Fővárosi Hírlap, 1924 (13. évfolyam, 1-52. szám)
1924-11-19 / 43. szám
6 Budapest, 1924 november 19. Fürdőink cs az idegenforgalom. A háború előtti évedben szinte nemzeti eszmévé izmosodott az a gondolat, hogy Magyarországot csak az idegenforgalom emelésével lehet bekapcsolni a nyugateurópai államok szellemi közösségébe cs gazda s ági érdekszférájába. Azóta elfelejtettük azt a sok okos beszédet, amit az idegenforgalom fyjlesz- tésére elmondottak, elfelejtettük a cikkeiknek és füzeteknek tartalmát, amellyel! az idegeneket akartuk idecsábitani az ország fővárosába és csodás gyógy- erejü fürdőhelyeinkre!. A balneologusok vasárnapi nagygyűlésén tóból megnyilatkozott a meggyőződés, hogy Magyarország idegenforgalmának emeílése nemzeti szükség cs újból hallottuk Vá mossy Zoltán dr. egyetemi tanár, Ó váry Ferenc dr., Bánó Dt*zső dr és B á n 1 a k y Gézának, a Gellért- fürdő vezérigazgatójának előadásában azt a sok okos érvet, amelyekkel éveken át igyekeztek valamikor az idegenforgalom nagy jelentőségét, annak gazdasági hasznát bizonyítani. De hallottuk a vasárnapi nagygyűlésen azokat az okokat is. amelyek csaknem lehetetlenné teszik Magyarországon a fürdők felvirágzását és amelyek konokul megakasztják az idegenforgalom nagystílű fejlődését. Hogyan fokozódhatnék ott az idegenforgalom, ahol a fürdő-ügy és idegenforgalom barátainak olyan panaszokkal kell előállani, amilyeneket. Bán laky Géza sorolt fel határozati javaslatában. E panaszok és követelések hallatára szinte csodálkoznunk kell még azon a kevés sikerein is. amelyet az idegenfotrgalom akciójának barátai idáig elértek. Mert minden, ami hivatalos részről ezen a téren történt, csak arra alkalmas, hogy megfojtsa a íiirdő-iigye|t és megbénítsa az idegen- forgalmat. A pénzügyminiszter és külügyminiszter az adózási rendszerrel és az útlevél-mizériákkal derékben törik az akciót és a nagygyűlés igazán igen szerény volt, amikor csak annyit kért hogy könnyítsenek a forgalmi adón, legyenek kíméletesek á vámvizsgálatnál s legyenek előzékenyek az útlevelek kezülósénél. Ne tegyünk semmi olyat, amivel az idegent elkedvetlenítjük vagy elriasztjuk, mert ott, ahol az idegent ezerféle! kínzó eszközzel gyötrik, hiábavaló a természet szépsége, meg a forrásvizek gyógyitócreje. Ugylátszik, mintha az idegenforgalom propagandáját nem annyira a külföldön, mint inkább Magyarországon kellene kiszélesíteni, mert a hivatalos körök magatartása azt mutatja, hogy kevésbbé vannak tájékozva az idegenforgalom jelein tőségé rőt. mint amennyire az idegen ek már tájékozódtak Magyarország gyógyforrásainak csodatevő érdjéről. Az idegenforgalom nem a kereskedők, iparosok, művészek, szállodások és vendéglősök m a g á n ü g y e. Az idelgenforgalom idegen tőke beözönlését jelenti cs jelentheti ezeinfelül iparunk és művészetünk igein sok ágának felvirágzását. Ez pedig mégis csak országos ügy. Méltóztassanak elhinni, hogy amikor a forgalmi adó elengedésével egy idegetnt megnyertünk, ez az egy idegen azzal, hogy néhány hetet itt tölt. sokkal több közvejtett jövedelmet jelent az orlszágnak, mint amennyi az elengedett forgalmi adó. Amit egy helyen elengedtünk, azt száz mlás helyen behozhatjuk és abból, hogy száz korona forgalmi adóról lemondtunk, másfelől ezer koronát szerezi ii n k. Szívlelje! hát meg a kormány a nagygyűlés kívánságait és álljon ugyanazzal a szertettel az ügy mellé, amily szeretettel R i p k a Ferenc kormánybiztos fogadkozott, hogy mindent magtesz Budapest idegenforgalmának emelése és a fürdő-probléma célirányos megoldására, Közgyüléspótló. Szerdán délután öt órakor ülésezik a közgyüléspótló tanácsülés, amelynek tárgysorozatán 85 tárgy szerepel. Ezen az ülésen döntenek a Zitaekórháznak a népjóléti minisztérium részére szükséglakások céljaira' való átengedéséről. Ha addig amint néhányszor már megtörtént — l£ nem véteti a napirendről, a kormánybiztos, Csupor tanácsnok megteszi előterjesztését az önálló községi jövedelemadó tárgyában és ismerteti az Ügyvédi Kamarával a kereseti adó átalánya dolgában történt megállapodást. Bérezel tanácsnok téli burgonyánkról kivan gondoskodni. Édes tanácsnok a Baka ts-teri kórházat szanatóriummá minősítteti át, Lobitt.ayer tanácsnok egész sereg kulturális egyesület összetöpörödött, csemevész segélyezését terjeszti elő. P u r é b 1 a zsibárusbódék béreit emeli, majd jelentéktelen, személyzeti ügyek következnek. Mint ebből is látható, a szerdai közgyűlés-pótló műsora elég tarka és változatos, de nagyjelentőségű reformok nem igém foglaltatnak benne. Éber Antal előadása a Liget-Klubban. A Liget-Klubban az elmúlt pénteken társasvacsora volt. amelyen Eber Antal tartott magas nívóm álló előadást az. aktuális pénzügyi kérdésekről. Eber Antal ezúttal is, mint minden alkalommal nemcsak rendkívüli gazdasági tudásával ragadta el a hallgatóságot, de egyben közvetlen előadási módjával, őszinte szókímondásá- val. is. Megnyilatkozása, amelynek során erőteljesen mutatott rá a kormányzat hibáira, tökéletes képét adta: a mai gazdasági helyzetnek. A vacsora résztvevői meleg ünneplésben részesítették Éber. Antalt. SZÓRAKOZÁS Öt darab a Renaissance Szinház váltakozó repertoárján. „A jószivü asszony“ szombaton (Simonyi Mária, Eorray Rózsi, Makláry. Berczy. Nagy Gyula, Földy Anna, Sebestyén Ilona, Turay Ida), a „Kis muszkák“ csütörtökön (Somlay. Bérczy. Táray, Bordás Rózsi, Tőkés Anna, Nagy Margit. Makláry), a „Csókoljam meg!“ péntekem és vasárnap (Somlay, Simonyi Mária, Bérczy, Harsányi, Makláry). szerdán a „Haláltánc“ (Somlay. Forgács, Gellert) és vasárnap délután fél helyárakkal a „Hárem“ (Német Juliska, Kiirthy György. Bérczy Ernő) kerül szilire. A „Marica grófnő“ előre eladott táblás házak sorozatában ezein a héten érkezik el a Király Szi n- házba ii; a 30—37-ik előadásig, vasárnap délután mérsékelt helyárakkal a népszerű „Árvácska“, amelynek vasárnap délutáni előadásai állandóan táblásak. „Az elcserélt gyermek“ nagy sikere. A Magyar Színház e heti műsorát Georg Kaiser diadalmas remekműve, „Az: elcserélt gyermek“ uralja, •amely szerdán, pénteken és vasárnap kerül színre, csütörtök, szombat Heltai Jenő vidám és bűbájos „Masamód“-ja van műsoron, vasárnap délután a „Johanna“ mérsékelt helyárakkal. Hatszor játszák „Az olasz asszony“-t e hetem a Belvárosi Színházban, szerdán, csütörtökön, pénteken és vasárnap kerül színire a példátlanul mulatságos Szenes-vigjáték, amely mindig táblás házakat vonzott. Szombaton a szinház másik slágere, „A nagyhercegnő1 és a pincér“ megy, vasárnap délután „A nagyhercegnő és a pincér“ mérsékelt helyáráklkal. A Blaha Lujza Szinház slágere a „Fügefalevél“ minden este Honthy Hanna. Somogyi Nusi. Harmath Hilda, Boross, Sárosy. Matány. Gallai ragyogó együttesében, Ezenkívül Kökény Ilona és Boross kupiék. Török Rezső paraszttrfája Berky Lilivel és Gózon- nal. Vasárnap délutánonként mérsékelt helyárakkal Ikabarémüsor. Apollo-^ *zinház Tomboló Mozisiker! helyárak! A Vígszínház jövő hetét az Ü v e g c i p ő. Molnár Ferenc uj vigjátéka dominálja.' Oly kivételes az) érdeklődés aiz Üvegcipő iránt, hogy az újdonságot, szerdát kivéve, a hét minden estéjére kitűzték. Szerdán' a Bun»bury kerül színre, vasárnap délután „Imádom.“ ORION-FILM | | ORION-FILM Szépség! Gazdagság! EtegAncía í A divatcsászárnő A kettős főszerepben; Mae Murray PREMIER NOVEMBER 20-ÁN a CORVIN-SZÍNHÁZBAN ORION-FILm] IORION-FILM A Nótás kapitány hete lesz a Fővárosi Oper e its Z! inház e here is. Estéről-estére Farkas Imre szenzációs sfkerii operettjét adják az ismert nagyszerű szereposztásban. Vasárnap délután a ,,Drótostót“ kerül színre. Egy éj Velencében e heti előadásai a Városi Színházban csütörtököm, szombaton és vasárnap esre. Strauss csodálatos muzsik áj u nagy operettje diadalmasan vonult be a Városi Szinház uj rezsim jenek megnyitó estéjén. A Vidám. Gyermekszinpad (VI., Csengery-utca 68.) uj műsorának bemutatása vasárnap délután 3 órakor. A Király Szinház heti műsora. Szerda, csütörtök, pémtefa, szombat: Marica grófnő; vasárnap d. u. 3 órakor mérsékelt helyárakkal: Árvácska; vasárnap este; Marica grófnő; hétfő: Marica grófnő, (fél 8.). TAB ARIN RÁKÓCZl-UT 65. oooooo TELEFON J. 2/16. \ novemberi műsor slágerei; JACKIE & HARTHE 3 EV EROS WITALY & ŐRIVÉ MURAY DUO OLLY & ERED Kedden, csütörtökön és pénteken záróra órakor A Magyar Szinház heti műsora. Szerda: Az elcserélt gyermek; csütörtök: A masamód; péntek: Az elcseréh gyermek; szombat: A masamód; vasárnap d. u. 3 órakor mérsékelt helyárakkal: Johanna; va.,- sárnap este: Az elcserélt gyermek; hétfő: Az elcserélt gyermek, (fél 8.). A Belvárosi Színház beti műsora. Szerdai csütörtök. péntek:: Az olasz asszony; szombat rendes helyárakkal és vasárnap d. u..3 órakor mérsékelt helyárakkal: A nagyhercegnő és a pincsin-; vasárnap este és hétfőn: Az olasz asszony, (fél 8.). llruFm. mozgókép-Otthon NOVEMBER HÓ 21.-TOL, PÉNTEKTŐL A* Idény legszebb Mimi«: LITTLE OLD NEW-YORK A* új amerikai fHmciod-a : DÉMONOK VILÁGA Előadások kezdete: 4, 6, 8 és íÖ^rakcwL A Blaba Lujza Színház heti műsora. SzeTtis* csütörtök, péntek, szombat: Fügefalevél stb.; vasárnap' d. u. 3 órakor mérsékelt hely árakkal: Puszipajtásdki stb.; vasárnap este cs, hétfőm: Fügefalevél stb. (fél 8..). Jadlowker-est a Városi Színházban. Szerdán,: Hoffmann meséi, pénteken: Zsidónő. Royal-Apolló: Koenigsmark. Pierre Benoit világhírű regénye filmen. Mindkét részi egy előadásban. Előadások kezdete: fél 4. fél 6, negyed 8. negyed 10. Kamara: Csak nővel ne! (Szokolay Oly. Táray F.) Előadások: kezdetei fél 4, 5. háromnegyed 7. fél 9 és 10 órakor. A szerkesztésért és kiadásért felelés: Emil Kiadja: a »FŐVÁROSI HÍRLAP* íapkiiadó-’iráhatof Révai-Nyomda Budapest, V. kér., Ügynök-ötc» & ul (Nyomdcíg-ftzgrtA: SWki«i Fii.) Szent István gyógyma láta CUKORKÁT, mert a tiszta Szent István malátakivonatból készült kiváló nyálkaoIdószer enyhíti a légzőszervek lobos bánt almai t. S 2 A IC O R V O SII vSr^é» Rendelés egész cop, Eih6e*i-ut 32. I. ein. 1. Kéfcuss&l „aotnfoon.