Fővárosi Hírlap, 1918 (7. évfolyam, 1-52. szám)

1918-04-24 / 17. szám

2

rf

Budapest, 1918. április 24.

pen előnyös és mint értesülünk, van benne egy pont, amilyet még vasútépítési szerződésben a legöregebb szakembereit sem láttak. E pont szerint a svábhegyi fogaskerekűt a főváros bármely pillanatban, akár az építés folyama alatt is megválthatja.

Igen valószínűnek kell tartani, hogy a főváros az ebben a pontban foglalt előnyével nem fog élni, mégis igen nagy biztosítéknak kell ezt a főváros számára tekinteni, a Magyar Bank viszont igen könnyű szívvel járulhatott hozzá ahhoz a ponthoz, mert hiszen neki nem a fogaskerekű lesz az üzleti vállalkozása^ A bank számára az a fontos, hogy a közönség kényelmesen, gyorsan, életének veszélyeztetése nélkül, jó kedvben jusson föl a Svábhegyre, ahol bőségesen fog majd élvezetet és szórakozást találni. Ha a fővárosnak kedve lesz a fogaskerekűt, mint üzleti vállalkozást tovább folytatni, s vagy a közúti közlekedés teljes kommunalizálásával ezt a vonalat is a magáénak akarja tudni, a Magyar Banjk^míinden pillanatban kész les® azt átengedni, mert neki jó fuvaros lelsz a főváros is, amely a sz-órakozó- közönséget kiszállítja a Svábhegyre.

Budapest szegényeinek zsákmánya

Egy korona húsz egy méter szövet — Tizenötezer ember felruházása

Elérzékenyülve és meghatva kell megemlékeznünk egy igen becsületes és igen szép akcióról, amelyet rettegve, egy kicsit a tolvajok féltékenységével kellett végigküzdenie a közjótékonysági ügyosztálynak, amely minden harc és minden önfeláldozás árán meg akart és meg tudott menteni egy kincset Budapest szegényei számára.

Karácsony óta tudunk az udinei zsákmányról, de karácsony óta nem mertünk egyetlen szót sem leírni róla, nehogy Budapest szegényeinek zsákmányát veszélyeztessük. Pedig a zsákmányt nem kisebb személyiség adományozta Budapest szegényeinek, mint maga a koronás király. De ma a központok a teljhatalmú urak és a főváros az udinei zsákmányt úgy .kezelte, mint valaha apáink a saját termésű szüzdohanyt,

Az uj polgármester

Kamimermayer Károly, Gerlóczy Károly, Márkus József, Halmos János és Bárczy István után a szier- dai nappal Bódy Tivadar neve kerül be Budapest polgármestereinek sorába. 1873. november 4-ikéti Borromeus Károly napján választották meg Ráth Károly főpolgármester elnökléséviel Kammermayer Károlyt Budapest első polgármesterévé. (Ráth Károly választása mintegy egy hónappal történt előbb és érdekes följegyezni, hogy ő volt az, akit a király harmadik helyen jelölt, az első helyen jelölt Havas Sándor honvéde'mi miniszteri tanácsos 5, a második helyen jelölt Házmán Ferenc Buda főváros akkori polgármestere 169 és a harmadik helyen jelölt Ráth Károly pesti ítélőtáblái alelnök 209 szavazatot kapott.) 1873. november 4. és 1918. április 24. között telt le ennek a városnak gyermekkora és Body Tivadar lesz hivatott arra, hogy Budapestet (egy komolyabb, fejlődöttebb világváros módján a megállapodás, a biztos talaj, az anyagi rendezettség, a megakadhatatlan haladás útjára terelje. Ez az oka annak, hogy különösen szép, Budapest hét polgár- mestere között a legszebb feladat elé Bódy Tivadar kerül, akinek meg is vannak a kellő tulajdonságai, eszközei feladatának keresztülvitelére. Budapest gyermekkorában Bárczy Istvánnak jutottak ki a legveszedelmesebb, a legkönyebben katasztrófával végződhető betegségek. A fiatal, jókedvéről világhíres Budapest akkor vergődött legtöbbet a betegágyban, amikor ezlekben a tulajdonságaiban vele egy test-lélek polgármestere volt: Bárczy István. Budapest királykisasszonyt senki úgy ki nemi tudta volna cicomázni, senki olyan finom mozdulatokra nem tudta volna megtanítani, mint ez a müvészlelkíi, bo- hémkedvü, friss, fiatal polgármiester. £s ehelyett irgalmas nővérként kellett odaülni a betegágya mellé. Jött a Balkán-háború, amelynek tüze ezer és ezer kilométerre mindent leperzselt és leégett vele Budapest háztartási mérlegének szépen haladó fölépülése is. Aztán a gazdasági pangás következett, forró, életoltó szele a szörnyű világbomlásnak. Hát csoda-e ha Bárczy megunta az örökös betegágyat, a sok

amelyre a finánc még mindig ráteheti a kezét. Ma azonban már minden veszedelmen' túl van az udinei zsákmány és igy örvendezve, lelkendezve jelenthetjük, hogy Budapest szegényei biztos, jogos birtokukba veszik a kincset, amelyet koronás királyunk ajándékozott nekik.

Az udinei zsákmány tulajdonképpen egy vaggon rizskásából, egy vaggon bőrből és két vaggon szövetből állott. Ebből az egy vaggon rizskását már karácsonykor szét lehetett osztani, minden különösebb veszedelem nélkül. Elsősorban az árvaházak kaptak belőle és autentikus tanuk, akik megkóstolták, állítják, hogy különb volt, mint a legfinomabb Karolina-rizs. Ami megmaradt, fölosztották a városi alkalmazottak között, akik a csemegéből a városi alkalmazottak boltjában kaptak.

A bőrt szintén szétosztották már. Tízezer kilogramm volt és mélyen a maximált árak alatt, kilenc korona és nehány fillérért kapták Budapest legszegényebb elemei. A maximális ár ma tizenhárom korona, de természetesen ezen az áron sehol sem lehet kapni, hanem a bőr kilogrammját százharminctól kétszáz koronáig árulják az árdrágítók.

A legfontosabb tétel azonban a királyi ajándékban mégis a ruhaszövet volt, amelyből két teljes vaggonnal állott a közjótékonysági ügyosztály rendelkezésére. Az ügyosztály féltő gonddal kezelte ezt ;a szövetet. Valósággal rémhírek keringtek arról, hogy milyen praktikákkal rejtették el a kutató szemek elől. A központok szaglálódtak, még a Hűvösvölgyben is keresték, de sehol sem találták. Piperkovics Bátor tanácsnok és Liber Endre tanácsjegyző a legravaszabb módon rejtegették a szegények kincsét. Ugyanezt az ajándékot kapta a királytól Bécs városa is, ott ugyanezt a szenvedést, ugyanezt a drukkot kellett kiállani. Most végre Bécs és Budapest is megkapták a feloldást a hadvezetőségtől a maguk szövetére vonatkozólag. Nincs más hátra, mint egy bizottsági határozat és akkor ki fogják osztani a szövetet. Többé senki sem teheti rá a kezét a szegények királyi ajándékára.

A háború alatt pedig még nem lehetett ilyen olcsó szövetet látni sem. Ma egy méter jobb szövetet 200—300 koronáért adnak, ugyanekkor a

orvosságos üveget, a hőmérőt, a befőttes üveget és a pulzus-tapogatást?

Most Bódynak kell újra járni tanítania Budapestet, ha eljönnek majd a napsütésesebb idők. Neki kell építenie, ami leromlott és amit már régen meg kellett volna csinálni. Neki kell majd pénzt teremteni, munkásokat előállítani és olyan izzadságos munkát végezni, amilyen Budapest egyik polgármesterének sem lehetett a feladata. Azok a pompás ideálok, amelyek Bárczy finom leikéből rajzottak ki, s amelyeket az nem valósíthatott meg, mind itt maradtak örökségül Bódy Tivadarnak. Es Bódy öröm mel veszi át ezt az örökséget, mert hosszú időn át volt részben legbelső, részben legelső munkatársa Bárczynak. Nagyrészt közös szerzemény a sok szép ideál, amelyekbe most majd életet kell önteni. Bódy volt az első, akit Bárczy polgármestersége alatt választottak tanácsnokká és ő lesz utóda is a Polgármesteri székben. Lehetetlen ebből a gyors karrierből meg nem látni, hogy Bárczy megingathatatlanul hitt Bódy tehetségében és a maga talentumát kiegészítve látta az övével. És van ebben valami. Az álmodó Bárczynak szüksége volt a praktikus Bó- dyra és ha együtt nem is tudtak mindent megcsinálni, aminek megvalósításához százszor tűrték föl az ingujjukat, akkor is csak a sorrend változott meg: ha a munka nem sikerült egymás oldalán, sikerülni fog egymás után.

Mire van leginkább szüksége az uj polgármesternek, ha Budapest fejlődésének utjai már amúgy is ki vannak jelölve, ha a jövő Budapest kontúrjait Bárczy és Bódy máris megalkották? Adminisztrálnia kell tudni, pénzt kell szerezni, építeni tudni és dolgozni a megszakadásig. Hogy Bódy a legkiválóbb közigazgatási szaktekintély, mindenre kiterjedő rron- dosságu adminisztrátor, azt igazán nem kell éS néni szabad senki előtt bizonyítani. Hogy pénzügyi zseni, annak legnagyobb bizonyítéka, hogy Budapestet pénzügyi tanácsnok korában leigyszer már kiemelte a deficitek ingoványából. Hogy építeni tud, arról csak annyit, hogy a városházán minden technikus tudja, és elismeri, hogy Bódynál műszaki kérdésekben járatosabb laikust, tanulékonyabb főt még nem láttak.

fővárosnak, amely tulajdonképpen a zsákmányolt szövetért csak az útiköltséget fizeti, a szövet méterje 1.20 koronába kerüL Olyan ár, ami ma igazán csak a mesékben fordul elő. A főváros természetesen nem fogja ilyen áron adni, hanem valami kis hasznot is kíván látni. A haszonból azonban, alighanem sikerülni fog egyik vagy másik fővárosi árvaházat kibővíteni. így is igen olcsó lesz a szövet, melyből elsősorban az árvaházak, azután a szegényházak, végül pedig a fővárosi alkalmazottak legalsóbb rétegei részesülnek.

A két vaggonban mintegy 80,000 méter szövet van. Ebből a 80,000 méterből természetesen sok a függöny és egyéb természetű anyag, ezeket jobb pénzen fogják eladni és igy az árvaházak kibővítésének céljaira jelentékeny pénz gyűl egybe. A fennmaradó és ruhakészitésre alkalmas szövet még igy is elegendő lesz mintegy j5,000—20,000 ember felruházására!. A gyönyörű ajándék kiosztása már legközelebb megkezdődik.

Felemelik a lavadalmi dijakat

100—250°/0 áremelés a kikötés! dijaknál és a piaci helypénzszedésnél

A javadalmi bérletet 1917. április hó elsejével a főváros házikezelésbe vette, mert a bérlői állandóan újabb igényekkel léptek föl. Megcsinálták a Székesfővárosi javadalmi intéz őségét, amelynek hivatása volt a fővárosnak ezt a legújabb üzemét vezetni. Most telt le az első üzleti esztendő és meg kell állapítani, hogy a javadalmi bérlet a főváros kezében sokkal jobban prosperál, mint a bérlőknél.

A bérlet tárgyához annak idején a piaci hely- pénz-szedés joga és a dunai hajókon érkező áruk után fizetendő kövezetvám tartozott. A bérlők Glück, Weiser ési B a k voltak, akik 1914. április 1. óta évi 480,000 koronát fizettek és 50 százalékos haszonrészesedést adtak ai fővárosnak. Az 1914—15. évi mérleg a bérlőkre nézve a háborús állapot folytán mintegy 30,000 korona veszteséggel zárult, az 1915—16. pedig már 60,000 korona veszteséget tüntetett föl. Ilyen körülmények között a főváros a negyedik évből

Hogy pedig dolgozni mennyit tud, azt bebizonyította a háború alatt, amikor se nappala se éjszakája nem volt, soha senki fáradtnak mégisem látta.

Ez az az cmber, akinek jönnie kellett és most kellett jönnie. Ma szerdán délután egyhangúlag fogják megválasztani polgármesterré és nem ok nélkül van, hogy; senki sem méri össze vele a fegyvereit. Mindenki tiszteletben tartja azokat az érdemeit, amelyeket eddig szerzett és amelyeket a jövőben kétség kívül meg fog hatványozni.

Rövid sorokban és a memoria gyenge világánál vessünk csak egy pillantást azokra a szolgálatokra, amelyeket harminckétesztendős működése alatt szeretett fővárosának tett.

Bódy Tivadar Budapesten született 1868-ban. Atyja, néhai B a i n t n e r Imre hírneves ügyvéd, a terézvárosi bizottsági tagok vezetője, nagyapja pedig a római jog tanára volt a budapesti egyetemen. Édesanyja nemes Bódy Mária, akinek azután a nevét is fölvette, amikor a városházán a névmagyarosítás valóságos becsületbeli kötelesség volt. Ekkor lett Amtmann Gézából Almády Géza, Kühner Gyula kerületi elöljáróból pedig Kürtös. Legérdekesebb két névmagyarosítás azonban Sacher Istváné és B a i n t n e r Tivadaré volt. Mindketten az édesanyjuk szép magylar nemesi nevét választották, igy lett az egyikből Bárczy István, a másikból Bódy Tivadar. Bódy középiskoláit is, a.z egyetemet is Budapesten végezte és utriusque juris doktor lett. Előbb ügyvédi irodában dolgozott, majd 1886-ban a főváros szolgálatába lépett, mint fogalmazó dijnok. 1891-ben lett fogalmazó gyakornok és rövid ideig tartó gya- kornokoskodás után, mint miniszteri fogalmazó a közmunkák tanácsához került. Itt két esztendőt töltött és mint tanácsjegyző jött vissza a fővároshoz. Előbb az ötödik kerületi elöljáróságon dolgozott, mint az elöljáró helyettese, majd a központba hívták be és végigjárta csaknem az összcs, akkor még kisebb- számú ügyosztályokat.

Az akkori középitési ügyosztályban helyettese volt V o s s i t s Károly tanácsnoknak. Itt emlékezetes nagyi munkákat hajtott végre. Nagy érdemeket szerzett a káposztásmegyeri vízmű építésének befő-