Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-10-11 / 34. szám
2 Budapest, 1922. október 11. • • • Kalonos jelek kezdenek feltünedezni a városházán.- Mintha a vénséges-vén Kár oly-kaszárnya, az invalidusok egykori tanyája, ábrándozásra adta volna öreg fejét. Egy pillanatig sem mernénk azt mondani, mintha a város urai tele lennének tomboló ambícióval,, alkotóvágy- gyal és az egyik nagyszerű eredményt a másik után könyvelnénk el és ebben a lendületben, ebben a pompás lázban lépnénk le a realitás talajáról. Nem, erről igazán szó sem lehet. Álmodnak, ábrándoznak a munka lendülete nélkül. Gyermeteg boldogsággal képzelik el, hogy egy szép napon meghal a milliárdos amerikai nagybácsi és jön a megváltó dolláreső, amiből akkor is meg lehet élni, ha megszűnik az adófizetés, ha nem emelik minden nap az árakat. Nem hisszük, hogy komolyan hinnének az álmaikban és bár kedves, szeretetreméltó gyermekeknek ismerjük őket, nem tudunk hinni abban, hogy ködképeket és mesebeli várakat építenének maguknak. Hajlandóságaik ugyan vannak a fantasztikumok iránt, de a legendák, amelyek várandóságaikról imitt-amott a sajtóban megjelennek, nagy hiszékenységre vallanak. Nem volna különösebb kifogásunk, ha az ilyen narkózisok nem az egész város testét kezdenék ki. Miután azonban egyelőre az egész város megszenvedi, vagy az egész várost boldogítja, amit Wolff Károly álmodik: kérünk reálisabb állmokat... A villamos sorsa még a legkevésbé sincsen eldöntve. Igazán nagy fontosságú dolgok vannak még hátra és ma, amikor még a dolgok legelejének is a legelején vagyunk, özönével jelennek meg a hírek arról, kik kerülnek majd a legelőkelőbb székekbe. Nem vádolhatunk senkit azzal, hogy illetéktelenül tör előkelő pozíciókba, nem vádoljuk ezzel Ereki Károlyt sem, aki nem tülekszik, de akinek a nevét tényleg emlegetik, mert feltétlenül tehetséges ember és némi rapszódikus hajlandóságai mellett feltétlenül hivatott az ilyen pozícióra. Mégis sokkal biztosabb eshetősége van Rétiyi alpolgárméster és Till tanácsnok meghívatásának és bevalljuk, mi ezt szerencsés megoldásnak is tartjuk. Egyelőre azonban ennél fontosabb kérdések is várnak megoldásra és jobb szeretnénk, ha nem is a nyugodt jelöltek, hanem a maguk kis köreit építgető jelölök nyugodtabban viselkednének. Bűnbakot nemcsak keresni, hanem találni is lehet mindenkor. Nincs ember, nincs intézmény, akire rá ne lehetne fogni, hogy része van a mai drágaság előidézésében. Csak egy kis rosszakarat kell hozzá és be lehet bizonyítani, hogy a tisztviselő vagy a munkás, aki csak éppen szerényen tengeti az életét, szintén bűnös a drágaságban, mert hiszen ha ingyen dolgozna, azzal Csökkentené az árakat. Valahogy ez volt az érzésünk, amikor a héten koncentrikus támadás alá vették a főváros olcsó-zsir-akcióját, amellyel nincsenek megelégedve azok, akik nem drágálják olyan nagyon a szabadforgalomban levő rögtön ezer koronás zsírt sem. Hiszen láttunk mi már tökéletesebben működő apparátust, mint a fővárosé, de ezt az apparátust ne ott akarják agyonütni, ahol okosan cselekszik. Tudatéira ébrednek többek között annak, hogy a főváros másnak is és drágábban is adott el zsírt, nemcsak azoknak, akiknek ma háromszáz, előbb kétszáz ajándék-koronákért osztotta. Valamit tényleg kellett csinálni, mert a kétszáz koronás zsíron annyit nyerték, hogy azt már kibírni sem lehetett. Az ajándék árát be kellett valakin vasalni. Itfiután pedig azoktól, akik ajándékot kaptak, nem lehetett, egészen természetes, hogy másoktól kellett beszedni. Vagy úgy, hogy drágábban adtak el zsírt és nyereséget produkáltak, vagy úgy, hogy adóban kellett volna fizetnünk az ajándékra. Harmadik eset nincs. Változatlanul tombol a husuzsora Nem használ az 50°/0-os export-dézsma röbbhóuapi szünetelés után a kormány szeptember 7-ikén újra szabaddá tette az élőállatok exportját. Az export alkalmából várható lett az árak vad előretörése, amelyet a kormány azzal kivánt lefékezni, hogy 30 százalék értékdézismát vetett ki az exportra került! élőállatok kiviteli illetéke fejében. Szeptember 7-én, amikor a sorompók újra megnyíltak, nagy tömegben jelentek me'g a külföldi vevők. Holland, német, cseh, osztrák és olasz kereskedők mustrálták az állatvásártérre felhajtott állományt A németiek nemcsak saját, de svájci és francia számlára1 is vásároltak és kívánatra nemcsak márkával, hanem tefózósszierinti nyugati valutával fizettek. Az osztrákok szintén megerőltették magukat és; m a- gyar koronáért keresték az árut. Aki az állatvásár lélektanát ismeri, az tudja, hogy a külföld csak elsőrendű hízott marhát vásárol. Kereslet csak ebben a minőségben van. Az első exportvásáron ugyancsak prima áruban fejlődött ki nagy kereslet. Ez azit eredményezte, hogy az elsőrendű élőmarha ára mindjárt az első export-napon kg-ként 60 koronával szökött fel. Lehet-e ezért a megnagyobbodott kereslet folytán bekövetkezett drágulásért váddal illetni a kereskedőt? Nem tudjuk. Ellenben megállapítjuk, hogy azon a napon, amelyen a budapesti vásáron 60 koronával drágult a prii^a- áru, ugyanezen a napon * a vidéki termelők, mintha csak összebeszéltek volna, egyszerre, egyidejűleg és szinte egyöntetűen, 120 koronával drágították meg az összes élőállatot. Az elsőrendű hízott ökör élőkg-ja éppen úgy drágult meg. a termelőnél, mint ahogyan megdrágult a legsilányabb kicsontozni való élőfehén. Tagadhatatlan, hogy az export hozzájárult az élőállatok árának növeléséhez. Ami egyébként a piac törvényszerűségei szerint való természetes tünet: a kereslet növelése megjavította az árnivót. Hogy ezt ellensúlyozza a kormány, október 7-én 50 százalékra emelte lel az export-illetéket. Tette ezit azzal a célzattal, hogy bizonyos fokig limittálja az exportőrök által adható árakat. Szakértő véleménye szerint azonban ez az intézkedés teljesen fölösleges volt, mert az élő-árak legutóbb már oly magasra növekedtek, hogy az export az előbb szedett 30 százalékos dézsmát siem bir-ta el. Jellemzi ezt, hogy a cseh kereskedők 30 százalékos dézsma mellett sem tudtak vásárolni, mert a príma Budapest pénzügyei még mindig nincsenek rendiben, mert pillanatnyi megoldásokkal nem lehet pénzügyi konszolidációt teremteni éis az- 'zal az 'előleggel, amlit lipótvárosi kereskedők adnak a forgalmi adóra,, nem lehet a főváros háztartását a rendes mederbe terelni. Éppen ezért nagy érdeklődést keltett Kállay Tibor pénzügyminiszternek az elmúlt héten megjelent pro- grammadása. Megállapítható ebből a kis programúiból, hogy Kállay Tibor pénzügyminiszter igenis nagy súlyt helyez a községi háztartások heyreállítá- sára, mert tisztában van a’zzal, — amit atninyi elődje fumigálva került ki —« hogy nem lehet egészséges egy olyant államnak a háztartása, amely államnak legvégső sejtjei, a községi háztartások, szétzüllenek. Mindenesetre élénkén tükrözi a miniszter jószáüdékát az a kijelentés, hogy a kö'zségi háztartások rendezésénél mindenesetre a községi bevételek megállapítását tekinti legfontosabbnak. Igyekszik a miniszter az egyforma megadóztatás biztosítására azáltal, hogy maximálni fogja a pótadó százalékát és bizonyos kiegyenlítésről gondoskodik azáltal, hogy a jövedelmi adó pótlékolásából teremt egy alapot, amely azoknak a községeknek, elsősorban a kis- és nagyközségeknek céljaira lesz (felhasználandó, lam'eíy, községekben árut 3-10 cseh-koronáért kérték, amivel szemben a kínálat 3-20 cseh-koronát követelt. Ugyancsak megszűntek az olaszok vásárlásai is. Egyedül az osztrákok maradtak továbbra is vevőknek. Ezek azonban megelégszenek silányabb minőségű áruval is. Az árak tehát nem morzsolódtak le, ellenben az export mindinkább megszükiilt) és igy felmerül a kérdés, hogy célszerű dolog volt-e az export-illetéket 50 százalékra felemelni? Az állatkivitel pangása révén az ország sokmilliárdos bevételtől esik el, ugyanakkor az államkincstár is többszázmilliós bevételt elveszít. De félni kell attól is, hogy az export-tevékenység viszafejlödése egyben a felhajtást is csökkenteni fogja. A kereskedő a horribilis állatárak által adott kockázattól való félelmében, mint arra annyi példa volt már, nem mer véleményre vásárolni és nem kockáztatja meg, hogy a mai fuvar- és egyéb költségek bázisán a piacra árut hozzon. Ennekfolytán az állatvásár elnéptelenedik, a kínálat megfogyatkozik és a kormány újból kezdheti a küzdelmet a nagy kerestleü által felkínált1 nagyobb árakkal szemben. Ám, ha a gazdasági élet törvényszerűségei nem is szólnának amellett, hogy az 50 százalékos export- dézsma nem törheti le az élő-árakat, teljesen bizonyos, hogy az eJkapatott termelő, aki eddig még nem ismert a saját termékeire nézve árleszállitási folyamatot, bizonyára sziklaszilárdan fogja továbbra is tartani a mai fantászfeikus; árakat. A termelői észjárás árak tekintetében az irányitó pontot a gabonanemüek árában találja meg. A kenyérmagvak — mint! az szomorúan ismeretes — ezideig 550-szeresen drágultak meg a békebeli árakkal szemben. Ellenben az élőállatok ára alig százszoros emelkedést ért el. Ebből az következnék, hogy eőbb a gabonaárakat kellene letörni, hogy a húsárak csökkenjenek. A 30 százalékos exportilletéket —- mint az isane- retes — a kincstár a szeptember 7-ikétől kezdődő és október 6-ikával bezáródó időszakban szedte. Ez alatt az idő alatt, szakemberek bemondása szerint, mintegy 8000 darab szarvasmarha került kivitelre. Az exportált mennyiség értéke legalább 10 milliád értéket képvisel. A kincstár tehát 30 százalékos exportilletéken 3 milliárdot és 3 százalékos forgalmi adó címén további 90 millió koronát keresett. Annak idején, amidőn a 30 százalékos exportilletéket életbeléptietttlék, az volt a kormány szándéka, hogy az ebből a bevételből származó összegeket olcsó húsaik dókra fogják fordítaná. De nem igy történt. Az export-dézsma szedése már több mint egy hónapja folyik, az olcsó husakció azonban, amelyre pedig oly sokan várnak sóváran, még mindig csak a délibáb sejtelmes képét tárja elénk. egyébként túlmagasan kellene megállapítani a pótadót. Mindez nem érinti túlságosan Budapest székesfőváros helyzetét, bár az alkalmazásnál majd ki fog derülni, hogy az a pótadó, amelyet eddig nem lehetett Budapesten túlmagasnak mondani, nem fog-e majd olyan helyzetet teremteni, amely a’z ilyen segélyezést, az ilyen hóua- alányúlást is szükségessé teszi. Sokkal többet jelent a miniszternek az az Ígérete, hogy néhány uj bevételt is óhajt átengedni a községeknek, hogy azokat háztartásuk rendezésére fordítsák. Mind ennek ,a gondoskodásnak azonban meg van a maga oka, mert tudniillik az állam meg akar szabadulni azoktól a gondoktól, melyeket a háború alatt a községek helyett viselt. Meg akarja teremteni tehát a helyzetet, hogy a községek és így maga a főváros is vállalhassa ezeket a feladatokat s igy aligha fogja még Gaul Gaszton is azt hangoztatni, hogy Budapest, amikor némi kis adóátemgedésben részesül, nemzeti ajándékhoz jut. Kállay miniszter azért enged át ugyanis néhány új bevételt a községek háztartásainak céljaira, hogy a községek és igy Budapest is abba a helyzetbe jussanak, hogy nehézségek nélkül vehessék át azokat a tisztviselői illetményeUíéutűl q főváros masa fizeti tisztviselőit Kállay miniszter uj jövedelmeket juttat Budapestnek — Uj törvényjavaslatok kerülnek a nemzetgyűlés elé
