Fővárosi Hírlap, 1919 (8. évfolyam, 1-52/a. szám)
1919-12-17 / 52. szám
yxmißo&JiiiZMP Budapest, 1919. december 17. A waggonlakck a világsajtóban. A Fővárosi Hírlap emlékezett meg először a budapesti nyomornak arról a mérhetetlenül szomorú jelenségéről, frogy a megszállott területekről menekült magyar testvéreink nem tudtak a fővárosban fedélhez jutni, franem használhatatlan, elnyűtt, vasúti kocsikban kell nneghuzódniok. Ott dacolnak a hideggel, ott tengetik szomorú életüké- a Józsefvárosi pályaudvar lett az uj hazájuk ezeknek a szerencsétleneknek, 0tt nyomorognak, elűzött családjukkal együtt Utánunk tudomást vettek erről a szörnyűséges sorsról az egész magyar sajtó, most pedig, úgy látszik, a magyar nyomornak ezekről a legszánalmasabb páriáiról szó fog esni a világsajtóban is. Értesült ugyanis a w.aggonlakók szenvedéseiről az itt időző Eira Helberg svéd ujságirónő, aki a belügyminiszterhez fordult, hogy mutassa be neki azt a végtelenül szomora magyar látványosságot. A belügyminisztériumból közölték ezt a kívánságot Liber Endre főjegyzővel, a menekültek kormánybiztosával, aki megbízta helyettesét, Bär ti Tivadar tanácsi fogalmazót, hogy kalauzolja a svéd ujságiró- nőt. A szemlét vasárnap délelőtt tartották meg és a svéd kolléganő meghatottan, rendkívüli szánalommal látta a waggonlakok kétségbeejtő helyzetét és megígérte, hogy több világlapban fogja megírni szomorú riportját. Talán akadnak majd szamaritánus szivü emberek, akik valami módon megkísérlik a segélynyújtást. A költségvetés. A főváros összes ügyosztályaiban serény munka volt a héten fo.yomatban: mindenütt a költségvetéshez szükséges ügyosztályi adatok összeállításán dolgoztak. Az 1920. évi költségvetés adatait ugyanis hétfőn szolgáltatták be a pénzügyi ügyosztályba, ahol azoknak az uj szisztéma szerint való feldolgozása már meg is kezdődött. Annál fontosabb ez, mert a főváros végre ezáltal rendes költségvetéshez jut, eddig ugyanis az 1918. évi költségvetts szerint kezelték a pénzügyeket, ami mindenesetre visszás állapot volt. Mert hol van a tavalyi hó és hol vannak az 1918. évi költségek? 1918 óta az árak mérhetetlen magasra emeli kedtek és ezeken az alapokon reálisan vezetni a főváros háztartását merő képtelenség. De a forradalmak egész sorozatán estünk át azóta, most, hogy az első nyugvó ponthoz elérkeztünk, egyenes kötelessége a fővárosnak, hogy a lehető leggyorsabban elkészítse azt a költségvetést, amelyben aligha telik majd örömünk. Ezúttal annál világosabban tárul majd elénk a szomorú kép, mert az idén készül az első úgynevezett tárcaszerüen összeállított, jól áttekinthető költségvetés. E szerint az idén az egyes hivatalok és üzemek kiilön-kiilön fogják — mint a Fővárosi Hírlap már megírta — csoportosítani bevételi és kiadási tételeiket, úgy hogy minden hivatal és üzem költségvetési élete külön tükröződik. Ezek szerint minden igazgatási ág maga adja meg a maga mérlegét. Kivételt csak a Folkusházy alpolgármester üzemei, a köz- élelmezési üzemek képeznek, amelyek külön kereskedelmi mérleget fognak adni. A hadviseltek és a városháza, A hadviselteket kétségkívül minden figyelem és minden támogatás megilleti. Epen ezért nem szabad egyszerűen elsik- la.ni afölött, hogy a Hadviseltek Országos Gazdasági Szövetségének hivatalos lapjában heves támadás jelent meg a városháza ellen. Az egyesület számára hivatalos helyiség kellene és a hadviseltek a kereskedelmi miniszter ajánlólevelével jelentek meg Bódy polgármesternél és Várossy tanácsnoknál, hogy adjanak számukra a szénszünetet tartó iskolákban két-három szobás hivatalos helyiséget. Hogy ennek a deputációnak nem volt sikere, azt kellőképen illusztrálja a haragos cikk cime: B u j ó s d i t játszanak velünk a városházán. Aztán elpanaszolják, hogy „hitegettek, szaladgáltalak és »égül nem fogadták szövetségünk kiküldötteit.“ A polgármesternek a minisztériumba kellett menni, Várossy tanácsnok helyett a „gépiró-kisasszony“ lé's M o r v a y fogalmazó tárgyaltak a hadviseltekkel, akiknek tudomására- hozták egy hónapi huzavona után, hogy a tanács határozatot hozott, amely szerint iskolákat csak iskolai célokra engednek át. El kell ismerni, hogy a tanácsnak ebben a döntésben lehet valami igazsága, de a hadviselteket egy hónapon át még sem szabad kilincseltetni. Persze a szegény hadviseltek nem tudják, hogy mindenkinek ez a sorsa, akinek dolga akad a városházán. Ne csodálkozzék azonban a tanács s-em, ha most a hadviseltek azt üzenik lapjukban, hogy: „A bürokrácia ellen pedig felvesszük a harcot, még ha a Gellérthegyre kell is magunkat beásnunk!“ A Revü-Szinház újdonsága. Már teljes zenekarral folynak a próbák a Bródy István—Farkas Imre operettből, melynek Pünkösdi rózsa lesz a cime. Ebben az operettben mutatkoznak be Péchy Erzsi ás G a 1 e 11 a Ferenc. A premierig esténkimt a nagysikerű Csókbak tér van műsoron, melynek pénteken les;z a 75-ik előadása. fi TŐKE Uj ipari részvénytársaság. A mindent felforgató forradalom, valamint a vörös rablóuralom okozta általános íespedés és tétlenség után- örömmel adunk hirt az első nagyjelentőségű komoly alakulásról, amely1 a munka, az újabb alkotás kezdetét jelenti. A Magyar Építő és Berendező R.-T. cimen 15-20 millió kezdetleges alaptőkével a közeli hetekben egy uj vállalat kezdi meg működését a fővárosban. A társaság célja, hogy a rendkívül felhalmozódott közmunkákat, amelyek elvégzésére eddig csak tanácskozásokat tartottak, a munkásviszonyok szem- meltartása mellett olcsó és korrekt módon végrehajtsák. A társaság programmjához tartozik még a magas építkezés, a városok csatornázási és vízvezetéki munkálatai, egészségügyi berendezések stb. Az uj vállalat vezetőinek neve kellő garancia arra, hogy ez a gazdag munkaprogramm a gyakorlatban is megvalósul. A vállalat két vezető embere: Szilágyi Miklós Kereskedelmi vezérigazgató és Kertész K. Róbert miniszteri tanácsos, műszaki vezérigazgató. A részvénytársaság igazgatóságában az említetteken kivid közgazdasági életünk még számos kitűnősége foglal helyet. A vállalatnak saját tégla- és kavicsgyára, -nemkülönben egészségügyi berendezési telepe lesz. Az uj részvénytársaság, amely január első felében tartja ahkuló közgyűlését, az elnöki tisztséget Zichy Aladár gróf v. b. t. t.- nak ajánlotta fel, aki azt el is fogadta. Előléptetések a Rimánál. A Rimamurán y>— Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság igazgatósága egyik legutóbbi ülésén Fröhlich Pál és Földiák István cégvezetőket igazgató- helyettesekké, D u 1 1 i e n Ferenc és Fürst György főtisztvise.őket pedig cégvezetőkké nevezte ki. A Fabank olasz vállalata. A Magyar fake- re,skedök hitelintézetének olasz érdekeltsége, amelyről már megemlékeztünk, Societa E o r e s t a névvel és 50 millió lira -laptőkével e hó 11-én Milanóban megalakult. Az alakuló közgyűlésen jelen volt Fónagy Aladár vezérigazgató iis, akit az igazgatóságba beválasztottak. Az Aílantika mérlege. Az „A ti an tik.a“ tengerhajózási r.-t. e hó 29-én tartja ez évi közgyűlését. Az 1918 évi mérleg 636.849 K nyereséggel zárult. A tartalékok összege 31 és fél millió koronára rúg, amely részben a háború afatt külföldi kikötőkben internált hajók eladásából származik. A Rimamurányi közgyűlése. A Rimamurán y Salgótarjáni Vasmű Részvény- társaság rendkívüli közgyűlése a társaság alaptőkéjének 50.000 carab 200 korona névértékű uj részvény kibocsátása által 10 millió koronával 50 millió koronára való felemelését elhatározta. A kibocsátásra kerülő uj részvényekből 40,000 darab a régi részvényeseknek ajánl tátik fel 1200 K kibocsátási árfolyamon, úgy hogy minden 5 régi részvényre egy uj részvény esik. A tov ábbi 10.000 darab részvényt egy a társulathoz közelálló pénzcsoport veszi át, mely egyúttal az összes uj részvény, k átvételéért szavatol. Az alapszabályoknak a tökefelemelóssel ösz- szefiiggő módosítása után a rendkívüli közgyűlés az eddigi igazgatóságot, mivel megbízatási ideje lejárt, ujből megválasztotta. A Magyar Kereskedelmi Hitelbank igazgatósága e hó 16-i ülésén az 1918 június 18-án tartott köz; yii és határozata értelmében 20 millió koronára felemelt alaptőkéből még befizetetlen 4 millió korona névértékű részvény kibocsátását elhatározta és mindem * dajab régi részvényéé 1 uj részvényt bocsát elővétel jogon 305.— koronás árban a régi részvényesek re»- delkezésére. Az elővételi jog (folyó hó 16-tól 22-ig bezárólag gyakorolható. Az igazgatóság ezen ülésében Hirsch Sándor éss Mühlberg Rezső aligazgatókat igazgatókká, Szendrő Menyhért %>- tisztviselőt pedig cégvezetővé nevezne ki. Beszámolnak a szénbányák. A Magyar Általános Kőszénbánya r.-t. december hó 27-ére hívta össze rendes közgyűlését, amelynek tárgysorozatán az 1918. évi mérleg jóváhagyása s a nyereség felett való határozathozatal szerepel. A mérleg 8,7000.000 korona tiszta nyereséggel zárul, a vállalat tartalékjai több, mint 88 millióra rúgnak; az üzemek bruttó hozama 20.5 millióval szerepel. — Az Eszter g'om - szászvári kőszénbánya december 22 én tartja meg közgyűlését, a mérleg szerint közel 1,400.000 korona volt a tiszta nyereség. A tartalékok 19,000.000 koronára rúgnak. A vállalat alaptőkéje tndvalevőleg 13 millió. — Az E szakmagyar országi egyesített kőszén bánya iparvállalat r.-t. ugyancsak december 22-én tartja rendes közgyűlését. A mérleg közel 600.000 korona tiszta nyereségről számol be, a vállalat tartalékja megközelíti a tiz milliót, alaptőkéje pedig 6 millió koronára nug. — Az U r i k á n y-Z s i 1- völgyi) Magyar (Kösz éln b á nya >r.-t. most publikálta a múlt év végén lezárt mérlegét. A kimutatott tiszta nyereség a félmilliós elöhozat nélkül 2,939.448 korona, ezenkívül leírtak még több mint négyszázezer koronát. , Közgyűlések és mérlegek. A Beocsini Cementgyári Unió r.-t. múlt évi mérlege jelent meg, amely a hozzáfűzött várakozást teljesen kielégítette. A vállalat tiszta nyeresége 3,667.181 korona, ami bizonyára bőséges leírás után mutatkozott. A vállalat részvénytőkéje 8,800.000 korona, tartalék- alapjai pedig megközelítik a 14 millió koronát — A Kőolajfinomitó r.-t. december 27 iki közgyűlése felhatalmazást fog adni az igazgatóságnak, hegy a társaság egyes telepeit eladhassa. A megjelent mérleg 11 millió korona részvénytöke mellett nyolc és fél millió korona tiszta nyereséggel zárult, ami valóban rekord eredmény. — A Gyulíaáru- s i t ó r.-t. e hó 3-án tartja évi rendes közgyűlését. Az 1918. évi mérleg 18.000 K nyereséggel zárult. Kiadja : a „FŐVÁROSI HÍRLAP“ lapkiadó-vállalat Ä szerkesz ésérr és kiadásért felelős: Dacsó Emi! Révai-nyomda Budapest, V., Ügynök-utca 8. szám REVÜ SZÍNHÁZ (Kristárypalet«)Lazgato Wct íhei mer Elemér VI.. Szere' "-en-utca 3:> Telefon 120—77. Minden este ffé! 7 órakor a ssezen s áges-e Bródy István társulatának előadásában: „A C»ÓKBAKTER ÉC Látv nyos operett 3 képbe írták: HARDT cs SCHWARZ Fordiota: BALASSA. Zenéjét szerzé: ROBERT ST LZ Rendezte: BRÓDY ISTVÁN. Karmester: BARNA IZSÓ. Szünet alatt az em<- éti Amerikai Bal ban meleg vacsora. Minden vasáráap d. u. 3 órakor mérsékelt helyárakkat „A Csókbakter“ Jegyek egész hétre elővételi dij nélkül válthatók délelőtt 9—1 óráig és délután 3 órától. Rég vagy törött 6RAMIFQNLE MEZEKET bárkinél drágábban vásárol (hangszer- király) Budapest, Vili., Jóisef-kcrut 15. Fiók: IX., Rádai-utca IS WAGHiR Tülle iíM építési vállalkozó. Telefon 175-62. Ipartelep és iroda: VI., Hungária-körút 78. sz. Sternberg hangszergyár Rá óczi-ut 60 s~ját pa'otájában HANTOS TESTUi REK Költségvetés díjtalan. festő ess má»ülo Budapest, un., ózu-utca 34. Vállalkoznak minden e szakba vágó munkákra modern kivételben. Vidéki megbízásokat is eszközölnek. Telefon: József 46—34.