Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)
1918-10-02 / 40. szám
2 Budapest, 1918, október 2. dégszeretetet máról-holnapra felmondjuk, ha csak magunk belepusztulni nem vagyunk hajlandók. Mindenesetre kevesebb ridegséggel vádolhatnák meg a köz- igazgatási hatóságokat a galíciaiak patronusai, ha még a tél beállta előtt továbbítják hazájukba a vendéglátó gazdájukhoz görcsösen ragaszkodó idegeneket, akik ugyan egybehangzóan vitatják beadványaikban, hogy ők s z i v v e 1-1 é 1 e k k e 1 magyarokká lettek. Egy kissé legalább is kétkedve kell fogadnunk azt a lángoló hazaszeretetei, amely a régi hazát olyan hamar megtagadja s a vendéglátó pőrére vetkőztetésében nyilvánul meg.“ A belügyminisztériumban uralkodó felfogás szerint minden idegent még a tél beállta előtt el kellene Budapestről és az ország területéről távolítani, csak abban az esetben volna kivétel, ha orvosi bizonyítvánnyal igazolnák. hogy az idegen elutaztatása egészségére válna katasztrofálissá. Sokkal több bajt okoznak a magyarországi illetőségűek. Ezt már tudják az ügyvédek is és ezért örökbe fogadtatják züllött egyénekkel a gali- lieiai árdrágítókat. A belügyminisztérium ezeken a bajokon is akar segíteni. Tervbe vették, hogy minden háborús bevándorolt tartózkodási engedélyét 'felülvizsgálják. Erre azonban minisztertanácsi döntésre van szükség, amit még nem kaptak meg. Furcsa és éppenséggel nem épületes dolog az, ami most a kávéházak körül történik, Ha benyitsz egy kávéházba, két-három asztalnál bizonyára ülnek gondokba ráncolt homloku urak, akik előtt papír és ceruza, a papíron pedig rideg számok. Csak számok: semmi más. Az üzlet tébolya ez, börze minden sarokban. Vájjon a háború csak éppen a kávéházat kímélte volna meg, amely tudvalevőleg már békében is arról volt nevezetes, hogy a pesti ember élete itt játszódik le szinte a születésétől a haláláig. Hát vájjon csak éppen a kávéház maradt volna ment a háború gondjától és bűnétől? És még mindig az az előkelőbb kávéház, amelyikben asztal mellett számolva ülnek az árdrágítók, vannak olyanok is, ahol állnak, gesztikulálnak, elvonulnak, sarokba húzódnak, azonnal fizetnek, egyszóval az egész üzletet azonnal lebonyolítják, sőt talán tovább is bonyolítják, mint kellene. Adnak és vesznek ma mindent a kávéházban, még kávéházakat is. Az ember észre sem veszi, hol bonyolítanak le egy üzletet és pedig ezrek, tízezrek, százezrek vándorolnak a régi tulajdonostól az újhoz. Hasonlóképpen a kávéház is. Egy barátságos idegen ült az imént a kávéház tulajdonosa mellé, beszél, beszél, szakadatlanul magyaráz, mig végül a kávéház tulajdonosa távozik idegenként és ő marad ott, mint uj kávés. Régi kávéházak — uj gazdák. Ma nem is lehet csodálni, ha egy-egy kávéháznak az ára szédítő lendülettel a békebeli értékeknek négyszeresére-ötiszörösére emelkedik. Valaha a zsentri alatt nem indult meg úgy a föld, mint ma a kávés alatt a kávéház padlója. Nem kellene; eladnia, nem szorult rá, hogy eladja, de mégis megteszi, szerencsét próbál. Valaha békeidején volt egy ilyen hires kávéház- csereberélő kávésa Budapestnek. Tipikus alak volt: Kallós Márkusnak hívták és alighanem most is van még neki kávéháza. Valaha azonban annyit csereberélte a kávéházakat, mint senki más Budapesten. A nagy-köruton minden második kávéházra rámondhatja, hogy az is volt már az övé. Most, hogy a kávés urakat megeste ez a vándorlási láz, amikor a kávéházakból valóságos börzei érték lett, szomorú, lehangolt urakat, ismert arcokat látunk a körutakon sétálni, ezek azok, akik könnyelműen eladták a kávéházakat és most kiderült, hogy nem tudnak nél- Kü 1 e élni, sőt tahin megélni sem — legalább úgy, ahogy a kávéházból éltek. Szinte^ fölösleges fölsorolni, hogy melyek azok a kavéházak, amelyek a háború alatt gaz- out vagy gazdákat cseréltek. Csak úgy kutyaA belügyminisztériumban különben erősen foglalkoznak a kihágási bíráskodás reformjának gondolatával. Baksa kapitány gondoltmenetét erről a kérdésről igy foglalhatnánk össze. „A kihágási bíráskodás mai állapotában sehogy- sem felel meg a rendkívüli viszonyoknak. Köztudomású, hogy miért. Ha már nem akarjuk a független bíróság elé utalni az árdrágítás körébe eső összes bűncselekményeket, szigorítsuk a büntetéseket és egyszerűsítsük az eljárást. Egységes büntetési tételt kellene felállítani és pedig enyhébb esetekre 500 k o r o na pénzbüntetés t, s u- 1 y o s a b b esetekre hat hónapi elzárást. Tertium non dafür Jogorvoslat csak a miniszterhez volna intézendő, aki csupán jogsértés és hatáskör szempontjából vizsgálná felül az ítéleteket. Elzárásra ítélt árdrágítótól ipar vagy árusítási engedélye bevonandó s üzlethelyisége r e k v i r á 1 a n d ó lenne. A jogerősen elitéit 'külföldi árdrágító e g y- szersmindenkorra tiltassék ki az ország területéről s büntetéséne k e 1- szenvedés^ után t o 1 o n c u t o n továbbítássá k.“ Sokáig fog tartani, amig ezek a tervek valóra válnak, de mindenesetre örvendetes tény. hogy már az illetékes körök is komolyan foglalkoznak a radikális megoldás lehetőségével. futtában eszébe jut az embernek egy csomó név: New-York, Liszt Ferenc, Berger, Sorrento, Király, Angol és; így tovább végeszaka- datlan sorban. Az ügynök ttr megjelenik. Elmentünk az egyik legelőkelőbb kávéház tulaj- I donosához, aki meglehetősen távolból nézi ezt a herce-hurcát, ezt a tülekedést, ami a kávéházak és a kávésok körül és között történik. Józan és elfogulatlan ítélettel látja a dolgokat és körülbelül ezeket mondta nekünk: — Ami a kávéházak körül történik, én nem igen tartom különös jelenségnek. Természetes törekvés az, hogy mindenki, aki csak teheti, ingatlanba, vagy hasznot ígérő üzletbe fekteti a pénzét. Azok, akiknek pénzük van kiszemelték erre a célra a kávéházakat is, amelyekről az a hit van elterjedve, hogy tulajdonképen rejtett aranybányák. Most már, ami a közvetlen okokat illeti, amelyek neves és aránylag jóim enő kávéházak tulajdonosait arra kényszerítik, hogy eladják a kávéházat, kétfélék. Az egyik: az ügyes és nagy rábeszélő tehetséggel rendelekező kávéházi ügynökök m a- növe r e, amelynek igen sokan bedtilnek. A másik: a sok veszödség, az irányárak betartása körül állandóan ott lebegő árdrágitási vád, amely elöl a kávés, ha még úgy szereti is az iparát, menekülni akar. — A kávéházi ügynökök manővereiről sokat lehetne beszélni. A legismertebb közöttük a H o r t i és U n gá r, akik közül az egyik a hires Vígszínház kávéházi vételnél, a másik pedig a V i g a d ó kávé h á z bérleténél szerepelt. — A kávéházi ügynöknek ma az a forsza, hogy telebeszéli a kávés fülét, milyen sokat ér a kávéháza, mennyit kaphatnak érte. Aztán kábítónak, széditőnek belemond a levegőbe egy összeget. Azt mondja, adok érte félmilliót, vagy éppen: adok érte egy milliót. A kávés, akinek valaha kétszázezer koronájába se került az egész felszerelése, megtántorodik ettől a számtól. . Milliomosnak lenni, istenem, nem a legutolsó dolog. Belemegy az üzletbe. Az ügynök ur kap egy hónapos opciót a kávéházra, ha az egy hónap alatt tud vevőt szerezni, akkor rendben van az üzlet, a régi kávés megkapja a millióját, aminél pedig még mindig jobban jövedelmezett a kávéháza, a pénzembernek szakértelme ugyan nincs, de van kávéháza, ami azonban a legfontosabb, az ügynök ur megkapta a maga provízióját. Ha az égy hónap letelte alatt nem akadna vevő a kávéházra, akkor az ügynök maga ül bele és vezeti az üzletet addig, amig megfelelő vevőnek a nyakába sózhatja. A szegény kávésok. — A kávéházi csereberék, másik főoka, — mondja tovább a kávés — mint említettem az, hogy a kávé- ház sem olyan aranybánya, mint azt az emberek gondolják. Maximális áron semmihez sem tudunk hozzájutni, ezzel szemben azonban az irányárak reánk nézve szigorúan kötelezők. Csoda-e, ha seregestül akadnak kávésok, akik ilyen körülmények között, amikor minden pillanatban az a veszedelem fenyeget mindnyájunkat, hogy árdrágításért lecsuknak, menekülni akarnak és inkább eladják az üzletüket, sem hogy a mai töméntelen meghurcoltatásnak kitegyék magukat. — De nemcsak ez a Damokles kardja lebeg állandóan a fejünk felett, nemcsak nem kényelmes, de nem is jó üzlet ma a kávéház. Az úgynevezett kon- zumcikkekre ráfizetünk. A tejeskávé, a vaj, a tojás, mind olyasmi, aminél nemhogy nyernénk, de rá kell fizetnünk, viszont ezeknek kiszolgáltatását meg nem tagadhatjuk A tejeskávénál a tej 3.60 koronába kerül literenkint, ha csak fizenkétszázalékos elpárolgást veszünk is alapul, akkor nekünk 75 fillérbe kerül az a Kávé, amit 70 fillérért kell a vendégnek kiszolgáltatnunk. A tojást viszont darabonkint 96 fillérért vesz- szük és az irányár 90 fillér. Csak nagy forgalom mellett tudunk tehát exisztálni, a kis kávéházak egymás után omlanak össze, egymás után csuknak be. Megélni a kávéházból nem tudnak, vevő nem akad: be kell zárni az üzletet... Itt megkérdeztük, hogy melyek a ma legjobban menő kávéházak? A válasz egészen meglepő volt: :— A legjobban megy az E m k e kávéház, utánna a Vígszínház kávéház és talán az Abbázia következik. Mi történt a Vígszínház kávéházzal? Álljunk meg egy kicsit a Vígszínház kávéháznál. E körül nagy események zajlottak le pár hónap előtt. A szereplő kávéházi ügynök itt Horti ur volt, aki Reinerne k, a kávéház tulajdonosának odavágta a kábító igét: — Adok a kávéházért egy milliót. És Reiner belement az üzletbe. Annál is inkább, mert hiszen a háború előtt ennek az összegnek a negyedéért vette Brück tői, a saját sógorától. Megkérdezzük informátorunkat, hogy mi történt mégis, mi az, ami miatt Reiner visszalépett az eladástól? — Reiner nemcsak visszalépett az eladástól — mondja. — de erős áldozatot is kénytelen volt hozni. Az ügynök természetesen nem lépett vissza ingyen az üzlettől. De hogyan adhatta volna oda Reiner ezt a kávéházat, amikor — és ezt a sokat szellőztetett ügy körül annak idején egyik lap sem irta meg — a Vígszínház kávéháznak a háztulajdonossal huszonötéves szerződése van. Üzérkedés a Vígadó bérletével. A legkülönösebb üzlet azonban mégis az, amely a Vigadó kávéház, vendéglő és kioszk bérlete körül játszódott le. Itt a kávéház és vendéglő körül ugyanazok a háborús zugbörzei .jelenetek játszódtak le, mint a magántulajdonban levő kávéházak körül. Evva Lajos özvegye _mint ismeretes — szentimentális és kegyeletes jelszavakkal kapta meg a kegyelmet, hogy a főváros nem élt felmondási jogával. Amikor azután már megkapta ezt a kegyelmet, akkor kimutatta a foga fehérét és látnunk kellett, hogy Evvánénak nem a kávéház kellett, hanem egyszerűen séf telni akart. Bérezel tanácsnoktól kapott információink alapján mjegirtuk, hogy Evváné, miülián nem volt kilátása arra, hogy az Ungár Mórnak való albérletbeadáshoz megkaphassa a tanács hozzájárulását, Germán Jenőnek, a Baross-kávéház volt tulajdonosának adta albérletbe a Vigadó kávéházat és vendéglőt. Értesülésünk szerint a tanács kérdést intézett a kávésok ipartestületéhez Germán Jenőt illetőleg és ott kielégítő felvilágosításokat kapott. Mire azonban.ennyire megérett a dolog, újabb fordulat' történt. Evváné megint megje- kmt a városházán és újabb albérlőt nevezett meg Spolarits György személyében, aki ellen hir szerint a tanácsnak szintén nincs kifogása. El kdl mondanunk azonban egyet-mást, amit valószinüleg nem tud a tanács, ami azonban legjellemzőbb adata ennek a háborús kávéházi konjunktúrának. És ez az, hogy a mi itt történik, tulajdonképpen már nem Evváné ügye, hanem Ungár Mór ügynöké, aki kötéllel fogja az albérlőt a Vigadó kávéháza számára. A főváros tulajdonát képező kávéház körül ma ugyanaz folyik, ami a többi kávéházi üzletéknél, ahol ügynök szerepel. Vándorló kávéliázak Egy háboríts üzletág — Horti és Ungár ügynökök szerepe — Evváné üzlete — Üzérkedés a főváros bőrére
