Fővárosi Hírlap, 1921 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1921-05-18 / 21. szám

Tizedik évfolyam Budapest, 1921. május 18-án 21. szám. toiiniiipiiiaiiigitioiiiniiiniiinniniiiPinaiiipiiiDiuniiiErthnmniiittttinirtiMlnaiiio'iuamoiHamnmninniin: ELŐFIZETÉSI Arak: Egész VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI hetilap Megjelenik minden szerdán, évre 160 K. Félévre 80 K. Szerkesztőség és kiadóhiva­Egyes számok kaphatók a tál: I//. kér., Szív-utca 18. sz. kiadóhivatalban & &)&&&>*> roiELÖS SZERKESZTŐ DACSÖ EMIL Telefon 137—15. szám. Nem búcsúzunk Sipöcz Jenőtől. Nem gondolunk ugyan arra, hogy ez a bucsuzás megliasitaná a. város szivét; de nem búcsúzunk tőle, mert •— hátha marad. Láttunk mi már ilyet. Hiszen meglehet az is, hogy pártja kívánná csak a főpolgármesteri díszes stallumban látni, annál is inkább, mert ebben az esetben potensebb, alkotó erőben ki­válóbb egyéniség kerülhet a polgármesteri székbe. Végeredményben még sem búcsúzunk tőle, hiszen — hála adassék érette a Minden­hatónak — a főpolgármesteri székben is a mienk marad. Nem búcsúzunk ugyan, de próbálunk meg­barátkozni a lesújtó hírrel, amely azzal foglal­kozott, hogy Sipöczöt a kormány egyedül és kizárólag a magáénak akarja vallani, valóságos főpolgármesterré nevezvén ki őt. Ezt a hirt nem cáfolták meg. Lenni kell tehát benne valaminek és mi igyekszünk megnyugtatni Budapest népét, amikor elveszíteni készül népszerű polgármes­terét, akinek gépkocsiját, ha végigrobogott a városon, virággal szórta tele a nép. A város rajonghatott érte, de mi szigorú kritikusai vol­tunk. Az alkotások tengerében, amelyiyel Buda­pestet megajándékozta, nem volt egy, amelyet mi szolgai dicsérettel illettünk volna. Szónoki sikereiből, amelyektől annyiszor visszhangzott a közgyűlési terem, a magyar Lueger bonta­kozott ki. A tapintat, a pártatlanság és az ön­állóság, amelyiyel Wolff Károly ruházta föl, ragyogó ékességei voltak. Csak egytől félünk, hogy ha tényleg át akar menni a Váczi-utcába, a tisztviselők között lázadás tör ki, vagy el­keseredésükben önkezükkel oltják ki életüket, amely Sipöcz nélkül zord és céltalan. Mindezt javára Írjuk az esetleg távozó pol­gármesternek. Szemérehányni ebben az elérzé- kenyedettségben és őszinte pillanatban nem tudunk semmit. Nem vethetjük szemére, hogy megindította volna az építkezést, sőt ha kí­vánja, mentségére Írjuk, hogy nem is érdek­lődött ez iránt a probléma iránt. Nem rójuk bűnéül, hogy rendbehozta volna a főváros pénz­ügyeit, legalább abban az értelemben nem, hogy a közszükségleti cikkek megdrágítása nél­kül próbálta volna ezt elintézni. Nem vádoljuk szociális alkotásokkal, nem vádoljuk, hogy törpe elődjeit, Bárczyt, Bódyt szolgai módon utánozta volna. Gerinces, kemény magyar tem­peramentumával mondott vetőt, ha bárki be­folyásolni akarta volna és teremtő ötletei gaz­dag garmadájára úgy szálltak a külföldi kom- munitások tanulni vágyó vezetői, mint galam­bok a tiszta búzára. Nem hisszük, hogy elmegy, de ha mégis el- mulhatatlan lenne tőlünk a keserű pohár, mi lesz akkor? Ismét világitó elme nélkül marad a főváros, amelynek végre mégis csak hozzá kell fogni a romok eltakarításához. Kiszámíthatatlan az emberi sors: ime meddő korszakok után alig virradt ránk a gyümölcsöző alkotások, a szociális fellélegzés gyönyörű napja, máris uj felhők gyülekeznek. Keserű daccal, fájdalmas felhördüléssel sze­gezzük szembe érzelmeinket a jó sorssal, amely a nagy férfiú útját a magasba irányítja és mé­lyen lesújtva sóhajtjuk: mi lesz ebből a város­ból Sipöcz nélkül? « • • A kurzus bűnének rójják fel Jókai Mór esetét, hogy ezt a szellemóriást a kietlen és alsóbbrendű Liszt Feremc-térre helyezték szinte fede­zéknek László Ferenc iparvállalata elé. Azt mondják, hogy Jókai protestáns volt és öregségére zsidó leányt vett feleségül: ezért lenne a büntetés. Mondanunk sem kell, hogy \z tényleg aljas rágalom. A Jókai-szobor elhelyezése nagyon régen megtörtént és pedig a Berzeviczy Albert elnöklése alatt döntött igy a szoborbizott­ság. Berzeviczy pedig nem akarhatott bosszút átlőni a halott költőn, aki talárt aggságában meggondolatlanul cselekedett. A fővárosnak az egész dologhoz más köze nem volt, mint hogy felajánlta azt a he­lyet, amelyet a szoborbizottság kért és határozottan megjelölt. Ezzel szemben azonban most a főváros a térből, ahol a szobor áll, Jókai-teret akar csinálni, ami­vel szemben viszony Liszt Ferencet akarja megfosztani attól, hogy néhány négy­szögméter területet Budapesten az ö ne­véről nevezzenek el. Mintha olyan sok lenne a nemzeti nagyságunk, hogy az egyiknek ne lehetne megadni az illő ke­gyeletet anélkül, hogy a másikat meg ne sértenénk. Sablon szokott lenni tulajdonképen a belügymi­niszter leirata, amelyben jóváhagyja a fő­város költségvetését, de „nyomatékosan" felszóllitja a takarékosságra. Kérdezzük azonban, hogy sablon-e ez most is? Most, amikor nemcsak a költségvetést hagyja jóvá a miniszter, hanem a pótadónak 60 százalékra szóló felemelését is. Furcsáit hangzik, de mi félünk, hogy a főváros ez­úttal kint van a sablonból. A vendéglősökről alighanem jelenik meg a Fővárosi Hírlap­ban a legközelebbi jövőben egy kis 'ta­nulmány. Mert nem lehet néhány szúrós szóval elintézni azt a kapzsiságot, amely- lyel ezek az emberek a fogyasztó közön­séget kezelik. Még az olcsósági hullámot is háborús konjunktúrának nézik és egy adag sültet ma annyiért adnak, amennyibe nekik egy egész kilogramm hús kerül. Az Árvizsgáló Bizottság, amely utolsó óráit éli, úgy halljuk, beszedte a vendéglői ét­lapokat ,és remélhetőleg hattyúdalában a vendéglői uzsorát lógja kiénekelni. A ven­déglős urak sörforradalmat csináltak, a vendégekkel obulusokat adattak le az el­lenállási alapra és a végén csak az ő szá­mukra lett olcsóbb a sör. A sör, amelyből Münchenben tízszer különbet adnak féllite- renként a mi három koronánkért, mint ide­haza tizenhárom és télért. Vagy a bor uzsora. A termelő negyven koronáról tízre ment le, de a vendéglőben még mindig hetven korona az a bor, amelyet valaha potom áron vásá­rolt. Hiába, szépek a vendéglős-erkölcsök, amelyeknek sem a kurzus, sem a szabad­forgalom, de még az olcsósági hullám sem használt. Ingyen-telkek az építőknek Orczy Gyula tanácsnok terve Mostanában temérdek beszédet hall az ember az építkezés megindításáról Hallani érdekes beszédet is, meg olyant is, ami nem érdekes. Ettől a sok beszédtől azonban az építkezés nem indul meg. Úgy látszik, hogy a beszéd egymagában véve nem ele­gendő rá, hogy az építkezést megindítsa. És éppen azért, mert a szónoklat egymaga nem viszi előbbre a dolgokat: Orczy Gyula tanácsnok, az építési osztály vezeifője, azt javasolta a tanácsnak, hogy ha másképpen nem megy, lendítsen a kátyúba került építőiparon a főváros. A fővárosnak temérdek az üres telke'. De ezenfelüli is nagy kiterjedésű terüle­tek vaunak a főváros birtokában, amelyek ugyan ma még mint „rétek és szántók“ vannak a vagyon­leltárban elkönyvelve, de amelyekre a városépítési osztály már rég elkészítette a szabályozási 'tervet. Ezek a területek egy-kettőre beépülnének, megnépe- siilmének bérpalotákkal, ha a főváros a lelke­ket az építkezés kötelezettségével kilencven esztendőre ingyen adná oda az építeni szándékozóknak. Abban csak­ugyan igaza is van Orczy Gyula tanácsnoknak, hogy a fővárosnak (temérdek az üres telke, rétje és szán­tóföldje. Ezek a telkek annak idején nagy szerepet játszottak Bárczy István polgármester programm- jában. Bárczy Istvánnak az vol/t a terve, hogy olcsón összevásárolja a külső perifériák nagy telek­komplexumait és ezeken a hatalmas területeken fogja fölépíteni az uíj Budapestet. így kenik a fővá­ros birtokába a 228 hold Angyalföld (a Krausz Ma­yer telkei); az alsó-rákosi rétek (94 hold); a Nagy Szugló (126 hold); a régi Lóversenytér (300 hold); Ligettelek (181 hold); Gubacs (180 hold), hogy csak a nagyobbakat említsük. Bárczy István és nagy­szerű munkatársai: Harrer Ferenc akkori tanács­nok és W a r g a László műszaki tanácsos, a zseniá­lis városrendező, rázt tervezték, hogy az alsó-rákosi réteken egy uj városit építenek, egy nagyszerű, mo­dern várost, amelynek házai hatszázezer ember számára adnak otthont. A Tabán viskóit is összevá­sárolta a város és a Tabánból is uj, nagyszerű vá­rosrészt akadtak építeni Bárczyék. A Tabán és a Kelenföld szabályozási tervét már akceptálta is a Közmunkatanács; elkészült az alsó-rákosi rétek sza­bályozó-terve is, amikor egy napon kiüjtött a háború és megakasztott mindent. A rákosi rétek, amelyekre egy uj, nagyszerű várost álmodtunk, megmaradt 'to­vábbra is rétnek; és még az is elkopott, lerongyoló­dott, amit a háború előlit megépitettünk. Mégis több, mint háromezer holdnyi „rétje és szántója“ van most a fővárosnak. Ezek a jövendő Budapestjének a háztelkei. Ezek ma hihetetlen érté­ket képviselnek. Ezeket az értékeket jó ma számon tartani, amikor olyan temérdek a város adóssága és kiadása. Nos, Orczy Gyula tanácsnok ezekek a telke­ket, ezeket a vagyonokat akarja odaadni most in­gyen, kilencven esztendőre, épitő spekulánsoknak. Úgy gondoljuk, hogy a főváros tanácsa nem tenné helyesen, ha szók fogadna Orczy Gyula tanácsnok urnák. Az építkezésnél nem a telek játssza a fősze­repet. A telken kívül még nagyon sok minden kell ahhoz, hogy építhessünk, hogy az építési kédv meg­indulhasson. Viszont könnyen megeshetik, hogy Orczy Gyula tanácsnok akciójának az lesz az egyet­len következése, hogy az építkezés ugyan nem in­dul meg, a főváros telkei azonban lassacskán mégis elherdálódnak. Szóval, nagy óvatossággal és kriti­kával kell kezelni Orczy Gyula tanácsnok ur ötletét.

Next

/
Thumbnails
Contents