Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1917-02-07 / 6. szám
Budapest, 1917. február 7. 5 klozetből áll. Ezt a telepet azért kedvelik különösen az emberek, mert olyan a beosztása, hogy nincs közös udvar, minden lakás különálló. Itt nem szeretnek egymással érintkezni a népek. Mind veszekedős természetűek . . . — A lakbér egy esztendőre száz forint. A legtöbben azonban hétszámra fizetik, ami szintén meg van engedve: két forintot egy hétre. Akik segélyt kapnak, azoknak már az elöljáróságon levonják a heti házbért. A lakásokkal mindenki meg van elégedve, boldog, aki idejut. — Azonban tessen velemjönni, körüljárunk egy kicsinyég . . . Fürdőszobák, mosókonyhák, közös helyiségek. A jólelkii asszonyság kendöt térit párnás vál- laira, aztán megindulunk körül a telepen. — Emitt csupa városi szolga lakik a családjával . . . Itt egy utcaseprő, az asszony is dolgozik... Ezek ketten itt özvegyek már, a százhatvanasnak orosz fogoly az ura. Amott a százkilencvenegyesben két nővér lakik, valami penziót élveznek; van azoknak mindenféle állatjuk . . . Ennek eltűnt az ura, az meg a fiát gyászolja tegnap óta . . . — Ennek most vették be a két fiát katonának ... Itt meg az egész sor minden lakójának katona az ura! . . . Tíz lakást számoltam a sorban. — Ümiattuk nem mer erregyiinni a postás . . . A lelkit szekálják ki egy kis tábori postáért! . . . — Cifrább, módosabb házsorhoz érkezünk, körülbelül a telep közepén. A közös helyiségek ezek. Hat óriási mosókonyha, két fürdőszoba. A mosókonyhák tágasak, szépek. Majolikabori- tás fut magasan körül a falon, a vasüstök ragyognak, fénylő csapok és tisztaság mindenütt. Egyik helyen éppen folyik a munka: tizenkét év körüli lányka feltürt szoknyájában öblöget, egy másik tarka ruhákat tereget a száritóban . . . A fürdőszobák is csinosak s minden kényelemmel fel vannak szerelve. A zuhany irányában egészen kikopott a kád feneke, az különösen népszerű lehet itt nyáron . . . — A fürdőszobát, mosókonyhát bejelentés után, bármelyik lakó használhatja, csak magának kell befűteni s dolga végeztével kitakarítani, rendbehozni a helyiséget. — Aztán sokat használják ezt a két fürdőszobát? — Hát használják . . . használják . . . — Mégis, hányán egy nap? — Hó, mindennap n e m . . . De azért használják.A száznegyvenes meg a tiz gyereke. Találomra bekopogtatunk nehány lakásba. A legtöbb helyen csak a konyhában ég némi tűz, a szobák hidegek. Egy helyen szép könyvtár mosolyog a faliszekrényröl. Sárgaíedelü német monográfiák. =■— A fiam hordja haza . . . Mindig ezeket bújja. —' Micsoda a fia? — Géplakatos, kérem ... De nagyon tudományos gyerek . . . Monda Jánosnénál hideg a tűzhely is. Három gyerek kabátban, kendősen gubbaszt a kihűlt kályha körül. ■ — Hol a mama? — A népkonyhára ment ebédért, — felelik kórusban. Egy másik lakásba kopogtatunk be. A kilincs- telen ajtó felett a száznegyvenes szám. Soha ilyen vérfagyasztó képét a nyomorúságnak. A konyha hideg, de a szobában melegség terjeng. Orrfacsaró bűze az elhasznált, pállott levegőnek. A szoba nagynak tűnik fel, mert minden bútora egy összetolt, kettős ágy és egy politúros fiókosszekrény. Hét gyerek a szobában, cipője, harisnyája egynek sincs. Nem játszanak, csak álldogálnak tunya egykedvűséggel. Néha átmennek az egyik sarokból a másikba. Megjelenésem egyáltalán nem kelt szenzációt. Rettenetes, kinzó nézni ezeket az álmélkodás- nélküli, fénytelen gyerekszemeket. Furcsa keskeny- alaku fejük, pergamenszin arcuk eleget beszél. — Mikor voltak utoljára a szabadban ezek a gyerekek? — Bizony ősz óta csak én, meg a nagyobbik lányka járunk ki szénért, meg ami kell. Es a fiuk. A többieknek nincs cipője. ősz óta ebben a kriptaszagu, fülledt levegőjű szobában. Pedig akad köztük iskolaköteles is. Az anyjuk, — G. Istvánná — színtelen, vontatott hangon beszél. — Az uram most egy hónapja kapott állást bankban. Addig beteg volt . . . Segélyt nem kapunk semmit. Fiamat, aki szintén keresett, most vitték el katonának . . . Remete ur, meg az angol kosztüm. — Kértem segélyt az elöljáróságon, de a Remete ur azt mondta, hogy látott engem az utcán, sárga angol kosztüm volt rajtam és tollas kalap, aki ilyet tud viselni, annak nemi kell segély. Hát kérem szépen (itt már könnybe fulladt a szó), hol tartanám én, ha ilyen ruhám volna. Hiszen szekrényem sincs. Kalapot nem is tennék fel . . . Valakivel összetévesztett, de hát mit tehetek én ? . . . ' — Most még jó, most még kaptunk egy kis kokszot, ha az nincs, akkor a gyerekek fel se kelnek az ágyból . . . — Itt alszanak ebben a két ágyban m i ji d a tizenketten? — Elférünk itt kérem ... Meg a nagyobbik fiú a kaszárnyába alszik most. Ott van minden hiba, hogy az uram nem katona. Akinek katona az ura, az kap segélyt, még ruhát, cipőt is kapnak a gyere- kik ... Az én uram azonban nem vált be . . . Hát bizony, ahogy elképzelem magam elé G. István száraz alakját, belőle nem is lehetett katona ... De bizony, ha sürgősen nem segítenek rajtuk, abból a tiz gyerekből sem lesz, ha ugyan felnövekednek . . . — Hát a tűz miért nem ég a konyhában? — Csak estére főzünk, mikor az uram hazajön. . . . Ahogy az ember visszafelé ballag az Üllői-út felé, sokat el lehet gondolkodni ezeken. A gyerekek kísérteties, érzéketlen szemén, meg azon, hogy a száznegyvenesben csak egyszer főznek egy nap. A Remete uron, meg a G. Istvánék legnagyobb problémáján, hogy hát miért nem katona, a családfő . . . Vécsey Leó. •• Orömiinnep a szivattyútelepen Megérkeztek a karlsruhei szennyvíztisztító kerekek Sok minden legendássá Jett a háború alatt, de talán még a legnagyobb .csodák között is szép hírnévre tett szert az óbudai szivattyútelep két szennyvíztisztító kereke. A technikusok azt mondják, hogy elmés, kiváló két kerékről van szó, amelyeket szenzációként vártak Budapestre. A városháza műszaki kiválóságai büszkék is rá és a legendás kerekek neve sűrűn előfordult az újságokban is. Már jönnek a hires kerekek! — ez volt mindig a jelszó. A háború azonban nemcsak borzalmakat, de mókákat is csinál. Ahányszor elkészültek a szenny viz- tisztitó-kerekek méltó fogadtatására, mindannyiszor megérkezett a nyomasztó hír: a legendás kerekek, közbejött akadályok miatt, otthon maradnak Karls- ruheban. Mert tudni kell, hogy a központi hatalmak országaiban épen csak Karlsruheban állítanak elő ilyen csodá- kerekeket, amilyeneket mi a magunk laikusságában el sem tudunk képzelni, de mély reverendával vágyjunk velük szemben. A megrendelés még a háború előtt elment. Akkor persze a karlsruhei gyárnak sok más tennivalója akadt, nem lehetett elkészíteni. Végre most egy esztendeje megjött az első sürgöny, hogy a kerekek készen vannak, vonatra adták, jönnek! Egy esztendeig mindig jöttek. Újabb sürgönyök jelentették, hogy katonaszállitások vannak, nincs vag- gon. Megint mások, hogy most már tiszta az út, a kerekek elindultak. Igyr ment ez a türelemjáték egy esztendőn át. Hol jöttek, hol maradtak az ördög motollái. Röviddel ezelőtt azonban igen komoly távirat érkezett Karlsruheból a budapesti városházára. Hogy most már — ha törik, ha szakad — útnak indítják a kerekeket, de most meg a katonaság avatkozott bele a dologba. Rezet ugyanis nem szabad kivinni Németországból, a mi kerekeinkben pedig — mint jólnevelt kerekekhez illik — réz is van. Végre létrejött egy egyezség, amelynek értelmében nekünk 450 kiló rezet kellett kiküldenünk, hogy a kerekeket megkaphassuk. És most a városházi technikusok között zeng a heuréka! — most, igenis, ha.hiszik, ha nem — megjöttek a szennyviztisztitó csodakerekek. Isten hozta őket!. ,i Kavarodás a Napközi Otthonok fűtése korül Hogy február elsejével bezárták a főváros iskoláit igen különös kavarodás támadt az iskolaigazgatók sorában. Egyik a másik után szaladt a városházára panaszkodni, nem ugyan a vakáció, hanem a napközi otthonok fűtése miatt. Minden iskolában egy tanteremben napközi otthont kell berendezni. Az igazgatók meg is kezdték a szervezést, de az első pillanatban megriadtak. Be akartak fiittetni egy termet, de akkor jutott eszükbe, hogy az iskolákban központi fűtés van, amely minden helyiséget egyformán melegít. Rettenetes vádak kovácsolódtak ebből a középítési ügyosztály ellen, amely a központi fűtést bizony nem háborús időkre csinálta. Az igazgatók zendülése azonban tovább tartott és sűrűn kilincseltek szemrehányásaikkal a városházán. Végre aztán megmagyarázták nekik, hogy sehol, de sehol a világon nincs olyan iskola, amelyben minden termet külön lehetne fűteni a központi fűtés kazánjával. Kolumbus tojásának is nyitjára jöttek, olyanformán, hogy megmagyarázták nekik, mint lehet segíteni. Ha teszem azt, egy iskolában harminc tanterem van és csak egyet akarnak befűteni, akkor huszonkilenc teremben el kell előbb zárni a fűtést, hogy az egyet egyedül lehessen fűteni. Ez ugyan kissé fáradságos módszer, de hát háború van, ilyenkor nem lehet mindenben kényelmet keresni. Végre is be kell látni, hogy a fővárosi iskolákat nem a háborús vakációk, hanem a békés tanulás céljaira építették. Van azonban még egy mód a baj elkerülésére, amit valószínűleg alkalmazni fognak. Ez pedig az, hogy nem minden iskolában fognak egy-egy tantermet napközi otthonnak berendezni, hanem kijelölnek néhány iskolát, amelyben minden terem napközi otthon lesz. így aztán el fogják hárítani a központi fűtés körül felmerült kis csete-patét. • • • Óbudán uj árvizet várnak. Óbudáról még el sem takarodott az árviz, a lakók jóformán még be sem költöztek elhagyott házaikba, újra számolni kell az újabb árviz veszedelmével. Mihelyt a mostani jelentékeny hótömegre rásüt az első napsugár és olvadni kezd, a szegény óbudai vándormadarak szedhetik a sátorfájukat, mehetnek ki a kis vityillójukból. Az ut- és csatornaépítési ügyosztály máris számol a biztos árvízzel és az összes gépeket, amelyeket a múltkori árviz alkalmával Óbudára vitt, el sem mozdítja a helyükből, hanem bevárja velük a már nem messze levő időpontot, amikor azoknak ismét funkciójuk lesz. Remélhetőleg jövőre már megszűnik az óbudai ürgesor, akkorra elkészülnek az uj csatornázásokkal, árokszabályozásokkal. Jubiláló városatya. Vágvecsei W el lisch Alfréd műépítész, a fővárosi törvényhatóság tagja, bizottsági tagsága huszonötödik évének betöltése alkalmából 50.000 koronás alapítványt tett oly célból, hogy ennek kamataiból tizennyolc esztendőn át budapesti illetőségű hadiárvák neveltessenek, később pedig az alapítvány kamatait a székesfővárosi iskolák szegény tanulóinak felruházására használják. Bizottsági tagként eltöltött huszonöt év, olyan lustrum ez, amely valóban keveseknek jut osztályrészül, s amely különösebb figyelmet érdemel. Felkerestük tehát a jubiláló városatyát, aki — miután megköszönte a „Fővárosi Hírlap“ részéről megnyilvánult figyelmet, — a következőket mondta városatyai működéséről:- R á t h Károly főpolgármesterségének idejére esett bizottsági taggá való megválasztatásom. A polgármester ekkor Kammermayer Károly, alpolgármester pádig Gerlóczy Károly volt. Jól emlékszem, első felszólalásom a most Vilmos császár-út 72. szám alatti telek bérbeadásánál volt. Tarnóczy Gusztáv 724 forintért bérelte a telket és Márkus a tanács nevében a bérlet meghosszabbítását ajánlotta. Tiltakoztam ellene, hogy ezt az értékes telket ily csekély összegért bérbeadjuk. Álláspontom győzött és a mostani tulajdonos, (a „Pesti Hírlap“), éppen a felszólalásom következményeként kiirt versenytárgyaláson jutott a telekhez. Úgy a középitési bizottságban, amelymek tagja lettem, mint a közgyűlésen
