Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-03-22 / 12. szám
Budapest, 1916. március 22. 3 Porból leltél, porrá leszel... Közeledés a halotthamvasztás megvalósításához. A budapesti krematórium ügye a közeli napokban ismét közelebb jut egy lépéssel a megvalósuláshoz. A nemrég mega'akult pályatervéket-biráló bizottság ugyanis össze fog ülni és ki fogja választani a legérdemesebb pályaművet. Ez azonban nem jelent még semmit, mert akkor még mindig hiányozni fog a belügyminisztérium hozzájárulása, aminek megint igen nehéz útja lesz. A városházán teljesen el vannak készülve arra, hogy a kormányjóváhagyást megint ad graecas calendas fogják halogatni, amint hogy a főváros közgyűlésének első elvi határozatát sem hagyták jóvá mindmáig. Sok van ebben a kérdésben a katholikus és zsidó részről megnyilvánuló merev ellenállásnak, a székesfőváros azonban el van tökélve, hogy minden akadályon keresztül megvalósítja a krematóriumot és annak fölépítésére megszerzi azt a 150.000 koronás összeget, amelyet egy vidéki ügyvéd hagyott az első magyar krematórium céljaira. Buzay tanácsnok nyilatkozata. Megkérdeztük Buzay Károly dr. tanácsnokot, a közegészségügyi ügyosztály vezetőjét a krematórium ügyének mai állásáról. A tanácsnok a következőket volt szives a Fővárosi Hírlap tudósítójának mondani: — A krematórum pályázatra huszonhárom pályamunka érkezett be. A pályaművek igen szépek, úgy hogy szinte épen ez ok miatt lesz nehéz dönterie a bizottságnak, amely most már hamarosan összeül. A tervek különben a XIII. ügyosztályban vannak ezídő szerint kíállitva és mindenki által megtekinthetők. — Reméljük, hogy ezúttal igazán közel jutottunk a krematórium megépítéséhez. Elértünk idáig minden akadály dacára, amit bizony garmadával állítottak elénk. Vallási akadályai nem igen hiszem, hogy lehetnének a mi halottégetésünknek, hiszen mi nem akarjuk azt kötelezővé tenni, hanem csak azok számára készül a krematórium, akik önszántukból, saját eltök élésükből barátai a gondolatnak. — Hi&zen nagyon jól tudjuk, hogy ma is sokan vannak, akik végrendeletileg intézkednek, hogy holttesteiket külföldön égessék el. Különben is krematóriuma minden országnak van Európában, a Balkánt és bennünket kivéve. Még a műveletlen Orosz- osrzágban is nyoma van a halottégetésnek, ahol legalább törvényes intézkedés van arra nézve, hogy nagyobb járvány esetén kötelező a halottégetés. — A krematórium tervének kiválasztása után pályázni fogunk arra az alapítványra, amelyet 150.000 korona összegben Kemény Dezső dr. gálszécsi ügyvéd hagyományozott az első magyar krematórium céljaira. Természetesen bízunk benne, hogy meg is kapjuk, mert több vidéki város tart ugyan hozzá jusst, de mi vagyunk legmesszebb tervünk megvalósításával. Harc a krematóriummal. A krematórium ellen legvehemensebb agitációt a katholikus és a zsidó klérus folytatja. A katholikus papság titokban azt is hirdeti, hogy a vallási szempontokon kívül a fővárosnak figyelemmel kellene lennie az uralkodóház érzékenységére, mert az udvarnál nem szívesen látnák, ha Magyarországon utat törnének a halotthamvasztás- nak. Erre azonban súlyosan rácáfol az a tény, hogy a háború alatt Zsolnán katonai hadi krematóriumot állítottak, amely nyílván nem valósulhatott volna: meg az udvar és az uralkodóház tudta és beleegyezése nélkül. A protestáns papok minden alkalmat felhasználnak, hogy kinyi'atkoztassák: a halottégetésnek semmi vallási akadálya nincsen. Különben a protestánsok liberális felfogását bizonyítja, hogy a protestáns Poroszországban igen sok a krematórium. Németország krematóriumainak nagy népi évek 1913. évben .... 10>i68 1914. évben .... 11,13g 1915. januárban . . . 1,074 halottégetés történt. Érdekes a zsidók rabulisztikája. Buzay Károly dr. tanácsnok egy Ízben megkérdezte a hires frankfurti rabbit, van-e vallási akadálya a halottége- tesnek? A világhírű rabbi — bizalmas beszélgetésben — határozott nincs-csel válaszolt. Annál erősebb a tiltakozás, amit a zsidó papok a nyilvánosság előtt kifejtenek. Buzay tanácsnok egy ízben cikket írt a halotthamvasztásról a Wiener Allgemeine Jüdische Zeitungba, ahol egy zsidó királyra hivatkozott, akinek holttestét elégették. A papok összedugták fejüket és hamarosan frappáns választ sütöttek ki, A Buzay cikkére szóló válaszban kijelentették, hogy a szegény zsidó király holttestét sajnos, a nevére nem emlékezünk büntetésből égették el. Sapienti sat. A gálszécsi ügyvéd végrendelete. A gálszécsi ügyvéd végrendeletét Buzay Károly dr. tanácsnok födözte föl valahol a napilapok hírrovatában. Utánanéztek hivatalos utón és kiderült, hogy a lapok közlése megfelel a tényeknek. Akkor következett azután, hogy Füredi Mór dr., a budapesti krematórium ügyének lelkes harcosa, a múlt évi április 28-ikí közgyűlésen szintén fölemlítette a gálszécsi ügyvéd végrendeletét. Kemény Dezső dr. zemplénmegyei gálszécsi ügyvéd holttestét, aki 1914. év április 10-én halt meg Bécsben, végrendelete értelmében a drezdai krematóriumba szállították. A hamvait tartalmazó urnát hazahozatták és azt nővére lakásán őrzi. Kemény dr. zsidó születésű volt, de később felekezetnélküli lett és egymillió koronát meghaladó vagyonának legnagyobb részét jótékony célra hagyta felekezeti különbség nélkül. A végrendelet szerint a 150.000 koronát kimondottan a budapesti krematórium kapja. Ezt az összeget az örökhagyó a Pesti Hazai Takarék- pénztár Egyesületnél rendelte gyümölcsözőleg elhelyezni. Csak abban az esetben kapja az összeget más magyarországi vidéki város, ha valamelyik Budapestet a krematórium fölépítésével megelőzi. Ha pedig tiz éven belül egyetlen magyar városban sem épülne krematórium, a 150.000 koronát kamatostul szabadkőműves páholyok kapják. A vidéki városok között versengés indult meg. Brassó, Arad, Debreczen, Miskolcz és Fiume évek óta foglalkoznak krematórium tervekkel, de a megvalósuláshoz mégis a budapesti krematórium áll legközelebb, mert csak Budapest az egyetlen város, amely a tervpályázatig is eljutott. A Bupa- pest által tervezett krematórium mintegy 300.000 koronába fog kerülni, ami azt jelenti, hogy a gálszécsi ügyvéd hagyománya felerészben fogja fedezni a költségeket. Kár lenne veszni hagyni ezt a jelentős összeget, de valószínű, hogy a főváros megkapja, mert a végrendelet szerint csak meg kell kezdeni az építkezést és a 150.000 korona azonnal esedékessé válik. Pneumatik helyett vaspapir. Hét autóbusz a forgalomban. Az autóbuszokról már megszoktuk, hogy csak hárman vannak, bár nem először Ígérték meg a városházán, hogy szaporítani fogják a számukat. Természetesen belátással kell lennünk és méltányolnunk kell a háborús állapotokat. A közlekedési ügyosztályban igy is büszkén emlegetik, hogy a háborús állapotok miatt Bécsben ma már egyetlenegy autóbusz sincsen forgalomban, mi pedig a magunk három masinájával joggal dicsekedhetünk. A közlekedési ügyosztály azonban nem hajlandó megállaní itt sem, hanem igyekszik az autóbusz-forgalmat terjeszteni és uj relációkat fölállítani. Vesződséges munka volt ez és ebben a pillanatban, bár remény van arra, hogy az autó- buszforgalmat növelni lehet, mégis inkább csak kísérletről van szó. Egyelőre van a fővárosnak négy uj autóbusza, amelyek pár hónap óta a garázsban állanak és pneumatik hijján nem tudnak velük mit kezdeni, szerűségére érdemes föl jegyezni az u adatait. Németországban ugyanis bár a közönség szívesen látná, ha megjelennének az utcán. Rényi Dezső dr. tanácsnok sokféle megoldást kísérelt már meg, de csak most sikerült eljutnia annyira, hogy komoly kisérleteket tehetnek. A napokban úgynevezett vaspapirból (Eisen- papier) készült kerekeket kapnak, amelyeket föl fognak szerelni a négy autóbuszra és azokat haladéktalanul meg is indítják. A vaspapir az eddigi tapasztalatok szerint meg is fog felelni a célnak és igy igen valószínű, hogy rövid kísérletezés után már hét autóbusz fogja lebonyolítani a forgalmat. Hogy a négy uj autóbusz merre fog közlekedni, ma még nem állapította meg az ügyosztály. Egyelőre az a fontos, hogy a próbát becsülettel kiállja — a vasparípa. Megváltás előtt az Általános Villamossági ajánlata. Több ízben megemlékeztünk már azokról a hónapok óta folyó tárgyalásokról, amelyeket a Budapesti Általános Villamossági r.-t. nevében Fodor István elnök, a főváros képviseletében pedig Búzáth János tanácsnok és Szabó Imre főügyész folytattak. A tárgyalások a villamossági vállalat megváltására vonatkoztak s alapjukat az a közgyűlési határozat képezte, amelylyel a tanács felhatalmazást nyert arra, hogy az Általános Villamossági megváltása irájnt alkalmas időben megfelelő módon intézkedjék. Jogi vita alig merült fel a tárgyalások folyamán és egyáltalában megállapítható, hogy ennek a vállalatnak a megváltása sokkal simábban indul, mint amilyen a Magyar Villamossági megváltása volt. A főváros képviselőinek kezdettől fogva az volt a céljuk, hogy bírói eljárás nélkül, már a szakértői becslést megelőzőleg is, megállapíthatták a telep és üzem becsértékét. Sikerült is rávenni a vállalatot, hogy leltárt készítsen a vagyonáról, felszereléséről, anyagkészletéről s a leltárban az egyes értékek a beszerzési áron szerepeljenek. A leltározást rövidesen befejezik s amennyiben a végösszeget a főváros megfelelőnek fogja találni, úgy minden további eljárás nélkül megállapodik a vállalattal a megváltás és a megváltási ár tekintetében. Ha ellenben tulma- gasnak fog tetszeni a leltári végösszeg, úgy három—három szakértőt fog a becsléssel megbízni úgy a főváros, mimt a vállalat s a szakértők az általuk választandó elnök vezetésével eldöntik a megváltási összeg nagyságát, A szakértői becslés esetleges differenciája azonban nem fogja hátráltatni a megváltást; a felek között ugyanis kőtelező megállapodás jött létre, amelynek értelmében az Általános Villamossági minden bírói eljárás mellőzésével, nyomban a szakértői becslés megtörténte, befejezése után átadja telepét és üzemét a fővárosnak és beleegyezik abba, hogy a megváltás összegét csak ezután állapitsa meg a bíróság. Az eddigi jelek arra vallanak, hogy bírói eljárásra nem fog sor kerülni. Biztosra vehető, hogy a felek kölcsönös egyetértéssel, egyezséggel fogják megállapítani a főváros által fizetendő összeg nagyságát. Sokkal nagyobb gond annál, hogyan fizesse a főváros a 35—40 millió koronát, hiszen még a Magyar Villamossági megváltási ára sincsen kiegyenlítve. Nem lehet elképzelni más megoldást, mint hogy a főváros egy külön kölcsönt vesz fel erre a célra, vagy pedig kisebb összegű résztörlesztésben állapodik meg a végét járó vállalattal. Kössön hadibiztositást az Auguszta gyorssegélyalap hadibiz- > tositásiosztályánál f Budapest, Vilmos csószár-ut 72. sz. ( Felvilágosítást ad az igazgatóság Tel. 118-44. £