Fővárosi Hírlap, 1923 (12. évfolyam, 1-52. szám)
1923-08-29 / 34. szám
2 Budapest, 1923 augusztus 29. mindenesetre oly irányban, amely meggyőződésemnek megfelel. A választásokra vonatkozólag semmiféle agresszivitást ki nem fejtettem és lapoknak állásfoglalásáért és szándékaimhoz' fűzött megjegyzéseiért nem vagyok felelős. A községi választásokban való résztvevős, különösen a mai viszonyok között, polgári kötelesség, mi alól, ha annyian nem vonták volna ki magukat a múltban, kevesebb hiba történt volna és kevésbbé kiélésedéit indulatok- •kal és felfogásokkal állnának ma egymással szemben a fővárosi választók. Vagyok tiszteletem kifejezésével Heinrich Ferenc. Örömmel vesszük tudomásul Heinrich Ferenc, megjegyzéseit és mindössze azt konstatáljuk, amit ő is kijelent, hogy részt fog v ie n n i a fővárosi választásokban, amit polgári kötelességének tart. Fajvédő-e Wolff Károly? A nemcsatlakozás kulisszatitkai A héten megalakult az országos politikában a keresztény ellenzéki párt, helyesebben a keresztény ellenzéki blokk, amelynek kimagasló alakjai H a J1 e i István, Gömbös Gyula*, Friedrich István, Eckhardt Tibor és a többiek. Általános föltiinést keltett, hogy a fajvédelem szónokló apostola, Wolff Károly és közvetlen barátai nem csatlakoztak ehhez a párthoz, vagy blokkhoz. A találgatások áradata indult meg e körül a negativ tény körül. A magyarázatot megtalálni azonban nem túlságosan nehéz akkor, amikor egészen világos, hogy Wolff Károly nem mehet ellenzékbe és kénytelen megmaradni a kormány látszólagos támogatása mellett mindaddig, amig a városi kérdésekben közte és a kormány között kenyértörésre nem kerül a sor. Az a nagy csönd, amely a Wolff-tá- borban ma uralkodik, nem jelenti azt, ho,gy szivükben nem Haller, Gömbös és Friedrich felé vonzódnának, hanem csak azt jelenti, hogy meg akarják menteni, ameddig lehet, a hatalmat, mert tisztában vannak azzal, hogy a városházi rezsimjüket a legsúlyosabb veszedelem fenyegeti. Wolfféknak a fajvédő blokktól való távolmaradása beavatott körökben egyáltalán néni volt váratlan, mert hiszen az előzetes tárgyalásokon már világossá vált, hogy a városház ura nem hajlandó érzelmi politikának alárendelni egyeduralmát. Egyszer már meg is hiúsult a fajvédő blokk megalakítása és ennek az volt az oka, hogy Wolff Károly nem volt hajlandó a kormány támogatásától elállani, erre nem a kormány iránt való szerelme, hanem városházi uralmának megmentése indította. Most azután mégis megtörtént a megegyezés Wolffék kihagyásával, de abban a számításban, hogy abban a pillanatban, amikor a fajvédő párt, vagy blokk u r a lo m r a kerül az országban, Wolff Károly fog az élre lovagolni és ő lesz a feje annak a rezsimnek,) amelynek eljövetelét a fajvédő táborban olyan türelmetlenül várják. Ha azonban a iajvédők hatalomra jutása mégsem sikerülne, akkor meg fog történni a városházi katasztrófa, a kormánybiztos kinevezése cs a választásoknak még ebben az esztendőben való kiírása. Ugyanakkor még az össze! az országos politikában is megtörténik a változás, amennyiben a keresztény nemzeti egység pártjában a Huszár-frakció és a Wolff-frakció között szakadásra kerül a sor. Ez az esemény egy pártértekezlet keretében fog lezajlani, amennyiben Huszár Károly Wolfféknak a pártból való ki ugratását tervezi. Huszár nem hajlandó húszéves munkáját, a pártkeretek és Pártszervezet kiépítését, átengedni Wolffnak, az in- digenának, Wolffnak, a keresztény politika noviciusá- „nak. Wolff K á r o 1 y n a k kell tehát kivonulnia a pártból és miután ebben a pillanatban már semmi értelme nem lesz az elkény- ezeredett kormánytámogatásnak, ellenzékbe fog menni és csatlakozik fajvédő barátaihoz. Ezek Wolff Károlynak a fajvédőktől való távolmaradásának kulisszatitkai. Polgári blokk, vagy kooperáció a szociáldemokratákkal A közgyűlés jövend# képe A törvényhatósági választásokra tesz fel Budapest közönsége mindent. Ahogyan ez a kocka vetődik, olyan lesz a sorsa ennek a városnak a jövőben. Elsősorban azonban a politikai pártokra nehezedik a legnagyobb felelősség. Az, hogy Wolffék törpe kisebbségben maradnak az eljövendő választásokon, igazán nem lehet vita tárgya. A legnagyobb probléma azonban az, hogy m i ki é p e n fog kialakulni a jövendő közgyűlésének többségi pártja, vagy többségi blokkja. Kétségtelen az, hogy Budapest polgársága elsősorban polgári többséget szeretne látni a városházán uralmi pozícióban és e tekintetben igen erőteljes felelősség hárul úgy a liberális, mint a demokratikus pártokra, amelyeknek vagy többséget kell egyemkint produkálni, vagy pedig a polgárság kívánságait tekintetbe véve, koalíciót kell alakitaniok. A kormány, amely mindinkább liberális irányban halad, kétségen kívül pártot alakit, legyen annak vezetője Heinrich Ferenc, vagy más liberális velleitásiii községi politikus. Ebben a pártban fog tömörülni a mai liberális ellenzék, a mai pártonkivüliek nagy csoportja, valamint igen valószínűen a gazdaságpolitikusok is. Aligha lehet azonban hinni abban, hogy ez a három frakció megszerzi a községi választásokon a többséget. Odaát, Wolffék berkeiben, állandóan hangoztatják, hogy Heinrich és V ázsonyi máris összeölelkeztek, sajnos, ebből azonban mind a mai napig semmisem igaz. A polgári blokkot kölcsönös jóindulattal meg lehetne csinálni, de ettől ma még messze állunk és így számolni kell azzal a lehetőséggel, hogy a városházi többséget a demokraták a szociáldemokratákkal fogják kooperációs alapon megcsinálni. Papirost és ceruzát kell elővenni ahhoz, hogy miképen fog sikerülni Budapesten a községi választás. Az adatok végre is rendelkezésre állanak a legutolsó nemzetgyűlési választások alapján, amelyekAz ellenzéknek a mandátumról történt lemondásának másnapján megírta a Fővárosi Hir- 1 a p, hogy nincs más megoldás, mint hogy a kormány kormánybiztost küldjön a városházára, aki ellenőrizze annak a többségi pártnak a működését, amelynek ellenőrzése az ellenzéknek a bizottságokból való kiszorítása révén eddig is tökéletesen illu- zorius volt. Amióta a kormánybiztos szó a Fővárosi Hírlap hasábjain megjelenít, ez a kérdés állandóan fölszinen maradt. Hol itt, hol amott bukkant föl a sajtóban annak a szükségességnek a hangoztatása, hogy a kormártybizto'snak meg kell érkeznie a városházára. Később már a kormányhoz igen közelálló forrásokból hallottunk erről a tervről, ma pedig már a leghatározottabban tudja mindenki, hogy a kormánybiztos kinevezése eltökélt szándéka gróf Bethlen István korín ányána k. Alig néhány tanácskozás van már hátra és mihelyt a nemzetgyűlést elnapolják, ez meg is fog történni és kinevezik Budapest kormánybiztosát. Fajvédő körökben természetesen óriási felháborodást kelt a kormánynak ez a szándéka, amelyet ott keztyiidobásnak minősítenek. Eleinte azt is hangoztatták, hogy dr. Sipőcz Jenő polgármester abban a pillanatban lemond állásáról, amikor ez a kinevezés megtörténik. Miután azonban látták, hogy senki se borzad meg attól a szörnyű gondolattól, hogy Budapestnek Sipőcz Jenő polgármestersége nélkül kell élnie, elhallgattak ezzel a fenyegetéssel. Ezek után az a kérdés, ki lesz Budapest székesfőváros kormánybiztosa? Értesülésünk szerint már a személyi kiválasztás is megtörtént és ha ma még nem közöljük a Rakovszky Iván belügyminiszter által kiszemelt kormánybiztos nevét, az csak azért történik, mert nem akarunk az ügynek ártani. Elmondjuk azonban azt, hogy az u j kor m á n y- biztos régi városi ember, akinek Budapest adminisztrációját a legalsó foktól igen magas hivatalig volt módjában megismerni. Az a kombináció,. hogy Lukács Ödön volt nagyvárosi városi tanácsnokot nevezzék ki kormánybiztosnak, ma ból a tanulságot levonni nem lesz nehéz. Minden optimizmus nélkül mondhatjuk azonban azt is, hogy a községi választásokon a mérleg a baloldal felé fog javulni. Ami most már a kormánypárti alakulást illeti, ebben a tekintetben az az információnk, amit különben Heinrich Ferencnek a Fővárosi Hírlaphoz intézett levele is igáitól, hogy Heinrich Ferenc nem fog élére állanj a kormány községi pártjának. Az az ötlet, hogy ö maga, aki az országos politikában nagy tekintélyt vívott ki magának, a községi pártnak is élére álljon, elsősorban saját hívei körében talált ellenvetésekre. Ezeknek alapján a községi vezetés valószínűleg Márkus Jenő miniszteri tanácsosnak a kezébe fog kerülni, akinél gyakorlatibb és kitiinőbb városi politikust keresve sem lehet találni. Egyébként, ma már a legteljesebb nyíltsággal beszélnek arról, hogy Márkus Jenő lesz Budapest legközelébbi polgár- mestere. v Inkább a humor, mint a komolyság hangján kell megemlékezni azokról a támadásokról, amelyek a fajvédő sajtóban a H e i n r i c h-V á z s o n y i-féle állítólagos megegyezésről jelennek meg. Ez a sajtó Heinrich Ferencet állandóan kegyelmes s t r o lima n n a k »titulálja, Huszár Károlyról pedig azt mondja, hogy: „nevének puszta említésekor vér be borul a fővárosi kereszté n y ember szem e.“ A kormánybiztos kinevezéséről azt írják ezek az urak. hogy nem tudják, hogy ezt az ötletet „Heinrich Ferenc, Vázsonyi, vagy Bethlen fejével találta-e ki.“ Ezek a tűszurások valószínűleg elegendők lesznek arra. hogy úgy Heinrich Ferenc, mint gróf Bethlen István teljesen tisztán lássanak a városi politikában. Végül, amikor a pártalakulási kérdésekről beszélünk, meg kell említenünk azt, hogy a: kommunális politikában igen érdekes szerepe kínálkozik egy igen érdekes embernek, aki az országos politikában is a tisztogató szerepére vállalkozott. Ezt az urat — egyelőre csak ennyit — Wild JózsefneK- hivják. már tökéletesen meghiúsultnak tekinthető. Bármily szimpatikus lett volna is Lukács Ödön személye, Budapest számára mégis többet jelent, ha olyan egyéniség veszi kezébe a kormány részéről való ellenőrzést, aki a budapesti városházán nőtt fel és aki tökéletesen ismeri nemcsak a városházát, de ismeri Budapest népét is. Budapest kinevezendő kormánybiztosáról csak annyit árulunk el, hogy 1864-b c n született é s 1884-b e n lépett a főváros szolgálatába, ahonnan csak nemrége n m e n t nyugalomba. Amikor 1906 junius tizedikén B á r c z y Istvánt Sipőcz Lászlóval és K u n Gyulával szemben, Budapest polgármesterévé választották, az a férfiú, aki most kormánybiztosi kinevezésre várhat, már a tanácsnoki székben ült és az alpolgármesterségre pályázott. Abból a generációból való, amelynek színét Viola Imre, L u n g György, Kun Gyula, V ősi ts Károly és Vasil i évi ts János adták meg. A tanácsjiokság után 1910-ben a főváros egyik előkelő hivatalát vezette nagy avatottsággal mindaddig, amig a közelmúltban nyugalomba nem ment. Az uj kormánybiztos kiválóan ismeri Budapestet, nemcsak aktákból, hanem az életből is. Liberális oldalon nagy örömmel fogadják megbízatását, amit az is bizonyít, hogy kinevezését éppen liberális (nem demokrata) oldalról sürgetik és személyében máris teljes a megegyezés Rakovszky Iván belügyminiszter és a kormányt támogató Heinrich-osoport között. De az ellenzék többi részénél is meg vannak győződve arról, hogy az uj kormánybiztos száműzi a Városházáról a gyülölség szellemét, ismét egyenlő jogunkká teszi Budapest polgárait és fölemeli az üldözötteket. * Rakovszky Iván belügyminiszter egyébként ma kijelentette, hogy a kormánybiztos kinevezése egyelőre nem aktuális és a fölmerült hírek csak kombinációkon alapszanak. A belügyminiszter cáfolata természetesnek látszik, mert a kormány készülőiéiben levő terveit nem szokta világgá kürtőim. Ma még* nem aktuális a kormánybiztos delegálása, de ez még nem jelenti azt, hogy a kinevezés rövidesen meg ne jelenjék a hivatalos lapban. Ki lesz Budapest kormánybiztosa?