Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-10-18 / 35. szám
Tizenegyedik évfolyam Budapest, 1922. október 18. 35. szám. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 8DO K. Félévre 400 K. Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban <s> <£> <£> <£> <£> <£) VAROS!, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI hetilap FELELŐS SZERKESZTŐ DAC SÓ EMIL Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kér., Szív-utca 18. sz. Telefon 137—15. szám. Észrevették ime már a városházán is, egés'zen komolyan észrevették, hogy drágaság van, amely derékba rokkantja azt is, aki tegnap vagy tegnapelőtt még dacolt, aki tegnap vagy tegnapelőtt még diadalmaskodott az élet küzdelmén. Már 'hallunk Sipöcz Jenő polgármester egy nyilatkozatáról is, amelyben biztatóan helyezi kilátásba, hogy foglalkozni fog a közélelmezés és drágaság fontosabb kérdéseivel. Mi rendkívüli tisztelettel vagyunk a polgármester személye és munkája iránt, tudjuk nagyon jól, hogy vannak benne jó- szándékok, bár bizonyos temperaiméntumbeli hiányokat és a taktikai készség elmaradását is konstatálnunk kell. Ilyenkor ugyanis, amikor ennek a városnak minden polgára- megborzong a közeledő idők súlyos voltától, valamivel erőteljesebb, határozottabb, tehát megnyugtatóbb kijelentéseket vártunk volna a polgármester tollából. E'z azonban — sajnos — nem történt meg. Vérszegény, unalmas, semmitmondó szavak ilyenkor nem hozhatnak, eredményt. Meg vagyunk győződve róla, hogy a polgármester is átérzi ezt s el fogja csapni azt a toliforgatót, aki, amikor az emberek százezreinek -megnyugtatására akar valamit a polgármester nevében és utasítására fogalmazni, kiszakadt agyának savanyú, bosszantóan savanyu termékeivel áll elő. Budapest polgármesterének nem lehet annyi ideje, hogy minden levelét, minden nyilatkozatát önmaga fogalmazza meg. Ilyenkor — ez a múltban) is megtörtént — a polgálrmester kö’zli gondolatait, intencióit azzal az avatott tollú tisztviselővel, aki az Írás-művészet fejedelmi készségével formába) önti azokat, hogy Budapest polgármesteréhez méltóan ragyogjanak. Ehelyett pongyola, szomorú, álmoskás nyilatkozatok hangzanak el polgármesteri cégér alatt akkor, amikor az irásművészet és ékesszólás minden eszközét elő kellene veinmi —'' ismételjük —- a közönség megnyugtatására. Ezt mi olyan nagyfontosságu- nak tartjuk, hogy magának a polgármesternek kellene mesteri tollához vagy cicerói ékesszólásához nyúlnia, hogy bizalmat, türelmet, nyugalmat keltsen mindenkiben, mert ilyen súlyos időkben csak az ő szavának lehet hatása. Ha ilyen polgármesteri szóval találkoztunk volna, mi is beállanánk az ő szolgálatába, az ő nemes megnyilatkozásai harsonásának. De igy? Istenem1, mit mondjunk akkor, amikor az izgatott napokban a polgármester mindössze azt tudja megígérni, hogy „behatóbban akar foglalkozni a köz- élelmezés és a drágaság fontosabb kérdéseivel“. Nem kételkedünk benne, hogy a szánalmasan szürke, szinte siváran szegényes szavak: mlögött nagy munkakészség, hatalmas energia és a szegények iránt mélyen érző meleg szív rejlik; de ha már — reméljük csak egyelőre — határozott programmot nem is tudunk adni a drágaság letörésére vagy megfékezésére, az élet terheinek megkönnyítésére, legalább kemény, bizalmat keltő, jelentős Ígéretek, szeretetteljes vigasztaló szavak kellenének. Ismerjük a jó doktort, akinek egyszerű megjelenése a beteg ágyánál, szavai, amelyek bizalmat keltenek, kezének tapintásiam amely a tudás, a hozzáértés kifejezője, meghozza az első gyógyulást vagy a gyógyulás legelső feltételét.- Vagy ostobák, vagy rosszindulatuak lennénk, ha csodákat várnánk azoktól az emberektől, akiknek működésében nem bízunk; de azokat az eszközöket, amelyeket itt a gyógyulás legelső feltételeiként felsoroltunk, az ő kezükben is ott kellene látnunk. Nem, puffogó, hazug Ígéreteket követelünk, az ilyeneket mi vetjük meg legjobban, aminthogy mi támadtuk legélesebben a mai városházának azt ,a csúnya játékát, amelyet a deficitmentes költségvetés karikatúrájával játszott. De igenis, vani a szónak is hatalma, van a szónak is' cselekvő ereje olyankor, amikor hitet kell tenni az akaratról, amikor azoknak bizalmát, jóindulatát vagy legalább is objektív Ítéletét kell megnyernünk, akiknek érdekében nehéz, szinte lehetetlen küzdelmet kell folytatni. Mindezek helyett azonban rideg, ríkatóan rideg, szívtelenül egyszerű bejelentések jelennek meg nap-nap után újságokban a legfontosabb közszükségleti cikkek árának újabb és újabb, horribilis és még horribilisebb emelkedéséről. A magyar kormány sémi tud csodákat művelni, Az általános drágulás hatalmas hullámait legközelebb a főváros is megdagasztja a közüzemi pótlékok horribilis emelésével. A közüzemi pótlék most az 1920. évi május elsei házbér 60 százaléka. 1920 május elsején 240 millió volt a házbér, tehát 144 millió koronát tesz ki ezidőszerint a közüzemi pótlék. Ezt a 60 százalékot akarják felemelni az egyik kombináció serint 150, a másik kombináció szerint 300 százalékkal. A szénárak folyton drágulnak, az üzemi költségek egyre nőnek, — mondják a városházán — pedig a szénárakat közben még hatalmasabbra, a duplájára emelték föl. A szénárak folyton-folyvást való megdrágulásának az a következménye, hogy a vízmüvek a két koronás vizdijak mellett hatszáz millió koronás deficittel viaskodik; ha pedig — amint ez megtörtént — újra száz százalékkal fölemelték a szén árát, akkor ez a deficit föltétlenül tulcsap a milliárdon. Ez a helyzet arra kényseriti a főváros tanácsát, hogy az ivóvíz köbméterét két koronáról 10 koronára, az iparviz árát pedig köbméterenkint 8 koronáról 30 koronára emelje. Már most ugyanebben a tempóban akarják emelni a közüzemi pótlékot is. Mivel azonban a közüzemi pótlék magában foglalja a szemét- kifuvarozási dijat és a kéményseprői dijat is, ennélfogva az uj közüzemi pótlék legalább olyan magas összegre fog rúgni, mint amekkorát Budapest népe ma lakásbérben fizet. Tekintettel arra, hogy a 10 koronára felemelt vizdij ötszöröse a ma érvényben levő vizdijnak, ennélfogva szakértők szerint az uj közüzemi pótlékot is legalább ötszörösére kellene emelni a réginek, szóval a 60 százalékos közüzemi pótlékot 300 százalékra. í A vízvezetéki ügyosztály azonban egyelőre még kalkulációkat csinál arra nézve, hogy tulajdonképen mennyi most az a summa, amit Budapest népe a legutolsó bér felemelése után házbérben fizet és kalkulációkat csinál arra nézve is, hogy körülbelül mennyi lesz a viz önköltsége a fővárosnak a szénárak újabb felemelése után? Az uj közüzemi pótlék megállapításánál számba akarják venni azt is, hogy egy-egy ház de facto mennyi vizet fogyaszt? Erre azért van szükség, mert a közüzemi pótlék a város belső részeiben, ahol sok az üzlet, a háztulajdonosok egy részének a valóságban óriási jövedelmet jelent; mig ellenben a külső perifériák háztulajdonosai ráfizetnek a közüzemi pótlékra. Az eset úgy áll, hogy a vizdijakat, a kéményseprődijat és a szede van valami kevés bizalomkeltő abban, hogy mozdulataiból, szavaiból kiérezzük: cselekedni akar, cselekedni szeretne. Ez a kormány, amelynek élén a magát nyíltan agráriusnak valló gróf Bethlen István áll, az agráriusok kormánya és mégis hajlik annak a belátására, hogy az agráriusokon kívül kötelessége gondoskodni a városi lakosságról is. Szeretnénk azonban tudni, mi tartja vissza Budapest főváros vezetőit és többségi pártját, hogy az agrárius uralomnak hadat üzenjen? Miért nem áll elő Sipöcz polgármester vagy Wolff Károly, vagy Paulheim Ferenc, vagy Czigány Sándor és miért nem mondják meg igazán és őszintén, hol kell keresni minden árdrágítások ősforrását? Ha ezt megmondanák, ez lenne első őszinte, nagy és általános sikerük. métfuvarozási dijat tulajdonképen a háztulajdonos fizeti; ellenben ezért a fizetségért rekom- penzációképen kapja a közüzemi pótlékot. Azok a házak, ámenekben sok az üzlet: magasabb bérjövedelmet hajtanak és magasabb közüzemi pótlékot kapnak, ellenben kevesebb vizdijat fizetnek, mert kisebb a vízfogyasztásuk, ugyanis az üzlet jóformán alig fogyaszt vizet. Ennek dacára a sok üzlettel biró házak tulajdonosai a házbér után éppúgy 60 százalék közüzemi pótlékot kapnak, mint a külső perifériák üzlet nélkül való házak tulajdonosai. Ezt igazságtalannak tartják a periférián levő házak tulajdonosai és igazságtalannak tartják a városházán is. Éppen ezért a vízvezetéki ügyosztály most egy olyan megoldáson gondolkozik, amely nivellálná ezt a nagy differenciát. A napokban fognak.er- ről a problémáról tanácskozni az üzemekkel, azonban akármilyen eredményre jusson is a tanácskozás, annyi bizonyos, hogy az üzemi pótlékoknak horribilis felemeléséről van szó és ez a horribilis emelés legalább akkora lesz, mint amekkora a mai házbérjövedelem. ügy okoskodnak a városházán is, hogy a két koronás vizdijnak tulajdonképen 40 százalékos közüzemi pótléka volt. Ha tehát két koronáról 10 koronára emelik a vizdijat, akkor ötszörösére kell emelni a közüzemi pótlékot. Hogy a publikum miképen fogja elbírni ££t az újabb terhet, miből fogja kiverekedni az újabb közüzemi pótlék-milliókat: ezzel nem foglalkoznak a szakbizottságok és nem foglalkoznak azok, akik a közüzemi pótlék felemeléséről most uj szabályrendelet-tervezetet készítenek. A városházán azt mondják, hogy a viz előállítása napról-napra többe kerül, a viz előállításának önköltsége szinte hónapról hónapra nő a szénárak s a munkabérek folytonos és ugrásszerű emelkedése folytán. Ezek a kiadás-többletek sok száz milliós deficitet idéznek elő a vízmüvek költségvetésében és a főváros nem fizethet rá a vízre, — mondják a városházán, — aminthogy a gazda sem akar ráfizetni a búzára, a pék a kenyérre, amit elad a publikumnak. Ez az okoskodás csakugyan megállja a helyét, ha gondoskodás történne arról is, hogy Budapest viz- és kenyér-fogyasztói olyan jövedelemhez jussanak, amelyből nemcsak hogy meg tudják vásárolni a drága kenyeret és a drága vizet, hanem néha napján jutna egy-két száz korona arra is, hogy ruhát és cipőt vehessenek a gyereknek, mert a háboruelőtti ruhák, amelyekben Budapest népéVíz helyett deficitet termelnek n vízművek 300 százalékkal emelik a közüzemi pótlékot — Duplájára emelkedik a házbér
