Fővárosi Hírlap, 1921 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1921-11-23 / 47. szám

4 A te szerelmied kerti dísz-virág volt, — Csodálva nézte széles, nagy világ; ígértek rája — s mert ez jobban bírta: Övé lett hát a kerti disz-virág. öle ven vád ez különben F o c k Kde tanácsnok- az ut- és csatornaépítési ügyosztály vezetője''ellen is, akinek hatáskörébe tartoznak a budapesti köz- kertek is, ahol a virágokra csak úgy „ráígérnek“ és elviszik köztiszteletben álló tanácsnok-társa elöl. Súlyos vád különben ellene az is, hogy „sáros az ut, mert sírtak az angyalok..Az angyalok sírhatnak, amennyi nekik jól esik, de az utak karbantartása emiatt nem szenvedhet hiányt. Végül nem tudjuk, mit szóljunk Bérezel tanácsnok hires állat- és nö­vénykertjéről, amikor egyik tanácsnoktársa ezeket mondja ' a pálmakertben uralkodó állapotokról: „Üv^gházban nevelt virág szerelmünk, — nincs illata, bár szemre még ragyog.“ Értesü­lésünk szerint Sántha tanácsnok a legközelebbi ta­nácsülésen elmondja sziizbeszédéc és szóváteszi az i 11 a 11 a 1 a n pálmakerti virágok dolgát. Nem feledkezik meg a költő azonbap arról sem, hogy ma olyan kisgazda-világot élünk. A kisgazda éleslátása tűnik ki, amikor a Széles ország­úton... cimü versben észreveszi a lovak kedvet­lenségét. „Immel-ámmal, lassan lép a fakó s szür­ke“ ... Nem is csoda, hiszen a tanácsnok ur babáját viszik a főváros felé, ahol is más ügyosztály gondo­zása alá kerül „a barna szemű lányka“, miután a cselédügyek megfejíhetetlenül a közjótékonysági ügyosztály ügykörébe tartoznak, holott sokkal job­ban illenének a katonai ügyosztályba. Babámé a láda. Öt viszik el másnak, — Cifra pesti néphez Úri szobalánynak. fiát kérem, ez a legszintisztább cselédügy. Ta­nácsi IX. ügyosztály. Ám lehet, hogy csalódom, az azonban bizonyos, hogy Almády Géza Öméltósága idejében még odatartozott. És ő mindenesetre job­ban vigyázott volna a kisasszonyra. Nem ment volna haza világ csúfjára úgy, hogy: „Selyem a szoknyája, kalap van a fején, s egy kitörnölt madár ai kalap te­tején.“ Az a kitömött madár is biztosan az Állatkert- ben döglött meg . i . —gány —la. • • © Dr, Éber Antal kritikája. Dr. Éber Antal, ,a. Magyar-Olasz, Bank kiváló vezérigazgatója, aki a főváros közgyűlésein örvendetesen intenziven kezd foglalkozni a kommunális ügyekkel, az elmúlt hé­ten egy ujságnyiktkozatban lesújtó kritikát mondott a főváros pénzügyi politikájáról, helyesen az átfogó, céltudatos pénzügyi politika teljes hiányáról. Szóvá­teszi, hogy még ma sincsen költségvetésünk, hogy nincs megmozdulás a külföldi kölcsönök dolgában való megegyezés kérdésében és végül kemény meg­rovásban részesíti azt a tényt, hogy a főváros pénztelenségére v a 1ó hi v a t k o z á s s a 1 elmulasztott az elláttatlan lakosság számára 600-700 koronás gabonát vásárolni. Sokkal súlyosabb vádak ezek, semmint napirendre lehetne fölöttük térni és az elnöki székből való lehűtésekkel még Éber Antalt is cl lehetne intézni. Mi elhisszük F o 1 k u sház y al­polgármester urnák és ezt a véleményét honoráljuk is, hogy Éber Antal kemény ellenfél, kemény kritikus, súlyos ellenzék. Az ilyen ellenfeleket nem igen lehet argumentumokkal letetiteni és ha a tekintetes .tanácsnak kényelmes volt a többségi pártnak bizott­sági egyeduralma, ha kényelmes* volt a bizottsági csöndes emésztés és nemes körömápolás, rákkor most ne riadjon vissza attól se, ha az ellenzék' a plénumban, tehát a fokozott nyilvánosság előtt mondja el azokat a kifogásait, amelyeket elmondott volna a bizottságban még akkor is, amikor ez a mai kritika követhető jó tanács lehetett volna. ‘Talán akkor a tekintetes tanács is belátta, volna, hogy Éber Antal tanácsait jó megfogadni, ma azonban, amikor,a közgyűlésen és ,a< sajtóban már csali mulasz­tásokat szellőztet, nincs más tenni való, mint a vá­dakat büszkén visszautasítani és megvádolni a bankokat, amelyek — s ez meglehet — nem haj­landók a mai városházi rezsimet abban a mérték­ben 'támogatni, amilyen inértéklxm az ráférne. Budaipest, 1921, november 23. Ötletadásra kitűzött pályadij. A Fővárosi Hírlap annakidején megírta, hogy a tanács 12.000 koronás pályázatot hirdetett oly pályamunkára, amely ötlettel szolgálna arra, hogy a főváros pol­gárságának élelmiszerrel való ellátását miként lehet­ne megjavítani, olcsóbbá tenni és termelési üzemeket létesíteni. A pályázati határidő október végére volt kitűzve. Minthogy azonban időközben a tanács bi­zonyára meggyőződött! róla, hogy tanácsokkal bőven el van látva, a főváros lakossága liszttel, burgonyá­val, zsírral, tejjel és minden elsőrangú élelmicikkel a kelleténél is jobban bővelkedik, jónak látta, hogy a p á 1 y a m ű benyújtási határidejét de­cember 15-éig kitolja. Ezután következik csak a bírálás, díjkiosztás, már elmúlik majd a borzalmas tél, amelynek szigorát a pályaműben felfedezett öt­letek lettek volna hivatva enyhíteni, elérkezik a ta­vasz, amikor majd megélünk már tanácsok nélkül is. De mert a tanácsnak uj ötletekre állandóan szüksége lesz, jövő év december 15-ére uj pályadijat tűznek ki. A Vígszínház e heti műsora. Szerda1: Haza­térés: Csütörtök: Naplemente. Péntek: Liliom. Szom­bat délután: A piros bugyelláris, este: Naplemente. Vasárnap délután: A falu rossza, este: Hazatérés. Hétfő: Naplemente. A Kamarában egész héten a nagyszerű magyar film: „Veszélyben a poko 1“, P e t Ír o v i c h, V á n d o r y Sugár és S a r k a d i Aladárral a főszerepekben, valamint a bájos May-film: a „Kis mama“, Éva May és Várkonyi-val a fő­szerepekben. irodalmi szeánsz a Helikon minden előadásai ezen a héten. Hans Heinz Evers misztikus regényeinél is különb misztikumot nyújt D. W. Griffith csoda- filmje: A szent bálvány táncosa. fi TŐKE • •• Nevezetes változások az Első magyar biztosító­nál. Az utóbbi hetekben feltűnt a tőzsdén, hogy az Első magyar általános biztosi tó tár­saság részvényeit nagy tételekben titokzatos ke­zek vásárolják. A részvények árfolyama a nagy ke­resletnek megfelelően hatalmas lendülettel szökött fölfelé, már az 50.000 koronát is jóval meghaladta, de az áruajánlatra mindig bőven akadt pénzkínálat. A tőzsdén e vásárlásokkal kapcsolatban különböző hirek kerültek forgalomba, mig aztán kiderült, hogy a részvényeket a Magya r-0 lasz Bank szedi össze és máris számottevő mennyiséggel rendelke­zik. A részvénytőkének ez az eltolódása, értesülé­sünk szerint, már a legközelebbi időben nagyszabású személyi változtatásokat fog előidézni az Első ma­gyar belső szervezetében. A tavaszi rendes közgyű­lésen ugyanis dr. Éber Antalt, a Magyar-Olasz Bank vezérigazgatóját beválasztják az Első magyar igaz­gatóságába és kinevezik alelnöknek. Ugyanez alka­lommal O r m ó cl y Vilmos vezérigazgató nyugalomba vonul és helyébe dr. T e l e s z k y János, nyug, pénz­ügyminiszter lép, akivel az erre yonatkozó tárgya­lások eredményes befejezést nyertek. Nyugalomba megy továbbá B a 1 a b á n Adolf vezérigazgató-he­lyettes is, akinek állását Gergely Tódor igazgató­val fogják betölteni. Politikai íietiszemle. A ( P o 1 i t) i k a i Heti­szemle, amely huszonhét esztendős tiszteletre­méltó múlttal dicsekszik, ezen a héten, uj köntösben, finom, előkelő külsővel jelent meg, a modern nyomda- technikái pompázó szépségeit teljesen kimerítve. Az uj köntöst friss, magas színvonalon álló tartalom tölti be, dicsérve az uj szerkesztőnek', dr. Kosa Miklósnak Ízlését, tudását és rendkívüli szerkesztői készségét. Dn. Kosa Miklós neve az újságírásban a legmagasabb klasszist jelenti és most, amikor Szé­kely Sámueltől, a lap kiváló alapítójától, a Politikai Hetiszemle szerkesztését átvette, a legelső nekilen­dülésnél meg kell látni, hogy ez a kiválóan tehet­séges, az újságíró minden vonzó és teremtő tulaj­donságával dúsan felszerelt kollégánk, munkája leg­javát kívánja adni. Sikerült azonkívül a. legkiválóbb erőket maga mellé csoportosítani úgy, hogV nagy­szerű gárdáiáfval a publicisztika és a közgazdasági újságírás le/elsőrendű produktumait tárja az olvasó elé. Az uj /rezsim számában Marcza.li Henrik, dr. Balkányi Kálmán és Székely Sámuel! ne­vén kívül a tartalmukban kiváló névtelen cikkek egész légióját találjuk. Szalámi-részvények a tőzsdén. A szalámigyártás, úgy látszik, nem elégíti ki Péri Dezső ur nagyra- törö ambícióját, mert elhatározta, hogy a börzén fog újabb sikereket aratni. Egyes lapokban már megje­lentek a- Blockner hirdetési iroda áltel közzétett és soronkint díjazott röklámhirek, hogy a Péri-Perlesz- cég tulajdonát képező Magyar szalámigyár részvényeit bevezetik a tőzsdére. Péri ur ugyanis; önzetlen férfiú, aki nem akarja egyedül élvezni a szalámigyártás dús jövedelmeit, ebben a gyönyörű­ségben a részvényeseket is részesíteni akarja. Nem biztos’ azonban, hogy a közönség vásárolni fogja a részvényeket, de szolgálhatunk egy ötlettel, amely föltétien sikert biztosit: a részvényekbe egy-egy rúd szalámit kell becsomagolni és igy azok bizonyára kapósak lesznek, mert hát a iátékpapirnak valami bélértéket is kell nyújtani. A tőzsde humora. Az elmúlt héten a tőzsde tipsterei titokzatos arccal súgták a ióbarátoknak: — Siessen, vegyen Atheneumot. Sokan megfogadták a jó tanácsot, tömegesen vásárolták az Atheneumot, api ír e a jó öreg Athe­näum szökdécselt fölfelé, mint a kőszáli zerge a tiroli sziklákra. Két napon keresztül emelkedtek a részvények, harmadnapra azonban lezuhantak a mélységbe. Ez a szomorú aktus még befejezést sem nyert, .a fekete májnak epés humora máris megcsil-- lant és az alábbi benmot viharos derültséget, kel-' . tett a tőzsdeteremben: — Tudod-e, hogy melyik az uj befektetési papír? — Nos? — Az Atheneum... —- Miért éppen az Atheneum? — Mert Sacelláry-Halász mindenkit befektet, az Aíheneumba. *A Mayer és Möller olaj-, gépkenöcs- és vegy­ipari-gyár részvénytársaság november hó 27-én, délelőtt 10 órakor1 tártja hetedik rendes közgyűlését. A vállalat: 615.618 korona 30 fillér tiszta nyereségei mutat ki. A Biliarszilágyi Olajipar R.-t. 1921. ápr. 30-án lezárt mérlegében 4 millió K alaptőke mellett tiszta nyereség gyanánt 2 447.571 koronát mutat ki. Az igazgatóság a nov. 26-riai összehívott közgyűlésnek 60 K = 30°/o osztalék kifizetését fogja javasolni. A szerkesztésért és kiadásért felelős: Dacsó Emil Kiadja: a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat Révai-Nyomda Budapest. V. kér.. Ügynök-utca 8. sz. NEMZETI ROYIL ORFEUM^ VII., Erzsó&et-körut 31. Minden este 7 órakor Tel.: József 121—63. | A 28-as operett Sarkadi Aladárral J BaaHDraiűKaBSDBiflirBanBSBBWHWWCBffliseKBWRaBfliBOKai nassen a ÍEt ÍIIozgókép-Oííhon JS-Sii a-----------—---------------------------------------------------------------------------------------­■ Pénteken, november 25-től: * “ MARY PíCKFÜRD : S „SZEGÉLY seas GAZQAG LEÁNY“ i C0RINNE GRIFFETEF!: % ■ „a szmófcs titk^“____________ J s Előadások: 5,7 és 9. Pénztár: d. e. 1I-A 1-től I/2l-ig és d. u. 3-től. * Jegypénztári telefon: 182—82. H*Ba»ua'3n«Baniau0Ri*a«a»*aHaBS»M«£.-nnB!Kas»5:aaKao**a**5. HBfflasaöHIHnEfflSBSBSBíiHffllSnffiSBiBfflMasaííBBBüBH i $kPouo*szmpm I | (APOLL©-KAEÍ&S3É) | SS Blsha Lujza-tér 2. Telefon: József 13—26. ® EB uiiicaiMainiiiiXiinaniEEaiiHBiKiMiiiiiiaaaaiiiiaiia A FEHÉR ELEFÁNT ® HARMATH IMRE és VINCZE ZSIGM0ND egyfelvonásos operettje |j­SS Haraszthy Mici fi |/CS/ Q7AJ fiát Liptai Imre ® SB felléptével: “ SvC.8\ vigjátéka §j Szőllősi Róz-i,. Boross Géza, Saásdy Alice, Sándor József £ és Áldod László uj magánszámokka). jg m a ga Kezdete 8 órakor. Pénztárnyitás: 11-től 1-ig, d. u. 4-től6-ig. SS ESI ' B fflHa-ssialssEaBssBag8SBffisi«saaBasaaia®Ej8asfflsai«i­LUKACS VILMOS és pia! TŐZSDEÜGYNÖKI ÉS BANKBIZQMÁNYI IRODA SUDAPSSY, V-, fFALK MSKSA-U. 3. Tőzsdeidő alatt tőzsdei mcefbizások: telefon: 158-32. Értékpapírok, valuták és devizák vétele és TELEFON : eladása legelőnyö­101-04 és 39-11. sebb teltételek mellett. BÉRAUTÓK NAPPAL BENZIN, OLAJ, PNEUMATIK, SZERSZÁMOK KIRÁL9-AUT0MQBIL trios’ Részvénytársaság toe-os ÉJJEL- Központi Iroda és mlntaraktár CSAK NAPPAL VI., ANDRASSY-UT 8. NAPPAL \

Next

/
Thumbnails
Contents