Fővárosi Hírlap, 1922 (11. évfolyam, 1-44. szám)

1922-07-05 / 24. szám

2

Budapest, 1922. juíius 5.

és a főváros autonómiájába való beavatkozást jelent.

A pénzügyminiszter ceruzája

Általában meglepetést keltett a fővárosnál, hogy a kormány elhatározta magát a ’Közmunkatanács megszüntetésére, dacára annak, hogy a kommunizmus óta e,z az intézmény valóságos kedvence volt az egymást követő kormányoknak és Ziel baszk y ügyes argumentumokkal azt is bizonyította, hogy a Közmunkatanácsot nemcsak nem kell megszüntetni, de országos intézménnyé kell fejleszteni. Ilyen elöa- mériyek után egészen meglepetés számba ment a megszüntetés terve, amely az eredeti imdemnitási javaslatban sem volt benne, hanem csak a pénzügyi bizottságban toldották bele. Beavatott helyről tudjuk, hogy amikor a Közmunkatanács megszüntetésének terve komollyá lett. tulajdonképpen K á 11 a y Tibor pénz ü gyminiszternek a ceruzája működött. Kállay volt az, aki belátta, hogy erre a régen idejétmúlt intézménynek a költségeit igazán meg lehet takarítani. Érdekes, hogy a pénzügyi bizottság ülésén úgy Wolff Károly, mint Ernszt Sándor hozzájárultak a Közmunkatanácsot el- törlö szakaszhoz.

Eros vita várható

A nemzetgyűlésen az indemnitási vitában valószínűleg többen fogják érinteni a Közmunkatanács feloszlatásának tervét. Többek között beszélni fog erről a kérdésről Vázsonyi Vilmos is, aki a Közmunkatanács hatáskörének és vagya u ára a k a fővárosra való átruházását követeli. Ugyancsak ebben az értelemben fognak beszélni a liberális ellenzék többi szónokai is és nem lehetetlen, hogy a szociáldemokraták, kik meg aikarják alapozni Budapesten a népszerűségüket, szintén védelmükbe veszik a főváros elvitathatatlan jogait. A kérdés csak az, hogy W o 1 i í. Ernszt, U s e 11 y, C s i i>

1 é r y, Buday és a főváros egyéb ideiglenes urai milyen energiával vonulnak fel akkor, amikor a főváros igen nagy érdekeiről van szó- Nem szabad elfelejteni ugyanis, hogy többek között a M a r g i t- sziget tulajdonjoga is: föl van téve a kockára. De most dől el, hogy kinek a kezére jut a fővárosi pénzalap, a Döbrentei-téri palota és az" útadók. Minden reménység megvan arra. hogy mindezek a javak tényleg a fővárosra szabjanak át, azoknak azonban, akikre a főváros érdekei vannak bízva- mindenesetre a legteljesebb mértékben résen kell lenniük.

J mert azokat a szűkítéseket, amelyeket az orszá- I gos választói jogion eszközöltek, itt is megakar- I ják csinálni és még jó, ha nein akarják majd a titkosságot eltörölni. A liberális ellenzék ezt a revíziós alkalmat fel fogja használni arra, hogy kiküszöbölje a törvénynek azt a lehetetlen és tendenciózus intézkedését, amely szerint a legkisebb és legnagyobb közigazgatási kerületek egyforma száma bizottsági tagot választanak,

Wolff éle természetesen nemi kételkedhetnek többé abban, hogy hatalmuk határidőre jár, hogy a választások egészen uj helyzetet teremtenek. Ez a helyzet némi idegességet kelt azoknak a tisztviselőknek és főként íotisztviselök- nek a soraiban, akik részben szolgai alázattal hajoltak meg a kérészéletű rendszer előtt, részben pedig kritika és, mérték nélkül vetették bele magukat a politizálás örvényébe, amely rendesen elsodorja a tisztviselőket. Ezeknek azonban meg lehet az a vigasztal ás tdo hogy Budapesten még nem volt olyan kegyetlen rendszer a neki nem tetsző tisztviselőkkel szemben, mint az, amely most vívja haláltusáját. Valószínű tehát, hogy a következő rezsim is kegyelmesebb lesz, bár fel tudnánk sorolni pár embert, akiknek kar- riérjéért nem mernénk jótállani.

A legtöbb gond tehát most. hogy

miként lehetne az ellenzéket becsalogatni a bizottságokba;

ez a furcsa társaság azonban, amely mindenkor olyan élesen kiabált emiatt a jogsérelem’ miatt, most egyszerűen bedugja a fülét, nem akarja hallatni a szives invitálásokat. Ám Wolíf óknak most sem azért fáj, hogy az urak kint vannak- a bizottságokból, mert kint vannak, hanem azért, mert azt nem tudják, mi lesz ővelük, ha majd ők lapulnak össze törpe kisebbséggé.

Aggasztó a helyzet Eriedrichékkel szemben is, akik, amig bent a nemzetgyűlésen barátkozni látszanak, a városházán viszont civakodni kezdenek. Az ördög érti ezeket a furcsa időket.

Ha, elmondjuk még, hogy

a városházán Csupor és Fock tanácsnokok nyugati útját is élénken kommentálják,

akkor be is számoltunk minden izgató problémáról. A külföldi kölcsön és a külföldi adósságoknak rendezése, dacára a reméykedö, görög- tüzes kommünikéknek, ott van, ahol elindulásuk előtt volt. A régi tisztviselők nagyon jól tudják, hogy sehol a világon olyan nemzetközi szolidaritás nincs, mint éppen a pénzvilágban. Felelevenítik azt az esetet, amikor Bárczyék a német miárka-kölcsönt szerezték meg. Máir minden rendben volt, amikor az egyik német baltik- fejedelem hirtelen ezt a kérdést veti fel:

— És mit szól a dologhoz Lánczy Leó?

— Mi bizony nem érdeklődtünk —- mondták a magyarok.

— Az pedig baj — volt a válasz — mert addig nem fejezhetjük be a tárgyalást, amig Lánczy véleményét nem ismerjük.

Persze, csak telefonálni kellett Budapestre és Lánczy Leó megadta áldását.

De mi lehetne ma, ha netalán — amint valószinü — azt kérdeznék valahol, hogy mit szól ehhez Weiss Fülöp, Éber Antal, vagy Wälder Gyula? Egyszóval, vannak még szálkák, bár egy szálka már szerencsésen kint van. Hogy milyen súlyos szálka volt ez. jellemzi Wolff Károly íelsóhajtása, amikor azt indítványozták, hogy Pedlow kapitányról nevezzenek el utcát:

— Aj jé — tört ki az őszinte sóhajtás —- hiszen már elutazott...

Hírek a törvényhatósági bizottság feloszlatásáról

Cáfolják a híresztelést — Előbb uj főpolgármestert kellene kinevezni, aki előterjesztést

tenne a feloszlatásra

Körséta a városházán

A gyógyíthatatlan katzenjammer — Megkezdődött a községi választásokra az agitáció — A választási törvény revíziója — „Szép kis ellenzék jöjjön be“ — A nyugati ut

Azt mondják a városházán, hogy a hajnalig tartó közgyűlés katzenjammerja nem lesz valami könnyen gyógyítható. Sőt sokan gyógyíthatatlannak mondják, annál is inkább, mert hiszen egy esztendő ide vagy oda — az élet sem tart örökké. És miután az élet sem örök. nem árt egy kicsit gondolkodni a másvilágról, helyesebben arról az állapotról, amikor más világ lesz a városházán. És úgy látszik a jelekből, hogy a többségi oldalon — leszámítva a legtüzesebb temperamentumokat — tényleg a gondolkodás szomorú mesterségéire adták a fejüket. Ma már nem úgy van, ahogy volt régen, hogy az urak becsukták az ajtót-ablakot, hadd dühöngjön odakint áz ellenzék, amennyi beléje fér; ma már nem lehet még csak tagadni sem. hogy

a wolffi vezérkar élénken szokott érdeklődni az ellenzék becses egészsége Selöl

és ma már nem közömbös többé, hogy az ellenzék mikelpen. állítja fel a maga csatasorait. Némi idegesség mutatkozik amiatt is, hogy úgy a demokraták, mint a többi ellenzéki pártok is megkezdték már az agitációt a községi választásokra. Ennek legelső célja persze az, hogy a Wolff-pálrt a községi választásokon még nagyobbat bukjék, mint bukott a képviselő-válasz- tásokon. Ezenkívül mindent elkövetnek a polgári pártok annak a hibának a kiköszörülésére, hogy a szocialisták nagy tömegeket szedtek el a polgári elemből is. Tudni kell ehhez, hogy

a kormány revízió alá Sogja venni a budapesti községi választásokról szóló törvényi,

A vasárnap virradatig tartott botrányokban gazdag közgyűlés kétségkívül siettette Wolfíék bukását. akik ma már maguk is érzik, hogy többé nem urai a helyzetnek és csak siralomházban várják a pillanatot, amikor a népakarat megnyitja előttük a városháza kifelé vezető kapuját Ebben a biztos tudatban folyik most a legképtelenebb kapkodás és ebben a biztos tudatban iparkodnak valamit helyrehozni abból, amit két esztendőn át vétkeztek. Ű3"er- mekes kísérletek ezek, férfias vallomások és, férfiars korrekciók helyett olyanok, amelyekkel még jobban aláássák maguk alatt az amúgy is megrendült talajt.

A rezsim gyógyíthatatlan betegségének, a kimúlás degusztáló megnyilatkozásainak egészen biztos jelensége volt a szombati közgyűlés, mely egyenesen párját ritkitja Budapest székesfőváros történetében és amelynek jelentőségével lapunk más helyén foglalkozunk. Itt csak arról a botrányos, közgyűlés után elterjedt hírről emlékezünk meg, hogy a kormány végre megelégelte a városházi dikta*- túrát, amelyet — bárhogy szeretnének —< Wolfíék sehogy se tudnak már visszacsinálni és igy a belügyminiszter a főváros törvényható- s á g i bizottságán a le sürgős f e I o s z 1 at á s á r a k é s z ii 1.

Komohr helyeken azonban nem tudnák erről a tervről, annál is inkább, mert a kormánynak eddig csak a közhangulatot, a választás tanulságait volt módjában megismerni, a botrányos közgyűlés tanulságait pedig aligha lehet azonnal levonni. Egyébként az 1920-ik évi fővárosi választójogi törvény feloszlatás! szakaszának alkalmazása nem olyan egyszerű, mint azt gondolják. Erre vonatkozólag kitűnő forrásból kaptuk a következő információt:

— Azt hiszem, pusztán pletykáról van szó, sőt '.még' ázt sem hinném., hogy a városházi ellenzék a választások alatt belepillantva a közhangulatba, nagyon vágyakoznék a városházi kurzus gyors likvidálására. Nem kell. Minek sietnének? Hadd játszódjék le a tragédia annak rendje és módja szerint. Egyék meg az urak előbb, amit főztek. Ezt a mai vergődést, lelkiismeretiurdalást és bűntudatot, amelyben ina élnek, bőségesen megérdemelték.

— Maradna tehát egyedül az, hogy esetleg — amit s'zintén nem 'hiszek —• a kormány' máris megelégelte azt, ami a városházán folyik. A kormány is, a főváros is külföldi kölcsönre pályázik. Ennek az utiából el kell bántani a hullákat. A kormány" máris nekiindult ebben az irányban és ha a törvényhatósági bizottság feloszlatásának gondolatával foglalkozik, akkor célja az, hogyr a fővárosnak is meg akarja szerezni aköl- csöut, amelyet Wolffék semmi körülmények közt sem kaphatnak meg. De, ismétlem, mégsem hiszek a feloszlatás tervének komolyságában, hiszen Wolffék ma a kormány külön támogatói a parlamentben és mielőtt a gillotin alá viszik, minden esetre iparkodni fognak először megfésülni őket.

— A (nevezetes törvényszakasz ellen különben igen erős küzdelmet vivőit a parlamentben mindenki, ai a. főváros autonómiájának igaz barátja, Ennek a liberális akciónak vezére a nemzetgyűlésen Bottlik József volt; de el kell mondani, hogy az akkori Keresztény Nemzeti Egyesülés pártjában is számosán voltak, akik aggodalmaskodtak az autonómiát veszélyeztető szakasz miatt, mert tudták, hogy ez lesz az az ütleg, amely legelső sorban ő rájuk sújthat le. Nagy általánosságban alzonban nem ellenezték és igy törvény is lett belőle.

— A törvénysakasz szerint a belügyminiszter a főpolgármester (kormánybiztos) előterjesztésére, vagy meghallgatásával a törvényhatósági! bizottságot feloszlathatja, ha a törvényhatóság olyan eljárást tanúsít, amely az állam érdekét vagy a főváros jóllétét veszélyezteti vagy a közigazgatás eredményes működését kizárja. Ez a szakasz kétségkívül igen rövidre fogja a zsinórt a főváros autonómiájának nyakán, de olyan törvénytisztelő férfiú, mint Rakovszky Iván belügyminiszter, ezzel a jogával csak az utolsó pillanatban fog élni. Ebben a nem várt esetben pedig nem bélyegezheti meg erősebben a kormányt támogató Wolff-pár- tot és igy legföljebb azt mondhatná, hogy a közgyűlés izzó hangulata közigazgatás eredményes működését kizárja1'. Erre azonban valószínűleg csak akkor kerül sor, ha majd a kül' földi kölcsön mádként nem megy.

—De szükséges a feloszlatáshoz még valami. Az, hogy a belügyminiszternek ebben az irányban előterjesztést tegyen a főpolgármester, vagy legalább is, hogy a belügyminiszter meghallgassa a főpolgármestert. A nüanszbeli kü-