Fővárosi Hírlap, 1923 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1923-11-14 / 45. szám
Tizenkettedk évfolyam Ara 200 kor. Budapest, 1923 november 14. 45 szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 10.000 korona. Félévre 5000 kor. H Állandó melléklet: TŐZSDEI HÍRADÓ VAROS!. POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁG! HETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. Telefon: 137—15. szám November 17-ikén (MM választójog hadjárata is kudarcot vallott Koholt törvénytervezettel akartak visszavonást szítani a liberális táborban Kincs sző a titkosság elejtéséről - D szocialistákat hiába biztatják n passzivitásba való vonulással ünnepet ül Budapest. Diadalünnepét annak a napnak, amelyen ötven t'-sztendövel ezelőtt három apró mc- zővároskából előrelátó kiváló férfiak megalkották az akkor még igen szerény, igen jelentéktelen Budapestet Az ötven év előtti Budapest — mi tűrés- tagadás benne — bizony német volt. Ami kis iparral, kereskedelemmel rendelkezett, az idegenek kezében volt. A magyar urak politikát csináltak és hivatáiok- ban ültek. Nagy falu volt az ötven év előtti Budapest, ahol azonban több német szót hallottál, mint magyart Ebből a nagy, de német faluból magyar világvárost nem azok csináltak, akik most ünnepelni akarnak, akik fejükre, amely egyetlen ötletet nem termelt Budapest számára, habárt szándékoznak helyezni. Budapestet naggyá és magyarrá azok a férfiak tették, akiket a budapesti városházáról száműzött egy lázas korszak, amely nem tett egyetlen téglát a másik fölé, csak a kincseinket pré- dálta, csak az értékeinket hajigálta az utcára. Az a forgószél, amely Wolfí Kámolyt, Sipőcz Jenőt, meg a többieket beültette a hatalomba, legszo- morubb meteorologiai jelensége volt annak a félszázadikak, amely óta az egyesített Budapest fennáll. Most azután a birtokonbelüliség jogán ők akarnak és ők fognak ünnepelni. Nem beszélünk ebben a pillanatban arról, hogy mesterségesen szürkévé, jelent ék tjeimé akarják tenni a hatalmas ünnepet, melynek félévszázad páratlan munkáját, félévszázad teremtő energiáját kellene glorifikálnia. Ma nem beszélünk arról, hogy ezen a napon fel kellene vonulnia mindannak, amit ez az ötven esztendő alkotott, teremtett. Ők nem tudják ezt a felvonulást megcsinálni, dacára annak, hogy ez a felvonulás mérhetetlen kincset jelentene Budapest számára. Minderről nem beszélünk ma, mert nem szabad ilyen messzire eljutnunk, amikor meg kell állanunk a legelső kérdésnél: hogy mernek ők ünnepelni, amikor Budapest alkotói ötven esztendejéből csak a rombolás néhány esztendeje jutott nekik. csendesen, nyugodtan, halkan kérdezzük meg tőlük: mi jogosította fel őket az ünneplésre? Vájjon ők azok, akik november 17-én nyugodtan kiállhatnak a fórumra és azt mondhatják, hogy amit itt láttok, mindazt mi csináltuk. Vájjon ők azok, akik bízvást hivatkozhatnak rá, hogy a három falu porából a világváros köveit varázsolták? Nem til takoztunk, nem mekrim indítunk soha egy pillanatig sem; de ma meg kell kérdeznünk tőlük: milyen joguk van ahhoz, hogy ö k ünnepeljenek és pedig ünnepeljenek azok nélkül, akiknek részük volt Budapest igazi felépítésében? Hát ezt is lehet? Lehet-e idegen toliakkal ékeskedni, amikor ezeket az idegen tollakat mindenki ismeri? Egyszer, egyetlen egyszer, az utolsó óráikban legyenek férfiak az urak és mondják meg: ime, bennünket a forgószél sodort ide a hatalom birtokába, de mibelőlünk hiányzik az alkotás zsenije. Ezt a várost nem mi emeltük fel, nem mi tettük naggyá. De annak a korszaknak, amely ezt megcselekedte, nagyjai közül akad itt még az élők között is néhány. Ezeknek tapsoljatok! Becsületes, férfias megnyilatkozás csak ez lehetne 1923 november 17-én. Aki ezen a napon mást mond. legyen az akárki — nem mond igazat. A községi választásokra vonatkozó törvényjavaslat elkészítését Rakovs zky Iván belügyminiszter igen rövid idő kérdésének mondta.. Azóta állandóan szivárognak ki az állítólag megbízható hirek, hogy milyen lesz az a választójog, amelynek alapján Budapest közönsége az uj törvényhatósági bizottságot meg fogja választani. Legujabban a kurzus-sajtó két orgánuma is közölt feltétlenül autentikus hirekiet. E hirek olyanok, hogy a lakosság nagy részében igen erős ellenszenvet váltana k i, ha a kormány tényleg azokat az elveket követné, amelyekről a kurzus-sajtó hirt ad. L szerint az uj községi választói jog alapelvei a következők lennének: 1. az aktiv és passziv választójogot a ti zc éves helyben lakáshoz kötik, 2. a szavazás lajstroinos, de nyílt leszv 3. biztosítják a kisebbségi képviseletet, 4. megtartják a közigazgatási kerületenként való. választást és pedig a Dömotör-lféle formában úgy, hogy minden közigazgatási kerület tekintet nélkül lakóinak számára egyenlő számú törvényhatósági bizottsági tagot választ. 5. nem hozzák be a vagyoni viril i z m u s t, de kiszélesítik a szellemi virilizmust, 6. a választói korhatár és egyéb korlátozások nagyjában a nemzetgyűlési választó-r e n d e 1 e t intézkedéseivel egyeznek. A kurzus-sajtó úgy szeretné tudni, hogy ezt a tervezetet nemcsak W o 1 f f é k, de Heinrich Ferenc, Bárczy István, Ugrón Gábor. G 1 ü c k s t h a 1 Samu, Márkus Jenő és a többi mérsékelt liberálisok is akceptálták. Wolffék is tisztában vannak azonban azzal, hogy a demokraták, valamint a szociáldemokraták e javaslat ellen a legerősebb harcot veszik fel a parlamentben, a szociáldemokraták pedig, ha ez a javaslat törvénynyé válik, a választásokon sem vesznek részt. Mindez természetesen csiak álom. Vagy ha nem álom — ami (még valószínűbb — taktika. Wolffék- nak az a célja, hogy a liberális táborban széthúzást teremtsenek és a választói jog kérdése olyan, amely ha reakciós szellemben születik meg, mindent felfor- dithat, legelső sorban pedig az egységes liberális frontot. Wolffék azonban súlyosan tévedtek. Mindenekelőtt tévedtek a szociáldemokratákban, akik másodszor nem fogják megtenni Wolff Káróly- nak azt a szívességet, hogy passzivitásba vonuljanak, aVnint ezt az első községi választáson megtették. De gróf Bethlen István sem teszi meg Wolnéknak azt a szívességet, hogy a külföldi kölcsönről folyó tárgyalások idején felhívja az egész világ figyelmét a magyar reakcióra, a magyar antidemokratikus törekvésekre. Már a legelső hirt is siettek megcáfolni, azok a politikusok pedig, akik a miniszterelnökkel vagy a belügyminiszterrel a választójogról tárgyaltak, kijelentik, hogy többek között a titkosság elejtéséről szó sem esett az eddigi megbeszéléseken. Nem is tudunk elképzelni más eshetőséget, mint hogy a kormány 'minimálisan a legmérsékeltebb pártnak, Heinrich Ferenc pártjának kívánságait honorálja. Nem tévedhetünk súlyosan, ha azt mondjuk, hogy az a tanulmány, amelyet Márkus Jenő miniszteri tanácsos tollából a Fővárosi Hírlap legutóbbi száma közölt, nem járhat messze a Heinrich- párt álláspontjától. Ennyit, legalább ennyit kell adnia a kormánynak, mert ha ezt sem teszi meg, akkor maguk maradnák Wolff Károly megfogyatkozott és vert hadseregével. Összehasonlítva Márkus Jenő tanulmányának követeléseit a Wolffék sajtójában megjelent és általuk óhajtott tervezettel, azt találjuk, hogy Márkus a tíz éves domiciliumrnol szemben csak öt éveset követel, határozottan lehetetlennek tartja a nyilt szavazást, kárhoztatja azt a módszert, amely Dömötör Mihály után szabadon a kicsike Várbeli kerületnek éppen annyi városatyát adna, mint amennyi a tízszer akkora Erzsébetvárosnak jut. Talán az egyebeim pont, alniben Márkus Jenő egyetért a fajvédő lapok ál-törvényjavaslatával, az, hogy Márkus Jenő sem bánja, ha a szellemi virilisták számát fölemelik. Az azonban szintén bizonyos, hogy a szellemi arisztokraták, akiket Márkus Jenő választana ki, mások lennének, mint akiket Wolff Károly szemelt ki a maga számára. Wolffékmak ez a hadjárata tehát alaposan megbukott, amint az a félhivatalos kommünikéből és Ra- kovszky belügyminiszter nyilatkozatából világosan kiderül. Mi mindent megér az ember! Irta: Dr, Fábián Béla nemzetgyűlési képviselő. Az Erzsébetvárosi kör vacsorájáról szóló jelentéseket olvasjva, különféle gondolatok 'tolultak agyamba. Mikor olvastam, hogy némely tegnapi pogrom- hirdető minket milyen szépen tanít most ki arról, hogy mi az igazi liberalizmus és demokrácia és milyen boldogan tapsolnak az emberek annak, aki még tegnap nem akart velük egy asztalhoz leülni? Eszeimbe jutott az én első városházi szereplésem. A székesfőváros fa- és szénszükségletének beszerzéséről volt szó, közvetlenül az uj közgyűlés összeülése után. A közgyűlés többségi pártija, amely sajnos, gyávaság és paktum alapján lelhetett csa'.k többségi párttá, türelmetlenül fogadott (minden ellenzéki felszólalást. Az ellenzék második, vagy harmadik szónoka lehettem, már az első szavak után belém kötöttek é9 éles hangok süvítettek keresztül a közgyűlési termen, mikor azt mondottam, hogy jó lesz a közgyűlési teremben nem túlságosan sokat foglalkozni politikával, inkább fa- és szén készleteket kell gyűjteni a fővárosnak, szociális tevékenységet fejtve ki, mintsem a nemzetgyűlésnek (az első nem- zejtjgyütés) gyűlölködéstől túlfűtött ptmoiszfléiáját áthelyezni a közgyűlési terembe. Éles sikomgások, piszkolódó szavak, amelyekre én átkiáftottam a túloldalra: — Fognak még ülni az urak Vázsonyi előszobájában. Konsítennáció ... dühödt orditozások ... Sipőcz Jenő kormánybiztos ur imiegvoaTta tőlem a szó't. Most aztán úgy elgondolkozom azon, hogyha a numerus clausus alkotója, Haller István ma tőzsde- bizocnányos lenne (félig-meddig már az, dr. G r ü n- w a 1 d Manó Emil hitsorsos tőzsdebizományos ,.Na-
