Fővárosi Hírlap, 1921 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1921-10-05 / 41. szám
Tizedik évfolyam Budapest, 1921. október 5-én 41. szám. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egész évre 240 K. Félévre 120 K. Egyes számok kaphatók a kiadóhivatalban <s> <S) & ss) <£> <s> VÁROSI, POLITIKAI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP FELELŐS SZERKESZTŐ DAC SÓ EMIL Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kér., Szív-utca 18. sz. Telefon 137—15. szám. Az újságírók ellem emel vádat Wolff Károly, mert hogy — azt mondja —^az ö portáján minden csendes, o:tt minden remidben van, onnan senki, de senki njem vágyódik más utakra, mint amelyeket ő jelöl ki, ha kissé barátságtalan energiával is. Meg is mondja-, hogy a válsághíreket az újságírók végső kétségtbeesésükben találták ki, ebből a végső kétségbeesésből« származik a'z a hir, hogy Wolff Károly pártja repedezik, töredezik és hogy Sipöcz polgármester fölfelé való bukása útban volna. Mindez miért? Azt mondja a vezér, hogy az újságírók érzékenységét sérti a Fővárosi Közlöny-nél beállott változás, továbbá a keresztény kőnyomatos terve. Igazán csak mosolyogni lelhet ezen a feltevésen, amely csak naivságiból eredhet. Wolff Károlyról nehéz elhinni, hogy naiv ember lenne, ebben az esetben mégsem mondhatunk róla egyebet. Aki ezt mondja, az nem tudja, mi a Fővárosi Közlöny, sejtelme sincs a kőnyomatos tudósitó mivoltáról, az újságíró pszichéjét pedig éppen úgy nem ismeri, minit példának okáért a karmelita-cseppek gyártási módját. Nem is s-zál- lunk emiatt perbe vele, nem vitatkozunk, mert úgy sem étenénk meg soha egymást, amire aligha is van szükségünk. De elbeszélgethetünk egy kicsit a kőnyomatos históriáról. Wolff Károly ugyanis alighanem abban) a hitben él, hogy ez lesz az a korbács-, amelynek megsuhogtatása után az egész sajtó, az összes újságírók meg fognak lapulni és az ő napóleoni lába előtt hever majd a'z egész sajtó. Nem kívánjuk, hogy higy- jen nekünk Wolff Károly és nem is célúink, hogy megkíméljük őt legközelebbi nagy csalódásától; mégis felvilágosítjuk arról, hogy a kőnyomatos soha egyéb nem lehet, miint a sajtó, az újságíró —- cselédje. Ha jó a kő-nyomatos, akkor segíti a munkánkat, akkor megbecsüljük és megfizetjük. Ha nem jó, akkor kilökjük, vagy Ibié sem eresztjük az Íróasztalunkra. Ez a kőnyoimatos és semmi más. Semmi esetre sem korbács, spanyol csizma, vagy egyéb inkviziciós eszköz, amelyeknek áldásaiban a1 galamblelkü Wolff Károly a sajtót szeretné részesíteni. Ha tehát cselédségünket akarja szaporítani, csinálja meg a kőnyomatost, de ha azt akarja, hogy a sajtó hit és meggyőződés nélkül tömj'élnlezze őt és káros rendszerét, akkor megszületése előtt disztemetést rendezhet balga ötletének. Aki egy milliós város vezére akar lenini, annak mindenesetre érdemes lenne egy kicsit betekinteni a sajtó leikébe. Ha ezt Wolff Károly megcselekedte volna, akkor tudná, hogy kőnyomatos ötlete csak jóizü mosolygást csalhat aja- kunkra, tudná, hogy a sajtó előtt akár a városház kapuit is bezárhatja, vagy akár kínai falakat húzhat a Károlykaszárnya köré. Mi akkor is többiét fogunk tudná, nekünk -akkor is jobb értesüléseink lesznek, mint az ő kőnyomatosának, bennünket akkor is olvasni fognak, a kőnyomatos pedig, szegényke, hamarosan jobblétre szendéről. Jó szándékkal, tiszta szívvel mondtuk el ezeket. Hiszen nekünk kárunk a Wolff-féle tervekből -nem lehet, mi csak jóiziit nevetnénk az ügyetlen próbálkozáson; de sokkal jobban szeretjük Budapestet, semhogy a város ezidő szerint való vezérét nevetséges szerepben kívánnánk látni. Hogy pedig a sajtó miért nem hajlandó őt tömjémieznii: ha befelé méz, ha' szemlét tart „alkotásain“, igen könnyen megtudhatja. Azaz hogy ha n)em tartaná kellemesnek ezt a seregszemlét, akkor is meg fogja ismerni a fájdalmas tényeket. Megismerteti vele majd az a sajtó, amely egy pillanatig sem lesz felelős Budapestnek a lejtőn való megindulásáért, megismerteti az ellenzék is, de leginkább majd azok a párthívei, akik már a 'kilincsen) tartják a kezüket, hogTr elbúcsúzzanak tőle, mert lelkiismeretük nem vállalhatja többé a felelősséget. Nehéz pillanatok ezek és mi nenn tudjuk, alkalmasak-e ezek a percek a korbácsos kéz hadonászására, a szere- tetnélküli gondolatok orgiájára, a gyűlölködő száj kitöréseire. Ezek számára, e rekvizitumok számára mintha alkonyod nék. Nekünk legalább azok mondják ezt, akikre jó lett volna a vezérnek hallgatnia, de akik hiába beszéltek. Várniuk olyan vagyonok, amelyek a kisebb veszteségeket elbírják; de a legnagyobb vagyon tulajdonosának is gondolkodóba kell esni, változtatni kell az életmódján, ha itt is, amott is értékes darabjai hullainak le a vagyoninak. A lavina megindult és ha eminek — amint Wolff Károly mondja — mi vagjyu-nk az okai, ezért gondolkodás nélkül vállaljuk a felelősséget Budapest polgársága előtt, mert bármi következik, csak jobb idők jöhetnek erre a sokat szenvedett városra. Küzdelem a hatalom megtartásáért Wolffék kapacitálják a kilépni akarókat — Nem lehet megakadályozni a pártbomlást — A keresztény-szocialisták is elégedetlenek A keresztény községi párt kritikus napjait éli. Amikor ezeket a sorokat írjuk, olyan a helyzet, hogy minden, pillanatban kirobbanhat, de a pártválság1 el is huzódhatik ideig-óráig. Mindenesetre izgalmas napok, amelyeknek csúcspontjaként emelkedik ki a keddi este, amikor is a többségi párt értekezletet tart. Az a jelentékeny pártcsoport azo/niban, ,'amely már legközelebb ki akar szabadulni Wolff Károly deszpotikus uralma alól, erre a napra semmit sem tervez; azt, hogjy mikor fognak kilépni, nem engedik maguknak előírni és a szakadást ezen a napon csak az idézheti fel, ha' a Wolff-hű elemiek ag- gressziv módon lépnének fel. Ez azonban aligha várható, miért a keddi estének a célja főként a párttól veltávolodók kapuéi tálasa arra, hogy álljanak el ettől a lépésüktől. Általában a ve-, zérkar izzadságos munkában van, mert nagyon, • jól tudják, hogy nem egyszerűen bizonyos számú városatyával való megfogyatkozásról, hanem a lepregnansabb hatalmi kérdésről van szó. Wolff ék ismerik a helyzetet, tudják, hogy ha ez a szecesszió nagjyobb arányban sikerül, akkor kicsúszik a hatalom a kezükből. Általában -azok, akik a városházi konszolidáció lelkes hívei, kissé -optiimiis-ztikusanj látják a dolgokat. Az eseményeknek jönniök kell, mert elmarad,hatatlanságuk mindinkább beigazolódik és el fognak jönni akkor is, ha Wolff ék a legmesszebbmenő engedményeket tennék is, amint az ma határozo-ttanl szándékukban yam. Maga Wo-lff Károly nem a'z az egyéhiség, aki áldozatokra lennie hajlandó és aki a hatalmat tartósan, vagy állandóiam nélkülözni tudná, ha; annak megtartására megvannak a lehetőségek. A sajtóban azonban sok hir jelent meg, amelyet a mozgalom vezetői időelőttinek tekintenek és igy különösen a kiválni szándékozók számáról nincsenek pontos információk, mert —- amint ez ilyenkor lenni szokott — az utolsó pillanatokban is érnek még vélemények. A nagyobb kiválások minidig több embert szoktak magukkal rántani, mint j amennyire számítottak, viszont az utolsó pillanatok hangulata, sok embert le is szerel. Objektiv felvilágosításaink szerint ebben a; pillanatban a mozgalom semmi esetre sincs még annyira, hogy már számokról lehetne beszélni; die ha a dolog megérik, Wolffék csodálkozni fognak, mert lényegesen többen lépnek majd ki, minit akiket ők már ma indexen tartanak. Az egyik lapban a héten információk jelentek meg arról, hogy a párt vezérei kiknek távozásáról tudnak. Ezek a következők lennének: Jaczkó Pál, Kazay László, joanovics Pál, Bibit! Horváth János, Alpár Ignác, Kozma Jenő, Horváth Károly (IV. kér.), Pálffy József, valamint a kinevezettek közül Marinovich Jenő, Czájlik Lajos és Hann Arnold. Mondanánk sem kell, hogy ez a számítás vakon optimista, de vannak beülne egyéb tévedések is? igy például, hogy Jaczkó Pál is a kilépők között lenne, holott ő már egy esztendő előtt elhagyta a keresztény községi pártot és a pártsajtő részéről elhangzott minden híreszteléssel szemben sem lépett oda eddig vissza. És mondani sem kell, hogy erre a lépésre nem is vágyódik. A szecesszióra készülők között különbeni rossz hatást keltett dr. Baracs Maróéinak egy elhamarkodott -nyilatkozata, amely — amiint ők mondják — csak a szélső pártfrakciónak hasz- íialtf azoknak a kezébe adott igen jól használható fegyvert. A keddi estét Wolffék arra akarják felhasználni, hogy nagy arányú kapacitálást indítanak meg és különösen a pártprogramul revízióját fogják majd kilátásba helyezni, hogy ezzel port hintsenek a naivak szemébe. Meglehet, sőt mi egyenesen arra számítunk, hogy kedden még össze tudják foltozni a mindenkorra megrepedt pártegységet; de ez a foltozás csak rövid ideig tarthatja egyben az össze nem tartozó elemeket. Taktikai okokból is bölcse-bb lenne ez igy, mert ha a robbanás ezen a napon mégis bekövetkeznék, akkor a kivonulás nem történhetnék meg azzal az erővel, mintha az egy későbbi, alkalmas időpontra marad. Ha pedig Wolffék mégis erőltetnék a szakadást, akkor ez az ő taktikájuk lenne, mert tudatában vannak annak, hogy a kilépők még nincsenek véglegesen megszervezve és igy egész csomó embert vélnek vezéreiktől elszakítani. Fölteve, jhbigiy sikerülni fog ez a puccs, ez sem- jelent sokat, mert az igy kilépőket igen hamarosan! követnék tömegesen is azok a városatyák, -akik megelégelték a szélsőséges vá- I rosi politikát. Hlyének pedig nagyon sokan van- I nak, sokkal, de sokkal többem, mint amennyire Wolffék számítanak. De a mindenképpen megmaradók között is hatalmas repedés állott be az utóbbi időben. A keresztény-szocialista városatyák is tele vanimate sérelemmel és ők is mindinkább eltávolodnak Wolff vezértől és arra törekszenek, hogy akár az ő akarata ellenére is érvényesítsék a maguk akaratát. A teljes felbomlás folyamata tehát megkez-
