Fővárosi Hírlap, 1921 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1921-03-26 / 13-14. szám
8 11 Budapest, 1921. március 26. • « • Jubilál a Fővárosi liir lap pal együtt ez a rovat is. Az első számtól a mai számig szinte kivétel nélkül három kis témáról beszéltek ugyanezek a jellegzetes kurzív betűk, ts nem maradt ki szinte egyikből sem a fullánk, amely soha sem érintett érdemetlent. Körülbelül másfélezer Fullánk jelent meg a jubileumig, de ennek a rovatnak mégis csak a népszerűsége növekedett, nem pedig az ellenségeinek a száma. Ha valakit itt ezekben a kerékvágása betűkben pellengérre állitot- turck is, mindig a jóindulatú humor pellengére volt az. Barátaink, jóembereink akárhányszor szintén nem menekedtek meg ettől a pellengértől, félszegségeik ide juttatták őket, sőt van ennek a rovatnak bizonyos exkluzív jellege, mert a gonosztevők, a becstelenek, a rosszakaratúnk nem tarthatnak igényt a bebocsáttatásra. Csak jólnevelt, jómodoru, tisztakezii urak szoktak itt megjelenni. De ma ünnep van, elengedjük a jubiláns alkalomból, hogy a fullánkra Ítéltek tízesztendős tábora felvonuljon előttünk. Csendben ünnepelünk és a másfélezer fullánk elitéltjeinek mindegyszálig amnesztiát adunk. Ma békiiljünk ki egymással, szorítsunk kezet, mert tiz esztendő óta ez az első Fullánk, amelyből hiányzik a fullánk. S ha a mondat ütem pontot tettünk, nem állunk jót semmiért: ott következik a második évtized. Lakást építeni mindenki akar. Az állam is, a főváros is, de nem tud. Ha tehát jön valaki, akinek ötlete van a lakásépítéshez, ha a terv életrevaló, kivihető, akkor mindenkinek melléje kell állani. Persze, semmi esetre sem lehet számítani arra, hogy a lakásépítés majd a háziuraknak is ínyére lesz. Nem, a háziuraknak nincs uj házakra szükségük, még akkor se, ha már majd fél-Budapest az utcán, sátrakban fog lakni. A háziuraknak nem a lakásínség megoldása az érdekük, ellenkezőleg, minél nagyobb lakásínség felidézése és pedig szabad felmondási és stajge- rolási joggal egybekötve. No persze, ez egészen természetes. Már meg is indították a háborút és gáztámadást intéznek mindazok ellen, akikről fel tudják tételezni, hogy egykét lakással enyhíteni fogják a lakásmizériákat. Ebből az esetből azonban külön tanulságokat is lehet levonni arról, hogy amit magunk sem igen hittünk — milyen megokolatlan sírásokat visznek véghez a háziurak. Hiszen tetszik tudni, hogy a háborúhoz pénz kell. Sok pénz. Pláne az ilyen ellenszenves háborúhoz, amelyet a lakás- inségesek ellen vív meg az ember. Ha pedig a háziuraknak annyi pénzük van, hogy háborút is tudnak viselni és ahogyan mi látjuk a dolgot, elég drága muníciót használnak, akkor igazán ne sírjanak többet a fülünkbe, hogy nem tudnak megélni. Sokkal jobb, hogy Apponyi nem volt ott a közgyűlésen, amely öt díszpolgárává választotta. Sokkal jobb igy, hiszen ennek a klasszikusan nemes düamf ér fúrnak elég keserűsége van az életben, minek még jobban elkeserítem. Mert elkeseredett volna, ha ezt a léleknélküliséget látja, amelyet a közgyűlés egy része — nomirta sunt odiosa — tanúsított. Két szép és lelkes beszéd, néhány lelkes ember, a többinek azonban ott ült az arcán a kérdés: kát még ez az Apponyi is nagy ember? De láttuk ezeken az arcokon a feleletet is: én vagyok ebben az országban az egyetlen nagy ember. No lesz is belőlük díszpolgár — egész biztosan. NEMZETI ROYAL ORFEUM Vasár- és Ünnepnap d. u. fél 4 és minden este fél 7 órakor ímts'iri.a.im: h ahk-a és a nagyszerű márciusi műsor Öt millió vigalmi adó Bevétel január és február hónapokban A pesti közönség biztosan észre sem vette, talán azt sem tudják az emberek, hogy ilyen is van. Hiszen a vigalmi adó már benne van a színházjegy árában és a mulatságok, meg a kártya és a lóverseny árában, nem adnak róla külön elszámolást, mint a fizetőpincér a luxusadóról. Az ilyen adó nem fáj, nem törődik vele senki, nem is igazi adó, legalább is senki se tudja, vagy nem is törődik vele, hogy mikor színházjegyet vált, vigalmi adót fizet, meg azzal sem törődik, hogy ha kártyát vesz a kezébe: vigalmi adót fizet. Ez az adó nem fáj és nem rontja el a szórakozást és nem zavarja úgy meg a munka utáni élvezetet, mint a luxusadó, amelyet lépten-nyomon oda kennek a pesti vendég orrához, hogy nesze, itt van, fizess luxusadót. Tulajdonképpen magát az adó szót kellene eltörölni és akkor nem is fájna és nem is esne senkinek se nehezére az adófizetés. Magát az adót azért meg kell hagyni minden megfogható és alkalmas formában. Hiszen a legutolsó kimutatás arról számol be, hogy Budapest székesfőváros ez év első két hónapjában 5 millió koronát vett be vigalmi adóban. Ami azt jelenti, hogy Budapest ebben a két hónapban kimondhatatlan sok milliót költött „vigalomra''. Abban a két hónapban, amikor a pénz sziike kezdődött, a boltokban nem jelentkeztek a vevők, a vásárcsarnokban este nyugodtan összepakolhatták az árusok a reggeli portéka háromnegyedrészét, a kereskedőknek a nyakukon maradt a sok megrendelt áru és Budapest a költekezésben kezdett tartózkodóan viselkedni. Úgynevezett olcsósági hullámot vártak az emberek és egyre várnak még most is az olcsósági hullámra. Akinek már kétszer fordították ki és be a ruháját, az nem csináltatott újat, mert várta a szövet árának a csökkenését. Akinek már nem volt talp az utolsó cipőjén, csak lyuk mellett lyuk, nem csináltatott uj cipőt, mert várta a bőr árának a leszállítását. Zsírt, lisztet, cukrot, húst és minden egyéb holmit alig vásárolt a pesti ember, csak éppen a legszükségesebbeket, ami nélkülözhetetlen, mert drágának tartotta és azt tartotta, hogy holnap úgy is olcsóbb lesz. A bankok nem adtak pénzt, mert a bankoknak sem volt. A kereskedők nem fizettek hitelezőiknek, mert a vevőközönség se fizette ki a tartozását. Mindenki magánál tartotta a pénzt, már akinek volt és mindenki visszatartotta a pénzét. Általában azt lehet mondani, hogy pénzszűke volt, még a jómódú embereknél is. Hiszen a jómódú emberek azelőtt bútort, képeket, szőnyeget, ékszert, könyvet vásároltak és ezalatt az idő alatt a jómódú ember se vásárolt semmit. És ugyanakkor vigalmi adóban 5 millió korona gyűl össze a főváros pénztárában, két ilyen „rossz“ hónap alatt. Igazán nem lehet tudni, hogy jókedvükben, vagy rosszkedvűkben vigadnak hát a pesti emberek? Vájjon azért nőtt 5 millió koronára két hónap vigalmi adója, mert mindenkit megrémített és kétségbeejtett a pénzsziükös állapot és a könnyelmű Budapest „elvigadta“ szokott, gőgös nemtörődömségével utolsó fillérjét is? Azt gondolták talán az emberek, hogy egyéb úgy sincs ebből a szegény földi életből, mint a „vigalom“ és a szórakozás, hát még többet mulattak, mint azelőtt?... Mindenesetre meglepően hat, hogy a pénzvilágnak ebben a beteg és agóniában szenvedő két hónapjában a vigalmi adó 5 millió koronára növekedett. De a .pénzszűke és a pénzvilág agóniája még most is tart. Sőt egyre komolyabb és komolyabb lesz a beteg, akinek már aggasztó az állapota. És ha körüljárjuk a budapesti színházakat, a mulatóhelyeket, ha kimegyünk az ügetőversenyre, ha érdeklődünk a kártyagyárban: még mindig azt látjuk, amit ezelőtt. Budapest, a könnyelmű, léha, szegény és nyomorgó Budapest egyre úgy él, mint az elmúlt esztendők boldog idején, amikor még könnyen dőlt a pénz a kézhez, csak éppen ki kellett nyúlni utána. A színházakba napokkal előre kell jegyet váltani. *• >' A versenypályán nem lehet mozogni a tengernyi népáradatban, a mozik, a szórakozóhelyek nézőtere minden előadásra megtelik... A pesti ember várja az olcsósági hullámot és minden reggel és minden este remegő izgalommal vizsgálja a kirakatokban az árakat, meg a csarnoki kofák és árusok holmija elé kitett árakat, közben pedig éppen úgy él, mint azelőtt. Szórakozásra mindenkinek telik, még annak is, aki nem fizeti a tartozásait, vagy tovább viseli a lyukas cipőjét, vagy újra átfordittatja a kifordított ruháját, mert a szórakozásnál nem várnak olcsósági hullámot az emberek. Sőt a szórakozás egyre drágul. A magánszínházak most akarják újra felemelni a helyárakat, a mozisok is áremelésre készülnek, a vigalmi adó is ezzel együtt növekedni fog. Két úgynevezett „rossz“ hónap vigalmi adó statisztikája után kíváncsian várjuk a főváros márciusi vigalmi adó kimutatását. A március a pénzvilágban sokkal szomorúbb februárnál és januárnál, sőt a kettőnél együttvéve is. Mégis egész bizonyosra vehető, hogy a budapestiek vigalmi adója nem csökkent. A farsangnak ugyan már vége van és a farsangi bálok és mulatságok vigalmi adója nagyon sokat tett ki, de ez nem jelent semmit. Budapest farsang után is mulat, mint ahogy farsang előtt is mulatott, jóban és rosszban, télen és nyáron át. Hátha még egyszerre újra megindul a pénz és újra ott forgolódik majd a kereskedelemben.... Egyetlen hónapban lesz 5 millió korona vigalmi adójövedelme Budapest székesfővárosának ... Három milliós hasion m met nun Kötött üzleten A szokol és az utca~k5vezés — A főváros maga gyártja az aszfaltot A főváros nem foglalkozik ugyan valutaüzlettel, de a magyar korona, javulása és az idegen valuták romlása révén mégis sok előnyhöz jutott. így elsősorban a főváros külföldi kölcsöneire gondolunk. E sorok írójának módjában volt iklódi Szabó Jánossal, a nemzetgyűlés pénzügyi bizottságának előadójával beszélni, aki elmondta, hogy Magyarország francia adósságai körülbelül 400 millió frankot tesznek ki, amely a francia egyezmény benyújtásának napján mintegy tizenhárom milliárd koronát reprezentált. Rá egy hétre adósságunk egy milliárdda] olvadt He, mert a négyszáz millió frank ekkor már csak tizenkét milliárd koronát ért. Miután a főváros a franciáknak égjük legnagyobb adósa, Budapest szempontjából igen nagy fontosságú a korona áremelkedése. De a korona áremelkedése és az idegen valuták sülyedése más területen is igen áldásos eredményeket mutat. így elsősorban a fa beszerzésénél van ennek rendküvlí jelentősége, hiszen tüzelőfát épületfát mind Cseh-Szlovákiából kell hoznunk cs szo- kollal fizetnünk. Érdekes eset történt a főváros k ő anyag- beszerzésénél!. Budapest utai le vannak romolva a végletekig, ezt számtalanszor módjában vian konstatálni nemcsak a gyalogjáróknak, de azoknak is, akik autón száguldanak. A főváros ugyan el van látva tartalékanyaggal, de az anyagbeszerzés még. sem szünetelhet. Először tehát a hazai bazalt-bányákhoz fordult az illetékes ügyosztály. Szomorúan és megrovásként jegyezzük fel, hogy a hazai bányák még csak azzal sem erőltették meg magukat, hogy ár.ajáulatot tettek volna. Nem volt tehát más mód. minthogy cseh bányáktól kérjen ajánlatot a főváros, de az innen beszerzendő kőanyagot rendkívül megdrágította az, hogy szokolban kellett voltra fizetni, a szokol árfolyama pedig igen magas volt. Várni kellett tehát, mert ezeket a magas árfolyamokat megfizetni nem lehetett. Közben a szokol meggondolta magát és leszállt a magas lóról. A napokban aztán Fock ta* nácsnok elővétette az ügyosztályban a cseh árajánlatot és az ennek az alapján megejtett számadásokat. Újra átszámították a. valutát és kiderült, hogy a f ő- város kerek három milliót keresett azon, hogy nem kötött meg egy üzletet. Most azután tovább várnak, hátha még többet lehet keresni az üzlet meg nem kötésén. Könnyen megtehetik, mert a főváros gondossága milliókat érő
