Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)
1922-07-05 / 24. szám
Tizenegyedik évfolyam 24. szám. Budapest, 1922. julius 5. ELŐFIZETÉSI ARAK: Egész évre 400 K. Félévre 200 K. Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban&&&&>&>&> VAROS!, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ DACSÓ EMIL Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kér., Sziv-utca 18. sz. Telefon 137—15. szám. Munkás Melt mélyen tisztelt bizottsági tag urak, váljék egészségükre az éjszakai fáradozás. No majd meglátjuk, kevesebb lesz-e jövőre az adó, több lesz-e a viz, olcsóbb-e az élet, mert hogy az urak még éjnek évadján is az egymás felekezeteit firtatják. Ebből már csak jó jöhet ki, hiszen a városatya urak gondolkodása éjszaka is virraszt álmaink fölött. Igaz, hogy mi pestiek rut hálátlansággal feleltünk, mert bizony mi a boldogok álmát aludtak a nevezetes szombat éjszakán, sőt — uram bocsáss! — akadt közöttünk olyan is, aki illetlenül hortyogott. Hogy azonban komolyra fordítsuk a szót, próbáljuk megállapítani, hogy tulajdonkénen mi is történt és mi történik itt most már állandóan? Az urak két hosszú esztendőn át együtt ültek a közgyűlési teremben, az egyik oldalon komolyan védekeztek, a másik oldalon pedig dübörgő, átkozódó, sziftkozódó szónoklatokat mondtak, rozsdás, ókori fringiákkal fenyegették az ellenfelet, de sokkal kisebb komolysággal, mint ama naivak cselekedtek, akik az öblös hang ellem védekezésül esernyőket feszítettek ki. Aztán egyszerre jöttek a nemzetgyűlési választások és Budapest gúnyos, fölényes mosolyából a közgyűlési terembe is bejutott néhány sugárka. Ennek a néhány sugárkápak a fényében igen élesen rajzolódott ki: ott ülnek majd a liberálisok, amott a szociáldemokraták és amott abban a kis sarokban megbújnak majd Wolrfék. Hát vájjon két esztendő minden harcát hiába vívták a bajvivók, hiába volt minden zsidózás és kom- munistázás, talán mégis inkább a főváros anyagi helyzetének javításával foglalkoztak volna? Hát Petrovácz, Csilléry, Bohn és Czigány mögött nem állanak népmilliók? Ez a nagy leleplezés fölforditotta fenekestül a világot. Budapest választási üdvkivánata, gúnyos mosolya nevetségessé tett mindent, ami eddig történt és ott ülhetnek az uráli még egy esztendeig, senki sem lesz kiváncsi önökre, hogy mit cselekszenek, most, amikor az Ereky kegyelmes kitömött kabátujjal kiabálja, hogy: ma megverek valakit, vagy engem valaki. Itt hiábavaló mamár minden jóindulatú fáradozás; komoly tárgyalás nem lesz, a tanácskozási paródiák, az éjszakai komédiák korszaka következik. Bohn .József annyit zsidózhat, amennyi kifér belőle, Gáspár Fülöp rázhatja az öklét, Petrovácz, Kossalka, meg a többi fajmagyar harsoghatja fajelméletét: itt ezen a hajnalon a holnap nyújtózkodik, dörzsöli a szemét és ha életre két, egészségesebb lesz az életünk. Urak, amikor a csöndes vasárnapi hajnalon pálinkás jó reggelt kívántak egymásnak, meg- fóntolták-e mindezeket? Éreztek-e egy kis kesernyés izt a nyelvükön? Erőt vett-e önökön egy kis magukbaszállás, ami igy fáradtan, másnapos állapotban, katzenjammeresen rá szokott telepedni az ember lelkére? A tiszta hajnali friss levegőben ne áltassuk magunkat, nézzünk szembe becsülettel a jövőnek és mondjuk meg őszintén, hogy fölösleges és káros volt a két esztendei fenegyerekeskedés. Önök el fognak menni és Zilahi Kiss Jenő piros csizmájának nyomát hóval lepi be a tél . . . Ezt a két esztendőt, vagy ha addig három lesz, akkor a hármat, úgy kitörüljük az emlékezetünkből, miint még soha semmit. Kinyitjuk az ablakokat, helyükre állítjuk a régi bútorokat és belekezdünk a munka hétköznapjaiba, mert elegendő colt á lakodalomból, az ünnepekből és a farsangból. Mikor összeomlóban volt a kommunista-uralom, Bokányi azzal ienyegetődzött, hogy ők úgy felforgatnak mindent, hogy a régi rendet többé visszaállítani nem lehet. Súlyosan tévedett; de téved Wolff Károly is, ha azt hiszi, hogy az ó sokkal kisebbrendü destrukciójának romjaiból nem lehet uj épületet emelni. tt» Görögi £zes házi ünnepélyt rendeztek maguknak Wolffék a pénzügyi bizottság legutóbbi ülésében, az 1920. esztendőről szóló zárszámadás adatainak a bejelentése kapcsán. Ezek az adatok igazolták egyrészt az 1920. évi költségelőirányzatot, másrészt a háztartás vezetését, amely az előirányzatnál kedvezőbb eredményt ért el. Ehhez kapcsolódott az ünneplés, amely kezdődött Wolfí urnák azzal a felkiáltásával: „ez hát az a sokszor hangoztatott rombolás!" és folytatódott egyik bizottsági tagnak a vezetőség dinére adresszált meleg elismerésével, amit a vezetőség szerény ibolyaként, a pártra hárított vissza. A jó urak csak egyről feledkeztek meg. Az 1920. évi költségelőirányzatot még a régi tanács készítette és a főváros háztartását is az 1920. esztendőben, majdnem az évnek a legvégéig, a régi tanács vezette! Csak azután kezdődött az a sokszor hangoztatott rombolás . . . * Véres munkát produkált ezen a héten a lift, amelyről annyi siralmas dalt zengtünk már ezeken a hasábokon. A Teleki-téri katasztrófa azonban ész- revétethetné végre a hatóságokkal, hogy van egy liftnek nevezett közlekedési eszköz is, amely, mint a mezők lilioma, mindenkitől elfeledve, szabadon tenyészik. A villamosnak igazgatói, sőt kormánybiztosa is van, az autóbusz fölött is rendelkeznek magas hatalmak, sőt. még a propeller sem marad árván: egyetlen közlekedési eszköz, amelynek nincs gondozója, nincs felügyeleti hatósága, a lift. A budapesti vízcsapok pedig édeni állapotban varrnak ahhoz képest, ahogyan a pesti liftek lerongyolódtak. Ma nincs életveszélyesebb cselekedet, mint beszállóm egy pesti liftbe, amelynek a lakásrendelet bölcs intézkedése óta nemcsak felügyeleti hatósága, de gazdája sincs. A háziúr mossa kezeit, a lakó tízezrekre menő re- parációt fizetni nem tud, a házmester pedig mindenkit vizsgázott liftkezelővé avat, mert ő — a tüzes istennyila vágja meg a liftjét! — nem akarja a nyakát kitörni. Rettenetes állapotban vannak a budapesti liftek és a rendőrség, vagy ha kisütnék végre, kire tartozik, razziát tartana a liftek körül, klasz- szikus botrányok derülnének ki. Talán a Ri- mámurányi helyett erről interpellálnának az urak a közgyűlésen, mert határozottan állítjuk, hogy a Közmunkatanácsnál ezerszer fontosabb hivatal lenne egy olyan, amely ezt a liftiigyei végre alaposan a kezébe venné. Uőzsonyl Vilmos n közmunkatanács előterjesztéséről Beavatkozás a főváros autonómiájába — Erős vita várható a nemzetgyűlésen A Közmunkatanács második eltörlése a küszöbön áil. Olyan intézmény szűnik meg benne, amely után könnyeket ejteni igazán senki sem t'og. Annál kevés,bbé esik fájdalmasan ennek az ósdi alkotmánynak a kimúlása, mert a budapesti városháza évtizedeken, át folytatott küzdelmet a Közmunkatanács léte ellen. A mozgalom egyik első vezére Pólón y i Géza volt, aki. mikor az utolsó Wekerlei-,kormány a Közmunka- tenács elnökévé nevezte ki, egyszerre nem látott ion- tosabb intézményt,, mint amilyen a Közmunkatanács. Az októberi rezsim alatt is mindent elkövetett, hogy megmerje, de ez nem sikerült mert a VII. néptör- vény halálra Ítélte a Közmunkatanácsot, mely meg is szűnt 1919 februárjában. A kommunizmus bukása után Polónyi Géza sürgetésére a kormány sietett a Közmunkatanácsot visszaállítani, abból a rövidlátó elvből indulva ki, hogy amit az októberi rezsim csinált ab ovo — jó nem lehet. Közben Polónyi meghalt és Simon yi-Semadam miniszterelnök maga is büszkén iilt bele az elnöki székbe, ahol az idősb gróf A *n drássy Gyula jogutódának tekintette magát. A Teleki-kormány Zielinszky Szilárdot nevezte ki a Közmunkatanács uj elnökévé. Zielinszky nagy programmal jött, lelkiismeretlen,ség lett volna ki nem nevezni az ígéretek után, amiket tett. Sajnos, a nagy Programm luftballonnak bizonyult. Zielinszky nem sokat hozott, hacsak azt nem, hogy sikerűItvég- )eg beigazolni, hogy a Közmunka- tanácsra semmi szükség sincsen. Zielinszky már le is mondott, a kormány pedig az indem- niíási javaslatban megígéri, hogy a Közmunkatanácsot az év végéig megszünteti. A kiváló tisztviselői kar pedig valószínűleg produktívabb munkához jut,, mint ami ti eddig végzett. Vázsonyi hiányosnak tartja az intézkedést A Fővárosi Hirla p-nak alkalma volt • a Közmunkatanács megszüntetésének tervéről megkérdezni Vázsonyi Vilmos1, volt igaizságügy- minisztert, aki kérdésünkre ezeket mondta: — A kormány terveit nem ismerem és a pénzügyi bizottság amaz ülésén sem lehettem jelen, amelyen az indemnitási javaslatnak azt a szakaszát tárgyalták, amiely kimondja a Közmunkatanács megszüntetésének szükségességét. így egyelőre csak arra az információra kell szorítkoznom, amit maga a javaslat nyújt. Budapest népe nagyon jól ismeri azt az álláspontomat, amelyet a Közmunkatanács kérdésében elfoglaltam. Mi igenis kértük és követeltük a Közmunkatanács eltörlését, de úgy, hogy annak egész ügyköre és egész vagyona Budapest székesfővárosra szálljon át; de nincsen semmi értelme az olyan intzkedésnek, amilyet az indemnitási javaslatban látok és amely a Közmunkatanács helyébe uj hatóságokat kíván léptetni, vagy annak hatáskörét más hatóságok között akarja megosztani. Szerintem ez a főváros autonómiájának megsértése, mert a Közmunkatanács hatásköre és vagyona másra nem szállhat át, csak a fővárosra. A Károlyi-rezsim alatt is megszüntették a Közmunkatanácsot, akkor azonban igen helyesen annak hatáskörét és vagyonát egyszerűen átruházták a fővárosra. Most is ennek kell bekövetkeznie, mert minden egyéb megoldás lehetetlen
