Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-05-08 / 19. szám

2

tatja: „Egy pár cipő is annyiba kerül, miért lenne olcsóbb az alsószoknya ?“ Ez az érv győzött: ha a cipő drága, akkor drága az alsó- szoknya is. És szépen kifizette a háromszáz koronát.

*

Tovább beszélgetünk és a kereskedőkre kerül a sor. A vásárigazgató nagy szeretettel szól róluk, de hozzáteszi:

— Azért mégis kétségtelen, hogy a kapzsiság igen sok kereskedőben is meg van. Úgy vannak ők is, mint a fiakkeresek, akik taksa- emelésük első bizottsági tárgyalása után már a magasabb taksát akarták a közönséggel fizettetni és a közönséget külön kellett figyelmeztetni, hogy egyelőre ne fizessenek többet Ugyancsak igy volt egy esztendő előtt a tűzifával. A tanács megengedte, hogy a kereskedők magasabb maximális árért adhassák el a fát de csak öt nap múlva. A kereskedők egész sora azonban azt sem várta meg, amig az aktán a tinta megszárad, már az uj árakat számították.

— A vendéglősöket még a legszolidabb csoportba kell számítani, mégis sokszor történnek itl is visszaélések. A legújabb ármegállapításnál csak a menüárakat korlátoltuk és pedig 4 koronáról 5 20-ra emelték föl. Beval- hatom, hogy a tárgyalások meglehetősen lassan folytak, mert az emelést nem tartottuk valami túlságosan sürgősnek. Amikor a minisztériumban meg volt az első értekezlet, de még semmi irányban sem történt döntés, az étlapokon azonban már nem lehetett 4 koronás, hanem 5'20 koronás menüárakat látni. így május elseje helyett a vendéglősök nagyrészben már április derekán önként felemelték a menüárakat. Emiatt több esetben feljelentés is történt.

Amikor mégis haragszik a közönség

— A publikumot nem irritálja a magas ár, szó nélkül tűri nagyrészt az árdrágítást is; de van egy eset, ami miatt mégis haragszik. A mi közönségünket ma csak az hozza ki a sodrából, ha nem kap valamit. Különösen vonatkozik ez olyan cikkekre, amelyeket jegy ellenében árusítanak. Ha jegyre járó cikket nem kap, ez egyenesen kétségbeejti. Igen józanul úgy ítél, hogy ha valamire jegyet adnak, akkor a jegyre fedezetnek is kell lennie.

— Az ítélkező bizottság helyzete is igen

Fecsegés a Dunáról

Divatba kezd jönni a Duna. A pesti ember föltö- dözte, hogy a sok-sok mindenféle kincs között, amit eddig nem használt ki annak rendje és módja szerint, ott van a Duna is. Nem tudom, talán a háború az oka ennek is. Az emberek most mindent megesznek és sokszor igen ize« falatokat találnak, amiről valaha nem is tudtak. Az idegek szörnyű megromlásában minden élvezetet kihasználnak. A színházak, mozik zsúfolva vannak, a kártyagyárosoknak is felvirágzott, a szeszesitalt minden pénzen megveszik és végre mi- utár a gyönyörnek minden talpalatnyi helyét kihasználták, rájönnek, hogy a kirándulások is lelket és testet üdítő valamik, olyanok, amelyek ráadásul még az idegeket is megnyugtatják.

fppen jókor jött, hogy a főváros és a kormány a mi házi Dunánk számára jó fuvarost szerződtetett. Az emberek annyit szidták és átkozták már az öreg és ambiciónélkiili porpellervállalatot, hogy1 egyenesen üdülés ma beszállani a MFTR. kecses és tiszta kis fehér játékhajócskáiba és nagy élvezet kirándulni a nagyobb gőzösökön, amelyek époly tiszták és fürgék, mint ama kisebbek.

Május elsején vállalkoztunk rá, hogy egy' órát vagy kettőt hajókázzunk. Az Eötvös-térről reggel fél- kilenckor indul a hajó, amikor azonban megérkezünk a legnagyobb meglepetésre, nem egy, hanem két gőzös áll szüzfehéren és várja a kirándulók tömegét. Hatalmas, szép két alkotás. Valóságos dunai paloták ezek, ahol mindegyikben vágyj ezer vendég számára lehet teríteni. Kint a parton ezrével áll a nép. Öregektől gyermekekig mindenféle. Feltűnően sok azonban a nő. Üde, fiatal leányok: csak az udvarlóik telnek ki csupa gyermekekből. Itt-amott egy-egyi büszkébb hölgy, akinek katonatű" k mondják a bókokat. Könnyű fehér vászoncipők , .gnak a fedélzeten és mögöttük sarkantyúk pengének. A diákok hatalmas szöges cipői zuhognak az ingó hajóhídon, magas turistabotjuk a fejük fölött hadonász, a hátukon kökényes. Bizony figyelemmel kell lennni arra, hogy a tömegáru felhozatala, kezelése sokba kerül, az elromlás percentje is igen nagy. Hogy mást ne említsek, ott van a spenót. Kilogrammjáért a termelő 30 fillért kap, a mit nem lehet magas árnak mondani, mire azonban Budapestre ér az áru már a másik 30 fillér is rámegy, a nélkül, hogy árdrágítás szerepelt volna közben. Annyi minden nincsen ma. amire]! a szállításnál szükség lenne, hogy ez is az egyik oka a nagy drágulásnak. Nincs kosár, nincs zsineg és nincs sok minden más, amivel valaha nem is kellett számolni. Ráadásul pedig a szállítási tarifák is lényegesen emelkedtek, amivel szintén számolni kell.

Bizományos, nagykereskedő, kiskereskedő

Most a vásárigazgatónak egy igen érdekes megállapítása következett:

— A legérdekesebb dolgok közé tartozik, a kereskedelemben ma az a distinkció, hogy bizományos, nagykereskedő, kiskereskedő — teljesen eltolódott. A bizományos, aki valaha nem dolgozott a saját szakállára, hanem eladta a rábízott árut és a munkája után rizikó nélkül percentet kapott, ma fölcsapott kereskedőnek és ki akarja szorítani azokot, akik előbb megbízói voltak. Ott vannak az újvidéki bizományosok, akik ma szindikátusban állanak, maguk vásárolnak és maguk kockázatára kereskednek Budapesten és Bécsben. A nagy városok nagykereskedői viszont nem szeretnek en gros üzleteket kötni, mert a nagyban való eladásnál könnyebb az ellenőrzés. Jobb szeretik árujukat kicsiben eladni, mert detail üzletet nehezebb ellenőrizni. Budapesten például azt tapasztaltalram, különösen rövidárucikkeknél, hogy a nagykereskedők nem szívesen adnak el budapesti kereskedőknek, inkább a vidékieknek, mert igy nagyobb haszonra tehetnek szert. Ez az oka annak, hogy például vászonfélét vidéken jobban lehet kapni, mint a fővárosban.

Ha majd elegendő áru lesz . . ,

— A legközelebbi jövő igen érdekes problémája az, hogy mi törjénjék akkor, ha majd elegendő áru lesz ? Kissé grofeszkül hangzik ez a kérdés, de már legközelebb igenis foglalkozni keil vele. Egyelőre a probléma gyakorlatilag csak a zöldségre és később a gyümölcsre nézve bír aktualitással. Olyan uradalvér hátizsák, neki egy napi élelem, bécsi kollegájának pedig talán ma(ga a megváltás lenne.

A beszállásnál bámulatos rend. A neveletlen pesti közönséget fehérkeztyiis hajóaltisztek kormányozzák. Csodálatos, de engedelmeskednek. Imponál talán az, hogy jól öltözött emberek és udvariasan beszélnek velük. Ezekkel nem illik gorombáskodni. Kint a parton pedig egy előkelő monoklis ur áll, mellette díszes egyenruhás főhajósok. A monoklis ur maga a mindenható vezérigazgató, domonyi Do mony Móric dr. miniszteri tanácsos. Hogyan, hát Magyarországon már az is szokás lett, hogy a vezérigazgatók körülnéznek hajnali félkilenckor az alkalmazottaikon? A második hajóra maga Domony dr. is beszáll, fölmegy a parancsnoki hidra és átkiséri a hajót a budai állomásra. Van ebben valami megnyugtató. A közönség, amely a fedélzeten a széles asztalok mellett a kényelmes padokon helyezkedett el, a Drina katasztrófájáról beszél. Nyugodtan, izgalmaik nélkül beszélgetnek, mint a tegnapi ebédről, vagy a német kancellár tegnapi nyilatkozatáról. Senki nincs elfogódva, senki nem fél, mind biztonságban érzik magukat.

Az óbudai hajógyárhoz érünk. A Duna beleölti keskeny nyelvét az óbudai földbe és ez a keskeny nyelv telistele van mindenféle hajóval. Gőzösök, uszályok egymást váltogatják. Megpillantunk két kemény dunai monitort. Valami acélosság, valami egyszerű, természetes erőt érez rajtuk az ember. Szelid, jámbor eszközöknek, de kitartó, elpusztíthatatlan alkotmányoknak látszanak. Mennyi mennyi hasznot hajtottak a háborúban. Két csukaszürke hős, akik a vizen úszva szerb és román seregeket sepertek el, várakat lőttek rommá. Nem csoda, hogy a szerencsétlen szerbek megirigyelték őket. A szkupstina éppen most ülésezik Korfuban, ahol a napokban felállt valaki és igen erélyesen követelte, hogy ők is építsenek öt darab dunai monitort. No persze nem azonnal, hanem majd akkor, ha visszatérnek egyelőre zálogba vett hazájukba. A kormány azonban ma már nem olyan vérmes, mint az egyszerű szerb

B u d ap est, 1918. in áj üs. 8.

mák. amelyek eddig sohasem foglalkoztak zöldségtermeléssel, látva a földnek ezen az utón való dús haszonhajt^sát, most óriási területeken termelnek zöldségfélét, úgy hogy nemcsak a magunk, de az osztrák piacokat is bőven el lehet majd zöldséggel látni. E körül a kérdés körül nagy áramlatokat lehet tapasztalni. Az egyik oldalon állanak a központoknál érdekelt tőkék és jól fizetett alkalmazottak. Ezeknek érdekük, hogy a korlátozó rendelkezések tovább is fenmaradjanak. Ezzel szemben áll a kereskedők és fogyasztók érdeke, ami abban áll, hogy azoknál a cikkeknél, amelyekből elegendő menyiség áll rendelkezésre, semmiféle korlátozás ne legyen. Egyett azonban nem szabad elfelejteni és ez a mi kivitelünk kérdése. Ezt továbbra és mindenesetre kezében kell tartania az államhatóságnak. Ha igen sok ok szól is a központok megszüntetése mellett, a kivitel kérdését szabadjára hagyni nem szabad.

A termelés fokozása és rendszeressé tétele

— Négy esztendős hatósági intézkedések tanulságai állanak előttünk — fejezte be érdekes fejtegetéseit Szabó igazgató — mi is okosabbak leszünk, mint a tót a vásár után. Ha a sok jóakaratot és munkát mind a termelés fokozására és rendszeressé tételére fordítottuk volna, akkor ma sokkal jobb állapotok lennének, A városi lakosságról szólok, ennek a megélhetésére szolgáló anyag megtermelése érdekében semmi sem történt ma sem, A közélelmezési miniszter ugyan leirt a városokhoz, hogy „mi nem gondoskodunk rólatok, gondoskodjatok ti önmagátokról.“ A városok azonban nem ijedtek meg ettől, nem vették komolyan a dolgot és rábízták magukat arra, hogy majd csak gondoskodik mégis róluk a miniszter, ami persze meg is íörént. Ha bele- kényszeritették volna a városokat abba, hogy közvetlen környékükön termeljenek meg mindent, amire szükségük van, egészen másként állana a helyzet. Emellett szükséges lenne a termelés rendszerbe foglalása, olyan rend behozatala, amely szerint a közelben romlandó, a távolban nem romló terményeket kellene produkálni. Ha ez megtörténnék, nemcsak a drágaság lenne kisebb, de sokkal kevesebb anyag veszne kárba és az ellátás biztonsága is tökéletesebb lenne, (p. b.)

képviselő, aki úgy látszik, igen nagy biztonságban érzi magát Korfuban. Erre lehet legalább következtetni abból a tényből, hogy felállt P a c s u ur a pénzügyminiszter és röviden csak annyit mondott:

— Higyje meg az igen tisztelt képviselő ur, nekünk egyelőre nem monitor, hanem béke kell.

Igazán senki sem vitatja el, hogy nagy igazsága volt Pacsu mesternek. Az izgága képviselő azonban nem elégedett meg ezzel, újra fölállott és újra izgatni kezdett:

— Azt hallom, hogy Szemendria és Kevevára között Duna-hidat építettek. Ezt a hidat mi nem tűrhetjük. Föl kell robbantani.

Pacsu nagyot nézett, hogyan akarja a képviselő ur fölrobbantani Korfuban a hidat, amit Szemendria és Kevevára között építettek? Aztán szelíden megjegyezte:

— Nem helyeslem ,a képviselő urnák ezt az indítványát. A háború után nekünk összeköttetésbe kell lépnünk a monarchiával, a gazdasági harcot folytatnunk nem lehet.

Úgy látszik Pacsu ur jól ismeri ezeket a mi kegyetlen monitorjainkat, amelyeken ime most a vidám legénység házi zenekart alakított és ugyancsak fújják már vasárnap reggel a talpalávalót. Csak odébb sétál föl és alá egy felfűzött szuronyu matróz, jelezvén, hogy ez a két hajó veszedelmes háborús eszköz.

A hajó fedélzetén ezenközben megjelennek az első sörösüvegek és az ifjúság előszedi az elemózsiát. Kedélyes falatozás és italozás kezdődik. Csupa nyitott mozgó száj az egész fedélzet és mire Szent-Endrére érünk, a hajó túlsó végében egy vegyes kórus a „Nyomd meg a gombot“ kezdetű néphimnuszt in- tonálja.

Szent-Endre. Azt hiszem itt nyílnak a világ legszebb orgonái és azt hiszem, a kiránduló pestiek tömérdek mennyiségben lopják a dus-bugás, illatos haragos-lila és szennyes-fehér virágokat. A zeg-zugos utcák olyanok, mintha Budából hasítottak volna ki