Fővárosi Hírlap, 1920 (9. évfolyam, 1-52. szám)

1920-12-01 / 49. szám

Budapest, 1920. december I. az üzemet, vagy szuteniroziua kiéli a téli üzem fen- tartását, ha közérdekűnek tartja azt, Iiogy a vénsé­ges vén fogas télen its közlekedjék. Magántársaság erre, ha nincs rá kötelezve, nem vállalkozhatni. Egy milliót odadobni, aligha hajlandó. A társaság hal­landó százötvenezer koronát adni, a tanács felében vállalná a költségeket, a többségi párt pedig egy fillért sem kíván megszavazni. A takarékosságot aligha itt kiéli keresni, amire valósíziniileg a ke­reskedelmi miniszter is rá fog mutatni, mert az ügy ma már ő előtte fekszik. Kétségtelen, hogy a fő­várost kár ilyen k ö n n y ii kudarcoknak ki­szolgáltatni. Jubiláló fötisztviselö. Meleg és lelkes iiimtíplés- ben részesítette vasárnap a Budapesti Központi Tej­csarnok Kaszás Ignác irodafőnököt negyedszáza­dos szolgálati jubileuma alkalmából. Az igazgatóság nevében Gerle y Lajos vezérigazgató köszöntötte a.z ünnepeltet, akinek átadta a társaság ajándékát. Kilencvennégy millió. A főváros költségvetése is csak úgy van, mint minden legkisebb háztartás. Amíg az ember megolvassa a pénzét, amivel fizetni akar, akkorra a' vásárolt árucikk értéke máris hatalma­san felugrott. így jártunk a fővárosi budgetjénél is. Jóformán még el sem mondta a polgármester ex­pozéját, amikor felállt a többségi párt szónoka és konstatálta, hogy a költségv/etés ü t v e- n h áro m' milliós deficitje máris kilencven­négy millióra ugrott. Igaz, hogy a szó­nok a felelősséget nem vállalta, de az ugrás mégis a zártkörű pénzügyi bizottságban történt, * ahol pe­dig több apró segélyt vontak meg egyes1 jótékony egyesületektől. Már a polgármester első. a költség- vetést magyarázó szavaiból is őszintén kitetszett — mint erre a Fővárosi Hírlap rá is muta­tott — hogy a deficit nőttön-nő. A többségi párt pár nap alatt máris negyvenegy milliós deficit-szapo­rulatot konstatál. De a felelősséget nem vállalja. A mi kívánságunk csak odáig terjed, hogy, ha ők nem vállalják, vájjon kiknek a terhére kell ezt Írni? A régi közgyűlés 1918 október óta nem szerepel. Az ö rovásukra igazán nem lehet írni tehát azt, ami két esztendő óta történt és ami ma történik. Ki hát a felelős? Valószínűleg senki és a deficitet maid megfizeti — a nagyharang. Mi lesz a Városi Színházzal. Megírta már a F 5- városi Hírlap, hogy a nem épen boldog-multu Városi Színház bérlete julius 31-ikén jár le. Ezzel véget ér. tehát Faludyék uralma jés a lapok márts seregszám jelentik be az uj aspiránsokat. Ver­sengés tehát mindenesetre lesz a színházért, bár re­mélhetőleg lesz a bizottságban annyi józanság, hogy kalandor-természetü ajánlatokat nem fog tekintetbe venni. Egyelőre csak annyi bizonyos, hogy a dön­tésre hivatott népszínházi bizottság december 5-én üli össze és kiírja a pályázatot, amely egy hónap múlva jár le. Előbb azonban afelől dönt a bizott­ság, hogy házi kezelésbe veszi-e a színházat, vagy bérbeadja-e és pedig milyen feltételek mellett? Kétarcú asszony. — Mesterdetektiv. Ez a két film a Corso e heti szenzációja. Az elsőt, a S tar-gyár remekét, Bolváry Géza finoman airtisztikus drá­mává fejlesztette. Az író és rendező ikermunkájával szinte eggyé olvad M atty asovszky Ilona kettős alakítása, plasztikusan betöltvén parádés szerepét. A. Meisterdetektiv című olasz darabot, tragiko­mikus hangulata viszi sikerre. A Várszínház e heti műsora változatosan és a színpadi irodalom népszerű darabjaiból "van összei- állitvat Szerdán Knoblauch vigjátéka, a Faun kerül színre. Csütörtökön a mulatságos Pillangó főhadnagy1 című operett kériil előadásra. Pénteken a népszerű Nebántsvirág című operett kerül szilire. Szombat és vasárnap este Supée operettjét, a rég nem adott Boccacciót újítja fel a Várszínház, melyben ai címsze­repet Albert Erzsi, Fiamettát pedig Ó. Hilbert Janka .iátsza el vendégként. Vasárnap délután Sibill operett kerül színre. A Revü-Szinházban e héten minden este fél 7 órakor A szerelem királya vám műsoron. A színház legközelebbi újdonsága Balassa Emil. Uray Dezső és Márton Géza Szilveszter cimii operettje, melynek be­mutatója december T'-én lesz. A Revü-Szinház pénz­tára és a jegyirodák holnap kezd:k meg a Szilveszter bemutatójára szóló jegyek árusítását. V. része: Opir, az ötezerévas vá os «OMNI ÁB AN Jegyek a színház pénztáránál és Bárdnál kaphatók. F QVÁIT OSI QHFEIJM Nick Winter hires filmművész vendégjátéka és az uj decemberi műsor. Kezdete >/„7 órakor. n tőke • •• Angol okosság- — magyar nyomorúsága Egy angol cikkből le kell vonni a kézenfekvő ta­nulságokat. Aki a magyarságot szereti, nem halad hat el emellett a. cikk mellett gondolkodás nélkül. Mert kiderül belőle az angol okosság és a magyar nyomorúság, amely kettőnek összetételéből Magyar, ország még hasznot húzhat. A cikk iái The Financial Time s-ben jelent meg és A. W Ills ur irta. Arra lyukad ki benne, hogy Magyarország kitűnő objektum, nagyszerű ipartelep lehet, mert épen szegénységénél, pénze alacsony ér­tékénél fogva, semmiféle nyugati állam nem konkurl- rálhat vele olcsó munkabérek dolgában. íme itt az angol okosság, amely meglátja Magyarország szo­morú konkurrencia-mentességét. És itt a magyar nyo­morúság, a magyar koldu-sság, amely hitvány össze­gekért lesz kénytelen odaadni becses munkaerejét teremtő-képességét az idegen urnák, az idegen tőké­nek. Egyben azonban szerencséje is lesz ez az or­szágnak, amely a maga erejéből, fájdalom, ma még a munkáskezet sem tudja megfizetni. Ma nem tudunk produkálni, de ha az idegen tőke idejön, akkor tu­dunk: gyarmati helyzetbe jutunk, de mint rabszolgák keressük meg szabadságharcunk költségeit. Ezért kell rendet, szabadságot, gazdasági fellé- lekzést teremtenünk, hogy az idegen tőke idejöjjön és módot adjon, arra, hogy zavartalanül dolgozhassunk mérlegeit. Az 1918. évi mérleg a 9 millió alaptőke mellett 559.742 korona, az 1919. évi mérleg ellen­ben már 2,720.746 korona tiszta nyereséget tüntet fel. Az 1919. évi mérleg szerint a társaságnak nyalt tartalékai 4,200.000 koronát tesznek ki. A társaság az 1919. évi mérleg szerint álló erdeit 4,536.922, gömbfákészleteit 9,603.709, készáruját 15,575.221, épü­leteit és iparvasutat 4,906.937 koronára értékelte. A Magnezitipar tőkeemelése. A M a g n e z i t- 1 par rj-t. nov. hó 30-án rendkívüli közgyűlést tar­tott. melyen a részvénytőkének 6 és fél millió K-ra való felemelését 10.000 darab részxény kibocsátása által, elhatározták. Az uj részvényeket egy előkelő francia érdekeltség vette át. A Földhitelbank gözíavágója. Aczél és társa gőzfavágó és f aiker esk edt 1 m i r.-t. cég alatt a budapesti Aczél és társa fakereskedelmi cég a F ö 1 d h i t e 1 b a n k r.-t. égisze alatt részvénytársai- sággá alakult 2 millió K alaptőkével. Duna Vizerö Részvénytársaság czég alatt uj vál­lalat létesült. A társaság svájci érdekeltek és a ..Rész­vénytársaság Villamos és Közlekedési Vállalatok szá­mára“ cég (Trust) közreműködése mellett teljesen befizetett 10 millió K kezdő alaptőkével november 24-én alakult m g. Az uj vállalat célja mindenekelőtt a mosoni: Dunában levő vizerök kiépítése. Az igazga­tóság tagjai: Batthyány Lajos gróf (elnök). Rohs h ai n d 1 e r József (alelnöki, Cserit yi Kárpiy. F o r b á t h Imre dr., G u t z \v i 1 1 e r E., Kovács Izor. Reutter Holm, Tolnay Kornél és U11- m a n n Andor dr. A Fővárosi Sörfözö R.-T. dec. 9-én tartja évi rendes közgyűlését. A zárszámadások bőséges tarta­lékolások után 2,582.304 K tiszta nyereséget mutat­nak ki. Az osztalék 16 K = 8 százalék. A Rella N. és unokaöccse építési vállalat r.-t. december 8-ra közgyűlést hiv egybe az alaptőke fel­emelése tárgyában. nekik, de mindig a magunk érdekében. A Magyar Általános Ingatlanbank igazgatósága Horváth Lipót dr. elnöklete alatt tartott ülésén Halom Dezső dr. vezérigazgató indítványára ko­rábbi közgyűlési határozat alapján 5,000.000 K n. é. újabb részvények kibocsátását határozta el. — Az uj részvényekből a régi részvényeseknek 5:1 arányi­ban elővételt ajánlanak tel 780 K-ás vételár és 20 K bélyegiiilleték és kibocsátási költség fizetése ellenében. Az elővételi jog december 1-től 7l-ig bezáróan gyako­rolható az intézet pénztáránál, IV., Deák Ferenc- utca 17., továbbá a Magyar Általánost Takarékpénz­tár, V.. József-tér 14. és a Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbank, V., Dorottya-utca 6. főpénztáránál. —- Az alaptőkeemelés után Az intézet 25 millió alaptőke, és circa 48 millió látható tartalék, összesen kb. 73 millió saját tőkével fog rendelkezni. Az Ind-stria Bank r.-t. csütörtöki rendkívüli köz­gyűlésén uj igazgatósági tagokul Vojnich Sándor báró valóságos belső titkos tanácsost egyszersmind alelnökié'. Ciuglio Ferrari nagyiparost Milánó. C s i c is, e r i-0 rósz György kamarást és Péteri Ferencet választotta meg. Egyúttal az Industria bank érdekkörébe tartozó Ökonómia mezőgazdasági és kereskedelmi részvénytársaság alaptőkéjének 5 mil­lióra való felemellélsével kapcsolatban elnökül Voj­nich Sándor bárót választották meg és az igazga­tóságot több közismert szakférfiúval egészítették ki. Első Katonai Biztosító Intézet. November hó 25-én gróf Teleki László elnök távollétében Krausz Pál vezérigazgató elnöklete alatt megtartott közgyű­lésen az 1918/19. évekre vonatkozó zárszámadásokat mutatták be. Ezek szerint ?\z uj szerzemény 25 millió K volt, ai díjbevétel 6.8 miiIHó K, mig az összes tarta­lékok az év végén 36.8 millió K-val voltaik dotálva. A nyereség egyrésze a nyugdíjalapnak adományozta főtt, a felesi g uj számlára vezettetett elő. Az intézet bizi- tosi'tási állománya 85 millió korona. A részvény tulaj­donban bekövetkezett változás folytán az igazgató­ságból kivált tagok helyébe a következőket válasz­tották meg: báró Petrichevie hl-H o rv á t h Emilt, Doregger Bertalant, Hiibnelr Frigyest, dr. C artenberg Artúrt, dr. Miklós Armandot és Hochmann Miksát. A közgyűlést követő igazi- gatósági ülésen Hochmann Miksa és Krausz Pál alehiökökké választattak. A Kereskedelmi H'telbank tőkeemelése. A M a- g y a r Kereskedelmi Hitelbank Rész­vénytársaság december 4i-ére rendkívüli köz­gyűlést hiv egybe alaptőkéjének feleirrlése tárgyá­ban. Az intézet tőkeemelését az érdekkörébe tartozó számos ipari és kereskedelmi vállalat fokozott mérvű tőkészükséglete teszi indokolttá-* A tőkeemelés mér­vét — előreláthatólag 30 millióról 40 millióra, — és feltételeit a közgyűlés fogja elhatározni. A Kőbányai erdöinar r.-t. November hó 27-én Milk ó Endre dp. elnöklése mellett rendkívüli köz­gyűlést tartott, amelyen elhatározták az alaptőkének 10 millió K-ra váló felemelését'. A régi részvényes'k 5 régi részvényre 2 uj részvényt vehetnek át 1000 K és 25 K költség lefizetése ellenében. Az elővételi jogot november 29-től december 4-ig lehet a Magyar Általános Takarékpénztár értékpapirpénztáránál (V., József,-tér 14.) gyakorolni. Az igazgatóságba bevá- DsztoFák Horváth Lipót dr.-t, a Magyar Általános Takarékpénztár vezérigazgatóját és Elek Gyulát, a Magyar Österme'ő r.-t. vezérigazgatóját. A tőkeeme­lés keresztülvitele után a vállalat alaptőkéje és tarl- bail ék alapja 36 millió koronára emelkedik. Az Országos Fatermelő mérlege. Az Országos Fatermelő R.-T. ma teszi közzé 1918. és 1919. évi A Magyar Biztositó és a Generali közös alapítása. Az Első Mgyalr Általános Biztositó Társaság és a Trieszti Assicurazioni Generáli a román megszállás alatt levő magyar területre biztositó társaságot léte­sítettek Kolozsvárt. Első Erdélyi Általános Biztosi tó cég alatt, 10 millió lei alaptőkével Kiadja : a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat A szerkesztésért és kiadásért felelős:Dacsó Emii Révai-nvomda Budapest, V.. Ügynök-utca 8. szám REVU SZÍNHÁZ Vl„ SZEGECSEM-» 35. TELEFON 120-77. Minden este */a7 órakor Dömötör Ilona a m. kir Opera volt művésznője, Honthy Hanna és Galetta Ferenc felléptével A szerelem királya PAUL LINCKE világsikert aratott operettje. Vasárnap december 5-én délután 3 órakormérs. helyárakkai A SZERELEM KIRÁLYA Jegyek elővételi dij nélkül egész hétre előre válthatók a színház pénztáránál délelőtt 9-től l-ig és délután 3 órától az előadás __________kezdetéig, valamint az összes jegyirodákban. £l A POLLO KABARÉ Blana Lujza-tér 2. Telefon : József 13—26. Uj műsor. Kezdete fél 7 órakor. A pekingi esek 1 felv. Irta: Harmath Imre, zenéjét szerezte : Víncze Zsigmond Harmadszor Vígjáték 1 felv Irta: Liptai Imre Adagio Dráma. Berky Lili, Szőllősi Rózsi, Békeffy Lás Jó, M»aá yi Vilcsi és Gőzön Gyula uj kupiékkui. ■((■■■■■aaHnBBBasBns ■■■■■■■■■■■■! A CEZ ARI NA Vili. része: Maud Gregaards bosszúja a ROYAL-APOLLOBAN Előadások : 4, 6. és 8 órakor.. Jegyek a színház pénztáránál és Bárdnaí kaphatók KOKSZ a pestszentlőrinczi (Cséry-féle# bányatelepről waggontételekben és teljes fuvarokban megrende­lésre azonnal kapható. Tanácsos a teli szükségletét már most fedezni, mert későbbi torlódásnál szállítási határidőt nem garantálhatunk. Pestszentlőrinci Koksztermelő Vállalat, Budapest, V., Rudolf-tér 5. !I. em. 8. Telefon 115-27. Uj és használt ZSÁKOK és PONYVÁK Telefon: 81-18. vétele és eladása KLEIN SÁNDOR VI., Eötvös-utca 8.

Next

/
Thumbnails
Contents