Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-11-29 / 41. szám
Tizenegyedik évfolyam Ara 10 korona Budapest, 1922. november 29. 41. szám. iii'ffla»tiáiiga»imiiiBTiiaHia»iiariia»to»iitfiHB»8miiiaigfe^shsggoai8Egiai»3iiiHEsan!!iiaiisög8íiB»»o»ga3snBigaaii^ ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész VAROS!, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETÍLAP Megjelenik minden szerdán, évre 1000 K. Félévre 500 K. Szerkesztőség és kiadóhivaEgyes számok kaphatók a tál: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. kiadóhivatalban. eD&eDeD&HS) FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EM!L > Telefon 137—15. szám. Fogunkhoz verjük a garast, takarékoskodunk, spórolunk, mert jönnek a francia pénzbeszedők és elviszik a fejünk alól a vánkost, ha egyébként rendes utón nem tudunk fizetni. Ilyen körülmények között egy szónyi ellenvetésünk sincs az elleni, ha minden huszkoronás bankjegyet háromszor megforgat a tekintetes tanács, mielőtt kiadja. De a takarékosságnak is van Iratára és talán éppen ott nincs helye a zsugoriságnak, ahol meg akarják kezdeni. Buda, Pest és Óbuda egyesítésének ötvenéves fordulóját fényesen akarta' — igen helyesen — megünnepelni a főváros. Beszéltek nagystílű nemzetközi kiállításról, képzőművészeti tárlatokról, díszelőadásokról, internacionális sport- versenyekről olyan keretek között, hogy 1923- ban nemzetközi találkozóhely lett volna Budapest. Már a rendező bizottságról is gondoskodtak, amikor most kimondotta a tanács, hogy itt fogja megkezdeni a takarékosságot. Ezzel szemben engedtessék meg, hogy kijelentsük: itt nem szabad és nincs is értelme a spórolásnak. Kezdjük ott, hogy nincs értelme a takarékosságnak. Szerintünk ugyanis ezeknek a jubiláris ünnepségeknek, ha nagy költségeket is emésztenek fel előlegként, végeredményben jövedelmet hoznának Budapestnek, mert ügyesen és okosan olyan reklámot lehetne csapni az ünnepségeknek, olyan sokat lehetne Ígérni és adni is a külföldi publikumnak, hogy az seregestől tódulna a magyar fővárosba. Miért ne tenné meg? Hiszen potom pénzen nagy kulturális gyönyörűséget, rendkívüli élvezeteket találna itt. Dollárért, fontért, frankért, de még cseh koronáért is — fájdalom — halomszámra adják a szegény magyar koronát; el lehet-e. képzelni, hogy egy ilyen jól megrendezett, igazán művészi magaslaton álló kulturíinnepély ne tudna a jó valutájú külföldről publikumot fogni? Garasokért lenne része a külföldnek a legmagasabb szellemi élvezetekben, amíg mi budapestiek bensőleg és — ami szintén igém fontos — ingyen, sőt haszonnal ünnepelhetnénk. Nem tudjuk mi az oka, hogy erre nem jöttek rá a városházán. Vagy félnek talán a kudarctól? Ha nem biznak magukban!, higyjék el, tudunk mi ajánlani olyan embereket, akik a siker biztos tudatában és biztos eszközeivel indulnának el. De nem is szabad itt spórolni, mert még azt találná mondani valaki Wolff Károlyról és pártjáról, hogy az ötvenéves múlt nekik csak mostoha-gyermekük és a mostoha-gyermekekkel az ember, amikor az anyától is válófélben van, nem igen szokott törődni. Ne feledjék el azom- ban az urak azt, hogy ez az ünnep nemi pusztán annak a rezsimnek az ünnepe lesz, amelyet ők olyan igen gyűlölnek és amely mégis joggal és büszkén hivatkozhatik arra, hogy felépítette, naggyá tette Budapestet. Nemcsak az a rezsim, amely volt és amely vissza fog térni, fog ünnepelni, de ünnepelni kíván maga a város, annak egész polgársága is. De ünnepelni fog az egész ország is, amely boldögan állapíthatja meg, amit Wolff ék talán tagadnak, hogy az ötven év előtt idegen városból kifejlődött a magyar Budapest. Akkor még jogosan sóhajtott fel Fáy András: „Pest és Buda lakosainak egy jórésze különféle részekből beszállongott szerencse- vadász, kit a boldog Magyar Haza, az olcsóság, a szelíd kormány, s a szerencse bizonyossága csaltak ide és az otthoni szükség kergetett há*•> -----ni------1 ................Q...in irwiiiniHBi zulr ól. Ha azon lakosokat, kik ezelőtt néhány tizeddel vándor-botocskával léptek be Pestre ‘s most ezrek urai, kiszemelnénk, néptclenebbnek tetszene városunk Barcelonánál a sárga hideg pusztítása után.“ A „beszállingózottak“ — közöttük igen sokan olyanok, akik ma másokat vádolnak beszáliingó- zással, — igaz magyarokká lettek, mert meghódította őket a magyar kultúra, a magyar szó, a magyar betű és a magyar szellem. Ezekre a „beszállingózottak“-ra szükség volt, mert ezek tették Budapestet hatalmas ipari és kereskedelmi várossá, óriási kulturközponttá, világvárossá. Betelt Sch war trier professzor 1798-iki jóslata, Dr. Sipöcz Jenő polgármester hosszas betegsége után újból elfoglalta hivatalát és megkezdte tevékenységét, sőt a héten már a közgyűlésen is elnökölt. Ezz;d rácáfolt azokra a híresztelésekre, amelyeket mi is reprodukáltunk, de kétségbevontuk' azok helyességét és amelyek szerint a polgármester elkedvetlenedett és a I keresztény községi párt sikertelen működését nem tartja többé alkalmasnak arra, hogy azzal támassza alá polgármesteri működését. Mindezek alapján olyan hírek keltek szárnyra, amelyek szerint a polgármester visszavonulni készülne. Most hivatalának újból való elfoglalásával megcáfolta ezt az utóbbi hirt és annak adott kifejezést ezzel a ténnyel, hogy még nem vesztette el hitét a városházi konszolidáció lehetőségével szemben. Dr. Sipöcz Jenő mielőtt megbetegedett, élénk tevékenységet fejtett ki, hogy a főváros közgyűlési pártjai között parlamentáris békét hozzon létre, miután azonban a többségi párt csak óhajtotta és várta a békét, de annak érdekében áldozatokat hozni nem volt hajlandó, csak a felelősséget akarta megosztani, de a kurzus igazságtalanságait nem volt hajlandó feláldozni, a polgármester fáradozásai hiábavalóknak bizonyultak. Most, azután kiderült, hogy a polgármester betegsége alatt még inkább megerősödött a hitben, hogy békét kell teremteni, mert másként a napirendre kerülő nagy problémák sikeres megoldása merő lehetetlenség. Most már azután az is világos, hogy a mai pártközi viszonyok mellett dr. Sipöcz Jenőnek tényleg nem sok kedve lehet a díszes pozícióhoz, amelybe ugyan a többségi párt segítette, de amelynek viselését ugyancsak ez a párt teszi nehétzzé és kényelmetlenné. A polgármesternek a mai viszonyok között nem öröm a felelős pozíció és egészen természetesnek kell találni, ha újból megkezdett működésének egyik legelső lépése újabb békeakció kérdése volt, amely természetszerűen ismét nem sikerülhetett, mert a polgármester jószándékait az ellenzék szemében a legkisebb mértékben sem garantálja az a többség, amely Wolff Károly mögött áll. Dr. Sipöcz Jenő újabb békeakciójához azonnal hivatalának újból való elfoglalása után hozzáfogott és — a Fővárosi Hírlap értesülése szerint — hogy „Pest Magyarországnak Londonná fejlődő városa“. Ennek igy kellett lenni, mert különben „kihalt lett volna, mint Barcellona a sárga hideg pusztítása után ...“. Ezt Fáy András válaszolja azoknak, akik maguk is beszármazottak és ma is idegennek mondják ezt a várost. Engedjék meg, adjanak módot, hogy megünnepeljük Budapest ötvenéves jubileumát, hadd tegyen tanúságot ee a város, hogy milyen tán- torithatatlanul, milyen izzón magyar. Adjanak módot, hogy ünnepeljünk és bizZSk az ünnep megrendezését hozzáértő emberekre és biztosak lehetnek benne, hogy a francia hitelezők milliárd- jaiból sok fog idehaza maradni... (p. b.) magához kérette dr. Baracs Marcetlt és dr. (iltícksthal Samut, mint a demokrata, illetve a liberális városi pártok vezetőit és hosszasan tárgyalt velők. Ez a tárgyalás egészen bizalmas jellegű volt és igy csak annyit lehet róla tudni, hogy a polgármester igen őszintén vázolta az ellenzéki vezérek előtt a főváros súlyos helyzetét és kérte őket, támogassák békeakciójában. A forma, amelyben ez a tárgyalás lefolyt, a helyzet, amely ezt a polgármesteri akciót körülhatárolja, bizonyítják, hogy dr. Sipöcz Jenő e lépését megelőzőleg pártjával is megbeszélte a tennivalókat. Következtetni lehet erre abból is, hogy ma, amikor a főváros életének egyik legfontosabb problémája, a villamosmegváltás van szőnyegen, a közgyűlési teremben eddig a mai rezsim alatt nem tapasztalt nyugalom uralkodik. Az ellenzék abszolút nívós szónokokat vonultat fel, akiknek fejtegetéseit a többség komoly figyelemmel kiséri, a végén pedig — ami ezúttal szintén megtörtént — még meg is tapsolja őket. Ez a hangulat semmiesetre sem véletlen müve, erre a hangulatra a béketárgyalások levegőjének volt szüksége. A többségi párt azonban sokkal többet vétett a parlamentárizmus, de az igazságosság szabályai ellen, semhogy néhány közgyűlési este szclidebb hangulatával, pipázóbeli csevegéssel le tudná bontani azokat a válaszfalakat, amelyeket elbizakodott gőgjében annak idején maga emelt. Ez az alapja annak, hogy dr. Sipöcz Jenő legújabb békekezdeményezése is, mint az előzőek, teljesen csődöt mondott. Bármilyen belátók voltak is a közgyűlési ellenzék tárgyaló vezérei, bármennyire honorálták is a polgármester fáradozásait, ki kellett jelenteniök, hogy nincs módjukban ezzel a többséggel együttműködni. Ez a többség sokkal többet vétett az ellenzéknek, semhogy most módjában lenne az ellenzéknek elkeseredett harcok után és eredmények nélkül békejobbot nyújtania. Kifejtette úgy dr. Baracs Marcell, mint dr. Glücksthal Samu, hogy mélyen átérzik a főváros súlyos helyzetét, amelyet a polgármester vázolt előttük, de ennek a többségnek nincsen módjukban segitő-kezet nyújtani. A polgármester uj békeakciót kezdett Tanácskozás tír. Baracs ítöarcellel és dr. Glücksthal Samuval — Eddig nincs eredmény Kállay pénzügyminiszter meghívására hajlandó az ellenzék tárgyalni a főváros anyagi helyzetéről
