Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)
1919-12-24 / 52/a. szám
4 Budapest, 19! 9. december £4. ' JV—t JrxMimstliimip denek. egy vaskiezü embert, egy goromba1, kemény kormánybiztost, azi éppen veliünk fogja szemben találná magát, velünk, akik a keresztény párttal tartunk. Ennek az lesz a vége, hogy éppen: azok fognak meghunyászkodni előtte és azok fogják parancsait ellenmondás nélkül teljesíteni, akiket talán ki akar innen seperni. Végeredményben majd ezek lesznek a kedvencei és bennünket kell majd kitennie. Ilyen és hasonló nyilatkozatok hangzanak el a városházán a kormánybiztos-kérdésről. Még ha a kormány úgy határozna is, hogy kormánybiztost kiild, annak aligha Lenne valami rózsás helyzete a városházán. A (tanácsnak nem kell á kormánybiztos és ha mégis jön, Legföljebb azt érheti el, hogy meggátolja a munkát, hogy felbontja at rendet és a békét Erre pedig semmi szükség nincs. Mi nem vagyunk Leplező! a tanács hibáinak és gyengeségeinek, keserű kritikákban szoktuk részesíteni a városházát, de ha a tanácsot minden gyengesége mellett még egyetértésében is megbolygatják, akkor igazán csak a pusztulás kövekezhetik. Középfaju dráma számokban Hat számoszlop egy háziasszony háztartási könyvéből Karácsony ünnepi csendjében ráér az ember töprengeni. Éppen ezért ajkár szó nélkül Leközölhettük volna azt a hat számoszlopot, amelyet egy háziasszony háztartási könyvéből állítat tűnik össze a lehető legpontosabban és azt ián címet adhattuk volna, hogy: Kommentár nélkül. Bele kell vinni azonban a dologba a dráma elméletét. Mert ha! a kommíin alatt fejeződik be azi aktori játék, akikor a műfaj neve kétségkívül tragédia lett volna. Viszont ma már ez mégis a középfaju dráma műfajához tartozik, azzá enyhíti az uj felvonás, amelyet most játszunk mi miagunk az élet színpadán. A hat számsor helyett 'tényleg nem kell beszélni. Eö- lösilleges a magyarázat, aminek az az oka, hogy a középfaju drámának tényleg magunk vagyunk a szereplői. A skála, amelyen végigtekintünk, tényleg hátborzongató, a vigasztaló csak az, hogy most már lassan mindig jobb lesz a helyzet, mert jobbnak kell llennie. Az utolsó két számoszlopban meg kellett jelölnünk, hogy ott a lánckereskedelmi árak, helyesebben a dugva adott áruk árairól van szó. A kommíin alatt, még utólag hozzátesszük, hogy ott mindent kékpénzben kell értenii. Akkor boldog volt az, aki ezeken a kétségbeejtő árakon is valahogy hozzájuthatott vajlamihez. Az ellenérték azonban mégis inkább a lepedő és a selyemblúz, meg az utolsó vánlkoscilia voltak. Ma a klolmmün és a román tatárjárás után nem lehet csodálkozni, ha az emberek tényleg horribilis árakat kénytelenek fizetni. A jegyre kapott élelmiszerek még mindig csak jótétemény-számba mennek, bizony ezeket a meny- nyiségeket ki kellll pótolni a kéz alatt vásárolt mennyiségekkel. 1903 november 1906 november 1914 junius 1916 junius A szovjet alatt (Lánckereskedelem) Ma (Lánckereskedelem) Marhahús _ ... 0-96 — F60 1-32 — 2 20 1-60 — 3-00 9-80-1200 10000— 120-00 4200— 46-00 Borjúhús 1-40 — 2 00 1-80- 3 20 1 40 — 3 40 9'50-14'OÜ 100 0012000 7000— 70-00 Sertéshús ... 1-36 — 180 1 60- 2'20 L84 — 2'80 8.80 12 00 100 00120 00 70007000 Bárány és juh... 0-80 — 1-28 1-28 — L60 1-80 — 2-40 7-00- 8 00 8000— 100-00 Zsir ... ... ... ... í'44 — 152 1 '46 — 160 L52 — 180 8-40-1400 100-00— 120 00 100-00— 120 00 Tej ______ ... 020 — 0'24 0'24 — 0'28 0TS — 0 32 028- 0'58 600— 7 00 100012 00 Tejfel . _. ... 0-60 — 0'70 0'72 — 0 80 0'70 — 1-40 200- 2'00 1200— 12-00 32 00— 40-00 Vaj ______ ... 20 0 — 2-80 220 — 3 20 3'20 — 4 00 900-1000 100 00120 00 120 00— 15000 Ementáli ... ... 2'90 — 2 90 8 00-1000 Liszt ___ ___ 0' 36 — 0'36 0-36 — 0'36 042 — 0'52 0'84- 0'84 10-001200 15 0025-00 Kenyér ... ... ... 0-20 — 0'28 0'20 — 0 36 0'34 — 0'44 0'46- 0'48 Egy kényé r30 00 Borsó ... ... ... 0'36 — 0-40 0'36 — 0'40 1-40 — 2 00 0'66- 0'66 Bab ... ... ... 0 28 — 0-28 028 — 0'28 028 — 044 0'52- 0'56 15-001500 Tojás ... ... ... 003-0 04 004 — 0 04 0'03 — 004 025- 0 25 600— 7-00 7-50— 800 Burgonya ... ... 005 — 0'08 006 — 0 10 006 — 0T0 0 24- 0 26 300— 3-00 4-00500 Sóska ... ... ... 0'28 — 0 70 0'60- 0-80 Paraj ' ___... 0'18 — 0 50 040- 1 20 Savany. káposzta 0'20 — 0'22 0 18 — 0'24 0'28 — 0 30 0 30-0 32 300300 8-00— 8 00 Hayyma... ... _. 0'06- 012 008 — 012 016 — 0 16 0 20- 0'20 2000— 25 00 20-00— 25-00 Csirke, párja ... 300 — 5 00 4'50-12 00 100 00— 300-00 8000— 180 00 Liba, parja... ... 6-00-16-00 800 —1600 8 00 —1600 40 00-70-00 2000-00 900-00—1000-00 Kacsa, párja ... Zsigerek _... 24 0 — 8-00 4'80 — 8-00 5 00 — 8 00 20 00-28 00 600-00— 100000 40000600-00 0'40 — 0'40 1-8J-2 80 Ko'bászfélék 1 60 — 1-60 1-60 — 1-60 8000— 10000 Cukor ... .... 080 — 0-80 0'80 — 0-80 0'74 — 0'85 1 21- 1-27 20 0025-00 80-00— 120 00 Petroleum ... ... 0'20 — 0-20 0'20 — 0-20 0'30 — 0 32 0 48- 0'58 32-00— 36-00 Só _________ 0T4 — 0 14 014 — 0 14 0-24 — 024 0-30- 0'30 5-006.00 1400— 16 00 Szesz ... ... ... 0-36 — 035 0-36 — 0'36 0'45 — 0 56 1 70- 1-80 Szalámi ____ ... 3-00 3 00 400 — 5-00 13 70-14-70 12000— 15000 Városházi kabaré • • • Kriszkindli a városházán Ma délután azzal jött be hozzám a szerkesztőségi szolga, hogy egy hosszú ősz-szakállas ur kíván velem beszélni, de rnenjek ki hozzá az előszobába, mert inkognitóban kíván maradni, a szerkesztőség tagjai között pedig sokan vannak, akik felismernék, mert többnyire követtek el már ellene karácsonyi cikkek formájában merényletet. Amikor kimentem hozzá, melegen megrázta a kezemet és azt mondta röviden és elmésein1: — Dr. Kriszíkindli. — örvendjek. — A karácsonyi szakosztályból vagyok. — Tartom szerencsémnek. — A felnőttek alosztályában működöm és az idén a városházát osztották ki számomra. — Nagy dolog, — mondom — ki protezsálta? — Ugyan kérem, ne tietesse magát. Ön nagyon jól tudja, hagy a városházára most mindenkit Po- lónyi alkar beprotezsálni. No ngy értein: kormánybiztostól fölfelé. — No igen. — Dehát a városházán nem igen ismerem a járást, az embereket, önhöz fordulok tehát, adjam ötleteket, kit mivel lephetnék meg. — Nagyon szilvasén. Körülbelül mindenkiről tudóm, hogy mi a szive-vágya. —- Hát persze, hagy erről van szó! Kezdjük mindjárt a polgármestereim. Hogy is hívják? — Bódy. — Igen, Bódy! Hát milyen ajándékot adjunk a Bódynak? — Öli, az ő ajándéka biztos. — Biztos? — Igen, k ormán y—b i z t o s. Aztán végigmentünk a tanács tagjain. Bérezel tanácsnokn ál azt mondáa dr. Kriszkindli: — Öt ismerem. Azt hiszem, járt nálam karácsonyfa-ügyben. — Lehet, az ő ügyosztályához tartoznak ezek a dolgok. — Azt hiszem, vallásos ember. — Igém, neki lehet valami szép vallásos ajándékot. — Talán imakönyvet. — Vagy urgonát. — Csak nincs kápolna a lakásán? — No nem úgy, b —ur gúnyát. F o c k tanácsnokon volt a sor. — Neki nem kell karácsonyfa. — Miért? Hiszen ön mondta, hogy szoorahnas, bölcs ember, nagytudásu technikus. Az ilyen ember megérdemli, hogy megemlékezzünk róla. — De minek annak karácsonyfa, aki maga tenyészti a fenyőt? — Persze a városi kertek és a közterek is az ő hatáskörébe tartoznak? — A köztereken nem lehet fenyőt ternyiflszteni. Csak az ügyosztályban. Itt tenyészett Fenyő, a bécsi vörös követ. — Prosit! Áttértünk a főjegyzőkre, jegyzőkre. — Lung Géza — kezdi a névsort dr. Kriszkindli. — Úgy tudom, nyelveket akar tanulni — mondom. — Akkor egy jó nyelvtant. Például angolt, franciát, cgehet, vagy éppen esperantót? — Esperantót? Jobb lesz az Idő! — Szóval zsidó. (Fölirja.) Végiglovagoltunk még a kezelőnőkön is, mikor igy szólt dr. Kriszkindli: —' Emlékezzünk a régiekről! Mit adjunk Bokányinak, Biermannak? Mondom: — Kellemes, mosolygós telet. Csodálkozik: — Telet? — No igen, kő—t elet. . . Most akadozni kezdett dr. Kriszkindli. Most jött a diszkrét ügy. —• És önnek, szerkesztő ur? — Ha már én rólam vau szó, — felelem szerényen, — nekem a hideg télre és a kevés fűtőanyagra való tekintettel, jó lesz egy tarokk. — Szeret kártyázni? — Nem úgy gondoltam: egy W i n t a‘r o k k! Megvakarta a fejét. Ez a legkényesebb kérdés. — Vigyiek-e valamit, szerkesztő ur, a konkurrens lapnak? Mosolyogtam. Kérem, ha ön nem akarja, nem viszek semmit. Tisztára öntől függ. — Oh, én nem vagyok irigy. Vigyen egy j ó meleg sált. — Sált? — Egy ijó meleg p a u—s á 11. Dem fetó. mer mindenki engem. Viszem sietve a legszebb karácsonyi es újévi ajaudébot, a Diana toilett készletet melv gyönyörű dobozban egy darab Diana pipereszappant, egv tégely Diana krémet és egy doboz Diana púdert tartalmaz. Ára 36 korona. Mindenütt kapható!