Fővárosi Hírlap, 1917 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1917-01-24 / 4. szám

4

Budapest, 1917. január 24.

vasárnap megjelentek a közgazdasági ügyosztály vezetőjénél, Vita Emil dr. tanácsnoknál és előadták kívánságaikat. Döntés eddig nem történt, de biztosra lehet venni, hogy úgy a szénnek, mint minden más vasúton szállított anyagnak árát a tarifaemelés arányában föl kell majd emelni.

Nincs többé olcsó tégla

A tégdakartel csak napi áron

szállít a fővárosnak

A fővárosnak a téglakartellel kötött szerződése az elmúlt esztendő végével lejárt. A szerződés kétszáz millió tégla szállításáról szólott és pedig 38 koronás egységár mellett. Időközben azonban beköszöntött a háború, amely megakadályozta a fővárost abban, hogy építkezését folytassa. Kormányrendelet tiltotta el attól, hogy terveit végrehajthassa és bár a hosszú háború alatt a helyzet lényegesen megváltozott, mégis csak igen mérsékelt építkezések folytak a múlt esztendő végéig is. Ilyen körülmények között a főváros abból a kétszázmillió téglából, amelyet a kartellnél lekötött, mindössze csak negyven milliót vett át.

A főváros terveit tüzetesen ismerő szakférfiúhoz fordultunk, aki az uj helyzetet a következőkben volt szives megvilágítani előttünk:

.— A téglakartell szerződésének lejártával a fővárosnak természetesen érdekében lenne a szerződést megújítani, annál is inkább, mert az a fővárosra nézve igen kedvező volt. Valósággal azt kell mondanom, hogy a téglakartell ajándékot adott a fővárosnak, amikor a kartell- árnál négy koronával adta olcsóbban a tégla' ezrét, A fővárosnak sok téglára van szüksége a normális körülmények között és ez volt az a szempont, amely a tégla-kartellt méltányosságra indította. Ennek a méltányosságnak az igazi értékét akkor látjuk, ha összehasonlítjuk azzal a méltányossággal, amelyet például a vasge- renda-kartell gyakorol. A vasgerenda-kartell, amelynek pedig az állam is részese a diósgyőri vasgyár révén, mindössze egy koronát enged egységáraiból, a téglakartell négy koronájával szemben.

— A téglakartellel kötött városi szerződés szerint a tégla elszállítása kétféle módon történhetett. A téglát a gyárból elszállítva 38 koronájával kapta a főváros, ha pedig a kartell szállította el az építkezés helyszínére, akkor a város 7 korona pluszt-fizetett. A háború alatt a szállítás ügyében természetesen bonyodalmak keletkeztek. A mai fuvarozási viszonyok között a téglakartell sem hét, sem több koronáért nem szállíthatta a téglát. A munkabérek emelkedése, az igaerő és a munkáskéz hiánya, a takarmány drágasága voltak azok a tényezők, amelyek miatt lehetetlen volt teljesiteniök szerződéses kötelezettségüket. A háború előtt a téglajkartell- fíek szerződése volt a fuvarosokkal, de a mai Viszonyok között ai fuvarosok sem voltak képesek régi kötelezettségeiknek megfelelni.

Ilyen'körülmények között a fővárosra hárult a feladat, hogy a szerződésileg lekötött téglát elszállítsa a gyárból. Igen, de a fővárosnak sem volt módjában a szállításokat eszközölni és. talán ez az egyik legfőbb oka annak, K°gy a szerződésileg lekötött kétszáz millió darab téglából mindössze negyven milliót lehetett^ igénybevenni. A mégis múlhatatlanul szükséges építkezésekhez) a fuvartelep igaerői és a íeherautomobilok szállították a téglát.

— Most azután 1916. végével lejárt a főváros szerződése a téglakartellel. Ettől a naptól kezdve a főváros is a rendes kar teli-árakon kapja a téglát, vagyis ezrét nyolcvan koronájával. Egyébként a főváros maga soha sem vette jgénybe a, téglát, hanem a vállalkozóinak utalta ki a kartellel kötött szerződésben biztosított áron. Most a főváros vállalkozói is, mint mások,^ szintén 80 koronás árban kapják a tégla ezrét, ami egyben azt is jelenti, hogy a vállalkozók ebből az okból is lényegesen magasabb arakon epitenek a városnak, mint a béke idején.

V~~ ^ fövái osnak természetesen az lenne az erdeke hogy újabb szerződést kössön a tégla- kartellel, ez azonban a mai viszonyok között aligha lesz lehetséges.

Számonkérő-széket

tart a főpolgármester-polgármester

Bárczy István dr. polgármester, helyettesfőpolgármesteri minőségében legközelebb számonkérő-széket fog tartani. Ez a jog a főpolgármestert, vidéken a főispánokat illeti meg, s a lényege abból áll, hogy a főpolgármester megvizsgálja a városi hivatalok ügymenetét, vezetését, azután pedig a hivatalok vezetőivel, tehát a tanácsnokokkal, elöljárókkal, üzemvezetőkkel együttes megbeszélést tart és ezen közli tapasztalatait az illetőkkel. Legutoljára 1912. november havában tartott számonkérő-széket a polgármester és a hivatalvizsgálat eredményeképpen rendeletet adott ki a városházi közigazgatás egyszerűsítéséről, az általa tapasztalt rendszertelenségek és mulasztások kiküszöböléséről. A rendeletben a polgármester felhívta az összes hivatalok vezetőit az ügydarabok csökkentésére és jutalmat tűzött ki azoknak a tisztviselőknek számára, akik a városházi adminisztráció egyszerűsítésének problémái óival behatóan foglalkoznak és erre vonatkozólag elfogadható javaslatot tesznek. A jutalomdijra tudtunkkal még csak pályázó sem akadt, pedig bizonyára többen vannak a tisztviselők között, akik azóta már gyakorlatilag is megvalósították a polgár- mester intencióit. Kimondotta a polgármester rendeletében, hogy az egyes osztályok és hivatalok között lehetőleg mellőzendő az iratváltás, ami még máig is egyik rákfenéje a városházi közigazgatásnak. Tiz pontba foglalta össze négy esztendővel ezelőtt a polgármester a tapasztalatait. Egészen bizonyos, hogy a mostani szá- monkérő-szék sem fog elmúlni újabb tapasztalatok és újabb rendeletek nélkül és kívánatos volna, hogy Bárczy István gyakrabban tartson számonkérő-széket és ne feszélyezze ebben az a körülmény, hogy főpolgármesteri minőségében joga van — a polgármester számonkérésére is.

Szomorú mese a liftről

és a pesti partájok kínszenvedéséről

A lift, az istenadta pesti lift, amely viceházmestereket lapít össze véres lepénynyé, amely többet áll, mint megy, szinte külön specialitása ennek a nagyvárosnak. Az ilyen lift-féle intézmények mutatják csak igazán, hogy kamasz-város vagyunk, mert különben egy közlekedési eszköz, amelyet napnap után tízezrek használnak, nem lehetne rendszabályok nélkül. Budapesten a liftről is csak az gondoskodik, aki a mezők liliomjáró'l, tehát nem más, mint a népzerü sóhivatal . . .

Ha megírnánk a pesti lakó. kiskátéját, ott okvetlenül benne lenne:

— Mírevaló a lift?

— Arra, hogy a házmester ur megpukkaszthassa a partájokat.

Szerény és csöndes eszköz a lift a lakók ideg- rendszerének megbomlasztására. Jámbor lakótárs, megkapod a lakásbérleti szerződést, amelyben benne van, hogy a lifthasznáiat ingyenes, azaz hogy a használati dij be van számítva a lakbérekbe. Há véletlenül ki mernéd nyitni a szájadat, hoigy miért fizetsz te az ötödik emeleten annyit, mint más ember az elsőn, akkor a felelet ez lesz: mert a nagyságos urat liften visszük föl.

Hát ez az, ahol a lift, vagy talán inkább a par- táj, mint a mezők liliomja szerepel. Miután a házmester így kioktatott a lifthez való jogunkról, többé senki sem törődik vele, hogy tudunk-e élni is ezzel a joggal? Mindenekelőtt fölfedezzük a feliratot:

A személy-lift működik:

Délelőtt 9—1-ig.

Délután 3-10 ig.

Hogyan, hiszen azt mondták, hogy azért fizetünk az ötödik emeleten ugyanannyit, mint az elsőn, mert liften járhatunk föl? Hát a lakónak nincs joga reggel kilenc előtt fölmenni a lakásába, nincs joga 1—3-ig a liftet használni és este 10 után már van különbség az első és ötödik emeleti lakás között?

Az utóbbi időkben a házmesteri basáskodás ezen a téren is olyan méreteket öltött, hogy tele vannak az emberek panaszokkal. Kiváncsiak voltunk, van-e mód, van-e lehetőség arra, hogy e tekintetben

meg lehessen védeni a lakók érdekeit? Sajnos, nem mondhatunk igent.

Elsőbben is a közgazdasági ügyosztályhoz fordultunk, ahol a lakbériigyeket kezelik. A válasz ez volt:

— A lakók lifthasználati jogáról a házbérszabály- zat nem gondoskodik. Úgy tudjuk azonban, hogy a közjogi ügyosztály foglalkozott a kérdéssel.

A közjogi ügyosztályban viszont igy ismerik ezt az ügyet:

— Még akkor, amikor Bukovszky Viktor dr. tanácsnok, mint tanácsjegyző működött az ügyosztályban, külön szabályrendeletet alkotott a lifthasználat kérdésében. Ezt a szabályrendeletet azonban a kormány nem hagyta jóvá azzal a megokolással, hogy úgy is készülőben van az uj építési szabályzat, amelynek a liftre vonatkozó összes intézkedéseket is magában kell foglalnia.

Azóta már készen van az építési szabályzat, 1913 óta érvényben van. Ebben a szabályzatban azonban csak arról van intézkedés, hogy milyen házban kell liftet építeni és hogy milyennek kell a liftnek lenni. De hogy a lakó mikor használhatja és miként használhatja, ehhez úgy látszik, senkinek semmi köze. E tekintetben a házmester a diktátor, aki ilyenformán kiválasztja az 1—3-ig tartó időt, amikor minden ember rohan haza ebédelni és ezt az időt megteszi pihenőnek. Mindenesetre ajánlatos lenne ma, amikor ezrével vannak már Budapesten a liftes házak, ezeket a jogviszonyokat szabályozni és elővenni a Bu- kovszky-féle szabályrendelet-tervet, amely igen sok kellemetlen affértői kímélné meg az idegeivel amúgy is hadilábon álló pesti partájt.

Nincsen ócska ruha ...

Nyomorúság a Petőfi-utcában. — Se vásárló, se eladó. — A Teleki-téren csak bécsi holmi akad.

A Petőfi-utcának mind a két oldalán, a Szeirecsen- utcától a Király-utcáig nagy szomorúan sétálnak a „slepperek“. Hideg van nagyon, ujjatlan keztyiikbe dugott vörösre fázott kezeikkel csapkodják a kabátjukat, ha néha valamilyen uriasabb kinézésű ember végigsétál az utcán, akkor szinte bátortalanul, de nagyon udvariasan elébe sietnek és megkérdezik:

— Valamit tetszik vásárolni? Méltóztassék befáradni a boltba!

Az emberek azonban nem igen sétálnak be a szalonokba, manapság a Petőfi- és Szerecsen-utcákban, ahol pedig valamikor olyan virágzóak voltak az üzletek, valósággal ritkaságszámba megy, ha egy napon egy öltözet ruhát is eladnak. A handlék sem jönnek most már ide, a handlé nagyur lett, őt keresik fel lakásán az ócska ruhát áruló kereskedők és amíg azelőtt a handlénál lealkudták az ócskaságok árát, addig most egymásra licitálnak egy-egy darab ruháért . . .

Engem is megfog egy invitáló:

— Uraságod parancsol valamit? Mivel szolgálhatok?

Parancsolok besétálni az üzletbe, a Schleich- horn ur boltjába. A főnök ur is előkerül. Fel van kötve a jobb karja. Most fogják operálni. A Doberdón ment bele egy golyó. A szapora beszédű segédtől a társaságomban lévő katona bricsessz nadrágot kért.

— Sajnálom, azzal nem szolgálhatunk, katonaruhát nem lehet most sem venni, sem eladni. Az a kincstáré ... — tette hozzá nagy szakértelemmel.

Egy zsakettet néztünk azután. Az ára kilencveri korona, nyolcvanötért ideadja, de mikor hetvenet ígérünk érte, engedi, hogy elmenjünk a boltjából és még csak utánunk se szalad. Hej, hol vannak azok a régi jó idők, amikor a Petőfi-utcában, ha kértek hatvan koronát egy rend ruháért, szó nélkül odaadták tizenkettőért...

Egy másik boltban nagyon beszédes volt a segéd. Amikor megtudta végül, hogy újságíró vagyok, nagyon megkért:

— Tessék kérem szerezni nekem egy másik foglalkozást, ez az üzlet már nem nekünk való...

Nagyon panaszkodott. Uj ruha, az úgynevezett drukkolt ruha — silány pamutból készült, amelylyel azelőtt olyan sziyesen csapták be a Petőfi-utcában a laikus vásárlót — most nincs, a finom ócska ruhák is eltűntek, a civilek — katonák, akik még civilek, azok nem adják el a régi ruháikat, maguk járnak benne.

—• Tetszik tudni, mondta a segéd ur, — azelőtt az olyan finom házaknál, ahol nem nagyon strapál- ják le a ruhákat, a cselédség adta el nekünk a régi dolgokat. Most? Jótékony asszonyságok szedik ezt