Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)

1922-12-13 / 43. szám

2

Budapest, 1922. december 13.

alakulhat, hogy a főváros teljességgel fizetés- képtelen lesz, mert nem lehet arra számítani, hogy az angolok, vagy a németek majd jobb- indulatuak lesznek velünk szemben, mint a franciák. ,

Mégis tény áz, hogy

a párisi delegáció a legjobb remények között indult el útjára,

aminek a fáma szerint az az oka, hogy a franciák már ittlétük alatt biztató Ígéretet tettek bizonyos enyhébb megoldás tekintetében. Lehet, hogy ezt csak a fáma mondja, nem is lehet rá komolyan adni, de ha igaz lenne, akkor is csak azt jelenti, hogy Wolff Károly szereti a görögtüzes jeleneteket és Párisból akarja meghozni Budapest karácsonyi ajándékát. Bármint legyen a dolog, ezúttal mi sem fogunk sajnálni egy kis görögtüzet a túloldal vezérétől, ha ez a jó hír

igaznak bizonyulna. Sokkal kevesebb jelentősége van azonban Wolff Károly ama bejelentésének, amelyet a szerdai közgyűlésen mondott beszédében szenzációnak szánt és amely szerint egy a kormánnyal éjszaka folytatott tárgyaláson olyan konkrét megállapodásokat sikerült létesíteni, hogy az állam teljesítőképességének határáig segíteni fogja a fővárost a külföldi kölcsönök rendezésének dolgában. Ez nemi szenzáció, mert az állam a trianoni szerződés értelmében felelős a főváros, mint magánadós, külföldi háboruelőtti adósságaiért és ha a tanács mulasztásokat követett el a tárgyalások késedelmes megkezdésével, akkor ennek az előbb felsorolt okokon kivül az a legfőbb oka, hogy a tanács kelleténél nagyobb súlyt helyezett a trianoni szerződésben körülirt állami kötelezettségre.

• • •

Hányadik már a pofon,

amelyet a magas kormány juttat a főváros többségi pártjának, vagy a többségi párt vezéreinek? Akárhányadik: bizony ucCse becsülettel működik. De az az érdekes, hogy csupa olyan jótálló, olyan természetes pofon ez, amelyről előre meg van győződve az ember, hogy jönnie kell. Vagy elképzelhető volt-e az olyan kormány, amely jóváhagyta volna a közgyűlésnek azt az önfeláldozó, szinte vértanukhoz méltó tényét, hogy a saját jogainak feladásában elmegy egészen odáig, hogy a villamos-viteléi jak megállapítását egy szükebbkörü testületre: a közlekedési bizottságra ruházza rá. Ez az önfeláldozás különösen rendkívüli mértékű ma, amikor a közgyűlés tag jóinak egy harmada ellenzéki, mig a közlekedési bizottság csupa szinarany többségi párti. No de eltekintve ettől a rövidlejáratu állapottól, igazán merő képtelenség, hogy a közgyűlés a főváros lakosságának egyik legeminensebb érdekét ne tartsa a maga kezében. Ha a dolog fordítva történt volna, ezt el tudnánk képzelni. Elképzelhető volna például, hogy a többség harcba száll a miniszterrel, mert a miniszter el akarja venni a közgyűlés jogait; de ilyen Csodát is csak a kurzus' hozhatott tapasztalatlan fejünkre, hogy a miniszter álljon oda és ne engedje meg a többségnek a saját fontos jogainak bőkezű elajándékozását. Bármilyen szépen puffog- nak is a wolffi frázisok, mégis a tekintélyek leromlása az, amikor minden harmadnap hoznak olyan döntést a városházán, — legyen szinháznyitásr ól vagy tarifameg- állapitásról a szó —, amelyet a kormánynak kell korrigálnia.

Vacsorautáni hangulatban,

amikor egyébként már a tosztok áradata szokott a fehér asztal fölött összecsapni, beszélt szép szelíden, csöndesen, nyugodtan és halkan Budapest polgármestere, akit még soha sem jutott őszünkbe egy pillanatra sem irigyelni. Dr. Sipőcz Jenő nem szónok, nem is vágyik szónoki babérokra, csendes és szomorkás életet él abban a környezetben, amelyet a felfordult idők rendeltek melléje. Ezúttal azonban mégis mondott valamit, ami megzavarta a vacsorautáni hangulatot és ami — hogy úgy mondjuk — szónoki „alakzat" számba megy. Ünnepélyes fogadalmat tett a polgármester, hogy külföldi tartózkodása alatt csakis olyan okmányra fogja nevét aláírni, amely a főváros lakóinak jólétét és érdekeit szolgálja. Tudomásul vesszük ezt a fogadalmat, de egyszersmind fel is oldjuk alóla a polgár- mestert, aki gyakorlatlan lévén a szónoklásban, többet mondott, mint amennyit akart, vagy amennyit mondhatott. Túlságosan merész szónoki figura az adósságfizetés, amely az adósnak szolgál javára. Ha Budapest lenne a hitelező és akkor beszélt volna igy a polgármester, még megértettük volna. De mint agyonnyomoritandó adósok — nem igen beszélhetünk jólétről. És nagyon meg leszünk elégedve, ha a polgármester nem ir alá olyan okmányt, amely módot ad a franciáknak arra, hogy lehúzzák a bőrünket. Nekünk ennyi is elegendő.

VII., Erzsébet '-örül 28.

Elsőrendű férllcipők:

Fokét« boxcalf rámánrarrott — ............- — — ... _ 6000 K

Ug

yanaz duplatalpa — — — —— — — — __ _ — 6000 K

Du

pla talpú börbcléses sportcipS ... „------- _......... 6300 K

Egyes p

árok barna és lack egész és fólripflk 6000,6500,7500 K

Mindnyájunknak szent a város érdeke

Vita a főváros adósságairól — Megfigyelések a multheti közgyűlésen

A főváros 74 milliárdos külföldi adósságáról vitatkozott a múlt szerdán a főváros közgyűlése. Magas színvonalú és érdekes volt ez a vita. melyen részit vett a közgyűlési pántok valamennyi vezére. Természetesen ebből a vitából se hiányoztak a rek- riminációk és a politika, de mégis azrt lehet mondani, hogy végeredményben minden felszólaló megegyezett abban, hogy

el kell némulnia minden panasznak és el kell

némulnla minden politikának, mikor a főváros nagy érdekéről van szó.

Csupor József tanácsnok referátuma után Éber Antal dr.

emelkedett szólásra. Nagy pénzügyi tudással és nagyszerű elokvenciával támadja a tanácsot. Éber ki akarta mondatni a közgyűléssel, hogy a tanács késedelmes volt a kölcsön dolgaiban, ki akarta mondatni, hogy a tanácshoz bizalmatlan és hogy a tanács nem ért a kölcsön ügyeihez. Ez a beszéd egyike volt Éber legjobb szónoklatainak. Ügyesen bánt a kritika rapirt'ával; kérlelhetetlenül szúrt, iitötít és beszéde tele volt hinjtve maliciával. Éber szemrehányást tett a tanácsnak és a tanácson keresztiül a többségi pártnak, hogy elkéstek, hogy nem tárgyaltak ideiében a külföldi hitelezőkkel; szemrehányást tett, hogy deficitemenites költségvetést mutattak ki; nem állították be a költségvetésbe a valörizálit külföldi kölcsönöket. Ezzel az elhibázott taktikával magukra szabadították a külföldi hitelezők telhetet- lenségét. A demokraták vezére,

Baracs Marcell dr„

kontrázott Ébernek s ismét szemére vetette a többségnek, hogy a kisebbséget soha nem engedték szóhoz, hogy a kisebbséget kizárták a bizottságokból. Hivatkozott azokra az akasztófákra, amelyekről Wolff Károly megemlékezett a pénzügyi bizottságban és azt mondta Baracs. hogy ők sem félnek az akasztófáitól. Mikor pedig Végül a politikáról kezdett beszélni, Wolff Károly felé fordulva igy szólt;

— Ne mindég csak lefelé legyenek farkasok, hanem legyenek önök farka- solki ° e g y s z er már felfelé is és akkor önökkel fogunk ordítani.

Baracsot megtapsolta a pártja, megtapsofták a liberálisok is és csak akkor csendesült el az elismerés megnyilvánulása, mikor a liberálisok vezére, Glücksthal Samu dr.

állotft fel, hogy finom jogi éllel megkonstruált, szellemes beszédében rámutasson arra, hogy milyen furcsa jogi abszurdumok származnának abból, ha a főváros képviselői csak a franciákkal tárgyaJnánák és csak a franciákkal kötnének egyezséget az angolok, a belgák, a hollandok, a svájciak és a németék hátrányára. Csak egyszerre lehet (tárgyalni az ösz- szes hitelezőkkel, mondta Glücksthal és csak egyforma egyezséget lehet kötni velük. Ha pedig a hitelezők túlságosan éhesek lennének, ha túlságosan sóikat követelnének tőlünk; ha azt mondanák, hogy Budapest lakosságának teherbíró képessége elég erős arra, hogy teljesíteni 'tudja a külföldi hitelezők magasra fokozott követeléseit, akkor vigyék el ezeket a hitelezőket a pénzügyminisztériumba, mutassák meg nekik az adókivetéseket, hozzák el őket a városházára és mutassák meg nekik a főváros adókohóját és mutassák meg nekik, hogy minit IStiz ü(l étik, hbgy itámad. hogy nő és növekszik napró 1-n apra az önmagát megtermékenyítő drágaság. Vigyék el őket a Népházba és muitassák meg nekik a kapuk előtt ácsorgó éhes emberek ezreit. Vigyék el őket az iskolába télviz idején és*mutassák meg nekik a mezítlábas gyermekeket. Ha ezt mind látni fogják ezek a hitelezők, akkor redukálni fogják az éhségüket és redukálni fogják az igényeiket. Mindent meg lehet nékik mutatni és mindent meg kell nekik mutatni, csak azt nem szabad megcselekedni, hogy a tárgyaló franciákat a fehér asztaltól vigyék el a zöld asztalhoz. Mert a fehér asztal dús lakomájának az illatát a francia urak érezni fogják a zöld asztal mellett is és azt fogják mondani, hogy akik ilyen jól élnek, azok fizessenek.

Ernszt Sándor

is hozzászólott a kölcsönök rendezésének a dolgához. ö ugyan nem pártvezér, hanem a Pénzügyi Tanács egyszerű tagja és ezért szólott hozzá a köl- csönkérdéshez. Egy másik nagy pénzügyi kapacitással: Éberrel vitatkozott és GÍücksthal Samu álláspontjára helyezkedett. Ernszt Sándor szóvátette, hogy Éber rossznéven veszi a többségi párttól, hogy a valorizált külföldi kölcsönöket nem állították] be a budge the.

— Hogy állítottuk volna be, — mondta Ernszt, — mikor ezeked az adósságokat nem mi, hanem a régi rezsim csinálta ...

.— Hallgassák meg, hogy beszél a Pénzügyi Tanács tagja! — szólt iközbe Rotzer Zsigmond.

Végül beszélt

Wolü Károly,

hogy a keresztény községi párt nevében megvédelmezze a tanácsot és visszautasítsa Éber Antal támadásait. El kell ismernünk, hogy Wolff Kálnolynak ez a beszéde objektivebb és szordináltabb volt eddigi beszédeinél. Okfejtése, ha nem is mindég állotta meg a sarat, de kétségtelenül nagyon elmés és ötletes volt. Azt mondta Wolff, hogy Éber szemrehányást tesz a többségi pártnákl. mert a valorizált külföldi adósságokat nem állították be a budgetbe.

— Hált mutassa meg Éber bizottsági tag ur azt a -nagy bankot, amely valorizált külföldi adósságait beállította a mérlegébe, — mondta Wolff és pántja lelkesen tapsolt hozzá.

Wolff Károly beszédének legérdekesebb része természetesen az volt, amelyben sejteti, hogy a k o r- mány teherbíró képességének ’határáig segítségére lesz a fővárosnak abban, hogy külföldi tartozásait elimi- n á 1 j a. A taktikának a részleteit természetesen nem mondta el, nincs is arra szükség. A fontos az, hogy valamilyen módon csakugyan megszabaduljunk drtől a borzasztó tehertől; ettől a lidércnyomástól és hogy megtudjuk végre, hogy hányadán vagyunk ezekkel a kölcsönökkel? Wolff Károly beszédének végeseié áttért a politikára. Az, amit mondott, rendkívül érdekes volt, ahogy mondta, .talán még érdekesebb.

— Ne felejtsék el. — mondta a liberális ellenzék felé, — ne felejtsék el, uraim, hogy

két nagy erő birkózik most egymással, a

nemzeti alapon öntudatra ébredt keresztény tömegek és a szociáldemokrácia.

Csak ez a két erő küzd, mert liberális tömegek nincsenek, csak liberális intellekituellek vannák! — tömegek nélkül. A liberális intellektuellek a Ikenesz- tény és a szociáldemokrata tömegek között az inga mozgását végzik; hol ide, hol oda 'közelednek és most a szociáldemokrácia felé hajlanak, pedig tud- niok kellene, hogv ezen az utón össze fognak morzsolódni. Be kell lálmiok, hogy az éhes szociáldemokrácia fél fogja őket falni. Éz nem helyes politika a liberálisok részéről. Nekik meg kellene érteniöki. hogy számukra csak egy helyes, egy «reális politika létezhetik: konzervatív és nemzeti alapon szervezkedni; elfogadni a keresztény bázist és együttesen harcolni a szociáldemokrácia ellen ...

— El fog jönni az idő... — mondta Wolff Károly emelt hangon.

— Hogy maga megint leteszi a nemzeti tanácsnak az esküt! — harsogotit közbe Fóthi Vilmos.

öiriási lárma kerekedett erre. A nagy zűrzavarból csak hangfoszlányok és Wolff Károly erős hangja hallatszott ki:

— Mi netm félünk az akasztóidtól és mi mindig ott leszünk a porondon,' de hogy önök hol lesznek, azt csak a jó Isten tudja!...

Szilágyi Károly védte még meg a liberálisok jövőjét, majd Sipöcz polgármesteri reflektált még a felszólalásokra, azután következett a szavazás, természetesen a tanács javaslata győzött. A főváros deputációja pedig Sipőcz vezetésével ma már Pá- Hsban van. Az a kívánságunk, hogy hazafelé vigabb hangulatban utazzanak, mint amilyen szomorú ke- délyálla pótban odafelé tartottak.

C