Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1918-10-23 / 43. szám
w ). • 7/7 tárakat hozzáférhetővé tenni, egyenes kényelmes utakkal összekapcsolni a vasúti pályaudvarokkal. (Ez irányban, mint a Fővárosi Hírlap legutóbb megírta, már folynak az előmunkálatok. A szerk.) Gondoskodnunk kell termelőkről, akik a fővárosnak szállítanak. Mindenek felett pedig kedvezményes tarifákat kell kieszközölni, amelyek a vasúti szállítást a főváros élelmezésével kapcsolatban olcsóbbá fogja tenni. Általában minden eszközt meg kell fognunk, amely az élelmezés olcsóbbá tételét szolgálhatja. — És ezen a téren nem szabad megfeledkeznünk a környékről sem, amelynek Budapest majorságává kell lennie. A környéknek Budapesthez való kapcsolása lehet későbbi dolog, de közegészségügyi, közélelmezési és rendészeti szempontokból már most Budapest főhatósága alá kell tartoznia. Számtalanszor elmondtam már, hogy a fertőző betegségek a környékbeli községekből szabadulnak ránk, ott kell megfékezni a nyavalyákat, hogy azok pusztításától megkímélhessük a fővárost. Hasonlóképpen áll a helyzet a bűnösökkel, akik búvóhelyeknek tekintik a környékbeli községeket és onnan eszközük a fővárosba való kirándulásaikat. A legnagyobb abszurdum azonban az, hogy a főváros környéke a fővárosnak élelmiszerekkel való ellátása szempontjából valóságos Szahara legyen. Budapest élelmiszereit a távoli vidékekről kénytelen emiatt beszerezni és ez a körülmény természetszerűen a vasúti költségek révén módfelett megdrágítja Budapest élelmezését. A környéket kell Budapest éléskamrájává, majorságává tenni, mert itt megteremhet minden, amine Budapestnek szüksége varr. És akkor nem fog előfordulni, hogy a magyar terményeket a külföldön olcsóbban élvezik, mint Budapesten. Hogy ez hogyan fog megtörténni a jövőben, erre vonatkozólag még nincsenek pozitív elhatározások, csak tervek vannak. Annyi bizonyos azonban, hogy a vidéken vagy vásárolni, vagy bérelni fogunk földterületeket, amelyeken1 Budapest székesfővárosnak kell gazdálkodnia. Ha ez meglesz, akkor Budapest élelmezését sikerülni fog olcsóvá tenni és ezzel olyan szociális célt érünk el, amelyet bátran nevezek már előre is a legnagyobbak egyikének. Fecsegéssel gyógyítják — a spanyol-betegeket A járvány-bizottság ráér Fakoporsó, érckoporsó, megint fakoporsó . . . Amint az utcán végigmegyek, nem találkozom mással, mint nagy tejablakos, fekete fertőtlenítő kocsival és egymásután végtelenül szomorú sorban halottas kocsikkal. Ajándék és véletlen az élet ma és amig bejut az, ember a városházára, százszor meg borzong a háta. mert minden utcasarkon a halál mosolyog reá. A városházán pedig a tiszti-főorvos ma a legnagyobb ember, ö rá néz ma bízva, reménykedve mindenki, mert az ő kezében futnak ősz- ,sze a borzalmakat kormányzó gyeplők, ő tőle kapjuk a rémitő statisztika* toronymagas számait és reménykedve bizakodunk, ha azt mondja, hoev a megbetegedések száma ma stagnál. Ma stagnál, sajnos, holnap megint emelkedik, mint a spanyol-beteg gyilkos láza. A legszomorubb szimbólum, hegy a közegészségügyi bizottság pénteken«- járványbizott-- sággá alakult át. A nagy idők jele, hogv van honvédelmi. külügyi és járvány-bizottságunk. És ezt a bizottságot súlyos kritikával kellene sújtani, ha szerencsére nem foglalt volna helyet az elnöki .székben Bódy Tivadar polgármester, aki ha valaha, most megint rászolgált Bárczy főpolgármester dicsérő szavaira, hogy ő valósággal a közigazgatás virtuóza. Amit a spanyol-járvány körül cselekedett, az tényleg virtuozitás az adminisztrációban. Világos fejjel, gyors kézzel, tekintetek nélkül való szigorúsággal intézkedik és ha a kormány a teljhatalom megadása körül nem késlekedik, akkor a polgármesternek sikerült volna a járványt csirájában megfojtani. A minisztériumban azonbarÉ ezúttal olyan lassúsággal és határozatlansággal dolgoztak, hogy minden vádat megérdemeltek. Ennek a minisztériumi lassúságnak azonban párja akadt a jágványbizottságban is. Ilyen nivótlan vitát még a kiöregedett, a pusztulásra megérett közgyűlés bizottságaiban sem igen láttunk ezideig. Fecsegés, kilométeres beszédek hangzottak el. Mindenki. csak beszélni akart, mindenkinek megváltó ideái voltak: pozitívumot azonban senki sem mondott, szerencse, hogy a tanács ké'sz és szigorú tervekkel jött, amelyeknek hasznossága vitán felül állott. A járványBudapest,, 1918. október ,23. 2 ;' "..a Olcsó kosztot Budapestnek! Mi lesz a háború után? — Raktárakat kell építeni — Majorságok a kornyéken Feleki Béla dr. nyilatkozata Firkád a béke. Hetek vagy' hónapok telnek el még addig, de be kell következnie. Ebben nincs többé kétség. Budapestnek sok mindennel tisztában kell lennie addig, hogy hogyan és miként fog berendezkedni a béke napjaira. Ui gond, talán nagyobb még a háborús aggodalmaknál is, hogy miként fogjuk leküzdeni a szörnyű akadályokat, amelyeket az átmeneti idő hoz a fejünkre. És mégis minden gond és minden aggodalom között legveszedelmesebben a közélelmezés problémái fenyegetnek bennünket. Ismerve azonban annak a szervezetnek pompás működését, amely a háború alatt ellátott bennünket, feltétlenül bíznunk kell abban is, hogy az átmeneti idő nem fog reánk veszedelmeket hozni. Nem szabad azonban itt megállanunk. Gondolnunk kell a béke napjaira is, amikor a közélelmezés uj feladatokat ró vállainkra. Ezeknek a problémáknak megvilágítását F e 1 e k i Béla dr. fővárosi bizottsági tagtól kérte a Fővárosi H i r 1 a p. Feleki dr. vigasztaló dolgokat mondott, amelyek azt bizonyítják, hogy Budapestet nem fogja készületlenül találni a béke. Itt kész Programm, nagy ambíciók állanak készen arra, hogy a béke feladataival megmérkőzzünk. — Mindenekelőtt — mondotta Feleki Béla dr. — tisztában kell vele lennünk, hogy Budapest kifogástalant, szinte tökéleteset tudott nyújtani közélelmezési kérdésiekben! a háborít alatt Mindenki tudja, hogy Budapest közélelmezése nemcsak a külföldi nagy városokkal szemben volt a legkitűnőbb, de messze felülmúlta a magyar városok közélelmezési viszonyait is. Ennek a helyzetnek meg kell maradnia akkor is, ha majd a béke ránkköszönt. — Budapest élelmezésének jónak kell maradnia és minden eszközzel olcsóbbá kell azt tennünk. A közélelmezési ügyosztály nagyszerűen felkészülve indul el programmjának megvalósítására. Ennek az olcsóbbá tételnek legfőbb eszköze az lesz, hogy a kereskedelmet a fővárosnak fokozott pártfogásába kell venni. Mindenekfelett raktárakat kell építeni és a rakTörténelem és unalom Amikor Budapest a maga sorsáról gondoskodott, sokszor voltak bágyadt, félénk pillanatai, de amikor az ország sorsa volt olyan, hogy be kellett avatkozni, akkor csaknem mindig fején találta a szöget. Most is, hogy a nagy időkben, mint egy kinyílt rózsa elénk tárult Magyarország 'függetlenségének gondolata, Budapest székesfőváros impozánsan nyilvánította akaratát. Márványbavéstii valók azok a sorok és mondatok, amelyeket határozati javaslatként Bódy polgármester a szerdai közgyűlés elé terjesztett. Boldog izgalom volt hallani azokat a szavakat, gondolatokat, nagyszerű fogalmakat, amelyeket még hónapok előtt is csak utópisták ajkáról hallottunk, most a jövendő igaz lobogóiként jelennek meg. Béke ... igazságos béke ... tartós béke — milyen szépen hangzottak ezek a szavak a polgármester lelkes interpretálásában! Az ország önállósága... teljes függetlenség... az ország intézményeinek demokratizálása ... az általános titkos választói jog érvényesülése ... igazi népképviselet... és a népakarat szabad érvényesülését akadályozó intézmények alkotmányos megbüntetése... Milyen szép mindez és milyen természetes ez ma! Ha a tegnap emberei felkelhetnének sírjukból, akik nem élték át ezeket az észbontóan nagy időket, akik nem gázoltak keresztül a vérziihatagokon: nem hinnének a fülüknek, könyet törölnének ki a szemükből. Ünnepélyes, felemelő, nagyszerű percek voltak. A közgyűlés méltó volt a határozathoz, amelyet hozott. Magasztos pillanatok, amelyekben Magyarország függetlenségének egyik alapkövét a főváros, az ország szive tette le. A közgyűlés tagjai meghatóban emelkedtek fel helyükről: mindnyájan érezték, hogy a történelem számára történik minden mozdulat, a történelemé minden szó, amely elhangzik. A tapsorkánban zugnak és repülnek az éljenek, mint a tavaszi, friss fecskék. Közben pedig élesen, nyílt torokkal, büszkén, évtizedek harcai után következett győzelmi mámorral kiáltja Sümegi Vilmos: — Éljen a független Magyarország! •Inga volt hozzá Sümeginek, hogy a közgyűlési teremben ezt ő kiáltsa el, mert ő volt az, aki legkitartóbban, lankadatlanul, olthatatlan szerelemmel rajongott mindig a független Magyarországért. És erre újra kitört a taps-zivatar, amely mint a langyos tavaszi zápor felfrissítette ezt az egyhangúságba fulladni készülő közgyűlési termet. Sajnos, az emberek nem tudják elismerni, hogy az ő gondolataikat mások is ki tudják fejezni. A történelemhez is jó egy kicsit hozzádörgölőzni. Milyen szép is lenne az, hogy ha valakinek nevét, aki egykor iskolát igazgatott, a jövőben, a messze jövőben az iskolakönyvben tanulnák. Aligha fog megtörténni. Minisztersége óta most jelent meg először V á- z s o n y i Vilmos is a közgyűlési teremben. A demokraták padján csendes, diszkrét taps hangzott föl, amikor belépett a terembe. A mező másik oldala csöndben ült a helyén. Vázsonyi egy darabig bent ült a helyén, aztán kiment a pipázóba, maga köré gyűjtött egy csomó embert és hosszan elbeszélgetett. A terembe nem is ment be többet. Bent pedig Oláh Dezső beszélt és szigorú intézkedéseket követelt a spanyol betegség leküzdésére. Utána gyorsan peregtek az események. Minke Béla harminc éves adómentességet kívánt a kőbányai építkezések számára, aminél sürgősebb és fontosabb volt B e c s e y Antal indítványa, amely a kecskeméti földgáznak Budapestre való vezetéséért szállott síkra. — Ripka Ferenc is el akar szakadni Ausztriától — mondták. — önállósítja magát a gázgyár! Most a közszolgálati alkalmazottak és nyugdíjasok háborús segélyéről folyt egy kis vita, majd a családi sziikségszállókra került a sor. B r ó d y Ernő mondott ebből az alkalomból beszédet a lakáshiányról és meg kellett érezni a közgyűlési termen, hogy félve, aggódva gondol a jövőre, amikor majd nem tudunk lakást adni azoknak, akik hazajönnek a harctérről, jól meigérdemlett nyugalmukat élvezni. Bródy egész beszéde alatt azt kellett érezni, hogy a kormány nem túlságosan teljesiti ígéreteit, mire Wildner tanácsnok olyanféle ígéretet tett, hogy vigyázni fog, mi történik és történik-e valami. Végül pedig kijelentette: — Ma még változatlan a helyzet a munkaerő, szén és az építési anyagok szempontjából, de egy fokozatos leszerelés esetén minden mindinkább rendelkezésünkre fog állani és a főváros visszatérhet régi programmjához: az 1918. évi lakásépítési akcióhoz. Vájjon nem lesz-e akkor már késő? A gáz és villany árának felemelése is minden nagyobb baj nélkül megtörtént. Becsey Károly mondott ez alkalommal igen értékes és adatokkal terhes beszédet, amit még Benedek Dezső kommentált meg röviden. Egy kis izgalmat a kéményseprők ügye keltett, de inkább a kulisszák mögött, mint a közgyűlési teremben. A teremben Bittner János, Kelemen Adolf és Füredi Mór csatáztak, a biiffé- ben pedig Hűvös Iván vezérletével ült együtt a kéményseprők főhadiszállása. Egy kis összetűzés is támadt, egy szigorú ur ékes német szóval kritizálta Hűvös Iván személyében a hadvezetöséget. A támadókat azonban a reguláris csapatok visszaverték és lefegyverezték. A ferencvárosi kikötő kérdésének érdekes szónoka volt Forbáth Imre dr. személyében, aki most beszélt először a közgyűlési teremben, amióta hazatért az orosz fogságból. Az orosz lapoknak úgy látszik kitűnő fővárosi rovata lehet, mert Forbáth dr. mindenről kitünően volt informálva. Az árverési csarnok ügyében Dán Leó szólalt fel, de minden jóakarata dacára sem tudta visszacsinálni, hogy a főváros építse meg az árverési csarnokot, amikor az állam már megépítette. A világkereskedelmi akadémia felállítását is megszavazták és csak ez az egy tárgy volt még, amelyhez néhány szónok akadt. A történelmi nap lezajlott és sajnos, unalomba fulladt. Az emelkedett hangulat lassan ellaposodott és miután az állatkerti felügyelők is megkapták a korengedélyüket, a városatyák hazamentek, hogy mindenki megegye a népek önrendelkezési joga alapján készült vacsoráját.
