Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)

1919-01-29 / 5. szám

f demli, hogy Budapest minden polgára megve­tésével tisztelje meg : „Egészen nyilvánvaló és meggyőződésem szerint minden vitán fölül áll, hogy bármilyen legyen egy országnak kormányalkata, a kor­mányzat sohasem mondhat le arról, hogy a fővárosban, az ország szivében összefutó élet­erőknek vérrel való táplálását és lüktetését ő maga irányítsa. Mi más ez, ha nem a legközönségesebb intrika a főváros útban lévő autonómiája ellen? És Polónyi szerint a főváros számára csak egyetlen autonómia létezhetik: az, amelyet a közmunkatanács fönnmaradása biztosit számára. „Nem tudják, mit cselekszenek — kiált föl — hiszen a közmunkatanács megszünietése az önkormányzati ügykörnek szűkítését, sőt rész­ben teljes megszüntetését vonná maga után.“ Nem, Polónyin többé nem lehet bosszankodni, Polónyi kedves, szenilis öreg bácsi lett, kinek csacsiságait megmosolyogja az ember, de ko­molyan többé nem számol velük. A Margitsziget és a Játékbank. A Margitszigetet is magának, illetve a köz­munkatanácsnak követeli Polónyi. Kijelenti, hogy a főváros a szigethez semmivel hozzá nem járult és mint község a szigettel semmi, de semmi viszonylatban nincs. Ennek alapján „a közmunkák tanácsának a Margitszigetre vonat­kozó egész hatásköre akkor is érintetlenül fönn­marad, ha a főváros önkormányzata másként szervezíetnék, mert ennek a kettőnek egymással semmi vonatkozása nincs.“ Egyszóval úgy kép­zeli Polónyi, hogy bár a közmunkatanács meg­szűnik, a Margitszigetre azonban azontúl is ő fog vigyázni, vagy pedig úgy, hogy egyedül és kizárólag a Margitsziget kedvéért meg keíl hagyni a közmunkatanács életét. Érdemes a följegyzésre az az adat, hogy a Margitsziget ezidőszerint a Fővárosi Pénzalap javára tizenkilenc millió koronát, az Országos Növény keit céljaira kijelölt területben a kincs­tár javára két millió koronát, összesen tehát huszonegy millió korona értéket képvisel. A sziget a törvény értelmében forgalmon kívüli tárgy, arra zálogjogot bekebelezni és a szigetet egészben vagy részben eladni nem lehet. Polónyi tehát a közmunkák tanácsa javára azt az érvet hozza föl, hogy a sziget, mint tőke, sem a fő­város, sem a kincstár számára forgalmi értéket nem képvisel. Hogy a kormánynak és a fővá­rosnak kedvét a Margitsziget birtokától még jobban elvegye, azt is bizonyítja, hogy a Margitszigetnek még a kezelése is súlyos veszteséggel és nagymérvű rá­fizetéssel jár. A főváros pénzügyi helyzetét pedig csak súlyos­bítaná, ha a többkiadásnak fedezése is ráhárulna. Nem érdektelenek azok a pikantériák, ame­lyeket a margitszigeti jáíékbank peréről mond el Polónyi. Az első években az ajándék-sziget kezelése ráfizetéssel járt. Ezt az ürügyet föl­használta „az egyéb üzleteinek okából biróilag megbélyegzett“ Lukács László kormánya arra, hogy jáíékbankot telepítsen a szigetre. „Már magának a játékbanknak terve — írja Polónyi — beleütközött a büntető törvényeknek tiltó rendelkezéseibe. A miniszterelnökség irattárában őrzött bizalmas iratok bő felvilágosítást nyújt­hatnak azokról a fondorlatokról, amelyekkel Lukács László és társai a törvénynek kiját­szásé r tervezték.“ Lukács László presszióvai erőszakolta ki, hogy a közmunkatanács javasolja a játékbank felállítását. A íulajdonképeni ellenérték, amelyet a kormány befizetett pénzösszeg ellenében nyúj­tandó volt, lényegében abban a kormányható­sági jóváhagyási záradékban foglalandó bizto­sítékban állott, amely a jáíékbanknak büntető­jogi üldözését volt hivatva megakadályozni. Az Idegenek Kaszinójának ez a jóváhagyási zára­dék adta volna meg a büntetőtörvény parag­rafusai alól való szalvusz kondukíuszt. Mikor már minden rendben volt igy, kitört a botrány és a hírhedt jóváhagyási záradék Lukács László asztalfiókjában rekedt. A hatvan évre szóló alapszerződésnek több mint negyven melléklete van. „Maga a játék­bank és a tilos hazárdjátékban való részesedés mondja Polónyi — egy külön albérlet alak­jában az Általános Forgalmi Részvénytársaság­gal és az Idegenek Kaszinója neve alatt sze­repelt, akkor még jóváhagyott alapszabályokkal se biró ügyféllel lett ügyletileg lekötve.“ De megszegte Lukács László a törvényt is, mert az egész szigetet, tehát az Országos Nö­vénykert céljaira szóló harminchatezer négyszög­ölet is hatvan évre bérbeadta. Polónyi lelep­lezi, hogy Lukács László panamájáról sohasem volt szó a minisztertanácsban, sőt Zichy János grófot, a kormány kultuszminiszterét se avatták be a dologba. A panamás szerződés romjain azután most Polónyi szerint egészen kusza helyzel épült fel. A sziget mai értéke huszonegy millió korona, aminek öt százalékos kamata egy millió ötven­ezer koronát lenne ki. A bérlőtársaság azon­ban a jóváhagyott szerződés szerint csak két- százhuszonötezei koronát fizet évenként, ami még csak 1.07 százalékos karnalozásnak sem felel meg. És Lukács Lászlóék hatvan eszten­dőre kötötték meg ezt a szerződést. A botrány­nak azonban még nincs vége. A 225.000 korona évi bérből ugyanis a fővárosi pénzalapnak egy árva fillérje sem maiad, sőt busásan ráfizet a kezelésre, A törvény szerint Habsburg József­nek évenként 220,000 korona járadék fizetendő, a fönnmaradó összeg tehát mindössze 15,000 korona. Ezt az összeget azonban a margit­szigeti felügyelő javadalmazása egyedül föl­emészti. Ami ezután következik, az egész keze­lési költség, az adó, a hatvan éven át a íőke- vagyon-érték és a beruházások utáni kamat­veszteség és az érléktörlesztés, ez mind rá­fizetés. Maga a kamatveszteség öt százalékkal számítva 1,050,000 korona mínusz 225,000 ko­rona egyenlő 825,000 korona évenként, ami hatvan év alatt 49,500.000 korona károsodást tesz ki. Van a szerződésnek egy pontja, amely sze­rint a mérlegszerű tiszta haszonból negyven százalékos részesedése volna a fővárosi pénz­alapnak. Ez a rendelkezés azonban csak szem­fényvesztés, mert a bérlőíársaság mérlegei ma deficitben vannak, de ha jobb idők következ­nek is, a fővárosi pénzalap részesedése a szer­ződés szerint a sorban olyan hátul következik, hogy arra előrelátható időben sor nem kerülhet, a részvényesek azonban bő osztalékhoz jut­hatnak. A veszteség megtérítésére volna hi­vatva az a tízmilliós újabb beruházás is, amely a bérlőíársaságoí az első íiz évben kötelezi. Ebből a beruházásból, dacára, hogy a hato­dik évben vagyunk, eddig összesen alig egy milliót építettek be, a további beruházási ter­veket pedig a társaság, a nehéz időkre való hivatkozással, még csak be se terjesztette. Most derül ki tehát Polónyi leleplezéseiből a Lukács-féle panamának igazi botránya, az a mérhetetlen ráfizetés, amelyet a kormány, ilieíve a fővárosi pénzalap a hatvan éves szer­ződés szörnyű áraként kidob az ablakon. Nincs más mód, mint ezt. a botrányos szerző­dést fölbontani megegyezéssel, vagy bírói utón, ehhez azonban sem a közmunkatanács­ra, sem különösen Polónyi Gézára nincs szükség. Ilyen kényes ügyben, ahol óriási anyagi érdekek forognak kockán, ahol milliókat lehet megmenteni vagy eljátszani a köz számlájára, Beke Erzsébet ügyvédje nem szerepelhet. INEW-YORK KAVEHAZ 1 Esténként symphomkns zenekar ßj hangversenyez. Iß | Elsőrangú étterem Bar Ä kávéházban minden délelőtt Ú :: leveskülonlegességek :: JjJ) Vízvezetéki javítások pnnÁMY Budapest. VIII.,Rokk Szilárd>u. 30. rUUHNi TG|efoni Jéjoeff 1-48. szám. Budapest, 1919. január 29. » « • A Fővárosi Hírlap előfizetőihez. A magyar sajtó óriási nehézsé­gekkel küzd. A papirhiány, a gáz­hiány, a mindegyre szaporodó mun­kanélküliség teremtette uj nyomdai rendszabályok külön-külön és együtt­véve megfojtással fenyegetik a ma­gyar sajtót, amelynek pedig soha nagyobb és fontosabb szerepe nem volt, mint a tanácstalanság és csüg- gedés e napjaiban. Ezek a szomorú körülmények a napisajtói a lapok terjedelmének rendkívüli redukció- jára kényszeritette. Sajnos, a bajok nem maradhatnak hatás nélkül a FŐVÁROSI HIRLAP-ra nézve sem. Teljes erőnkkel azon leszünk, hogy ez minél simábban és minél kevésbbé érezhető módon történjék meg. Ha silányabb és kevesebb is a papiro­sunk, a szerkesztőség munkája csak értékesebb és becsesebb lehet. Az Ínséges állapotot egy pillanatra sem érezheti meg a lap tartalma és a mi munkánk becsületessége és ki­tartása. Ez adja meg nekünk,a hi­tet és reményt, hogy a FŐVÁROSI HÍRLAP közönsége a nehéz idők­ben is jóindulattal támogatja törek­véseinket. Átalakítják a Rudas-fürdőt. Az öreg Ru­das jól viseli magát, többet jövedelmezett ta­valy is mint amennyit tőle vártak. Most aztán azt kapja jutalmul, hogy egy kicsit kicsinosít­ják, megfiatalitják. Persze nem szabad arra gondolni, hogy a főváros konkurrensí akar ál­lítani a Gellért-fürdőnek, pusztán átalakításról és bővítésről van szó. A tervezési munkák elő­haladott stádiumban vannak és a munka kiírása a közeli hetekben megtörténik. Kár érte. Nagy kár. Bárczy István elment a közszereplés teréről, nem látni őt és nem hallani róla. Levélben búcsúzott a tanácstól és a polgármesternek is volt nehány meleg szava róla. A sajtó komolyan méltányolta rendkívüli érdemeit, bár ő sem kerülhette el a méltatlan megbántásokat. Most egy érdekes bu csuzíaíó került a kezünkbe. A Községi Munkás, amely mindenkor elkeseredett ellensége volt az eltávozott főpolgármesternek, néhány jellegzetes sort ir róla. El­mondja ugyan róla, hogy őt is „betemette Budapest piszka“, de meghajlik nagyszerű tulajdonságai előtt: „Budapest főpolgármestere lemondott. Vele eltűnik a főváros éléről egy olyan férfi, aki sorsát nem érde­melte meg. Évtizedeken át volt vezetője ennek a vá­rosnak. Képességei ambíciói és tisztességesnek indult fejlődése hivatottá tették arra, hogy nagyot, szépet alkosson, amilyenre csendes óráiban álmodozhatott.“ A megkezdett munkából — mondja tovább a kritika — félig kész tákolmány, a lendületből vergődés, a stílusból ciráda lett. Bizony nem minden sikerült amit kezébe veit és mindenekfelett nem minden úgy sikerült, amint megálmodta. De ne felejtse el senki, hogy amikor nagy müvére éppen a tetőt akarta rá­tenni, akkor tört ki a világháború és pusztított ke­serves öiödfél esztendőn át lerombolva mindent, ami szép és jó szándékot évtizedek alatt nagyszerű emberi elmék termeltek. És ne felejtsük el azt se, hogy kik­kel kellett Bárczynak dolgoznia ? Egy halálra érett korrupt rend közgyűlésével, amely sohasem lehe­tett és sohasem volt Bárczynak méltó munkatársa. És mégis ilyen kerékkötők, ilyen kölöncök mellett is tudott pompásat teremteni. Igaza van a Községi Mun- kás-nak : „Kár érte. Nagy kár.“ A galíciaiak. A Fővárosi Hírlap legutóbbi szá. mának egy mondatát félreértették. Azt irtuk: megin­dult a vádaskodás hogy Liber kormánybiztos anti­szemita és csak a galíciaiakat akarja kiíoloncoltatni Budapestről. Határozottan és kifejezetten vsdasko- dásroi irtunk, ami kizárja azt, mintha mi emeltük volna ezt a bárgyú vádat. De kiemeljük újra is, hogy Liber kormánybiztos egyenesen rendkívüli humánus' Sággal kezeli a galíciaiak ügyét. A galíciaiaknak már január elsejéig el kellett volna hagyniok Buda­pestet, de megjelent a kormánybiztosnál Ukrajna kép­viselője, aki kérte, bogy a rendeletét a szigorú tél miatt függesszék fel. így történt, hogy a kormánybiz­tos a galíciaiak iítartózkodását márciusig meghoaz-

Next

/
Thumbnails
Contents