Fővárosi Hírlap, 1921 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1921-07-06 / 28. szám
2 Budapest, 1921. Julius 6. versenyképes legyen. Meg kell tehát teremteni az ipar fejlödhetésének az alapját. Ez a kötelesség a mi szomorú helyzetünkben! fokozott mértékben terhel bennünket. A világháború teremtette újabb alakulások szinte predesztinálják hazánkat arra, hogy iparunk termékeivel a Keletet ellássuk és hogy kereskedelmünk közvetítő legyen a Nyugat és a Kelet országai között. Gyáriparunk részére meg kell tehát teremtenünk a fejlődés alapfeltételeit. Meg kell könnyíteni a gyáralapitásokat Az éveken át sürgetett végleges városszabályozási terv még nincs meg és^stcn a megmondhatója, hogy ez mikor készül cl. Ez azonban nem lehet akadálya annak, hogy a város a 24-ik órában végre állapítsa meg azt a területet, ahova a munka megkezdésével gyárat építeni lehetséges. Már a háború előtt is úgy állott a helyzet, hogy a küf- és belföldi tőke egyaránt kénytelen volt oly tervet, hogy Budapesten gyárat felépít, feladni, mert a megfelelő telek rendelkezésre nem állott. A gyáralapítók vidékre mentek: Pozsonyba, Temesvárra, Kassára, stb., szóval oly helyekre, amelyeket, fájdalom, tőlünk elszakitottak és a magyar gazdasági életből kikapcsolódtak. Iparunkat pedig az államnak és a városnak akkép kell támogatnia és előfeltételeit megteremtenie, hogy az versenykétpes legyen, s hogy a belföldi szükségletet kielégíthesse és kivitel által mérlegünket és valutánkat javítsa. Az igy vi- rágoztatásra jutott ipar uj jövedelmi forrásává lesz a fővárosnak. Erősítsük kereskedelmünket Kereskedelmünket erőssé kell tenni, bőgj'' a feladatát képező áruközvetitést behozatal és kivitel által versenyképesen végezhesse és hogy fővárosunk kereskedelme a Nyugat és Kelet áruinak közvetítésénél és a tranzito-keres- kedelemben vezető szerepet játszón. A virágzó kereskedelem a lakosság számos osztályának keresetet nyújt, idegenforgalmat teremt, áruiknak fogyasztókat és a köznek bőséges jövedelemforrást ad. Belterjes gazdálkodás a kornyéken Fővárosunk környéke mezőgazdaságilag elhanyagolt, mint egyik miniszter még a háború előtt mondta, valóságos Szahara-sivatag. A főváros feladata: lakosságának jobb és olcsóbb élelmezése 'és jövedelemsizerzés céljából is a környéken intenzív gazdasági munkálkodást kell elősegíteni. Ilyenek a tejgazdaság, állattenyésztés, főzelék- lés gyümölcstermesztés, szóval a mezőgazdaság és állattenyésztés különböző ágazatainak művelése. A költségvetés nem kevésbé fontos része a kiadások tételei. Erről egy legközelebbi alkalommal. Vizet sajtolnak a lakókból A par táj ok njabb megterhelése A pénzügyi bizottság hosszas vita után elhatározta, hogy ezután a lakó tartozik a vízvezetéki berendezések karbantartásáról is gondoskodni. Ha folyik a vízcsap, azt a lakó csináltatja meg; ha pedig nem csináltatja meg, akkor addig büntetik, mig meg nem csináltatja. Magyarán és rövidre fogva ez az, amelyet a pénzügyi bizottság elhatározott és emellett a határozat mellett már csak nagyon sovány vigasztalás az a pótlás, hogy e,z a határozat csak átmeneti időre, illetve addigra szól, amig a lakásügyi rendelet érvényben marad. Mint érdekesen szomorú jelenséget kell megállapítanunk, iio’gy ebben a vitában valamennyi föí- (szólalló ,:a háziurak! pártján volt, csupán Szabó Imre tiszti főügyész volt az egyetlen, aki szót emelt a lakók védelmére. Ez a határodat a lakók újabb súlyos megterhelését jelenti. Eddig ugyanis — mint ismeretes — a vízvezetéki berendezések karbantartási költsége a háziúr kötelessége volt épp úgy, mint a vizdij fizetése. A közgyűlés mindkét terhet áthárította a lakókra; mert igaz ugyan, hogy a vizdijat ma is a háziúr fizeti, de ezt a vizdijat a lakó megtéríti a háziúrnak az 52°/o-os üzemi pótlékkal. Kajlinger Mihály a vizpocsékolásról. Azt hisszük, hogy nem árt egy kissé a szemébe nézni, hogy tulajdonképpen mekkora terhet vesz a nyakába a főváros nem háztulajdonos népessége, hogy a jövőben nemcsak a vizdijat, hanem a vízvezetéki berendezések karbantartási költségeit Ls a lakó fizeti. Ott kell kezdenünk a dolgot, hogy Kajlinger Mihály, a vízművek vezérigazgatója, már régóta panaszkodik, hogy a vízmüvek által termelt víznek legalább a harmadrésze haszontalanul folyik el a rossz vízvezetéki csöveken, amelyeket a háziuraknak kellett volna megcsináltatni, de nem csináltatták meg. A háziurak a rossz vízvezetéki csöveket nem reparáltatták meg már a béke éveiben sem, a háborús esztendőkben pedig pláne nem csináltatták meg. így aztán csakugyan el kell hinnünk Kajlinger Mihálynak, hogy a vízművek termelésének harmadrésze haszontalanul folyik el. A tanács úgy állott bosszút a háziurakon, hogy folyton emelte a vizdijat; köbméterét 16 fillérről előbb egy koronára, azután két koronára. Január elseje óta pedig a haszonhajtó célú üzemek és üzletek által igénybevett viz árát köbméterenkint 8 koronára) emelte a tanács. A lakót a vizdijemeliés sokáig csak annyiból érdekelte, hogy a háziúr ha tudta, a vizdijat megfizettette a lakóval a fölemelt házbérben. Most azonban már közelről is kezdi a lakót érdekelni a dolog, mert az uj lakásrendelet szerint a házbérek 90°/o-kal emelkedtek, a vizdijért pedig közüzemi pótlék cimen a 'lakásbér 52°/o-á.t fizeti a lakó. Szóval azért, mert a háziúr 1910 óta máig nem reparáltatta a vízvezetéki berendezéseket; most a lakót büntetik. Büntetés már az 52°/o-os közüzemi pótlék is; a karbantartási költség pedig ennek a közüzemi pótléknak a pótléka. A háziurak mulasztását a lakók fizetik. Most kereken 75 millió köbméter viz fogy el évenkint. A 75 millió köbméter vízért 194,815.218 koronát vesz be a város. Ha Kajlinger Mihály nem téved, akkor a 75 millió köbméter viz harmadrésze haszontalanul folyik el. Ha nem folyna el haszontalanul, ha a háziurak idegében miegreparáltatták volna az elromlott vezetékeket, akkor egy harmadával olcsóbb lenne a viz, szóval1 64.9 millió koronával kevesebb vizdijat kellene fizetnie a publikumnak, mint amennyit fizet. Hogy jönnek ahhoz a lakók, hogy a háziurak mulasztásáért évi 65 millió korona büntetéspénzt fizessenek. Fizessenek azok, akik a mulasztást elkövették. Bűnhődnek a vizpazarlók. De van ennek a kérdésnek más bibije is. Lássuk csak. 1919-ben még 240 millió koronát tett ki a budapesti házaik nyers bérjövedelme. Azóta 90°/o-kal emelkedtek a bérek, szóval augusztustól kezdve a nyers házbérjövedelem már 456 millió korona lesz. Ennek pedig az 52°/o-os üzemi pótléka — amelyet a háziúr vizdij-kiadásainak a fedezéseképpen fizetnek a lakók — 237.12- millió. Ennél a pontnál álljunk meg egy pillanatra. Az idei költségvetés szerint a vízmüveknek a vízszolgáltatásból 191.79 millió korona a jövedelme. Ezzel szemben a lakók üzemi pótlék cimen 237.12 millió koronát, tehát 45.33 millió koronával többet fizetnek a háziuraknak, mint ameny- nyít a háziurak fizetnek a városnak vizdij gyanánt. Szóval a szegény lakók alaposan ráfizetnek erre az üzletre. Ha pedig ehhez a 45.33 millió koronához hozzáadjuk azt a 64.9 millió koronát is, amit csupán azért fizetünk, mert a háziurak indolensek voltak, nem csináltatták meg a rossz vezetékeket és emiatt a termelt vízvezetéki viz harmadrésze haszontalanul folyik el, szóval, ha ezt is hozzáadjuk, akkor kiderül, hogy a lakók mindössze llt).23 millió koronát fizetnek rá a vízvezetéki vízre. Mennyi vizet fogyasztunk? De menjünk tovább! Meg kell vizsgálni, hogy vájjon csakugyan nem téved-e Kajilinger Mihály abban, hogy ez a szerencsétlen Budapest telisteli van vizpazar,lóval és a vízmüvek azért nem tudnak prosperálni, mert itt mindenki vizgyilkos. A költségvetés ki-mutatása szerint Budapest vízfogyasztása volt 1920-ban 74.92 millió köbméter, 1910-ben 73.35 millió köbméter. 1920-ban 930.247 lakója volt Budapestnek, 1910- ben ellenben 880.371. Tavaly tehát ötvenezerrel (5.6°/o) volt nagyobb a főváros lakossága, mint tiz esztendővel ezelőtt, ellenben a vízfogyasztás 1-57 millió köbméterrel (2.14°/o-kal) nőtt. Az emelkedés tehát nem mondható abnormisnak, sőt ellenkezőleg. Ebből nem nagyon derül ki, hogy a pesti ember annyira pazarolja a vizet. Már akkor fneglepöbb dolog az, hogy például 1916-ban 80.31 millió köbméter volt a vízfogyasztás. No de ennek is megvan a maga magyarázata. 1916-ban háboiu volt és a háborús üzemek, de maga az államvasut is nagyon sok vizet használt el. Különben Kajlinger Mihály most viz- mérő-órával látja el Budapest húszezer házát. A vízmérők aztán majd pontosan lemérik, hogy mennyi vizet fogyaszt Budapest. Programmot ad a többségi párt, amit mindenesetre üdvös dolognak tartunk, csak azt nem értjük, hogy minek most egyszerre az a Programm, amikor már több mint egy esztendeje minden akadály nélkül, eleveneken és holtakon keresztülgázolva megvalósították... Mit is?... No igen, a programmjukat. Mondhatnánk, egészen megalkuvás nélkül valósították meg, bár ez a Programm pár rövid szóban kifejezhető volt. Hogy a kurta pro- grammon kívül más nem igen történt a városházán, hogy nem építettek lakásokat, nem javították meg a vízvezetéket, nem alkottak semmit, azon igazán nem lehet csodálkozni. Ha továbbra is csak a kurta és pregnáns programmot akarják higabb lére ereszteni, akkor fölösleges most összeülni és szép körmondatokba költeni azt, amit eddig csinos, kicsiny, de frappáns antiszemita jelszavakban fejeztek ki. Egyszerűbb, eikornyátlanabb, őszintébb volt ez igy, ahogy eddig volt. Ehhez nem kell programm, De ha igazán alkotni akarnak végre, akkor csak tessék minél bővebb és minél gazdagabb programmot adni és a programm megváló^ sitásóban ott lesz Budapest minden polgára. A gyermek játékának szentnek kell lennie a felnőttek előtt. Akiben van tisztelet a gyermek szűzi lelke, tisztasága iránt, az lábujjhegyen jár ott, ahol a gyermekek játszanak. A háta borzong meg az embernek, amikor azt olvassa, hogy akadt a főváros közoktatási bizottságában valaki, aki a maga Pestallozzi nagyképűségével kijelentette, hogy „az iskolában való játékszellemet összefüggésben látja a letűnt liberális korszakkal". Rettenetes! Hát mit akarnak a gyermekektől az urak? Azt, hogy hat esztendős korukban ránezos homlokkal üljenek a padbanl és logaritmust számítsanak, vagy filozófiát magoljanak. Vagy netán azt akarják, hogy a kis diákok álljanak fel és amikor a tanító játékórára vezényli őket, jelentsék ki, hogy a játéknak nevezett destrukciót az átkos Vázsonyi-Bdrczy rezsim találta ki, az akarta megrontani az ifjúság nemes szivét és igy a tanár ur destruktiv felhívását kereken visszautasítják. Ki tudja, a napokban már ez is megtörténhetik. Megkapta az obsitot a közélelmezési minisztérium is és mi, őszintén szólva, nem tudunk egyetlen könnyet sem ejteni utána. Szükséges rossz volt, amely azonban a legtöbbször becsületesen, jól végezte a munkáját. Hogy elmúltán nem 'tűzünk gyászfátyolt a kalapunkhoz, sőt kurjantunk egyet örömünkben, annak igen egyszerű oka, hogy ezzel megint eltávolodtunk egy kicsit a rosszemlékű háborútól. Addig azonban, amig nem lehetett másként operálni, minthogy az embereknek lemért falattal kellett megelégedni, ezt a munkát jól végezte a minisztérium. Sőt akadt nehány közélelmezési miniszter, akinek emlékezete kellemesen marad meg a budapesti polgárok memóriájában, mert ezek enyhítették a nyomor, a szükség napjait. Siratnivalönk azonban, amikor étvágyunk éveken át volt parancsnokát temetjük, igazán nincsen.
