Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)
1919-02-12 / 7. szám
2 Budapest, 1919. február 12. fásuk tulajdcnképen csak mellékfoglalkozás', hiszen a munkájukért csak havi 300—400 korona honoráriumot kapnak. Az itt élő személyzetet, munkásokat és sofföröket igen tisztességesen fizietjük, ami bizony hatalmas terhet ró üres pénztárunkra. — De tönkrement a mentőegyesület felszerelése is. Lovunk nincs, kölcsön-lovakkal dolgozunk, sőt a kényszer hatása miatt azt is mondhatnám, hogy lókötésre vetemedtünk. Ez ugyan romantikus foglalkozás, de jobb, ha a nyilvánosság nem tud róla, hogy a szegény mentőknek milyen eszközökhöz kellett folyamodniuk a betegek és haldoklók érdekében. Az autóinkat a háború teljesen felemésztette. A háború alatt apró autókat szereztünk be, amelyek azonban már szintén tönkrementek. Gummink nincs és a felszerelésünket is teljesen meg kellene újítanunk. Megkérdeztük K o v á c h Aladár igazgatót, hogy milyen megoldást tartana legjobbnak? A válasz a következő:--- En legokosabbnak tartanám, ha az állam is, a város is szubvenciót edna. Ez mód lenne arra, hogy a mentőegyesület autonómiája meg- j maradna. Természetesen az is jó megoldás lenne, ha iái mentőket akár az állam, akár a főváros átvenné. A régi terv' szerint városiasitani kellene a mentőket, az uj tervezések szerint azonban ez állami feladat, aminthogy az egész közegészségügyet állalmi feladatnak tekintik. Polónyi sírva búcsúzott £llenforrada!mi beszédet mowdott a Koz- mimkataaács utolsó ülésén A VII. néptörvény szélnek eresztette az egykori való Közmunkatanács embereit és a belügyminisztérium most gondoskodik arról, hogy’ elhelyezze a Közmunkatanács derék tisztviselőit, akik mindenesetre hűséges, derék, jó és hasznos munkásai lesznek maiid uj helyükön a népköztársaságnak. Sőt ami egészen valószínű, sokkal produktívabb munkát fogPESTI ÉLET Hogy is szólott a régi ének a „hazátlan bitangokéról? Uraim, hajlandó vagyok a magam, őseim és unokáim összes vagyonát feláldozni annak a vakmerő vállalkozónak javára, aki ezt a jóizlésii embert mindig undorított terminus technikust le merné írni. Mert mérhetetlen örömöm lenre annak az ébredő magyarnak csontja-törósében, pofonoktól duzzadt arcában, aki le merné írni, ki merné nyomatni ezt a valaha büszkén viselt jelzőt. Meg vagyok róla győződve, hogy a zsidóknak nem lehetett olyan lesújtó és egyben olyan felemelő is a sárga folt, mint amilyen a magyar szociáldemokráciának volt ez az utálatos és ostoba inpzinuáció. Most aztán eljutottunk Bernhez. A magyar szociáldemokrácia — polgári tollal irom — a legnagyszerűbb rehabilitációhoz jutott el Bern által. Nem járok kávéházba, hiszen a kávé- liáz minden előnyét ma bűzös, ocsmány atmoszféra váltotta meg, de kiváncsi volnék egyszer megtudni, mit szólnak Bernhez a tanár ur, az aranyműves, a doktor, aki egyszer az alsós mellől gutaütés révén fog a halálba zuhanni? Mert, kérem, Bern talán mégis többet jelent Szmrecsányi György felvidéki fegyveres akciójánál, többet az ébredő magyarok és ébredő cionisták minden akciójánál, sőt, ha úgy tetszik, Bernben a szocialisták többet müveitek, mint a magyar külügyminisztérium! összevéve. A sokat gúnyolt Buch inger ma az egyetlen, aki olyan pódiumra tud állam, amely magasabb minden budapesti kávéházi asztalnál, amelyről meg lehet hallani a magyar nemzet hangiát Parisban, London- bna, Washingtonban. Es a visszhang, amely szavait, meg Biró Dezső jajkiáltását követi, egyenesen szenzációs. T h o más, T r o e 1 s t r a, F: 11 e n b o- K e n, meg a többiek, nemzetközi alapon többet használnak a magyar ügynek, mint Bangha páter, a Te- rületvédő Liga, a Székely Nemzeti Tanács, Károlyi József és a Turáni Társaság az ébredő magyarokkal együtt, nemzeti alapon. Károlyi külpolitikájának újabb igazolása az, ami Bernben történt és ha már Bernről beszéltünk Budapest helyett (azon a címen, hogy Bern ma többet ér a magyarságnak, mint Budapest), megemlítjük Jászi Oszkárnak egy nagyszabású beszédét, amelyet olyan helyen tartott, ahonnan a sajtó nem hoz tudósítást. Jászi azt fejtette nak majd végezni azokon a posztokon, a hova most rendelni fogják őket. Egy csomó öreg miniszteri tanácsos, akik nem igen tudtak volna beleilleszkedni uj munkakörükbe, máris nyugalomba ment. G a- rancsy, Zsigmondy, Szilágyi meg a többi totyakos máltóságosoknak nem igen lehetett volna másutt hasznát venni, hiszen itt a körömpiszkáló intézetben is mások húzták helyettük az igát. Ellenben például Zubriczky József miniszteri tanácsos példás munkabírása, jeles szaktudása, bármely helyre állítsák is, érvényesülni fog. Sajnálni, szánni való tehát nincs senki az egész társaságban. Aki munkára való, az meg fogja találni a maga munkaterületét, aki pedig nem tud hadat üzenni az improduktív munkának, vagy a semmittevésnek, azért úgy sem kár. Áll pedig ez a tétel legelső sorban magára a kitűnő Polónyi Gézára, aki a forradalom kitörése óta memorandum-árvízzel öntötte el a népkorrnányt és aki a belügyminiszter előszobájában a forradalom óta megszokottabb jelenség volt, mint a legöregebb karosszék. Persze a kormány tagjai a szükséges és nélkülözhetetlen bizalmatlansággal álltak csak szóba vele és senkinek sem jutott eszébe csak egy pillanatra is komolyan venni a vén rókát. Állandóan a W e k e r 1 e barátját látták benne, mindig tisztában voltak vele, hogy csak a méltóságot és az automobilt akarja megmenteni. Es ebben a hitben alig lehet csalatkozni. Most, hogy Polónyi lába alá mégis oda kötötték az útilaput, mégis jó lesz vigyázni, mert az öreg veszedelmes ember és senki sem kételkedhetik benne, hogy holnap-holnapután az ő neve is ott fog szerepelni az ellenforradalmi mozgalommal gyanúsítottaké között. Mert ki hiheti el, hogy a vén rebellis hűséggel fog egy kormányrendszert szolgálni, amely nem ismerte el, hogy ö reá és az általa ezerszer halálraítélt Közmunkatanácsra múlhatatlan szükség van. Az ellenforradalmárkodást különben a Közműn- katanács utolsó, liquidáló ülésén megkezdte Géza j bácsi. Nagy beszédet mondott, amelyben ravasz módon, macskahizelgéssel, de mégis hátba akarta támadni a népkormányt, a köztársaságot. Példátlan szinészkedést vitt véghez a vén ripacs, aki nekidühödt kitöréseiben például igy szavalt: — Minden (forradalom rombol Napoleon összetörte a Doge-széke.t,, a magyar forradalom pedig eltörölte a föld színéről a Közműn k.a- tanácsot. A Doge-szék és a Közmunkatanács: vajjo» akad-e ember, akinek ajkára nem csal mosolyt ez; az otromba ripacskodás? Polónyi még mindig, olyan hazugságokkal akar bennünket áltatni, amelyek neki magának sem voltak soha meggyőződései mindaddig, amig W .e k e r 1 e a Közmunkatanács elnöke részére újonnan engedélyezett automobilba nem ültette bele. A Közmunkatanács tagjai néma megvetéssel hallgatták az ellenforradalmi izii beszédet, amelynek végén Polónyi nem volt smucig a haza sorsánál, emlegetésében sem. A haza sorsát egyszerűen a Közmunkatanács létéről, vagy nem létéről tette függővé, amin persze mindenki nagyon jóizüt mosolygott. Mindenki mosolygott, csak egy ember sírt.: Polónyi Géza. Géza bácsi megsiratta a Közmunkatanácsot, melyet százszor és ezerszer halálraítélt és ha véletlenül módjában lett volna, már régen kivégzett volna. Most az öreg Polónyi, mint a kokoít, aki a templomajtóban filléreket koldul, keservese» zokogott és könnyeinek árja csaknem végleg elmosta búcsúzó beszédjének befejezését. Fiát érdemes megöregedni? Átalakítják az iskolát Kiküszöbölik a padokat — Budapesten nyílik meg az első modern iskola — Az írás támlását csak a második elemiben kezdik meg Az elmúlt héten, nyilvánosságira került, hogy a közoktatásügyi miniszter teljesen át akarja alakítani az eddigi oktatási rendszert. Ezentúl j nyolc elemi iskola lesz, amelyet öt középiskola követ és ezek fölé építik a szakiskolákat, amelyeknek a tetején a főiskolák állnak. Igen természetes, liogy^ addig, amig ez a nagyszabású Programm megvalósulhat, még sok idő fog eltelni és sok akadálylyal kell megküzdeni. A* ki, hogy a népszövetség semmit sem ér, ha a kereskedelmet nem teszik szabaddá. Viszont, ha a kereskedelem előtt ledöntik a vámhatárokat, abban a pillanatban kész a népszövetség. Akkor országot az országtól, nemzetet a nemzettől, népet a néptől semmi sem választja el és megérkezik az internacionale ideális szép ideje, s maguktól pusztulnak ki az ébredő magyarok, ébredő románok és ébredő csehek, az élükön Károlyi Józsefiéi, Maniuval, Bratianuval és Massarykkel. , ; , i i j % Azt hiszem, a berni eset, amiről a legtöbbet beszéltek a héten Budapesten. Am, nem jelentéktelen dolog a Vörös Újság ügye sem: és konstatálni illik, hogy az első komoly fellépést Budapest tapsolva vette tudomásul. Másrészről azonban' az ellenforradalmárok ellen való akció is komoly sikert aratott és nem számította fel az ember azt, hogy imitt- amott ártatlan embereket is zaklattak. Amikor egy jó társaságban eltűnik az asztalról egy evőkanál, akkor mindenkinek legelemibb kötelessége, hogy kifordítsa a zsebeit. A népkormány azonban nem áll meg a forradalmi és ellenforradalmi zsebek kifordításánál, kiváncsi arra is, hogy fest majd az, ha az árdrágítóknak is nyílt kártyákkal kell dolgozniok? Az uj néptörvények, amelyek a köztársaság védelméről és az árdrágítás ellen szólanak, éppen a kellő időben jelennek meg, mert az ellenforradalmi törekvés a velük testben és lélekben rokon árdrágitási epidémiával egyetemben veszett módon kezd terjeszkedni. Az ellenforradalomnak azonban az igazi pesti ember fittyet hány, nem hisz benne, mert nagyon, jól tudja, hogy Bangha páter birodalma nem terjed tul a Mária-utcán. Más ,a helyzet az árdrágítással szemben. A pesti ember legalább úgy képzeli, hogy árdrá- gitani csak az ö külön beleegyezéséivel lehet és ezt az erényt ő eddig is gyakorolta, s ezentúl sem kívánja kiadni a kezéből. Budapest minden polgára meg van győződve róla, hogy kényelméről, jómódjáról egy kis árdrágítás miatt 1c nem fog mondani. A pesti kávéházak töltelékei meg vannak róla győződve, hogy még mindig meg lehet menteni az ái- drágifá&t a jó élet számára. Hiszen csak pénz kell hozzá, semmi más. Egy szellemes ember különben azt mondta : — Fia majd az Edison-kávéház előtt nem fognak árulni ötvenfiIIérés princessza&z cigarettát és háromkoronás regalia médiát, akkor kezdek benne hinni, hogy nincs többé árdrágítás. De addig-megveszem a tejet, amit literenkint öt koronáért ad a jószivü mi- limári, akinek különben ezután is tiszteletteljes kéz- csókomat küldöm. Az este kilenc óra eddig is nagyon nehéz sor volt. A villamosokról fürtökben lógtak az emberek, a zsebedben összetörték a két szál szivart, amit vacsora utánra szántál, zajos matrózok és álmatrózok: löktek egyet, de keserveset rajtad a boldog utcai félhomályban és bizony, amig haza értél, nem tudom, hányszor vetettel keresztet az asztrakán-, vagy biber-bundádra. De még mindig volt egy remédium: hátha konflison tudnál hazamenni. Igaz, hogy ebbe* a feltevésedben jp igen sokszor csalatkoztál, de reménynek ez sem volt kutya. Csütörtök estét irtunk* amikor azután kitört a bérkocsis-sztrájk. Soha életemben nem voltam nagyra a véleményemmel, amelyet a bérkocsis-segédekkel szemben tápláltam* Méjp- is ellátogattam a Népszinház-hoz címzett kávé- házba, ahol este a női zenekar játszott és zsúfolásig meg volt telve pompás, jóképű bérkocsissegédekkel. Igen komoly társaság volt, nem: hadi suhancok, hanem öreg, viharvert kocsisok, akik a kezükben) lá- bázták az ostorukat és leszállva a bakról, ngy festettek tipegő, furcsa járásukkal, mintha a pinguinefc szigetére tévedtünk volna. De nem, ez nem a pinguinek, hanem az angyalok szigete. Mennyi modor, mennyi jóság, mennyi emberi tisztesség szorult ezekbe az én derék barátaimba! Olyan szép, formás* kerek beszédeket mondanak, olyan tiszteletremélt» elveket hangoztatnak, hogy ellágyul az ember szive. Ezek volnának azok, akikkel éjszakánként nehéz csatáimat vívtam, akiknek névjegyemet adtam, hogy a köztünk íenforgó különbséget majd a kerületi kapitányságon fogjuk elintézni. Most, nagyszerű fellendülésükben szinte még a borravaló intézményét » eltörölték volna, de végeredményben mégsem tették. Nem, azt mégsem. Ellenben finom: bókokat vettem át az újságíró-társadalom nevében. Egy potrohos, ősz©» kocsis állott velem szemben. Azt mondja: — Az ur újságíró? Gondolkozik egy kicsit, aztán ujra : — Újságírók az én legjobb pasasaim. Nagyszerűen fizetnek. Soha panaszom nem volt. Sokszar olyan borravalót kaptam, amilyet hercegek sem aé-