Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-11-01 / 37. szám
37. szám. Lizenegyedik evjoiyam Ara 10 korona Budapest, 1922. november 1. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 800 K. Félévre 400 K. Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban <£><£> <£>&<£> &) VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kér., Szív-utca 18. sz. Telefon 137'—15. szám. Uj párt vonult fel az első őszi közgyűlésen éis azonnal tapasztalhatta, hogy — ha níem is kimondottan, uj pártra, — de uj szellemre, uj törekvésekre, uj lendületre szükség van azon az oldalon is, ahol elhelyezkedtek. Az uj párt Gazddságpolitikai pdrUn.dk nevezi magáit és nincs ebben az országban senki, akinek nem a legnagyobb helyeslésével találkoznék a törekvés, amely egész magyar életünk fókuszába a gazdaságpolitikát akarja beállítani. A Gazdaságpolitikai párt gondolatával, működésével és működési idejének rövidségéhez arányitva jelentős sikereivel a választások idején találkoztunk, ismerjük a férfiakat, akik tömörültek és tiszteljük ai célokat, amelyeket kitűztek maguknak. És mindezt Budapest egész közönsége érzi és ha a polgárságnak vami valami kérdezni valója, akkor az nem egyéb, csak az, hogy miért keli tovább is tagozni, tovább részeire darabolni a városházi ellenzéket, amelynek egysége ezideig sem volt valami tökéletes? A kérdés fontos és lényegbevágó. A feleletet azonban nem mi vagyunk hivatottak megadini, hanem megadja majd maga a Gzdasáígpoli- tikai párt, amely nyilván felkészült erre a kézenfekvő kérdésre. Azon, hogy a párt mint párt jött eí a közgyűlési terembe, éppenséggel nem csodálkozunk; hiszen ennek az alakulásnak a magja már régen csirázóban volt, hiszen ez a csírázó rriagocska bontogatta már olyan sokszor Wolífék erőszakkal összedrótozott csatasorait. Ahányszor két- három ember összeült, odaát a Wolff-tanyán riadtan bujt össze a nyáj és a vezér mint fias- tyuk rejtette szárnyai alá tévelygő gyermekeit. De az országos választások idején is megmutatkozott, hogy a Gazdaságpolitikai pártnak erőteljesen fővárosi jellege van éls szervezeteinek kiépítése a községi mesgyéken megy legköny- nyebbeo. Mindez azt mutatja, hogy a Gazdaság- politikai pártnak a községi életbe való bevonulása, szerepvállalása, a közgyűlési teremben való kialakulása és fellépése természetes volt; ennek a kialakulásnak és fellépésnek szükséges voltát azonban majd magának a pártnak lesz hivatása megmutatni. A gazdaságpolitika szempontjából tekinteni, rendezni és mérlegelni a dolgokat, nem lesz fölösleges munka és nemi lett volna fölösleges munka akkor sem, ha ezt a feladatot nem1 egy uj párt, hanem a régiek, többek közt maga a több-, ségi párt is, vállalják. Meg kell mondanunk egészen őszintén, hogy a gazdaságpolitikai szempontokat sem jobbról, sem' balról nem tekintették olyan fontosaknak, mint amilyenek. És ha valaki, akár az ellenzéken is, azt találná mondani, hogy emiatt fölösleges volt uj pártot csinálni, nem tudnánk valami lelkesen tapsolni ennek a szónoknak. De ha az ellenzék a pártfegye- lemmeJ, vagy ehhez hasonló dologgal kérkednék, akkor sem volnánk elragadtatva, mert az uj párt, ha fegyelmet tud a maga soraiban tartani, sokkal többet tesz a maga kicsiségében, mint az a jelentős, de széteső ellenzék, amely a közgyűlés egyharmadát öleli fel, de amely még csak a közgyűlésekre sem fárad el. Ebben a helyzetben minden kis csoport mentőövként szerepelhet, ha az a kis csoport uj lendülettel, uj célokkal és a küzdelem uj akarásával veti bele magát a harcba. Mert hirdethetnek gazdaságpolitikát, vagy amit jólesik, csak akkor fog nekik tapsolni a publikum, ha harcosabbak, edzettebbek, keményebbek lesznek, mint azok, akik harcosaknak és keményeknek küldettek el. Jámbor paktumokkal ma már semmit sem lehet elérni és rutul bukik a többséggel együtt az is, aki Wolff Károly ékesszólásának hatása alatt — mert nincs messze az idő, hogy kérőszóval jöjjön — kiejti szájából a sajtot. Harcosok kellenek, de a Gazdaságpolitikai párt hasznos lehet abban a tekintet- béli is, hogy a többségi párt lemálló, lehulló jobb elemei itt találjanak menedéket, amint hogy az ellenzéknek ez a része volt eddig is az, amely Wolffék nyáját időnkint megdézsmálta. Vannak túliját szempontok, amellyek ,valól4 színűvé’teszik, hogy szükség van az uj közgyűlési pártra és ha megfontolják és megfogadják, amiket itt elmondottunk, akkor az ellenzék többi pártjai is tapsolni fognak nekik. • • • All a malom, áll a vitorláin — azaz hogy ált a budapesti villamos szép sorjában, finom, előkelő glóriában, úgy hogy ezzel a fegyelmezett állással csatát lehetne nyerni, ha a villamosok vívnák meg az emberiség nagy harcait. Egyelőre azonban c ck a közlekedést kellene lebonyolít a niok, amit azonban már sokkal nehezebb sorbanállással elérni. Belátás és türelem soha sem volt a budapesti publikumban annyi, mint éppen ezekben a mai nehéz napokban és hála legyen érte az Istennek, hogy igy van, mert súlyos veszedelmet jelentene, ha a közönség elvesztené józanságát és türelmét. De ami a villamossal történik, az már mégis több a soknál. Órákon keresztül közlekedés nélkül nem lehet ez a város, még akkor sem, ha a villamos vezetősége nincs is megelégedve — amint hírlik — a húsz koronában megállapított vitetdijjal. Ez nagy baj lehet az ő számukra, de nem arra, hogy a környéken lakó munkásságnak hosszú, zordon sorban kelljen bebandukolnia hajnalonkint, amikor a villamos potentátok még a boldogok álmát átússzék. A villamos helyzete ma problematikus, nem tudja szegény, mi lesz vele, ha ráköszönt az ujesztendö. Ez azonban nem ok arra, hogy állva vájja be a sorsdöntő órát. Az árvaszék ellen keservesen panaszkodott az egyik többségi párti purifikátor, aki „véletlenül* a saját prakszisából is tudott valamit mondani az árvaszék lassúságáról. Szó ami szó, a világ egyetlen árvaszéke sem dicsekedhetik valami csodálatos fürgeséggel és hosszú tradíciója van e tekintetben mindegyiknek. Vagyis nem baj, ha egy kicsit noszogatja az ember az árvaszékeket. Csak azt gondolnánk, hogy ildomosabb lenne, ha a városatya, aki erre a feladatra vállalkozik, nem lenne polgári foglalkozására nézve történetesen — fiskális. Hiszen szép is, meg kötelessége is, hogy a ügyvéd a szivén viselje a kliensei által adott megbízásokat, de ennek a szivén viselésnek nem a közgyűlési terem a helye, ahol Folkusházy alpolgármester kijelentheti, hogy '„az árvaszék szabályszerűen működik, a szóban forgó ügyet azonban külön meg fogja vizsgálni." Mit szólnak ehhez vájjon a többi fiskálisok és főként a többi — árvák? Körséta a városházán Az uj párt — Harc a béke körűi — Szabó Sándor megingatta a többségi pártfegyelmet Eljött az őszi szezon, eljött az első közgyűlés, eljött a béke helyett az első összetűzés. Mégis olyan különös, olyan rendkívüli minden: Wolff beteg, Sipöcz beteg, Folkusházy pedig békét közvetít. Mintha mindezek között lenne valami, kissé rejtett összefüggés. Mintha ez a két véletlen betegség — pedig mind a kettő komoly — olyankor jött volna, amikor a két vezérférfiu helyett inkább az alvezérek akciójára van szüléséig. Bebizonyosodott azonban, hogy a városházi békét nem lehet ötletszerűen megcsinálni, mert itt sokkal súlyosabb ellentétek vannak, mintsem a pontonkint való előzetes és beható tárgyalások nélkül valamire menni lehetne. A dolog azonban — úgy látszik — kezd a többségnek sürgős lenni. És még sincsen más mód1, mint tárgyi és személyi garanciákat nyújtani, amelyek valószínűleg kellemetlenül fogják érinteni Wolff Károlyt és közelebbi híveit; de szerintünk az ilyen béke mégis olyan atmoszférát, olyan helyzetet hozna, amelyre legelső sorban a többségi pártnak van szüksége. A többségi pátinak, amely alatt megingott a föld és amelynek hiveí között — elsősorban bent a közgyűlési teremben — vannak igen sokan, akik más politika után vágyakoznak. Nem lenne szabad másként politikai békéről szót sem ejteni, ha nem lenne a főváros egész polgárságának érdeke, hogy a főváros kormányzása simán, zökkenők nélkül menjen. Nem lenne szabad a megbékélésre gondolni azzal a párttal, amely a gyűlölködés levegőjét megteremtette; de mégis a kísérletektől, elzárkózni nem szabad, feltéve természetesen, ha ezeknek a kísérleteknek komoly alapjuk van és ha nem azok akarnak diktálni, akik erre a békére rászorultak. És itt úgy látszik, erőteljes szerep iog várni az újonnan fellépett Gazdaságpolitikai pártra, amelyet némelyek — leginkább talán a többségi párton — predesztinálva látnak arra, hogy a jobb és baloldal között való békét közvetítsék. A többségi párton! ugyanis azon a véleményen vannak, hogy a Gazdaságpolitikai párt városatya- tagjai, névszerinti Fayer Sándor, Bársony Elemér, Horváth Károly (IV.), Heltai Béla, Fóthy Vilmos, Günther Tivadar, Móhr Henrik, Becsey Antal és Schubert Sándor, részben olyanok, akik az ellenzéken foglaltak ugyan állandóan helyet, de szélsőségekbe soha sem mentek és mindig az együttműködés szükségességét hangoztatták, részben pedig olyanok, akik a többségi pártban voltak esztendőkön keresztül. Különösen ezek az utóbbiak azok, akiknek közvetítésében! a legteljesebb mértékben megbíznának a jobboldalon is, mig az ellenzék bizalmát is jobban bírják, mint azok az előkelő főtisztviselők, akik ezideig siker nélkül próbáltak közvetíteni. Valószínű azonban, az is, hogy ez a közvetítés is hiábavaló lenne és a Gazdaságpolitikai párt tagjai nem is vállalhatnák azt, ha ismét garanciák nélkül kívánnának Wolffék közeledni. Nem lehetnie azt mondani, hogy az utolsó napok valami jelentősen elősegítették volna a bé- külést, legalább a többségi pártnak Szabó főorvos ügyében vafó viselkedése igen éles \ teszatetszést keltett
