Fővárosi Hírlap, 1924 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1924-07-09 / 27. szám

6 Budapest, 1924 julius 9. SZÓRAKOZÁS Az „Antónia“ 85—91. előadásai töltik be a Vig­iszinház e hetét, amely egyúttal a szezon utolsó, hete. Vasárnap, e hó 13-án véget ér az idény és ezzel az „Antónia“ nagyszerű előadásainak első sorozata. Az Árvácska sikere. Évtizedek óta tárgyalnak már arról, hogy Buda és Pest között uj hidat kell építeni. Amivel illetékes körök késlekednek, azt helyre pótolta Zerkovitz Béla, Bus Fekete László, Sebestyén Géza ímeg az Árvácska főszereplői. Somogyi Nusi, Vaáli Ilona, Kiss Ferenc és Rátkay Márton. Minden építészeti remeknél jobban köti Pestet Budához az a sikerült operett, amelynek melódiái előadás után az öreg alaguton, meg a vén naphegyen éppen úgy fel­hangzik, mint az árnyas budai vendéglőkben. Jókedvű társaságok éneklik a második felvonás mulató nótáját, amelynek refrénje: „Nem kell azért még a fejünk lógatni“. Úgy éneklik Rátkay és Kiss Ferenc Sárközy Pista hires budai prímással ezt a nótát, hogy még a béna is táncra perdül tőle. Csak természetes, hogy az Árvácska hosszú ideig műsoron marad a Budai Színkörben. Operaházi hangverseny a margitszigeti víztorony erkélyéről. Több mint 209.000 ember hallgatta eddig már végig a m. kir. Operaház énekkarának kedden, csütörtökön és szombaton esténként a margitszigeti víztorony erkélyéről adott hangversenyeit. Mint hall­juk, a hengversenyeket a m. kir. Operaház énekkara uj műsorral a keddi, csütörtöki és szombati napokon továbbra is megtartja. Rátkai uj operettben a Jardin ui műsorán. A P il­la n g ó főhadnagy felejthetetlen hadiönkéntese kel új életre a Csői lián házasodik című Zer­it o v i t z—H a r m a t h operettben, amely vonzó ér­dekessége a Jardin de Paris uj műsorának. Rátkai Márton ragadja el a főszerepben t közönséget s vele Sárvay Rózsi és Iványi Dezső. A gazdag mű­sorban a drámát jelenti mélyhatásu számaival Só­lyom Janka, a játszi kedvességet Rose B e r n d t, a klasszikus szépséget tánckölteményeiben Szuchá- nyi Éva, s a boszorkányos virtuozitást Palermo és Sissy, a két excentrikus. Harsogó kacagás kiséri Vágó Géza Antónia paródiáját, amely mellett Ko­vács Lilly, Rose és Iris tánckettős, Bársony Rózsi, Vavra Böske, Sislers Marvell. Sajó Árpád szerepelnek zajos sikerű magánszámokban. Külön művészi értéket jelent Di enzl Oszkár,, aki a zenekart vezeti. A ka­baré után a táncpavillon starjainak tapsol lelkesen a közönség. A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil. Kiadja: a .FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat Révai-Nyomda Budapest, V. kér., Ügynök-utca 8. sz. (Nyom daigazgató : Szikisi Pál.) j ACZÉL PÁL és TÁRSA ■ÜT 2».^J . BANKÜZLETE ! BUDAPEST, VI., ANDRÁSSY { TELEFON 69-27 és 160-65. „PYRAMIS“ Magyar Földbirtokosok és Földbérlök Kereskedelmi Részvénytársasága BUDAPEST, VI., TERÉZ-KORUT 26. Bank-, gabona-, liszt-, erőfakarmány-, mű­trágya-, mezőgazd. gép- és műszaki osztály. ŐRI ZOLTÁN RESZELŐ- ÉS CS A V A R- ÁRU NAGYKERESKEDŐ Budapest,Népszínház u. 40 TELEFONSZÁMOK: József 56-46, József 138-09, József 62-84. KONTINENTAL Vnttereslredelinl Tináiig KERN ÉS TÁRSAI BUDAPEST, V., VÁCZI-ÚT 20 VASNAGYKERESKE­DÉS, A WTTKOWITZ1 CSŐHENGERMÚVEK VEZÉRKÉP VISELÓJK Sürgönyeim! FERROKONTINENT, Telefonok i 10-99, 20-8S, 44-39. TELEFON, BUDAPEST VASÖ^TV^NYEK vasöntöde és gépgyár Budapest, VI., Mohács-utc / 8. Te efon : 111-47. ff DYNAMO ái Villamossági Részv.-Tars. Budapest,Vli kerület,Vörösmaity-utca 19/b szám Telefonszám t.3-42 „József“ Erős és gyengeáram szerelési anyagok Elektromotorok és Dynamók műszerek CORDATIC A MAGYAR UTAK IDEÁLIS PNEUJA TAURIL PNEUMATIK RT. MOZSÁR-U. 9. MAGYAR RADIATORGYAR RT. X. Gyömrői-út 76-78. BUDAPEST Tel: J. 90-34, J. 50-88 Öntöttvas - radiátorok, bordás- fűtőtestek, kazánok, szerelvények központi fűtések részére HAIDEKKER SÁNDOR sodronyszövet-, fonat- és keritésgyár BUDAPEST, ÜLLÓI-ÚT 48 (J. 3-21, J. 41-03) Lakásépítési akcióhoz szükséges minden nemű csövek, berendezési és csa­tornázási cikkek slb. nagy rakt -ra. Tessék ajánlatot kérni! HASENÖRL EDE, VI., Csengery-utca 55 MAGYAR RÉZHENGERMÜVEK R. T. ezelőtt Chaudolr G. és Társa Telefon-szám: Sürgönyeim: RÉZHENGERMÜVEI. 19—22. , CHAUD0IR“ 'cnuLnrauvci. 44—88. ” BUDAPEST,V.,VIZAFOGÓ 1460 199-99. Készítenek : Tüzszekrény, vörösréz-, sárgaréz-, tombak- és bronz- lemexeket, tárcsákat, rudakat, csöveket, huzalt, „Chaudoir“-jelü Vermorel-rendszerű permetezőket és hozzávaló alkatrészeke , valamint vörösréz-üstöket. GIPSZET ARUSIiÚ RÉS/VÉN!TÁRSASÁG Budapest, V., Erzsébet-tér 15. Az egeresi és tordai gipszgyárak képviselete Telefon : 168-18. Telefon: 166-18. MARTOS és PEMÉNV BUDAPBST, V., ZOLTÁN-UTCA 6. Szerszámok, szerszámkQiönlegessö* gek, szerszámgépek, műszaki áruk. Telefonszámok: iroda : 44-58, raktár: 175-62. SAJÁT PRÄCJZ10S SZERSZÁMGYÁR. BRUNNER J. L. El TAKSA BUDAPEST, VI., NAGYMEZŐ-UTCA 45. SZÁM Kircheis-gépek, műszaki és villamoscikkek ALAPITTATOTT : 1883. TELEFON; 26-01, 4-17. OETL ANTAL VASÖNTÖDE ÉS GÉPGYÁR R. T. Budapest, X., Asztalos Sándor*út 9. sz. TELEFON: József 8-32. és József 8—31. SÁTORI MÓR Egyesült Gipsz-, Műtrágya- és Vegyészeti-gyárak R.-T. BUDAPEST, V., Wurm-ulca 2. szám. :: Telefon : 181-71., 181-72. Mindenfajta gipsztermékek versenyen kívül! világhírű gutmann-félb elszakíthatatlan munkaruhák, libériák, szővetruhák. GUTMANN J. ÉS TÁRSA, RáKÓCZl-út 16. Aprított száraz tűzifát és cementet, faszenet jutányos árban árusitu k Egsrvidéki Fatermeld Rt. jjőzfavágó és építési anyagtelepe IX., Sorok- sári-ut 72.— Telefon; J.70-42, — ügynökök Elvetetnek erős, tartós, vihartálló » jelenkor legjobl tetöfedélemeze Több millió nögyzetméter használatba! Gyártja és tetőfedést válla) o Grozit, aszfalt- is kátránytenoékgyár f Központi iroda: V.,Kádár u. ­»Gyár: X.. Gyömről-ut 44 szán Telefon: «7 —őrt Hirmmin Ferencs bS™bes BUDAPEST, VII., CSÁNYI-U. 7-9 TELEFON ; J. 138 03 és 138-04. GYÁRTMÁNYAIM: ^iz- gőz- és légszesz-szerelvények. i — ...... ‘ ■ ■ " -l Fürdő- és egészségügyi felszerelések. KI SS ERNŐ és TÁRSA BUDAPEST, VII KÉR., ERZSÉBET-KÖRUT 13. Háztartási cikkek zománcedények legelőnyösebb bezzeréssi forrása. ULRICH B. ). BUDAPBST, VI., VILMOS CSÁSZÁR-ÚT 31. NAGY RAKTÁRT TART mindennemű csövekben és pedig: önr.-vas-, kovácsoltvas-, agyag-, angol lefolyó-. Drainage ólomcsövekben. H o rgany- lemez, víz-, gőz- es gáz-armaturák, borg, vas­lemez, egészségügyi berendezések. Alapittatott 1874. évben. FRANKI A. HERM. ÉS FIAI R.-T, BUDAPESTEN vasárunagy kereskedés Iroda: V., Váci-ut 6. Ra tár és tranzitóraktár: V., Váci-ut 178-188. Irodatelefonszámok ; 72 36, 72-37, 72-38, 97-15. Raktártelefon zám 106-85. Fióktelepek: MISKOLC —CZERN0W1TZ—BUKAREST—LEMBERG—KICHINEV. Állandó nagy raktár minden vasáru- és szerszámcikkekben. Építőanyagok tégla, cserép, darabos és oltott mész, cement, gipsz, betonvas, vasgerenda, sodronyszeg, ka­vics, homok, mennyezetnád, be­tonáruk, gipszlap stb. raktárról legolcsóbban kapható PALLOS és PERELIS ÉPÍTŐANYAG KERESKEDELMI ES IPARI R.-T.nál, BUDAPEST IV.,Deák Ferenc-u. 17.TeI: 74-33. Raktár: HUNGÁRIA-ÚT 37-39. _____________ MA GYAR RÜ6GYANTAÁRUGYÁR R.-T. ' BUDAPEST. Sürgönyeim: GDMMI Telefon- J. 10-90, J. 10-91, J. 10-92. Városi iroda: Vt., MOZSÁR-UTCA 9. TELEFON: 134-88. „AU óL" magasnyomású t mifőiemezek, Műszaki puha- és keménygumim áruk Száilitóhevederek. 4 M. K. G szíjak. Jáiékáruk és labdák Radirgummi. Auto- és kocsiabroncs stb., slb. ENGEL KAROLY ELEKTROMOS SZERELÉSI ANYAGOK ÉS KÉSZÜLÉKEK GYÁRA CÉGTULAJDONOSOK: DR. HOLITSCHER PÁL gépészmérnök és KOMJÁT ERNŐ Iroda és raktár: Budapest, VII., Vö ösmarty-utca 16. Alapítva 1885-ben Gyár: Budapest, VII, Bethlen-utca 21—23 Telefon: Keresk. oszt.: J 114-02. Műszaki oszt.: J. 49-62. Gyengeár, oszt.: J. 49-61. Raktár: J. 48-30. Sürgönyeim: „NORIS BUDAPEST.“ ____________

Next

/
Thumbnails
Contents