Fővárosi Hírlap, 1921 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1921-11-23 / 47. szám
3 Budapest, 1921'. november 23. alkalmazottak között 308 v aggon, ai hivatalok és üzemek között pedig 386 vaggon Cséry-kokszot. Végűi a központi íütéses iskolák, számára 160 vag- gon, 5 millió korona éirtékii brikettet szállított. line, a közgazdasági osztály jelentése szerint igy fest az idén Budapest tüzelővel való ellátása. Itt említjük meg, hogy a közgazdasági ügyosztály javaslatára aj 'szénkormánybiztosfcág hozzájárult1, hogy a szénjegyekre gyöngyös vidéki Ugnit.-et szolgáltassanak ki. Ez a lignit állítólag 3000 kalóriák. Nem ismerjük ugyan a hiteles vegy- etemzést, de kétségbevonjuk ezt a kaloria-magassá- got, mert ennél nagyobb kalóriája az ajkai és a várpalotai barnaszeneknek /(sincsien, amieiSyek szintén a gyengébb minőségek közé tartoznak, de sokkal értékesebbek a lignitnél. A gyöngyösvidéki lignit hőfokánál fogva elsőrang u n y á r i szén, de háztartási fűtésre télen azért sem használható, mórt a. lignit-tiizeléshez külön rostélyszerkezet kell, azt! pedig még Puné'bl tanácsnok ur sem képzeli, hogy éppen a legszegényebb néposztály fogyja átalakíttatni a f ütőszer kezedét csak azért, hogy gyöngyösi lignitet tüzelhessen. Apage satanas Az ördögűző Purébl tanácsnok meg a cirkli Valami őszinte, valami becsületes sajnálkozással, valami megérdemelt szánalommal írjuk le ezt a kis históriát, amelynek hőse P u r é b 1 Győző székes- fővárosi tanácsnok, aki a liberális, sőt demokrata érában majdnem olyan jónevii volt, mint ma a „keresztény kurzus“ alatt. Nem gáncsvetésként mondjuk ezt, hiszen tudjuk, hogy megingathatatlan pozíciót vívott ki magának az uj és nagynevű vezérek szivében ugyanakkor, amikor a demokrata rezsim hálátlan vezérei talán már meg is feledkeztek róla. Pedig nem érdemli meg ezt a feledékenységet, s ennek bizonyítására igazán nem kell mást a hálátlan utókor emlékezetébe idézni, mint hogy hűséges és elvhii titkára volt az egykoron oly népszerű „Macesz-klub“- nak. Maceszék lecsúsztak, de felemelkedett Purébl Győző tanácsnok ur, aki már a Macesz-klubban is természetesen lelkes hirdetője volt azoknak az em- berszeretö gondolatoknak, amelyeket ma Wolffék meg nem szűnnek áhitatos szelídséggel terjeszteni. Megelőzte ő is a korát, mint annyi mások. Ez a következetességében tündöklő lélek most újabb hőstettével ajándékozott meg bennünket, olyan hőstettel, amely — ha epizódszeriien is — de benne fog foglaltatni a históriában. Ezt a cselekményét azonban nemcsak' a hősiesség, de a vesékig látó éles szem is jellemzi, amely előtt nem maradhatott titok, hogy jámbornak tetsző emblémák is alkalmasak arra, hogy az átkos destrukciónak tápot adjanak. Purébl 'tanácsnok puritán egyszerűsége azonban nem engedi meg, hogy tovább .menjünk ezekben a szivünknek oly jól eső magaazitalásokban. Jobban illik hozzá, ha száraz, színtelen mondatokban Írjuk le, ami történt. Szégyenkezve valljuk be, hogy Budapest székesfővárosnak egy időben voltak „sziriai eredetű“ tanácsnokai is. Köztük egy Vita Emil nevezetű. Tagadhatatlan, hogy ez az ur magán viselte fajának jó tulajdonságait, eszes volt. munkás volt, konstruktiv volt, hogy destruáljon. Végeredményben azonban még az is mindegy, hogy alkotott a főváros számára; a fontos, a megbocsáthatatlan, hogy szi- riainak született, sőt makacsul az is maradt. Bár erkölcsteleneknek fognak bennünket tartani, de be kell vallanunk, hogy ez a Vita Emil egyebek között igen talpraesett dolgot csinált Kisiparosok Hitelszövetkezete cimen a Rákóc/zi-uton. Ez. a Hitelszövetkezet egy altruista intézmény, amely sok jót tett a budapesti, hadból visszatért iparosokkal. Miután a háborúban a zsidók tudvalevőleg egyáltalán nem vettek részt, a Kisiparosók Hitelszövetkezetének — minden zsidó eredete dacára — keresztény célokat kellett szolgálnia. Hogy ezt a'z intézményt nem Purébl tanácsnok ur alapította, annak mindössze az volt az oka, hogy Magyarországon a zsidó uralom tovább tartott, mint kellett volna). így tehát csak annak ujjáteremtése jutott feladatául. Az ujjáteremtés máris megindult. Vita tanácsnok annak idején a hitelszövetkezet részvényeire különféle, a különböző iparágakban használatos jelvényeket nyomatott rá. Rajta volt a gyalu, a vonalzó, a fejsze, a balta, a fűrész, az esztergapad, mit tudom én még mi mindenféle. De rajta volt — tisztesség ne essék szólván — a cirkli is. Igen. uraim, a cirkli, ez az istentelen valami is. V i t a tanácsnok fajának megfelelő könnyelműséggel ezeket az emblémákat csak a hitelszövetkezeti részvényekre nyomatta rá. Purébl tanácsnok azonban a maga fegyelmezett agyával rájött arra, hogy ezeknek a jelképeknek a Hitelszövetkezet helyiségének falán is ott kell lennie. Hadd lássa mindenki, aki belép, a gya- lut, a fejszét, az esztergapadot... Nyájas olvasó, kinek mentalitását évtizedeken át megfertőzte az átkos liberalizmus, nem is gondolsz arra, ami Purébl tanácsnok előtt az első pillanatban világos volt... Te nyilván jámboran odafestetted volna — Uram bocsáss! — a c i r k 1 i t i s . . . De Purébl tanácsnok ezt nem tette, mert nagyon jól tudta, talán még a Macesz-klubban értesült róla, hogy a cirkli magának az ördögnek az eszköze, a szabadkőművesek szörnyűséges jelvénye. Megmentette tehát a fővárost, a kisiparosokat attól a szégyentől, hogy ez az ördögi portéka a falon díszelegjen. Ez a hőstett, hogy a cirklit. amely szúr és keringek mint a bolondóra, kitagadta a többi nemes szimbólumok közül, bizvást méltó elismerést hoz majd számára. No még csak az kellett volna, hogy a szabadkőművesek igy megcsufolták volna a „kurzust". Szerencsére azonban Purébl tanácsnoknak helyén van a szive, a szeme és az agya. Elhárította a legnagyobb szégyent, hogy a cirkli világ csúfjára felkerült volna a főváros falára. Egyénileg is hálás köszönetét mondok a tanácsnok urnák, mert egész őszintén szólva, mostanáig sem tudtam, hogy a szegény cirkli, amellyel valaha jámbor köröket rajzoltam, ilyen átkozott valami. Most már tudom, hogy ha ezentúl cirklis embert látok, azt messziről cl kell kerülnöm, mert az — szabadkőműves. (p. b.) Odescalchi-míikincsek a zsibvásáron Meglopták a hercegi családot Pár héttel ezelőtt alaposan megkárosították az Odescalchi hercegi családot. Ismeretlen tettesek ékszereket, ezüstnemüiéket és egyéb értékeket vittek el a hercegi család kastélyából és hiába volt minden nyomozás, sem a csendőr ség, sem pedig a rendőrség nem tudott és nem tud a tettesek nyomára jutni. Maga a fosztogatás érdekes körülmények között történt. A hercégi család nötagjai innen, Budapestről egy varrónőt vitettek le fehérmegyei kastélyukba, ahöl a varrónő napokig a legteljesebb megelégedésre dolgozott. Alig volt azonban pár napig odalent a leány, kezdték észrevenni, hogy különféle értéktárgyak, asztalon felejtett ékszerek, tárcák, ruha- nemüek, sőt a szekrények tartalmából is jelentősebb értéktárgyak eltűnnek. Az előkelő családban, ahol ilyen házi tolvaiflás nem szokott előfordulni, hihetetlennek tartották ezeket az apróbb lopásokat, keresni kezdték a tárgyakat, már a cselédeket gyanúsították, de hiába való volt minden keresés, minden gyanú: a lassanként 100—150 ezer korona értéket meghaladó lopások tettesére nem tudtak ráakadni. Közvetlen .az előtt, mielőtt a varrónő elhagyta volna a kastélyt, észrevették, hogy most már komolyabb értékek, képek, sőt kisebb szőnyegek, n i p p e k, antik hímzések h i á n y z a- nak és csak az utóbbi napok kárösszege több százezer korona. A leányt azonban nem gyanúsították a lopásokkal, mig el nem költözött vissza Pestre és itt véletlenül meg nem tudták a hercegi család barátai, hogy a régiségkereskedőknél és ékszerészeknél gyanús származásit értékes ékszereket és' antik tárgyakat, nippeket, valódi sévresi porcelánokat kínál eladásra a szegény varróleány. Figyeltetni kezdték és megállapították. hogy tényleg a hercegi család fehérme- gyei kastélyából származó értékeket kínálják az antik-kereskedőknél. Megállapítást nyert, hogy a leány közel háromnegyed milliót kapott a lopott értékekért. Ennyit sikerült megállapítani a leány lopásairól, maga» a tolvaj azonban nyomtalanul eltűnt. Griffith: A szent bálvány táncosa ESKÜ-TÉRI HELIKON A városháza pacsirtája Lira és epika a katonai ügyosztályban A E óváros*! H i r l a p jóelörc bejelentette az irodalmi eseményt, amely inve most beteljesedett: megjelentek ai S i n g e r és W o 1 f n e r-cég kiadásában, azaz hogy „könyvkereskedésében“ (amint a könyvön — nem tudni, mely finom distinkció okából - nyomva van) Sán t h a Dénes versei. A név kissé idegenül hangzik, bár mintha már hallottuk volna. Szorgos utánjárás után sikerült kiderítenünk, hogy a költő tulajdonképpen írem is költő, hanem fővárosi tanácsnok, a katonai és illetőségi ügyosztály kiváló vezetője. Dicséretére legyen mondva, a katonai ügyosztályban nem csinált h á b o r u t, sőt még csak sok vizet se zavart. Sajnos, olyan időket élünk, amikor nemcsak a katonai ügyosztály vezetőjétől, de még a villamoskailauZ'tól is szívesen vennénk, ha nem lenne harcias természet. Magukon a verseken sem igen látszik meg a katonai ügyosztály pecsétje. Azt hiszem, Pető hadnagy szomorú históriáján kívül harcászalti dolgokkal az egész kötetben csak a hírneves F a z ék Sára foglalkozik, aki is abból az alkalomból, hogy falujából az ország székesfővárosába (ahol Sántha Dénes tanácsnoki tisztet' visel) való távozását kissé erőteljesebb hangon bejelentette, mint a költő mondja: „b a k a-nótát dalolt hozzá.“ A második strófa már inkább a közegészségügyi ügyosztály ügykörébe tartozik (Bakács-téri klinika), mert „ahogy megjött szii- reitre", „k is porontyát szorongatta, csak azt mondta: Isten bocsá’! S baba-nótát dúdolt hozzá.“ Sokkal* intenzivebben bolygatja meg azonban Sántha Dénes ai z illetőségi ügyeket a J u t-c eszébe? cimii költeményében. A költőt igazságérzete háborítja fel, amikor látva a szociális nyomort, felkiált: „ön, drága nagysád, nem volt balga, — van fodros ruhája, ékszere.“ Ez a, szociális igazságtalanság indítja arra, hogy önagysága illetőségi kérdését is megbolygatjai A községet, amelynek a „drága nagysád“ szülötte és amely egyben illetőségi helye is, megható színekkel irja le a költő, illetve illetőségi tanácsnok. Az akácfa, az odvas fa, a fürge mókus, a pajkos madárka nemcsak közhelyek, de önagysága illetőségi helyének szimbólumai is. amelyek a rimek szuronyerdejében azért vonulnak fel, hogy a tanácsnok bebizonyítsa őnagyságának. hogy semmi helye nincs „a nagyvárosnak .mámoros ölén.“ Nem mertem végigolvasni a verset, mert félek a tragikus befejezésektől és itt az eddigi tényállásból következtetve, csak a toloncházban végződhetik ez a ballada, amelyben kiderült, hogy „gyönyörért gyönyört kiván a lét“, amivel azután önagysága egyenesen a rendőrség erkölcsrendészeti osztályának karjaiba vetette magát. Ugyancsak egy Maris névre hallgató hölgy illetőségi ügyét bolygatja meg a rendkívül lelkiismeretes tanácsnok, amikor a következőket irja: Azt se tudtam, hogy ki voltál? Ki volt apád és anyád? Szerettelek, imádtalak,. Mint az égnek angyalát. Ha eszembe jutott volna: Nemcsak ég van: pokol is, — Megkérdeztem volna tőled, Honnan jöttél te, Maris? A költő meleg érzésekről, viszont a tanácsnok némi hanyagságról tesz tanulságot ebben a költeményben. Kijelenti ugyanis, hogy elfeledte megkérdezni ö, az illetőségi ügyek tanácsnoka, hogy a Maris nevű hölgy honnan érkezett a székesfőváros területére? Enyhítő körülményként hozzuk fel. hogy a költő-tanácsnok a verskötet előző oldalán még igen súlyos lelkiállapotban volt, úgy hogy a Maris nevű hölgynek kellett az életét is megmenteni, amit igy énekel meg: „S kicsiny kezeddel visszavontál a szakadéktól, barna lány!“ Kétségtelen, hogy a szakadék előtt tartózkodó tanácsnokot a súlyos kimenetelűnek Ígérkező balesettől a „barna lány“ kifejezéssel illetett Maris mentette meg. Hogy a s z a k a d é k elé mi juttatta a költőt? (és itt rövid időre kikapcsoljuk a tanácsnokot.) Nagyon éles színekkel bizonyítják ezt a versek, amelyekből több hölgyről derül ki bizonyos materialista felfogás. Az egyik például úgy találja, hogy „a kétszerkettő a helyes ala p“, amivel szemben azonban a költő csak „pőrén k i n á 1 j a a szivé t.‘* Vagy a másik esetben:
