Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1918-10-16 / 42. szám
Hetedik évfolyam Budapest, 19/8. október 16-án 42. szám. faiHmnamammjimiinHmiiiammiinmaiimiimiimiiipmmunmamamptugmauiamamomamBiimmt EEÖFIZE TÉSi JinTZKi Egész évwe ........... K. Fa l évre ................. 20 KEgyes számol* kaphatót* a kiadóhivatalban. Városi, politikai és közgazdasági hetilap Felelős szerkesztő t Dacsó Emil Megjelenik minden szerdán. Szerkesztőség óm kiadóhivatal t VI. kér. Szív-utca ...... IS. szám Telefon ................ 137-13 Nagy idők, nagy események szárnya röpköd szegény, gyámoltalan1 fejünk fölött. Nagy idők kis emberei káprázó szemekkel nézünk a napba és félig vakon hunyjuk le pilláinkat. A szabadság, függetlenség, demokrácia zsolozsmái zengenek a levegő-égben és amit nagy emberek nagy tettei nem tudtak valóra váltani, mindazt meg fogják csinálni a nagy idők kis emberei. A kis ember. akinek özönével hull a nagyszerű ajándék az ölébe és szegény kicsike emberféreg nem tud máshova tekinteni, mint a véres csizmájára, amely!yel átlábolt a borzalmak vértengerén és megérkezett az- áhított célhoz. Oh tüneményes napok, amelyek csodákat hoztok nekünk! íme itt van újra az idők parancsoló szava, amely demokráciát hirdet, itt van a pillanat, amely véget vét egy áldatlan viszonynak, Magyarország kiszabadul Ausztria ölelő, fojtogató karjaiból. Álmok valósulnak meg, sóhajok öltenek testet, utópiákból lesznek vakítóan fényes csillagok... Megváltozik minden. uj élet, fiatal világ következik ránk. Az uj utak kijelölésében elől kell járniok azoknak, akiket múltjuk, embertársaik megtisztelő bizalma az irányadásra tett hivatottá. Az ország minden törvényhatósága: egymásután nyilatkozik meg. valamennyinek van szava ahhoz, hogy Magyarország jövőjét miként kell megalapozni, miként kell megnyitni a lehetőségeket, amelyek egy romjaiból is megelevenedő szabad, önálló, független, gazdag és boldog Magyarországot teremtenek. Vájjon hol marad a megnyilatkozó törvényhatóságok díszes sorából Budapest? Az ország fővárosa, az ország szive kell, hogy első legyen az elsők között, ha arról van szó, hogy az ország érdekében cselekedni kell, ha arról van szó, hogy az ország sorsdöntő órája ütött. Ezt a tradíciót Budapest mindenkor betartotta és ezúttal sem szabad elmulasztania. Sajnos, némiképpen! késlekedett most Budapest. Az első szó nem volt az övé, amikor megnyíltak a lehetőségei annak, hogy Magyarországot függetleníteni kell egy olyan kapcsolattól, mely ha hasznos volt is sok tekintetben a múltban, de sohasem lehetett a magyarság szive szerint valónak mondani. Ha azonban az első szó nem volt is a mienk, némáknak maradni nem szabad, nehogy az legyen a színezete a dolognak, hogy Budapest hajlandó tovább viselni a közösség jármát Szinte nem is tudjuk elképzelni, hogy mi történhetett, hol vannak az emberek, akik máskor, reménytelen, sivár időkben fürgén ugrottak ki a porondra és lelkendezve fújták meg a tárogatót? Hát kihalt Budapest lakóiból már az élet? Nemtörődömség, bárgyú türelem vett erőt rajtunk? Ezt a súlyos vádat, ezt a szomorú valószínűséget sürgősen meg kell cáfolni: ha van élet még Budapest elöregedett törvényhatósági bizottságában, akkor a szerdai közgyűlésen erőteljesen és lelkesen állást kell foglalnia Magyarország függetlensége mellett. A nagy napokban meg kell hallani az egész világon Budapest hangját. TZ/Z£7JYÁA0JZ • a > A spanyol betegség úgy a nyakunkra nőtt, hogy merő reszketősben él az ember és bizony ennek a városnak a munkáját, embereink tevékenységét alaposan leszorította a nyavalya, amely alatt ómban csapott le ránk és amelynek minemiiségét nem tudja az emberi tudomány kifürkészni. És ezúttal nem dicsérni jövünk a hivatalos orvosi adminisztrációt, de szidni sem akarjuk őket. Elvégre a csatasorban a tudománynak kell el öl jár ni és a rendcsináló adminisztráció csak ennek nyomán dolgozhatnék. A tudomány azonban lebocsátott kezekkel, tehetetlenül áll, az adminisztráció pedig követi ezi a fájdalmas példát. Annyi bizonyos azonban, hogy Budapest tiszti orvosai készen állanak arra, hogy. cselekedjenek majd, ha a cselekvésre mód adódik. Addig dolgozzék a tudomány, amely t (dán mégis cypk vállára te peri majd a kalandos, de kellemetlen idegent. Húsz filléres jegygyei fogunk november elsejétől kezdö- döleg a budapesti villamoson utazni. Nem elég, hogy a bosszúságunk már a tetőfokra hág a kocsik gyér közlekedése miatt, de valamennyien már egy-egy villamos direktornak érezzük magunkat és mi magunk prelegálunk róla, hogy milyen nehéz a forgalmat fenntartani. A zsúfolt kocsikban is szépen és testvériesen megférünk már és a spanyol-náthát is szeretettel megosztjuk a nyájas idegennel, aki barátságosan simul a testünkhöz. És ha ennyi mindent elviselünk, el fogjuk viselni a közlekedési adót is, amelynek még az az előnye is meg lesz, hogy szabadon és fenntartás nélkül szidhatjuk érte a fővárost... Nehány cipőzsinór, vagy talp, vagy egy és más hasonló nem volt a helyén. Haszontalan, jelentéktelen holmi egy nagy üzemben, ahol békeidőben és jegyrendszer nélkül talán számba sem jöhetne az ilyen apró gondatlanság. Ma azonban egy tulrigorózus ellenőrzés mellett, a bűntől való félelem tanácsa azt mondotta, hogy az üzemigazgatónak kell felelnie a jelentéktelen holmiért. És a fejével felett. Mi bűnpártolás nélkül valami fölös óvatosságot látunk ebben a vakmerő óvatosságban, amely a hiba nagyságát ugyan meg tudja mérni, de ágyúval lövöldöz a verebekre. Ennek a szigorúságnak nincs meg az az erkölcsi alapja, amelynek minden igazságszolgáltatásban meg kell lennie. Ebben a szigorúságban nincs megbocsátás, ami pedig talán még a büntetésnél is fontosabb. Dühöng o lülakoltntosi járvány Wildner tanácsnok nyilatkozata A lakásépítési akció aktualitása mindinkább előtérbe nyomul és pedig annál inkább, minél közelebb jutunk a békéhez. Idehaza ma sincs elég lakás, nemhogy akkor lenne, ha majd a béke elérkezte után mindenki hazatér, aki ma hadiszolgálatot teljesít. Mindehhez pedig igen szomorú járvány járult: a ki- 1 a k o 11 a t á s-i j á r v á n y. A háziurak nem igen lelki i s m e re t e s k e d u e k, nem igen gondolnak arra, hogy hol fognak födél alá jutni azok, akiket bármi okból kitesznek az utcára. A bíróság is kénytelen csak a puszta igazságot mérlegelni, nem vezetheti az a humánus gondolat, hogy a szegény lakónak nem lesz hová költözködni, ha majd kilakoltatják. Ezek a jelenségek igen szomorú helyzetet teremtettek, amelynek orvoslásáról a következőket volt szives Wi-ldne r Ödön dr. 'tanácsnok, a szociálpolitikai ügyosztály vezetője, a F ö városi H i r 1 a p munkatársa előtt elmondani: Az utóbbi időben veszedelmesen elszaporodtak a kilakoltatási esetek, úgy, hogy a mi ügyosztályunkat valósággal ellepik ezek a szerencsétlenek, akiknek számára lakást kellene adnunk, miért az utcán nem hagyhatjuk ókét. Lakás azonban nincsen, a szükséglakásaink száma elégtelen és igy nem volt más módunk, mint hogy a kereskedelmi kormányhoz forduljunk és segítséget kérjünk ebben a lehetetlen helyzetben. A kilakoltatottaknak igen nagy része házmester, akiket a háborús lakásbérleti, rendelet nem véd meg az ellen, hogy elbocsátható legyen és igy állásából való elbocsátásával együtt a lakásától is elesik. Ezzel szemben azonban tény az, hogy nagyon nehéz a helyzet, mert egy hűtlen, vagy kötelességét nem teljesítő házmestert tűrni a lakáshiány miatt, teljes lehetetlenség. Márészt viszont természetesen akadnak háziurak, akik kilakoltatják a házmesterüket, mert csak ezen az utón tudnak lakást felszabadítani és azzal üzletet csinálni. A főváros bérlakásaiban is számos esetben lenne jogunk egy-egy lakónak a kilakoltatására, tekintettel azonban arra, hogy nem tehetjük ki ezeket a szerencsétleneket a lakásnélküliség veszedelmének, kénytelenek vagyunk őket lakásukban meghagyni. Természetesen nem követik a többi háziurak a főváros humánus példáját és a kilakoltatottak révén igen nagy gondokat okoznak nekünk. — A helyzet lehetetlen. A bírói Ítélettel ki- lakoltatottakat az utcán hagynunk nem lehet, viszont a főváros szükséglakásainak csekély száma pedig még a háború csökkent is azzal, hogy a tanács a Vágóhid-utcai szükséglakástc- lep egy részét megfigyelő céljaira a közegészségügyi ügyosztálynak engedte át. A főváros szükséglakásaiban egyébként is igen szomorú állapotok uralkodnak. A lakókat mindjobban kénytelenek voltunk összezsúfolni és egy-egy helyiségben közösen több család férfi- és nőtagjai laknak mindkét nembeli gyermekeikkel. Ez természetesen úgy közegészségi, mint erkölcsi szempontokból mérhetetlenül aggodalmas. Ezért fordultunk a kereskedelmi miniszterhez, akit arra kérünk, hogy a lakásépítési akció keretében építtessen úgynevezett „átmeneti családi szükségszállókat" és pedig az általunk kiszemelt telken, amely a X. kerületben van a Balkán- és Bihari-utcák sarkán. A tervhez az Országos Lakásügyi Tanács máris hozzájárult és eszerint ezen a területen 64 egy helyiségből álló szükséglakást nyernénk, amelyet gyorsan meg lehet valósítani és amely a
