kereskedő is -aranyparitás alatt kénytelen áruját eladni, addig lehetetlen a boltbéreket aranyparitáson fizetnie. Általában pedig vakmerő gazdasági tudatlanságot árul el az, aki aranyparitásos bolt- és lakásbéreket merészel emlegetni, mielőtt az építkezések megindultak volna.

A demokrata tábor különben rendkívül értékes egyéniséggel szaporodott meg a legutóbbi hetekben, ez

az uj harcos: budai Hann Arnold ny. államtitkár,

aki budapesti adófelügyelő korában a legmesszebbmenő szimpátiákat tudta biztosítani a maga számára. Budai Hann Arnold a múlt esztendőben ment nyugalomba és most gazdag szaktudását úgy kívánja gyümölcsöztetni a köz javára, hogy a demokratapárt gyűlésein és klub-látogatásain vesz -részt és fáradhatatlan, pompás munkával világosítja fel a Polgárságot. óriási nyereség ez a kitűnő szakférfiú a demokrata-pártnak, amely minden bizonnyal nagyon meg fogja őt becsülni. Harm Arnoldnak ott keli ülni a jövő közgyűlésen, aminthogy ott ült a múlt közgyűlésen is, de hivatalból. Akkor rezerváltan kellett viselkednie, de ma procul negotiis majd hangot adhat annak a véleménynek, amelyet évtizedek hatalmas tapasztalataival és pompás szaktudásával támaszthat alá

Természetesen nem mozdulatlan a városi politika másik oldala sem. Wolff ék is sűrűn gyűlésednek és sűrűn vacsoráznak. El kell ismerni, hogy u legszorgalmasabb Buday Dezső, aki rendkívül sokat szónokol ama Ferenc-köruft helyiségbe«, amelyet Márffy, Marosi és Chrlasztl olyan árván hagytak.

Ezek a beszédek hangosak az öndicsérettöl és hemzsegnek ama vágy megnyilatkozásától, hogy miként lehetne a Wolff Károly városházi rezsimjét igazolni és utólag szimpatikussá tenni. Mit tehetnek egyebet, nagyban szidják még ma is az átkos liberális rezsimet, megtagadják Márffy t, Vaseket és kijelentik, hogy a Tanítói Bank talán sohasem volt a világon.