Fővárosi Hírlap, 1921 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1921-03-26 / 13-14. szám
Budapest, 1921. március 26. 7 A törvényhatósági bizottság munkaképessége Irta Fayer Sándor föv. biz. tag, vezérigazgató hegedűs Lóránt parlamenti bemutatkozó beszéde alkalmából mondotta, hogy sokan azt állítják, hogy evvel a parlamenttel nem érdemes és nem lehet dolgozni. Ö ennek ellenkezőjét vallja. Eljött, meghozta azt az áldozatot és megakarja mutatni, hogy igenis, lehet evvel a parlamenttel dolgozni és azt mondotta, hogy ha egy elkeseredett magyar becsületes akarása és fanatizmusa ezen az országon segíthet, akkor ö a parlament segítségével ezt megkísérli. Azóta, habár lassan is, — de hiszen ez másként nem lehet, —• de 'biztosan haladunk a javulás felé. Úgy látszik, egy elkeseredett magyar fanatikus akarása segíteni fog ezen az országon, de kétségtelenül beigazolódott, hogy azon kiváló közgazdasági és politikai tényezőinkkel szemben, akik ezt a parlamentet lekicsinylő mosoly- lyal kívánták elintézni és azon szempontból, hogy parlamentünk annyira nívójuk alatt áll, hogy evvel dolgozni méltóságukon alul való és visszavonultak, — ezekkel szembeni Hegedűs Lorántnak volt igaza. Többet használ egymaga az országnak munkájával, mint az ország többi nagy közgazdászai és politikusai visszavonulásukkal. 1 • •' % ?; A parlament megérdemli a legnagyobb elismerést akkor, amikor önmegtagadással háttérbe szorítja partikuláris érdekeit és támogatja Hegedűst nagy szanálási munkájában. Ezen gondolatokkal eltelve, önkéntelenül előtérbe nyomul azon kérdés: miért nem képes a főváros törvényhatósági bizottsága egyetértéssel dolgozni legalább oly gazdasági kérdésekben, melyekben mindenkit csak egy közös érdek vezérelhet. Ha a dolgok mélyére tekintünk, úgy nincsenek is a törvényhatósági bizottságban oly ellentétes érdekek, mint a parlamentben. Hiszen! mindannyian ama nehéz feladattal kivárnunk megbirkózni, hogy Budapestet, melynek élet- képessége eddig nagy Magyarországban! rejlett, eredeti nagyságában tovább is fentartsuk és fejlesszük, mert nekünk egy pillanatig sem szabad feladnunk a reményt, hogy Budapest nem Csonka-Magyarország, hanem Nagy-Ma- gyarországnak a fővárosa. Emellett koncedálom, vannak pártérdekek és pártkérdések is. De ha két részre osztjuk a kérdéseket, úgy a feladatok nagy-nagy tömegével fogunk szemben állni, mely feladatok megoldása tekintetében nem lehetnek eltérők a nézetek. És fogunk találni egy igen kis számú, csip-csup személyes- és pártügyet, amelyeknél a legnagyobb ellentétek is lehetségesek. Miért nem lehetséges ezeket a kérdéseket ketté választani, miért intem lehetséges a fontos kérdések előtérbe helyezésével egyetértést vagy legalább is egy harmonikus együttműködést, mely eredményes munkálkodás alapfeltétele volna, elérni? Miért kell mindéit kérdés megvitatásánál a lényegnek háttérbe szorulnia és a jobbról és balról bevetett kisebbszeríi ellentétek kidombo- ritásával a lényeg helyett ezeken rágódni? Miért lehetséges, hogy akkor, amikor objektiv köz- gazdasági kérdések megvitatása van napirenden és a helyzet végre szemmel láthatólag olyan, hogy a közgyűlés valamely közérdekű kérdésben: egységes állást foglalhatna, miért lehetséges akkor az egyik oldalról átkiabálni a másik oldalra, „ha helyes, is, ha üdvös is, ha szükséges is, ha belepusztulunk is abba, nem fogadjuk el, nem fogadjuk el, mert a túloldalról jön.“ Amikor objektiv kérdésekről van szó és igazán a közönség érdekében kívánatos volna és fel is merül a kérdés, ne csináljunk felekezeti kérdést ebből, tárgyaljuk a kérdést általánosságban, miért kell arra azt válaszolni, „csakis felekezeti kérdést csinálunk, csakis ezt nézzük,“ és miért kell ehhez mérten állást foglalnunk? Persze, hogy ez másként legyen, ahhoz az volna szükséges, hogy mindenki Hegedűs Lo- rálltként egy elkeseredett magyar fanatizmusával akarja talpra állítani ezt az országot, akarja talpra állítani Budapestet. Amikor ezeket és mindazon jelenségeket nézzük, amelyek a közgyűlési teremben a pártok szenvedélyes vitái alkalmával lebonyolódnak, akkor azt hinnénk, hogy áthidalhatatlan eltérésekről van szó, s nincs egy pont, ahol megegyezést lehetne találni. Pedig lehet. Milyen egyértelműség nyilatkozott meg, amikor a székesfőváros megtisztelte önmagát azzal, hogy Apponyi Albertet díszpolgárává választotta. Nem az egyhangúság, amellyel ezen választás történt, hanem az a félreérthetetlen és leplezhetetlen, ez alkalommal minden arcra kiülő őszinte lelkesedés, elismerés, szeretet és megbecsülés, amelyet a közgyűlés minden egyes tagja legnagyobb államférfiunk1 iránt érez, önkéntelenül is azon gondolatot váltják ki, hol vaunak tehát az ellentétek, hol van a megegyezés lehetetlensége, amikor Apponyi Albertet bizonyára mindenki követné. Vagy mondhatja-e a jobb oldal, hogy Apponyi nem eléggé keresztény? Mondhatja-e a baloldal, ha igazán az ország érdekeit tekinti, hogy nem vagyok hajlandó liberalizmusomat Apponyi Albert liberalizmusával egyenlő mértékre leszállítani? Mondhatja-e valaki, hogy Apponyi nem volna-e legelkeseredettebb védője a keresztény és nemzeti alapnak és jellegnek, amelyet az országnak meg kell óvnia? És dacára ennek, nem liberális gondolkodásu-e Apponyi? Nem elegendő-e és nem elfogadható-e Apponyi konzervatív liberalizmusa oly alapként, melyre helyezkedni lehet. Talán ujjmutatás ez egy oly bázisra, amelyen a közgyűlés munka- képességét helyre lehetne állítani. A közgyűlés munkaképessége természetesen csak akkor állhat helyre, ha a pariamentiz- hnus elve mindenképen megvalósul, ha a bizottságokban való érdemleges munka, amint a parlamentizmus elve megkívánja, nem egy párt munkáját, hanem a fővárosi közönség képviseletének munkáját jelenti. Ha pedig elkeseredett magyarok fanatikus, becsületes akarása segíthet ez országon, segíthet Budapesten, úgy azt hiszem, leszünk elegen. Közgyűlés - uüRímem Megfigyelések a multheti közgyűléseken Mostanában minden másnap közgyűlés; vagyis szabatosabban úgy fejezhetnénk ki magunkat, hogy közgyűlés — végkimerülésig. Legyünk őszinték, most — máir egy hét óta — párviadal folyik o főváros közgyűlési termében. A városatya urak viaskodnak az uj adók ellen. Viaskodnak, de kevés eredménynyel. Mivel pedig a városatyák első hallásra nem szavazzák meg ezt a sok fene uj adót. Folk u s- házy alpolgármester azt eszelte ki ellenük, hogy addig közgyülésezieti őket, mig az utolsó adót is meg nem szavazzák. Már most tessék elképzelni, hogy milyen kemény büntetés ez. Künn a szabadban a leggyönyörűbb tavasz mosolyog; az utcasarkon már árulják a friss ibolyát és az emberek a Váciutcában boldogan szívják tüdőre a parríümözött pesti port, mely sohasem volt olyan bacillusos, mint az idén. Ezalatt pedig a városatya kénytelen délután bebpllugni az uj városházára és délután 4-töl esti kilencig hallgatni, hogy milyen okos ember (pláne adókérdésekben) Baránszky Gyula és milyen pokolian szellemes ember ez a B o h n József és Biber József. No deltát nem is mindegyik városatya bírja ki azt a sok beszédet, amit a kollégája beszél. Ennek lehet köszönni, hogy napról-napra több és több ember marad el a közgyűlésről. Szombaton délután már csak 42-en voltak. Maga a főpolgármester — polgármester Sipöcz is megunta a szóharcot és nem jött el a szombati közgyűlésre. Mivel pedig legalább hatvanhat városatya kell hozzá, hogy a közgyűlés egy-egy uj1 adót megszavazhasson. ennélfogva Folkusházy alpolgármester a szálloda-adó megszavazását kénytelen volt szerdára halasztani. De nagyon is elkalandoztunk. Elmulasztottuk elmondani, hogy ez az adóvita, a folytatólagos közgyűlések és a szürke beszédek végnélküli sora, fölemelő ünneppel kezdődött. A főváros törvényhatósági bizottsága Budapest díszpolgárává választotta gróf Apponyi Albertet, ezt a csudálatos pátriárkát, a legkiilönb magyart a mai magyarok között. Jelentéktelen háláját) rótta, le ezzel Budapest közönsége a nagy ember iránt azért, mert a győző Európa előtt megvédelmezte hazáját a-kkor. amikor mindenki elhagyott bennünket. Szép és megható volt ez az ünnep. Utána a polgármester öt perces szünetet rendelt el, és az öt perces szünet után ismét elkezdődött a végnélküli adóvita Szaharája, amelybe mint egy iiditő oázis, ékelődött be az az interpelláció, amelyet Pakots József mondott el Zilahi Kiss Jenőről, a forradalmár tanácsnokról. Pakots Zilahi Kiss Jenő egyik, az U j Nem z e d é k szerkesztőjéhez intézett levelét olviasta föl. Ez a levél 1918 október elején Íródott, amikor még a forradalom hulláma nem ért el Budapestig. A fiatal és zseniális tanácsnok (jelenleg a közoktatási osztály vezetője), azt ajánlja ebben a levélben, hogy alakítsák meg a Nemzeti Tanácsot, szekularizálják a papi birtokokat; töröljék el a címeket; szocializálják a közüzemeket és államosítsák az iskolákat. Még sok egyéb volt ebben a levélben. De hát ez mind — amint említettük, még 1918 októberében történt. Most szakítsunk le néhány száz lapot a naptárról, lépjünk át a múltból napjainkba és itt találjuk Zilahi K i s s-t a konstruktiv párt szélső csatárjaként, amint Szent György lovagként küzd a destrukció sárkánya ellen. Kemény legény; pardont nem ismer. Ha valaki zsidó, vagy forradalmár volt, annak nincs helye többé sem az ügyosztályában, sem a tanítótestületben. A régi forradalmárok közül csak egy embert hagyott meg a tanügyi osztályban; önmagát. Neki azonban nagy mentsége, hogy megtérő bűnös. Amilyen kitűnő forradalmár volt 1918-ban, olyan kitűnő ellenforradalmár ma. Teljesen szakított a destrukcióval. És hogy mennyire konstruktív mostanában, mutatja az, hogy a tanítókhoz nagy márciusi beszédet intézett, amelyben kifejtette, hogy a taniönak úgy kell nevelni a tanítványát, hogy a gyerek folyton azt duruzsolja a szülei fülébe, hogy ne olvassanak destruktiv újságot. Azt hisszük, hogy Zilahi Kiss Jenő ebben a beszédében tulajdoniképpen hazabeszélt; úgy okoskodván, hogy ha a gyerekek duruzsolása következtében a szülők csakugyan nem olvasnak destruktiv lapot, akkor nem fogják elolvasni azti az 1918. november 7-én megjelent lapot sem, amelyben a tanácsnok bácsi örökbecsű forradalmi kiáltványa megjelent. Egyébként csodáljuk, hogy ez a snajdfg tanácsnok Pakots interpellációja után nem állott föl a közgyűlésben és nem tartott vala ilyenforma beszédet; — Uraim! Azt a bizonyos levelet Zilahi Kiss Jenő s e g é d í o.g a lm a z ó írta. A segédíogatmazó ur elintesz üleményeért Zilahi Kiiss Jenő .tanácsnok nem vállal felelősséget. Egyébként higyjék el, hogy ez a Zilahi Kiss-ügy csak Kissnek nagy ügy és magát a polgárságot ennél sokkalta jobban érdekli, hogy a főváros pénzügyi osztályának érdemes vezetője; Csupor József tanácsnok. Csupor szerint 220, mások szerint 300-nal is több milliónyi uj adót akar a szőnyegen levő nyolc uj adó segítségével kiszedni a polgárság zsebéből'. Hiszen jói tudjuk, hogy kell a pénz, mert a főváros háztartása nagyon beteg. Hogy milyen beteg, az mutatja legjobban, hogy a háztartás rendbehozására Csupor József tanácsnokot a kórházi ügyiek éléről hozták át a pénzügyi osztályba. De ha már olyan nagy a baj, hogy specialistára van szükség, akkor miért nem hívták meg a beteghez Szabó Sándort, a tiszti főorvost?
