Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-10-02 / 40. szám

tkidape-st. 1918. október 2.

Beszéltünk egy kávéházfeulaj (Ionossal, akinek szintén felajánlotta Ungar Mór ügynök a kávéház albérletét és pedig azzal a feltétellel, hogy az albérlő fizeti a fővárosnak járó bért és a hátralevő három esztendőre Evvónénak fizet összesen 400,000 koronát.

A kávés, akinek az első ajánlatot tették, nem fogadta, azt el, mert három évre átvenni egy üzletet, amely mintegy ■negyedmilliós beruházást igényel, nem lehet. A főváros azonban még ennél a. három évi 400.000 koronánál is többet dobott ki az ablakon, mert ha Evváéknak felmondja a bérletet és az uj bérlőnek hosszabb szerződést ad. akkor lényegesen nagyobb bért tudotiti volna, biztosítani- a maga számára. Így azonban Evváné, illetve Ungár Mór ügynök tovább seítelnek a főváros tulajdonával. Ugyanis az ügynök, aki soha sem akarta, a kávéházat komolyan kibérelni, hanem valószínűleg csak opciót biztosított a maga számára, előbb Germán Jenőt, most meg S polar its Györgyöt fogta meg, aki értesülésünk szerint a hátralevő három esztendőre 360,000 korona adót fog fizetni Evvánénak. Ugyanaz a Spolarits György ez, aki agy látszik részvénytársasági alapon kávéházi trösztöt akar alapítani. Van egy kávéháza a Jó- zsef-köruton és ő bérli az állatkerti kávéházat is, most pedig a Vigadóra vetette ki a hálóját.

Ha a főváros komolyan veszi azt a feltételét, hogy csak igazi szakembert ereszt be a Vigadó kávéházba albérlőnek, akkor ez az üzlet is alighanem fel fog borulni, mert Spolarits György nem kávés, hanem pék és az állatkerti kávéház is mindig inkább pékmiihely volt, mint kávéház. A Vigadóba pedig a fiát kívánja Spolarits ur delegálni, a fiát, aki pedig még csak nem is pék, nemhogy kávés lenne. Azoknak, akik annak idején igen okosan és- előrelátóan ellenezték az Evvánéval gyakorlandó kegyelmet, most kötelességük lesz a közgyűlésen fel- szölatm és elmondani, hogy milyen üzérkedés folyik a Vigadó bérletével.

Gyermekek ruha-szövetje

Csergő Hugó dr., a Népjóléti Központ igazgatója elmondja, hogy osztjuk el a negyed- félmillió áru gyermekruhát

. A Főváros tanácsa is, és dr. B ó d y Tivadar polgármester elnöklésével a Népjóléti Központ gyerrnekfelr uházó szakosztálya is a legnagyobb, elismeréssel tárgyalta le. és fogadta el Csergő Hugó chynak, a Népjóléti Központ igazgatójának téli pro- grammját, amelyről talán akkor mondjuk a legnagyobb dicséretet, ha konstatáljuk, hogy Csergő dr. a háború ötödik telére, amikor ruha és cipő nélkül várjuk az első dér leestét, több ruhát és cipőt tudott biztosítani Budapest szegény gyermekeinek, mint az eddigi években.

De beszéljenek a számok. A legnehezebb körülmények között sikerült tizezer íiuruhát, tizezer leány- ruhát, nyolcezer fiutélikabátot és hétezer leánytélika- bátot biztosítani, úgy, hogy a tavalyról megmaradt készlettel együtt 38.000 r u h a felett rendelkezik ma a Népjóléti Központ. Cipő is van 38.000 pár, benne természetesen íatalpu és úgynevezett tex-cipő is. Az akció összes költségei 3,200.000 koronát tesznek ki. Olyan összeg ez, amit a fővárosnak még a Hadigondozó .segedelmével sincs módjában a gyermekek téli. felruházásának céljaira feláldozni. Ez kényszeríti a Népjóléti Központot arra, hogy a ruhákat és cipőket az idén csak részben adja ingyen, másrészben azonban félárat, vagy egész beszerzési árat kiván, de még a beszerzési ár fizetői is boldogok lesznek, mert nem hogy ilyen áron. de egyáltalán nem tudnak gyermekholmihoz jutni.

A nagystílű akció megkezdése alkalmából kérdést intéztünk Csergő Hugó dr. igazgatóhoz arra vonatkozólag, hogy miként fog megtörténni a szétosztás? Az igazgató a következőket volt szives a. Fővárosi Hírlap munkatársa előtt kifejteni:

— Még ha nem volna is a ruha- és cipőbeszerzésnél fedezetlen szükségletünk, talán akkor sem lenne okos'- minden ruhánkat ingyen szétosztani. Hiszen a mai anyaghiány és nagy drágaság mellett azzal is szociális jót cselekszünk, ha lehetővé tesszük, hogy az iskolás gyermekek jutányos áron kapjanak ruhát és cipőt. Ma akkor is eleget teszünk szociális feladatunknak, ha egy'pár gyermekcipőt 40, egy gyermekruhát 50 .és egy télikabátot 80 koronáért

adunk. Természetesen annyi cipőnk és ruhánk nincs, amennyi a főváros összes iskoláiban elég lenne. A főváros elemi iskoláiba és óvodáiba járó gyermekek száma körülbelül 70,000, hol vannak még a felekezeti iskolába járók és hol vannak a középiskolai diákok? Ha mindezt figyelembe vennénk, akkor százötvenezer gyermekről kellene gondoskodnunk. A Népjóléti Központ tehát a felruházásra szoruló gyermekeket az idén a községi kisdedóvókban és elemi iskolákban íratja össze. Cipő-, illetve ruhasegélyben csak a hadiárvák, a hadirokkantak, hadbavonultak, a közsegélyben részesülők gyermekei, a vörös éldmiszerigazolványosok gyermekei részesülnek, de kaphatnak mások is, akik rendkívül méltánylást érdemlő körülmények között élnek.

Azt, hogy mely gyermek kapjon egészen

ingyen, melyik félárban és melyik egész árban ruhát és cipőt, azt az iskola állapítja meg. ugyancsak az iskola jelzi a segélyben való részesítés sürgősségének fokát is. Az összeírás október 1—10-ig fog végbemenni. A cipökhez cipöjegy is kell, de ezt a Népjóléti Központ soron kívül szerzi be a Cipöhivataltól. Az iskolák előterjesztését az illetékes kerületi felruházóbizottságok felül fogják vizsgálni. A nem községi iskolák és kisdedovók gyermekeinek szükségleteiről a Népjóléti Központ csak abban az esetben tud gondoskodni, ha az október 10-ikéig beérkezett1 jegyzékekből ennek lehetősége kiderül. Ezek számára azonban csak önköltségi ár-' ban tudunk ruhát adni, a polgári vagy egyéb középiskolák ellátását általában sajnos - -1 nincs módjában a Népjóléti Központnak elvállalni.

Terülj asztalkáin, terülj !

Csak kívánni kell és a Központi Anyagszertár mindent szállit — Békekiállitás a raktárakban — Milliókra rugó megtakarítások — Séta a rejtett kincsek között

Régi igazság az már, hogy Budapest legnépesebb utcája a városháza. Sehol annyi ember meg nem fordul, mint itt: mert itt mindenkinek akad dolga. Es mégis, akad ennek a hatalmas épülettömbnek olyan helye, ahol; — hogy úgy mondjuk — a madár sem jár. Itt ezen a madár nem látta vidéken, túl az egykori kutvavásár- téren és túl a Márta-egyleten födöztiink föl egy virágzó üzemet, amelyet csak a városi alkalmazottak, no meg a pesti kereskedők ösmernek igazában. Anyagszertárnak hívják ezt a csendben, de okosan, nagyon gazdaságosan dolgozó üzemet, amelyről elmondhatnánk, hogy talán a .tanács tagjai sem tudják róla, tulajdonképpen mi minden kincset, értéket, háború előtti gazdagságot rejtenek a fakó falak, lapos padlások. Univerzális kereskedelmi zseni legyen az, aki azt meri állítani magáról, hogy mindama cikkhez ért, ami itt fel van halmozva, amivel innen látják el a főváros száz meg száz hivatalát, iskoláinak tömegét és a legkülönfélébb üzemieket.

Kiváncsiak voltunk az emberre, a kereskedőre, aki meg tud birkózni ezzel az óriási kereslettel, amely a város pénzén vásárol a város boltjában. Es megismerkedtünk Prokesch Antal úrral, az Anyagszertár főnökével, aki legnagyabb meglepetésünkre kijelentette, hogy ő a számvevőségtől került ide. Soha sem volt kereskedő és amig gyanútlanul végigvezetett bennünket a hatalmas, tultömött raktárakon, ahol még a béke korszaka virul a polcok százain, nem győzünk csodálkozni, hol termett ebben az emberben annyi kereskedői szellem? Hol lehetett megtanulni az egyhangú számok birodalmában, a számvevőségen, hogyan és mikor, hol és mennyit kell vásárolni ezerféle portékából?

Prokeisch ur, — aki 1913. óta áll a szertár élén — nagyon szépen megkért, ne írjunk semmit az ő üzeméről. Bennünket, Budapest érdeklődő polgárait, szivesen látott a stelázsik birodalmában, de — azt mondja — felejtsük el, hogy újságírók vagyunk, mert ő nem szokott a nyilvánosság előtt szerepelni és még nem is szerepelt soha. Bocsásson meg azonban Prokesch ur, mert az újságírót nem lehet belénk fojtani, ha események, föijegyeznivalók kínálkoznak. Az Anyagszertár pedig elsőrendű látnivaló. El itt Budapesten egy ember, akinek fixa ideája, hogy Békekidllitást kellene rendezni. Nagy belépődíjjal a békebeli terményeket, anyagokat, produktumokat kellene mutogatni. Minden olyant, amiben nincsen pótanyag, amiden nincsen szurrogátum. Hát ezt a kiállítást nem kell megcsinálni. Minek? Eresszék be a közönséget az Anyagszertárba: itt mindent meg lehet találni, ami békebeli. Igazi spárga, igazi törülköző, asztalkendő, flanelltakaró, radir- gummi, padlórongy, seprők, kefék, zománcedények. Mindenféle. Egyszóval valódi békekiállitás.

Harc a hivatalfőnökökkel és a kereskedőkkel.

Az Anyagszertár megalakítása Body Tivadar polgármester érdeme. Akkor még, 1909-ben, pénzügyi tanácsnok volt. A legelső lökést az adta meg, hogy bizonyos apró visszaéléseknek jött nyomára a tanácsnok. Elmondta hát egy előterjesztésben, hogy az Író. irodai, rajzszerek. háztartási és egyéb cikkek és tárgyak beszerzése é$ felhasználása körül teljesen ötletszerű, rendszertelen gyakorlat fejlődött ki. Az

egyes hivatalok, intézetek, iizmek és egyébb intézmények, iskolák és iskolaszékek vezetői hitelük, vagy előlegük terhére egyéni ízlésükhöz mérten szerezték be szükségleteiket, ami nem szilárd alap takarékos háztartás vezetésére, mert még a legjobb akaratot, tételezve is fel. a beszerzéseket mégsem az igazi szükségszerűség és hasznosság szempontjai irányítót- ’ ták. A legfőbb érv azonban az volt, hogy a kicsiben való és szétszórt beszerzés az anyagot is tetemesen drágábbá tette, a felhasználás pedig egyáltalán nem . volt ellenőrizheti.

1909. január 1-én tehát megnyílt a Székesfővárosi Központi Anyag szertár, amelyet természetszerűen a legnagyobb ellenszenvvel fogadtak bizonyos körök. A hivatalfőnökök, iskolaigazgatók, mint személyüket ért sértést a legharagosabb szemmel nézték az uj intézményt. De feljajdult a kereskedővilág is, mert érdekeit súlyosan veszélyeztetve látta. Az Anyagszertár hosszú évekig küzdött ez ellen az ellenszenv ellen, amig a fővárosi intézmények vezetői belátták, hogy gyorsabban, olcsóbban, célszerűbben és jobban látja el őket a város boltjaT mint ahogy azt maguk tehették, miután szakemberek vásárolnak részükre. A kereskedőknek is jutott vigasztalás, amikor tapasztalták, hogy nagyobb meny- nyiségben szállíthatnak, mint azelőtt.

A nagyban való beszerzések csak úgy, mint a szétosztás és felhasználás gazdasági ellenőrzése tekintélyes megtakarításokkal jártak a főváros háztartására nézve azonfelül, hogy ez üzem személyzeti, dologi kiadásait is fedezték.

Már a háború kitörése előtt is évröl-évre gyarapodott az üzem forgalma. Az olcsó bevásárlások hire hamar elterjedt és rokonszenvessé lett a gyors elintézés is. Olyan üzemek, melyeknek saját költségvetésük van, amelyekre nem szólt az anyagszertár szabály- rendeletének az az utasítása, hogy csupán az anyagszertárból szerezhetik be anyagszersziikségletükiet, lassankint szintén idefordultak.

Az Anyagszertár és a háború.

Az Anyagszertár pótolhatatlanságát azonban legerősebben a háború mutatta meg. Amidőn áru még beszerezhető volt. az Anyagszertár, előrelátásánál fogva, árban volt tetemesen olcsóbb a piaci áraknál, s amidőn pedig már az áru kezdett fogyni a piacon, az Anyagszertárban még egy cikkről sem kellett' azt mondani, hogy kifogyott. A piachoz képest olcsóbban szerzett be a háborús években: 1914. augusztustól 1917. év végéig körülbelül 3 millió koronát. Forgalma 1909-ben 200.000 korona, 1917-ben 1,100.000 koronán felül volt, az idén pedig a mai napig mintegy 1,600.000 koronát tesz ki a forgalom.

Az összes fővárosi iskolákat az évi irtó-, irodai- és tisztogatószerekkel már ellátta ez az agilis üzem, holott tudjuk mit jelent ma a központok áldatlan világában a beszerzés, és különösképen — tisztogatószereké. Ellátta az iskolákat a fővárosi szegény sorsú tanulók részére szükséges tankönyvekkel, iró- és rajzszerekkel. Épp igy látta el a hivatalokat és üzemeket is összes szükségleteikkel. Ellátta az épités alatt a Gellért-fürdőt tomitő- és festékanyagokkal, mikor aztán a fürdő fölépült, edényfélékkel és egyébb házi szükségleti cikkekkel, a többi fővárosi fürdőt szappannal és egyébb szükségletekkel, a gázgyárat, az elektromosmüveket, a vágóhidakat, a vásárcsarnokokat, minden székesfővárosi népjóléti és egyébb intéz- , rnényt a legkülönfélébb cikkekkel és anyagokkal.