Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1918-10-30 / 44. szám
2 Budapest, 1918. október 30. Olcsó jegy—drága pénzért A Közúti beszedi a felemelt közlekedési adót, de pert indít a főváros ellen — Konferencia az adószedésről —- Fölhasználják a régi jegyeket A fölemelt közlekedési adó a héten életbelép. Az utolsó pillanatig kétséges volt, hogy mi lesz a főváros és a Közúti harcával? Tudvalevő, hiszen ennek a szóbeli csatának egy része éppen a Fővárosi Hírlap hasábjain zajlott le, hogy Sándor Pál, a Közúti vezérigazgatója nem volt hajlandó beszedni a fölemelt közlekedési adót, amivel szemben viszont Bódy polgármester a kétfilléres közlekedési adó beszedését precedensnek minősítette és kijelentette, hogy már csak azért is köteles a Közúti a fölemelt adót is beszedni, mert a kétfilléreset akadálytalanul behajtotta. Másrészt viszont arra hivatkozott a polgármester, hogy a közgyűlés határozatai, különösen miután azok kormányhatósági jóváhagyást nyertek, a törvény erejével bírnak, amelynek érvénye alól a: Közúti sem vonhatja ki magát. Erre a nyilatkozatra újból Sándor Pál válaszolt, majd megint a polgármester, igy folyt a szócsata, mig végre is megérkezett a kormányjóváhagyás, amelynek keretében azonban a kereskedelmi miniszter szorgalmazza, hogy csinálják ípe'g végre az egységes tarifát. A kormányjóváhagyás azt jelenti, hogy a főváros november elsejétől kezdve évi mintegy harmincmillióval több jövedelemhez jut, amelyet a Közúti havonként köteles beszolgáltatni. Ez azután a főváros anyagi ügyeinek végleges rendezését jelenti, úgy, hogy a jövőben, ha az árak valami túlságosan nem emelkednek, illetve ha az értékek valami veszedelmesen nem csökkennek és a főváros vezetői a sokat hangoztatott okos takarékosság elvei szerint gazdálkodnak, akkor a főváros háztartásában normális viszonyok állanak be. A polgármester nagy nyugalommal nézett az események elé, dacára annak, hogy éppenAmikor megmozdul a város A képviselőházban elkiálltotta valaki magát, hogy ilyen időkben Debrecenben: a Gotterhaltét ját- szák, egy képviselő pedig táviratot olvasott tel arról, hogy a horvátok bevonultak Fiúméba, mire hirtelen egy fél óra alatt megbukott a kormány, amely- lyel hónapokon át viaskodott az ország, megváltozott minden és egy uj Magyarország alapjai vetődnek meg. A budai várban fiatal diákok kitűzték a nemzeti lobogót, tumultus a Lánchídon, áttörik a rendőrkordont, a magyar honvédek utat nyitnak a diákoknak, a Károlyi-párt előtt éjfélig áll a tömeg: most épül az uj Magyarország. Budapest utcája ismét az események szintere. A budapesti utcán történelem születik. Önkéntelen, akaratlan is 1848. március 15. jut eszünkbe. Látjuk a márciusi ifjakat. Petőfit, aki kiadja a jelszót: — Cselekedni kell! Jókait, aki a Länderer nyomdából az ablakon kimutatja a szabad sajtó első termékét. Irinyi Józsefet, aki a tizenkét pontot .szövegezte, Vasvári Pált, Irányi Dánielt, Degrét, Bulyovszkit, Vidacsot, Vajda Jánost meg a többieket. Halljuk, amint Irinyi Józsei ráteszi kezét Länderer gépére: — A népíenség nevében lefoglalom ezt a két gépet és követelem kézirataink kinyomatását. És megindul zakatolva a gép. Elviharzanak szemünk előtt a pesti hajóhíd izgalmas jelenetei. Gróf Lamberg holttestét látjuk, amint a tömeg a hajóhidról a Károly-kaszárnyáig hurcolja és lámpavasra huzza. Kolossy György bölcsészhallgató pedig egyenesen a képviselők termébe roham Egészen az elnöki emelvényig hatol, ott kivonja vértől csepegő kardját és rekedtem kiáltja: — A Lamberg vére! Ma vértelen szép napjaink vannak, de Lamberg Vére mégis mintha ismét kifolyt volna . . . Ezekben az órákban a történelem, a történelem kútfőinek lapjait kell forgatni. Hogy is volt akkor, amikor a magyarság először vívta meg nagy harcát a1 sajtószabadságért, a népuralomért, a függetlenségért és önállóságért, ha ezeken kívül a békéért is folyik a harc: ezekben a percekben jól esik emlékezni. A forradalom útja. Érdekes végigmenni a forradalom utján. Vér- cseppek jelezték Európán keresztül, de gyors iramséggel nem volt biztos az, hogy a Közúti beszedi-e a fölemelt közlekedési adót, vagy sem, mert arra hivatkozott, hogy a kétfilléres adót is csak föltételesen vállalta. Megkérdeztük az egyik előkelő funkcionáriust, akinek jelentős szerepe van a Közúti ügye körül, hogy mi lett volna akkor, ha a, Közúti nem vállalja az adó beszedését. A válasz ez volt: — Mi erre is el voltunk készülve és kezünkben a közgyűlési határozattal, annak miniszteri jóváhagyásával nem akadt volna bíróság, amely nem kényszeríti a Közútit a közlekedési adónak mintegy havi kétmillió koronát kitevő összegének a főváros pénztárába való befizetésére. Hogy a Közúti mennyi jegyet ad el, annál könnyebb igazán nincs megállapítani. Az eladott jegyek számából pedig önként adódik a beszedett, vagy be niem szedett adó pontos összege. Hogy aztán a Közúti beszedi-e az adót, ahhoz nekünk édes-kevés közünk van. Nekünk az a fontos, hogy a kétmillió körüli összeg befizetőd j ék a főváros pénztárába. Ennek a felfogásnak az alapján a főváros még a kormányjóváhagyás megérkezése előtt konferenciára hívta meg a közúti vasutak igazgatóságát, hogy az adó beszedésének módozataira vonatkozólag megállapodásokat létesítsenek. Az értekezlet Sztankovics tanácsnok vezetésével ment végbe, de azon, sem Sándor Pál vezérigazgató, sem Szél Árpád igazgató nem jelenhettek meg, mert nem voltak Budapesten. Helyettük a konferencián a Közúti más három képviselője jelent meg. Sztankovics tanácsnok a Közúti tiltakozására való hivatkozással kijelentette, hogy a megbeszélés akadémikus értékű. Ez alkalommal megállapodtak abban, hogy miután a vállalatoknak nagymennyiségű kinyomatott jegyük van, amelyeken még a régi menetdijak vannak feltüntetve, ezeket fel fogják használni és a közönséget a kocsikban kifüggesztett táblákon figyelmeztetik erre a körülményre, valamint itti tüntetik fel a drágább ban járt. Paris 1848. február 22-ikén tiizte ki a vörös lobogóját. A nép elkeseredett, véreis harc után bevette a> Tuilleriákat, a Bastillet és negyvennyolc óra alatt megteremtette a februári köztársaságot. A förgeteg átcsap Svájcba, innen Olaszországba, ahol március 4-iké.n hirdette ki az alkotmányt Carlo Alberto király. Innen megint tovább húzódott a földrengés Ausztriába, ahol a kaszinók, a bécsi egyetem és a császár-város polgársága március 13 ikán petícióval járultak az uralkodóhoz, hogy bocsássa el Metternichet, adjon alkotmányt, szabadságot a nép* 1» nek. A petíciót két egyetemi professzor, A y e és Engel és Montecucolli unokája, Alsó-Auisztria helytartója vitte Ferdinánd császárhoz. Akkor azonban már Prágában és Grácban is kitört a forradalom. A vihar Bécsen keresztül március 15-ikén elérkezett Budapestre ijs. Kossuth egy be nem vált jóslata. Az ember elámul, ha elolvassa ma Kossuth Lajos iratait. Minden szó olyan, amit ihletett jóslatnak kell tekintenünk és minden jóslata olyan, ami szóról-szóra beteljesedett. Ráakadtunk mégis egy jóslatra, amely nem vált be. 1847. október 16-ikán Pestvármegye közgyűlésén megjelent Ferenc József főherceg és József nádor fiát István főherceget beiktatta a főhercegi székbe. FerencJózsef főherceg, aki mint V. F e r- d i n á n d képviselője jelent meg, beszédet mondott. Magyar nyelven beszélt az egybegiyiilt karokhoz és rendekhez, és a magyar nemzethez való megingathatatlan ragaszkodásának adott kifejezést. Utána felállott Kossuth Lajos és megköszönte a szép szavakat. Végül pedig azt mondta barátainak: — Meglássátok, hogy ezen főhercegből lesz Magyarországnak az a1 királya, aki a magyar nemzettel, ha kell, madarat fogathat. Kossuth jóslata nem vált be. Ferenc József sohasem! .akart a magyar nemzettel madarat fogatni. A március 15-iki riporterek. Azaz, hogy akkoriban tulajdonképpen még nem is volt riport. Maguk a publicisták számoltak be az eseményekről. Nem volt fontos, hogy az olvasó rögtön a reggeli kávéja mellett megtudja, mi történt az közlekedési adóval felemelt menetdijakat. A Közúti képviselői ezt tudomásul vették és azóta érdembeli nyilatkozat nem történt. A főváros azonbam titokban tovább érdeklődött és bizalmas utón megtudta, hogy a Küzuti a maga hatáskörében fölkészül az adószedésre. Ez már hetek előtt világos volt és a városházán megnyugvással vették tudomásul. A héten azután beigazolódott, hogy a főváros felderítő szolgálata tényleg jól működött, mert a Közúti beszedi az adót, elhatározván ezt legutóbb igazgatósági ülésen, amelyen azonban! kimondotta azt is, hogy polgári pert indít a főváros ellen az anyagi természetű kérdések eldöntése érdekében, mig a közigazgatási természetű sérelem orvoslása végett a közigazgatási bíróságnál emel panaszt. A királyi család Magyar- országon Állandó berendezkedés a gödöllői kastélyban — A várpalota budai részét átalakítják — A király magyarországi birtok vásárlás a — Látogatás Gödöllőn Ausztria hirtelen összeomlása önkénytelenül mindenkiből kiváltja a kérdést: Budapestre költözködik-e a1 királyi család és itt fognak-e állandó tartózkodásra berendezkedni? E kérdésre még nyílt igennel nem lehet felelni, de igen sok jel mutat arra, hogy ezzel a gondolattal komolyan foglalkozik a király és egész környezete. A királyi várpalotában inár megkezdődtek az átalakítások. Faliakat döntöttek le, másokat húztak és mivel most antik a divat, a padláson légi bútorokat hajszoltak fel. Megkezdődött a tatarozást munka és néhány szép bútort sikerült összeálli- tairíi. A krisztinavárosi rész már teljesen a király számára van átalakítva, a király azonban a buI éjjel, de amikor megtudta végre, akkor azonnal kommentárokba burkolva kapta kézhez az eseményeket. A Pesti H i r 1 a1 p b a például Vahot Imre csak március 19-ikére irta meg a cikkét. Elragadó örömben tört ki, nem csoda, hiszen maga írja ebben a nevezetes cikkében: „föllépve az irói pályára, tiz évig hordozám kezeimen a súlyos rabláncokat.“ Azután igy folytatja: „Ti, kiknek sohasem volt bajotok a cenzúra-zsarnokokkal, nem is képzelitek, menynyit szenvedtünk mi ennek nyűge alatt! Mennyire ‘elnyirbálá az gondolataink, érzelmeink szabad repül- hetésének lángszárnyait, mennyire elhamvasztá az bennünk az isteni szikrát, mint törpité le és alázá meg bennünk az emberi méltóságot, észt, tehetséget, hazafiui törekvést és szabadságérzetet.“ A tudósítást Vahot a páriisi francia eseményekkel kezdi, majd elmondja a március 9-ikén az ellenzéki körben adott lakoma történetét. Hogy hangzott egy riport 1843- ban. íme egy kiszakított rész: „Miután a terem két szögletében felállított Bihary és Fgressy-féle magyar zenész-társaság, a Rákóczi indulót és a Marseil1 e s-t roppant éljenzés és dörgő tapsok közt eljátszá, az áldomásos szónoklatok sorát Irinyi József, lovagias jellemű polgártársunk nyitá meg, kifejezvén rokonszenvét a francia események és el- leniszenvét Metternich politikája ellen.“ A Talpra magyarról igy ir: „Az igy lefoglalt nyomda1 emberei tüstént dologhoz láttak, s a nemzeti kivánatok és Petőfi, a nép k ö 11 ő j é n e k, ez alkalomra rögtönzött ,remek nemzeti dala, ahelyett, hogy a cenzúra, azaz bizonyos halálbüntetés bárdja alá bocsáttatott volna, csakhamar ki lőnek nyomtatva s a nép között több ezer példányban elterjesztve.“ Mikor aztán leírta, hogyan szavalta el Petőfi a Nemzeti dalt, igy folytatja: „És mikor már fölszabadult sajtónk legelső szüleménye, mint egy szabad, szárnyakkal felruházott angyali csecsemő, a népnek felmutattatok, ég és földrázó volt az öröm kitöré'se, — a vidáman mosolygó újszülöttet összevisszacsókoltuk lelkesedéstől lángoló szemeink és üdvözlő könyeink sugaraival.“ És ömlenek tovább Vahot dagadó frázisai, amíg elmondja a nagy nap késő estig tartó hatalmas eseményeit, de a frázisokon is átcsillog az igaz öröm és a nagy érzések áradása. A H o n d e r ii-ben Nádaskay Lajos szerkesztő irt vezércikket Béke, szabadság, egyetértés! címmel. Nádaskay kétségkívül rósz-
