Fővárosi Hírlap, 1923 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1923-01-31 / 5. szám

Budapest, 1923 január 31.

3

Közfis szocialista fis polgári uálasztási front

Uj Választójogi novella készül — A szocialisták konciliáns magatartása

Wolffék összeálltak, hogy hatalmuk megmentéséért mindent elkövessenek, bár ők maguk is azzal a biztos tudattal indulnak el, hogy megkísérlik a lehetetlent. Ma már sem Wolff, sem Haller, de még Friedrich neve sem. varázslatos többé. Bármilyen egyszerűnek és könnyűnek látszik is azonban a játszma, bármennyire kétségtelen a községi választásoknál a baloldali győzelem, nem szabad hibát elkövetni, nem szabad elbizakodni és nem szabad a biztos győzelem reményében a hadállásokat elhanyagolni/ Az ellenzék teljesen tudatában van ennek és, amint a mi értesüléseink szólnak, már a legnagyobb apparátussal, a legszélesebb körben megindultak a tárgyalások, amelyeknek célja, hogy

az egész ellenzék teljesen egységes fronton vonuljon fel a községi választásokon.

Mielőtt ennek az alakulásnak sanszaira rámutatnánk, meg kell állapítani, hogy a többségi oldalon a komolyabb elemek már lemondtak arról az ábrándról, hogy, mivel ők a kurzus legkedvesebb gyermekei, meg fogják hosszabbítani a mandátumukat. Nincs kétség benne, man- dátum-meghosszabbitásról szó sem lehet. Hogy Wolffék is tisztában vannak helyzetükkel, mutatja az, hogy a szerdai közgyűlésen Bródy Ernő beszéde közben, amikor a szónok a man- dátum-meghósszabbitás vágyát érintette, kedélyes ártatlansággal kérdezték a jobboldalon:

— Ugyan kérem, ki beszél meghosszabbításról? Csak a hírlapok.

Egyszóval savanyu a szőlő és most az elvetélt ötletet szeretnék a sajtó számlájára Imi, pedig vezéri és pedig nagyvezért beszédek hangzottak el, amelyek igen pregnánsan kifejezték ezt a vágyat. Most azonban látják a helyzetet, tudják, hogy

a kormány olyan irányban tolódik ef, hogy Wolfféknak nem tulajdonit több jelentőséget,

mint amennyi a tényleges súlyúk. Az események lassan, de biztosan gázolnak át a wolffi politikán és ina már ott tartunk, hogy Rakovszky Iván belügyminiszter el tud képzelni olyan helyzetet is, amikor nem Wolff és nem Csilléry lesznek a városháza diktátorai, hanem a liberalizmus és a demokrácia vonulnak be oda.

Választások tehát a törvényes határidőn belül bizonyosan lesznek. Városházi körökben a'zonban sokat vitatkoznak arról, hogy milyen törvény vagy rendelet alapján mennek majd végbe a városatya-választások. Ha 1923 december 31-ikével, ameddig az 1920. évi IX. t.-c. a mandátumot adja, leáldozik Wolffék napja, akkor előáll az a különös helyzet, hogy amíg nemzet- gyűlési képviselőket a megszorított Bethlen-féle rendelet alapján választottunk, addig a községi választások számára a lényegesen szélesebb- körii Friedrich-féle rendelet van érvényben. Még, akik a legszélesebb választói jog alapján állunk, nekünk is konstatálnunk kell, hogy ez szokatlan dolog akkor, amikor a községi választójog — a szigorúbb domicilium révén — rendesen szii- kebb körű szokott lenni, mint az országos választói jog. Nem látunk ebben veszedelmet és Wolffék Is valószínűleg ragaszkodni fognak a Fríedrlch-féle rendelethez, aminek bizonyítéka, hogy az uj egyesülésben1 benne vannak Haller István és Friedrich István is, akik mind a ketten lelkes hivei a Friedrich- féle választói jognak, amely — hitük szerint — biztosítja számukra az asszonyok, helyesebben a szakácsnék választójogát, amelyet a nemzetgyűlési képviselőválasztásoknál fájdalmasan kellett nélkülözniük. Valószínűleg súlyosan csalódnának, ha tényleg a Friedrich-féle választójog alapján Írná ki a belügyminiszter a választásokat, mert, akik ismerik Budapest , hangulatát, azok nagyon jól tudják, hogy ma már a szakácsnék sem feltétlen hódolói Wolff Károlynak, de még Friedrich Istvánnak sem.

Nem is Wolffék részéről fenyeget községi választói jogunk megnyirbálása, hanem a kormány foglalkozik a tervvel, hogy

mielőtt kiírnák a budapesti községi választásokat, uj választói jogról terjesztenek Javaslatot a nemzetgyűlés etó.

Igen könnyű ezt megokolni, nemcsak azzal, hogy összhangot kell teremteni a nemzetgyűlési és a kommunális választói jog között, hanem azzal is, amit Bródy Ernő fejtett ki a napokban egy újságcikkben. Bródy szerűit ugyanis a fővárosi törvényben biztosított választói jog mellett elfelejtettek gondoskodni a választói névjegyzék kiigazításáról. Ez a mulasztás is meg- okolttá teszi a kormány számára, hogy uj választói jogról' gondoskodjék, amely valószínűleg azonos lesz a Bethlen-féle rendeletben biztosított nemzetgyűlési választói joggal. Vannak olyan hírek, amelyek szerint egyszakaszos novellával kívánják ezt ideiglenesen ■ elintézni, amelyet még az év vége előtt letárgyalhatna a nemzetgyűlés, bár ennek tárgyalásánál a kormány valószínűleg Wolffékat is magával szemben találná; de a többséget mégis biztositani tudná.

A jövő év elején meginduló választási küzdelemre — történjék az bármely választói jog. alapján — élénken szervezkedik az ellenzék és

minden valószínűség szerint közös listával fognak felvonulni az ellenzéki polgári pártok, valamint a szociáldemokraták.

Megkönnyíti a helyzetet e tekintetben az, hogy a polgári pártoknak már megindult puha- tolódzásainak eredményeképen megállapítható, hogy a szociáldemokraták nemcsak hajlandók a választási kompromisszumra, de ezideig igen konciliánsoknak is mutatkoznak. A szociáldemokraták ugyanis nem törnek korlátlan uralomra a városházán, sőt vezető szerepet sem óhajtanak játszani egy a polgári demokratikus pártokkal való koalícióban, ellenben igenis hajlandók teljes erejükkel támogatni egy polgári demokratikus rezsimet.

Sokkal nehezebb lesz a megegyezés a polgári ellenzéki pártok között, amelyeknek különböző csoportjai

a nemzeti demokraták,

Rassayék, a liberálisok, a függetlenségiek és a gazdaság-politikai párt szintén megkezdték már, ha nem is az egyezkedést, de a megbeszéléseket. A demokraták, Rassayék és a függetlenségiek megegyezése a lehető legsimábban fog menni, de természetesnek tartják, hogy a szocialistákkal szövetkező polgári blokk számára meg lehet nyerni a liberálisokat is, akiknek be kell látni, hogy a liberalizmus számára is éppen olyan életérdek ez a szövetkezés, mint amennyire az a demokrácia számára.

A gazdaságpolitikai párttal azonban eddig nincsenek tisztában, de olyan hírek járnak, hogy — miként a nemzetgyűlési választáson, ezúttal is külön pártként akarnak résztvenni a küzdelemben. Erre vonatkozólag a demokrata-párt egyik vezető-egyénisége a következőket mondta a Fővárosi Hírlap munkatársának:

— Ma még nagyon a dolgok kezdetén vagyunk és igy nem leheltünk tisztában a gazdaságpolitikai pánt állásfoglalásával. Nem lepné meg azonban bennünket, ha túlzott ambícióik ismét külön útra vezetnék ezeket az urakat, akik ebben az esetben megérdemelnék, hogy ugyanabban a kudarcban részesüljenek, mint részesültek -a nemzetgyűlési választásokon. De mi mégis hiszünk benne, hogy lefogják szerelni az ambíciókat, amellyel csak a liberálizmus és demokrácia halálosan nagy érdekeit veszélyeztetnék. A nemzetgyűlési választásokon megbuktak, de egészen véletlenül nem ártottak a demokratikus pártoknak, merít ha az ő szavazataikat is mi kaptuk volna, — aminthogy ezeket a vaksokat más nem kaphatta volna, — egyetlen mandátummal sem lettünk volna gazdagabbak. Ezúttal azonban a főváros lakosságának eminens, érdekeit nem szabad szem elől .téveszteni, mert ezúttal nagyon keservesen megbosszulhatná magát ez a játék. Jó előre óva intjük az urakat arira,. hogy ne próbálkozzanak azzal •a tetszetős karteseszközzel, hogy ők nem hajlandók együttműködni a szociáldernolkíratákkal,

mert ennek az argumentumnak nem fog felülni a publikum. Budapest közönségének még az a része is, amelynél nem tudnak szimpátiát kiváltani a szocialisták, mondom, még ez a rész is tisztában van azzal, hogy teljesen és tökéletesen csak a szociáldemokraták segítségével lehdt megszabadulni Wolffék uralmától. A szó c ia- Üsták lkai való együttműködés ma elháríthatatlan, nélkülözhetetlen Politikai szükségesség.

Kétségtelennek kell tartani, hogy műiden polgári ellenzéki párt meg fogja érteni a helyzetet és érezni fogja, hogy minden szervezet, amelyet el fogunk vonni az ellenzéki frontról, a legnagyobb veszedelmet: Wolffékat erősiti.

Körséta a városházán

Ereky takarodója —, A kurzus likvidálása — Az ötök tanácsa

A hét szenzációja a városházán természetesen Ereky Károly takarodója volt, amelynek elkövet- kezését itt természetesnek tartják. Mindenki tudatában volt annak, hogy Wolff Károly nem állott Ereky békeajánlata mögött, ami abban a percben meglátszott, amikor a vezér értesült alvezérének ..egyéni a k c i ó,“-járói. Ha Ereky azt a megoldási módot választotta, hogy visszavonul (no nem a városi politikától), akkor annak igen komoly okai lehettek; mert hiszen más ut is állott előtte.

— Láttunk már olyan esetet — mondják az ellenzéken —, hogy valaki másféleképen vontál le cselekedetének konzekvenciáit. Ereky azonban valószínűleg megtorpant attól, hogy kettészakítja a többségi pártot és neki esetleg nagyobb hadsereg jutott volna, mint Wolff Károlynak. Valahogy úgy járt, mint Si- pulusznak a nyárspolgára, aki az állatkertben a sorsolásnál megnyerte ;az oroszlánt, de nem tudta hazavinni a lichthofos lakásba.

Az ellenzéken mindazonáltal nem haragusznak Ereky Károlyra, akiről meg vannak győződve, hogy jót akart. Hogy pártvezérségre nem vállalkozott, hogy vakmerő hadimozdulatokra nem tartja magát alkalmasnak, teljesen az ö dolgai.

Ezek a vélemények az ellenzéken, ezek azok a vélemények, amelyeket nyíltan hangoztatnak, tény azonban az, hogy

nemcsak Ereky, de Baracs Marcell is felszólítást kapott a takarodó megfuvására,

mert a demokraták körében úgy látták, hogy Baracs erősebb galopot vett Ereky mindenképen becses és értékes beszédének hatása alatt, mint kellett volna. A válasz, amelyet Erekynek adott, pillanatnyilag felejteni látszott, hogy Wolff Károly is ott áll Ereky mögött és ott van Petrovácztól Czigány Sándorig mindenki, akikkel nehéz elképzelni még a távoli, együttműködést is. Ereky nyíltan szokta hangoztatni, hogy elejétől fogva nem helyesli az ellenzéknek a bizottsági munkából való kirekesztését. Aä téveszthette meg tehát Baracs Marcellt, hogy az invitálás éppen Ereky szájából hangzott el; de elfelejtette, hogy W'olff Károly szankciója nélkül. Wtálff is hajlandó lett volna, sőt boldogan lett volna hajlandó áldását adni, ha az ellenzék csak ebbe az egyetlen, nagyiielelősségü bizottságba kívánkozott volna; de tovább ő nem megy. Hiszen nagyon jól tudja, hogy az ellenzék megaláztatásokba nem megy bele és békét kötni tárgyi és személyi garanciák nélkül a biztos halállal egyenlő a számára. Pedig simábban menne, ha Wolffék maguk likvidálnák' a kurzust, maguk klildanék el nyugalmas, hátsó folyosón levő hivatalszobákba azokat az urakat, dkiket politikai okokból tehetség és rátermettség nélkül magas pozíciókba emeltek, mintha ugyanezt >aiz utánuk következő rezsim lesz kénytelen megcselekedni.

Általában sokat beszélnek mostanában, hogy

Woia Károly Intranzigens politikája lépteu- nyomon vereséget szenved.

Nagy vereségnek tartják a Fővárosi Operett-Színház ügyét, amelynél jobb lett volna némileg mérsékelni az intranzigenciát, akkor talán el lehetett volna kerülni a botrányt, amelyet beteg- lelkű emberek szörnyű tragédiának szántak. A másik példátlan kudarc a külföld előtt való szinte szánalmas behódolás. Emlékeznek még az emberek a dörgedelmes, a wolífi-páthosz fényében ragyogó szónoklatra, amelyben Pedlow kapitányt, a „kis kapitánya“ vérig sértette és rongyoknak nevezte nemes adományait. De oe-m feledte el azt sem senki, hogtf