Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-12-26 / 52. szám

2

Budapest, 1917. december 26.

készlet nincsen, a termelés pedig sok időt kíván. Az Építőipari Központ volna hivatva megszervezni a termelést, lehetővé tenni a. gyárak üzemét, összegyűjteni a készleteket és ‘elosztani azokat-, oda, ahol leginkább szükség van rájuk, legelső sorban a köznek érdekében. Ha ez meg nem történik, akkor a késés építő-anyagot a luxusépités fogja lefoglalni, amely, amint már mostan is tapasztaljuk, a házakért minden árat megfizet. És a legfontosabb szükségletnek: a kis lakásoknak nem marad építőanyag.

— Az építőanyagok eflőállitásában mindenekelőtt a leghasználatosabbak gyártását kell megindítani. Itt a tégla, mész, cement, fa és vas jönnek legelőször szóba. Valamennyinél a gyártás előfeltétele a szén. Amig a gyárak elegendő szénnel nem rendelkeznek, üzemeiket meg sem indíthatják. Csak azután következik majd az épitőanyag-előállitás, ha- már a szén- nehézségeken túl leszünk. Mivel pedig előreláthatólag szén dolgában meglehetős ínségben leszünk és igy a rendes építőanyagokban is szükség lesz rendkívüli pótló anyagok bevezetése, amelyek legelsősorban >s a szenet kímélik. A lehetőség erre meg van. Hiszen csupán egyetlen példa megvilágíthatja a kérdést. Tudjuk, hogy egy köbméter falazathoz 250 tégla kell. Ennek előállítása leigy métermázsa szenet igényel. Ha a falazatot tégla helyett betonból csináljuk, amelyhez Dunakavics és cement kell, akkor a kavics kikotrásához egészen jelentéktelen szénmennyiség, a cement égetéséhez pedig sokkal kevesebb szén kell, mint a tégláéhoz. Hozzávetőleg azt mondhatjuk, hogy ha képesek vagyunk a téglafalakat betonfalakkal pótolni, körülbelül egyharmad részére csökkentettük a szükséges szenet. A technikai ismeretek mai állása mellett pedig nem csupán ez a kézenfekvő példa, hanem még számtalan más mód kínálkozik a legfontosabb anyagokban való takarékosságra. Természetesen a normális viszonyok között minden fogyasztás ragaszkodott a régi, megszokott anyagokhoz és ehhez volt kénytelen alkalmazkodni a termelés. A viszonyok változtával majd a kellő szakszerűséggel irányított termelés fogja megadni az anyagokat és a fogyasztás lesz kénytelen beérni azzal, ami van.

, — Az Építőipari Központ felállítása az előmunkálatoknak megkezdését jelenti. Ha lesz egy fórum, amely a termelőt és fogyasztót, a magánosokat és hatóságokat, a technika kutatóit és a gyakorlat embereit egyesíteni képes, akkor meg lesz a bizonyosság, hogy amit a változott viszonyok között előállítani és fölhalmozni lehet, az az építkezések megkezdésének percében ren••

Öreg fizetések, az akcidenciák, meg a Rats-Pixe.

Az ember ebben a szomorú világban ne nézzen vissza, mert igen könnyen úgy járhat, mint ahogy l.óth felesége fizette meg kíváncsiságát, amellyel a háta mögött levő dolgok iránt érdeklődött. A jobb jövő azonban olyan messze van, hogy az embernek nagyon meg kellene erőltetnie a fantáziáját, ha képet akarna róla rajzolni, hát még aztán milyen csalódás lenne, ha a jóslatok nem teljesednének be. Melegedjünk inkább a múlt emlékein, beszéljünk arról, amikor kevés pénzért sokat lehetett élni. Emlékezzünk az időre, amikor még Budapestnek nem volt évenkint százötvennégy milliós kiadása és harminchét milliós deficitje, de nem volt szüksége negyedmilliárdos kölcsönre sem, hanem csak az öt szál gyertyával maradt adós a kereskedőnek, amely számlának kiegyenlítését jobb időkre halasztotta el. Bizony akármilyen komikusán és operettesen hangzik is az öt szál gyertya históriája, az mégis megtörtént és mi tűrés-tagadás benne, nagy irigységgel nézünk vissza a tekintetes tanács akkori nagy gondjaira,

A deficit különben nem uj találmány és azt nem a Bárczy-rezsim honosította meg Pestvárosa háztartásában. Ott találjuk a.mai deficitek ősét már az 1722- iki zárószámadásban is, amelyben 13.456 forint volt a bevétel, a kiadás pedig 13.636 forintra rúgott. Egyszóval a mai harminchat millió koronás deficit őse mindössze 180 forint volt, aminek behozására aligha kellett annyiféle adót kifundálni, mint ma, amikor a kormány nem győzi jóváhagyni a főváros uj adóit, lévén elég dolga a maga adójavaslatainak megszerkesztésével. Mégis olyan katasztrófának találta a tanács ezt a 180 forintos deficitet, hogy 1723. április 26-iki illésében kimondotta: a hivatalos személyeket kivéve

delkíe'zésre fog állami. Ha) nem igy történik, hanem megvárjuk, ajnig a szükséglet beáll; akkor úgy járunk az építkezésekkel, mint jártunk az élelmezéssel, hogy a hasznos munka idejét ^ leszünk kénytelenek az előkészületekre és tanácskozásra fordítani és a cselekvés itt is elkésik,, mint ahogy elkésett amott.

Az árvaházak reformja

Fölszabadulnak a drága telkek

A budapesti árvaházak körül igen jelentős reform van folyamatban. Egyelőre még csak magáról a gondolatról számolhatunk be, annál is inkább, mert a reform megvalósítása jelentékeny időt vesz igénybe és szükség van az építkezési viszonyok megjavulására is. Maga a gondolat és , az abból kialakult terv is rendkívül értékes és szükséges. Arról van szó ugyanis, hogy az árvaházak mai elhelyezésükben és fentartásuk módjában nem maradhatnak meg, mart a rendelkezésre álló telkeket és tőkéket ma nem lehet kellőképen kihasználni és gondoskodni kell az árvaházak olyan elhelyezéséről és a tőkék olyan módon való felhasználásáról, hogy azok nagyobb jövedelmezőségét lehessen biztosítani. A gondolat felvetődött és az akció megindult. A munkálatokat nagy odaadással Déri Ferenc dr. alpolgármester vezeti, aki a terv kidolgozásával Liber Endre dr. tanácsjegyzőt bízta meg, inig a műszaki keresztülvitel munkája Kabdebó Gyula műszaki tanácsosra vár.

A főváros árvaházai a következők:

A József fiuárvaház (VIII., Üllői-írt 46.) férőhelyeinek száfná 115 és évi kiadása 83,398 kor.;

a Mayer Ferenc fiuárvaház (I., Városmajor- utca 31.) férőhelyeinek száma 75 évi kiadása 56,753 korona;

az Erzsébet leány árvaház (VII., Rottenbiller- utca 50.) férőhelyeinek száma 100, évi kiadása 72,388 korona;

a Bernfeld Mór fiuotthon (VI., Erzsébet ki- rályné-út 7.) tizietnkét férőhelylyel és 13,315 korona évi kiadással és végül

a Székesfővárosi községi szeretelház (II., Lő- vőház-utca 36. sz.) 50 férőhelylyel és 48,315 korona évi kiadással.

Gondoskodás a hadiárvákról.

Ezek az árvaházak jobbára olyan telkeken vannak elhelyezve, amelyeket ha bérházakkal építenek be, nagyon szép jövedelmeket lehet elérni, mig az árvaházak céljaira természettől fogva is sokkal alkalmasabbak a városon kívül

senkinek sem szabad felvilágosításokat adni a város anyagi helyzetére, vagyoni állapotára nézve.

Akkor még adósságot csinálni is nagyobb szégyen volt, iparkodtak is mindent kifizetni, úgy hogy az 1755-dik esztendőt úgy jegyzi föl a krónika, hogy ekkor nem volt egyetlen krajcárnyi beruházási kölcsöne Fest városának. Az ideális állapot nem tartott sokáig, nem is tarthatott, hiszen mindig akadt valami, ami a város budgetjét megterhelte. Mint nagy kiadásokat, elviselhetetleneket és soká kikereshetöket sorolják fel az annalesek azt az esetet, amikor II. József születésnapiára tizenegy akó bort hengeritettek ki a piacra a város pincéjéből. Ezt még csak el lehetett volna viselni, de sör is kellett, meg diadalkapu is, no meg a muzsikusokat is kellett fizetni. Mindez 206 forint 35 krajcárba került, mig a királyi palota építésére ugyanezidötájt (1748.) 500 forintot ajándékozott a város.

Lassan aztán szaporodtak a városi hivatalok is és a tisztviselők azt a tűrhetetlen szokást kezdték felvenni, hogy nem dolgoztak ingyen. Kezdetben ugyanis minden állás fizetéstelen, tiszteletbeli volt. A polgári kötelességek közé tartozott, hogy a tanács felhívására bármely állást fizetés nélkül lásson el. Az első, aki a fizetést kiharcolta magának a szindikus, a Stadtschreiber, a jegyző volt. Úgy látszik már akkor is a jegyzők voltak a város napszámosai. Az első fizetést 1642 ben ezen a címen Mosel Antal János vette föl évi 150 forint összegben. A tisztviselők fizetése ettől kezdve azután folyton nőtt a budgetben, mig végre már 1750-ben mintegy 8000 forintot fizettek ki a városházán a hivatalnok uraknak.

A fizetések általában eleinte nem voltak megállapítva. Azt lehetne mondani, hogy a tisztviselőknek egyéni szegödségük volt. A fizetések kiszabásával nemcsak a szolgálati idő és a szorgalom, meg a használhatóság jött figyelembe, hanem az is, hogy kinek

eső telkek. Jelentékeny megtakarítást lehet elérni azon a módon is, hogy a kisebb árvaházakat beolvasztják a nagyobbakba és igy az egységes vezetés és egységes gazdálkodás révén kisebb összegbe kerül az árvák nevelése. Végül pedig a férőhelyek szaporítását is el lehet érni a jövedelmek fokozásával. Ma, amikor a háború liqindálása felé közeledik, kétségtelen, hogy a fővárosnak sok hadiárváról kell majd gondoskodni. A Hadigondozó Hivatal máris felszólította a fővárost, csináljon statisztikát azokról a hadiárvákról, akikről a jövőben gondoskodni kell. Ez a munka már meg is kezdődött és remélhetjük, hogy a Hadigondozó Hivatal a megnövekedő terhekben szintén segítségére lesz majd a fővárosnak.

Az alapító-levelek átvizsgálása.

A nagy reform különben már meg is kezdődött a József ti u á r v a h á z (Jozefinum) telkén emelendő bérház tervezésével. A Jozefinutnfiak már tervpályázata is befejeződött,, a zsűri is döntött, most már csak építeni kellene. A Jozeíinumot magát szintén ki akarták telepíteni, de az örökhagyó Festetich gróf alapítólevele szerint az árvaháznak a régi helyén kellett maradnia. így nem volt más tennivaló, mint hogy az árvaházat a t lek kevésbbé értékes részén helyezzék ei és a hatalmas fundus fennmaradó értékesebb részén építsék fel a jövedelmező bérházat. Félős volt, hogy a többi alapitónak is lesznek majd ilyen kikötései. amelyek mindenesetre gáncsot vetettek volna a reform igen lényeges részeinek. Az alapítólevelek átvizsgálás! után azonban kiderült, hogy egyes egészen jelentéktelen kikötéseket leszámítva a telkek és tőkék jövedelmezőbbé tételének komoly akadályai nincsenek.

Ami most már a re'ormterv részleteit illeti, az eddig megállapított alapvető gondolatokat a következőkben ismertetjük:

Két árvaház egy budai telken.

A József íiuár vaháznál — mint említettük — a,z a törekvés, hogy a csaknem üresen álló szép Üllői-uti telket beépítsék bérházzal. Minthogy az árvaházat kitelepíteni nem lehetett, annak uj épülete a Staffen bér ge r-u teára fog nézni, az uj bérház pedig amortizálni fogja a tökét. A férőhelyek számának emelése is lehetséges lesz ezáltal és még játszótér és udvar is marad az árvák számára.

Az Erzsébet leány ár v ä h áz; ma az egyetlen leányárvaházunk, ahol összesen 92 leányt nevelnek ma. Ezt a leányárvúházát mai helyén bővíteni nem lehet, pedig, mint mondtuk, más hely leányárvák számára nincs. A közgyűlés különben már tizennyolc esztendő előtt belátta, hogy a Dob-utca és RottenbU- lcr-utca sarkán levő épület igen értékes helyen fekvés milyen magánvagyona volt. A tanácsosok csak szolgálatuk második évében kaptak fizetést, hiába a városnak minden garast még kellett nézni, amit kiadott. Amikor aztán 1755-ben a már említett nagy anyagi fellendülés elkövetkezett, amelyet az adósságok eltűnése jellemzett, eltörölték a tanácsosok fizetésiden esztendeiét is, sőt aki kívánta, annak az eddig visszatartott egy esztendei fizetését is kiadták, de ha nem akarták ezzel a várost szegényiteni, akkor az örököseik számára is megvolt a jog, hogy azt követeljék.

A fizetés kicsi volt, de voltak mellékjövedelmek és pedig a polgármestertől az'utolsó szolgáig mindenkinek.. Ilyenek voltak a tanácsülésé kézheztadási, hitelesítési stb. dijak. Minden írásbeli beadványért 12 krajcárt fizetett' a fél, amiből az irodai személyzetnek 9 krajcár, a szolgáknak pedig a fenntnáradó 3 krajcár jutott. A polgárjog megadásáért 14 krajcárt, a kézbesítésért a szolgáknak 7 krajcárt kellett fizetni.

Ezeket a mellékjövedelmeket akcidenciáknak hívták. A tanács tagjainak ilyen jövedelmei voltak a ta- nácsiilési dij, az útlevelekért és bizonyítványoké;t fizetett összeg.

Fontos intézmény volt e tekintetben a R a t s- F i x e, a tanács perselye. Ebbe folytak be a büntetéspénzek, biró ítélkezett és- a büntetéspénzből, mint biró, azonnal levette a neki járó vámot. A többi belekerült a perselybe, amelyet minden hónap végén felnyitottak és a tanácstagok elosztották maguk között s miután a biró tanácstag is volt, másodszor is kivette részét az akcidenciábók Ilyen körülmények között a biró természetesen a saját maga ellensége lett volna, ha akire csak lehetett, nem pénzbüntetést szabott volna ki. A kóterbe csak az került, akinél teljesen reménytelen volt a helyzet, hogy ki tudja fizetni a büntetéspénzt.

1701-ben kapott a biró és a tanácsosok először