Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-12-11 / 50. szám

Hetedik évfolyam

Budapest, 1918. december 11 -én

50. szám.

BiiiiniiiniiioiiimiiaiiiniiiniiiPiTiniiiaiiininpiiiPiiiniiiaiiiaiiiauiainaiiioiiiaiiiOHiamoniioiiiainBniDnn!

£CdFiZ£ TÉSI jtjRXLKx Városi, politikai és közgazdasági hetilap

Egész évwe .......... K.

Fe

l évre ........... 20 K- Felelős szerkesztő x DOLCSÓ Kiflii

Eg

yes számok kap hatók a kiadóhivatalban.

Megjelenik minden szerdán, Szerkesztőség és kiadóhivatal x VI. kér.

Szív-utca ...... IS. szám

Te

lefon ............ 137-19

A nép szavát

hallották a tanácsbeli urak a héten. Egy vili arzó szavú szónok magyarázta el a jövő kötelességeit azoknak a tisztviselőknek, akiknek eddig, ha a napnak mind a huszonnégy órájában dolgoztak is, nem lehetett érkezésük mással érintkezni, mint az elbizakodott, kényuri hajlamokkal diktáló, parvenü gőgtől illatos törzsfőnökökkel. Ezek lepték el, a hivatalos szobákat, ezek parancsolták estére a klubokba a tisztviselőt,' akinek ambíciója volt, hogy családját becsülettel eltarthassa, hogy pályájának küszöbén meg ne álljon. Dicséretükre legyen mondva ezeknek a tisztviselőknek, hogy éjszaka, amikor a törzsfőnöki gőg püffedten hen- tergett ágyában, mégis dolgoztak, cselekedtek a népért, a polgárságért.

A szocialista szónok hangja, amely eddig az utcát hasította, a terek és ligetek pállott levegőjét zavarta meg, szépen csengett a zöld asztal mellett. Szavai korbácsütéseket szórtak a régi rend gyűlölt képviselőire és a tanácsbeli urak melle valószínűleg szabadabban emelkedett annak hallatára, hogy a jövőben csak munkát, de nem hajbókolást és hízelgést várnak tőlük.

Nem parancsolni akarnak, mint a! múlt bűnös basái, hanem együtt dolgozni és együtt viselni a felelősséget. Budapest polgársága és munkássága nem fogja ezentúl gyanús szemmel nézni, ami a városházán történik és az a gyűlölet és undor, amelyet ez a polgárság és ez a munkásság a törzs főnökökkel szemben joggal táplált, nem fog szennyes iszapként érdemtelenül ráragadni a tiszteletreméltó tisztikarra. v

Kitünően jellemezte a szociáldemokrata szónok, aki egyben a Nemzeti Tanácsot képviseli, a letűnt uralmat, amikor kijelentette, hogy a városi képviselőtestület a demokrácia szempontjából még a polgárságnak sem volt igazi képviselete, nemhogy a széles néprétegeknek képviselete lett volna. A goromba, durva falak azonban leomlottak, a jövő a városházán is a dolgozóké. Programmot nem hallottunk. Nem is fontos. Mindent jelent azonban az,' hogy a demokrácia képviselői bevonultak a tanácsterembe és ezt a három szálláscsinálót követni fogják a polgárság és munkásság többi képviselői.

_ Sem az, hogy ez a három férfiú bevonult a tanács ülésére, sem az, hogy még 11-en követik őket, még nem jelenti a végső megoldást. Az, amivel ma állunk szemben, csak átmenet, csak interregnum, de máris más, mint volt a régi impotens és jobbára magánérdekeket képviselő közgyűlés. Megnyugodva látjuk, hogy már ma is önzetlenebb emberek, igazibb, mindenkit képviselő elemek járulnak hozzá tanácsaikkal és munkájukkal a tanács tevékenységéhez. De nem feledkezhetünk meg arról, hogy az igazi alkotmányosság, az igazi népképviselet akkor vonul be a városházára, amikor az 1918. évi I. néptörvény alapján megválasztjuk az uj képviselőtestületet. És a polgárságnak minden erejével szervezkednie kell erre a választásra, mert a polgárság képviselete a múltban szégyenletesebb volt a közgyűlésen, mint a munkásságé. A munkásság legalább büszkén hivatkozhatott rá a maga számkivetettségében, hogy öt kizárták a közgyűlésből, de a polgárságnak azt a szégyenbélyeget kellett viselnie, hogy meghamsitották a képviseletét és az ő nevében kalmárok ültek a törvény- hatóság padjain. Ezt a szégyenbélyeget kell lemosnia a polgárságnak és egyetlen törekvése, hogy ezt meg is tegye.

» 9 ■

T ehetetlenséggel

nem akarjuk vádolni a tudományt, amely hónapok óta tanácstalanul, kétségbeesett kéztördeléssel áll és elmélkedik, de nem tudja megállapítani a stratégiát, amelyl.vel a spanyol nyavalyát le lehetne győzni. De meg kell vádolni a tehetetlenséggel és az oktalan gyávasággal a főváros tanácsát, a tiszti főorvost, a polgármestert, a járvány- bizottságnak címzett fecsegő gyülekezetét is. Ezek az urak kétségbeesnek, jajveszékelnek, sírnak és káromkodnak, amikor ölhetett kezekkel ömlik a szó a szájukból, de cselekedni, intézkedni nem mernek. A járvány kétségbeejtő méreteket ölt, kiáltják felénk, de gyökeres, radikális orvoslásra nincs merészség bennük. Pedig ott van előttük a svájci példa. Öt napra kellene csak mindent megszüntetni, mindent bezárni. Öt nap nem öli meg a kultúrát, nem teszi koldussá a: mozikat és öt nap alatt nem kopik el az emberek lába, ha gyalog járnak.' Ez a város, amely csak egy hőnap előtt, egy forradalmat küzdött át, elég érett arra, hogy öt napig nélkülözzön. De lehet-e t-*. int,skép aii, tuet u,,iszhieot \ o.> a katasztrófára való tekintettel nem meri szombaton becsukni az iskolákat, mert a járványbizottság csak csütörtökön ülésezik?

Nem különb

azonban a hatalmon ülőknél a közönség sem. Az ember el sem tudja képzelni, hogy merészkednek a maguk kicsinyes, hitvány érdekeivel előállóm a táncmesterek, amikor ötvenével kisérjük ki naponta a halottakat és félezrével fektetjük ágyba a betegeket? Hogy ők táncoltatni akarják tovább is az egészségeseket, amikor a halál szárnya állandóan a fejünk fölött csattog. Nem beszélünk az ötödféléves háború szenvedéseiről, nem állítjuk csatasorba a táncmesterek érvei ellen cl milliókat, akik a lövészárkokban sínylődtek, csak arra mutatunk rá, hogy száz és száz vendéglős, de különösen pálinkámén) van Budapesten, akik hetek óta zárva tartják üzleteiket, illetve korlátozott jövedelemhez jutnak. Mindenki bírja a súlyos idők csapásait, csak a táncmesterek jajgatnak. Érzékeny emberek ezek a valzer- lzirályok és polkagrófok, megérdemlik, hogy egy kicsit rájuk is ráj írjon a rúd.

A halottégetést

követeli. Bokányi. Véletlenül olyan reformról szól, amelyet a tanács métr régen akar és a közgyűlést is sikerült a számára némileg meggyúrni. Meg is szavazta a törzsfőnökök gyülekezete, de a belügyminiszter soha sem hagyta jóivá. Akármilyen liberális volt a belügyminiszter, annyi liberalizmust nem engedhetett meg magának, hogy egy krematórium felállításához engedélyt adjon. Pár esztendeje annak, hogy e sorok írója előtt kijelentette Buzay tanácsnok: addig nem lesz Budapesten krematórium, amíg Habsburgok ülnek a magyar trónon. Beteljesedett és jól teszi Bokányi Dezső, ha a kremató riumot is a Habsburgok végtelen bünlajstro- mához írja hozzá. Pedig milyen jó lenne most, amikor olyan kevés a sirásó és olyan sok a spanyol halott!

Az uj tanácsbeliek

A Polgári Radikális Párt és a direktórium — Folyik a szervezkedés a kerületekben

A kormány és a főváros tanácsa között tudvalevőleg megállapodás jött létre arra nézve, hogy arra az időre, amíg a fővárosnak közgyűlése nincs, a tanács vegye át a közgyűlés hatáskörét azzal a kibő itéssel, hogy a tanácsba a Nemzeti Tanács, a Munkács Tanács és a Fővárosi Alkalmazottak Tanácsának egy-egy tagja is mieghivassók. Ezen az alapon a múlt heti tanácsülésben már meg is jelentek Bokányi Dezső (Nemzeti Tanács) Preusz Mór (Munkás Tanács) és Czóbel Ernő dr.. (Fővárosi Alkalmazottak Tanácsa)1 akik már a vitában is élénk részt vettek. A delegáltak véletlenül mindhárman a szociáldemjo- kraia-párt tagjai, tisztázni kell azonban végre azt a kérdést, hogy ez a három delegátus nem Politiken, hanem érdekképviseleti < alapon foglal helyet a tanácsban, vesz részt a tanácskozásban, de szavazati joguk nincsen. A véletlen müve, hogy mindhárman szociáldemokraták, ez a véletlen azonban a Károlyi-pártban azt a kívánságot szülte, hogy a politikai pártok számára is helyet adjanak a tanácsban.

Mondani sem kell, hogy ez az ötlet sem lehet ideális nKgo-ldás éc bár a Károly5- párt u:ő sen ragaszkodott hozzá, a Polgári Radikális Párt sohasem fűzött hozzá komoly reményeket, de a helyzetre való tekintettel megnevezte delegátusait. A Fővárosi Hírlap munkatársának alkalma volt a Polgári Radikális Párt végrehajtóbizottságának egyik tagjával beszélni, aki a következő felvilágosítást adtai:

A végrehajtó-bizottság kijelölte azokat az urakat, akiket a főváros tanácsába delegál. Ezek: Lukács Jenő a párt alelnöke, Blamier Mór és Vámos Jenő. A radikális párt nem fűz különös reményeket ahhoz, hogy a főváros, tanácsába képviselőket delegált, hiszen nagyon nehéz a felelősséget viselni azért, ami a tanácsban történik akkor, amikor ai kiküldötteknek csak tanácskozási joguk lesz, de szavazni nem lesz módjukban. A magarrj részéről az ideiglenes megoldás szempontjából Wildner Ödön dr. tanácsnoknak a Nemzeti Tanácsban tett és a Nemzeti Tanácsban is elfogadott javaslatát tartom helyiesnek és elfogadhatónak. Mi azonban mindenesetre megválasztottuk delegátusainkat és úgy tudom Batthyány Tivadar belügyminiszter is akceptálta már a tervet, hogy a tanácsba a pártok képviselői is bevonuljanak és legutóbbi érintkezésünk alkalmával kijelentette, hogy a kérdést a minisztertanács elé terjeszti. Valószínű, hogy már meg is történt és akkor a pártok képviselői már a legközelebbi tanácsülésen meg is fognak jelenni.

Föl kell itt jegyeznünk azt az értesülésünket is, hogy a tanácsülések akkor, amikor közgyűlési tárgyak lesznek soron, nyilvánosak lesznek, s így ott a sajtó képviselői is megjelenhetnek.

A tanácsülések tehát alaposan nygnépescd- nek. A polgármesteren, három alpolgármesteren és tizenhat tanácsnokon kivül még tizennégyen lesznek jelen. Megelevenedik valahogy a régi szép magyar szó: a tanácsbeliek. Talán ezzel a szóval lehetne megjelölni a tanács nemtisztviselő tagjait, akik beleszólnak az ügyekbe, de nem szavaz-