Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-12-27 / 52. szám
10 Budapest, 1916. december 27. Bevásárlások az aranyhéten Séta a vásárcsarnokokban A vásárcsarnokokban ugyancsak rosszul ütött be az idei karácsony. Az óriási áruhiány és a rettenetesen megnövekedett árak nemcsak a vásárlási kedvet változtatták meg, hanem az idén egészen más alakban jelentkezett a karácsonyi piacok kedves, megszokott képe is. A csarnokok belsejéből eltűnt a lázas, hangulatos forgalom, amely minden idők karácsony hetében elmaradhatatlan hírnöke volt a melegség, a szeretet ünnepének. Odakünn az illatos fenyővásár, benn a százszinben pompázó almacsarnokok, mosolygó narancsok, pazar déligyümölcsgulák, vételre csalogató, kívánatos friss húsok száz fajtája és még ezerféle, tarka-barka tartozéka a karácsonyi fehér asztaloknak, gazdag konyháknak: — most már csak régi, elmosódott képe a múlt karácsonyok piacainak. A vásárlóközönség messziről elkerüli a csarnokokat, minek is menjen be oda?! . . . Most nincs választék, most dühöng az egyenlőség: boltokban, csarnokokban, az utcán „standokon“, kapualjakban egyaránt, sehol sem „jön ki“ jobban a fogyasztó. Itt is, ott is, egy portékában dús a raktár: a kereskedő, az árus panaszában, vagy dölyfös fenhéjázásában ahogyan embere, illetve kereskedője, árusa válogatja. A központi vásárcsarnokban. Nézzük csak, igazunk van-e?! Itt vagyunk a vásárlóközönség között, a legforgalmasabb időben. Bizony nem sodor bennünket sátorról-sátorra a tömkeleg, úgy, mint máskor. Alkudozások, szavak zúgása nem veri fel a vásárcsarnok elfásult hangulatát, olyan itt belül, mint a csöndes, hétfői nap egy külvárosi zenéskávéházban. Ejh, talán nincs is, nem is lesz az idén karácsony?! Mellettem a tisztított dió árát kérdi egy uriasan felöltözött, idősebb hölgy, aki leányával és cselédjével együtt nagyétvágyú szatyorral ácsorog itt. A kofa röviden veti oda az árát: — Kilója tizennégy korona. Savanyu kiábrándulás a tisztes hölgy arcán, majd megbékülve szól oda a fiatalabbikhoz: — No, nem baj, lányom. Az idén elmarad a dióspatkó . . . S ezzel már el is tűntek mellőlem, a bosszankodó kofa hangját magam hallgatom végig, vevő sem kör zeleg felénk. Tovább megyek hát én is. Valahogyan odakerülök a savanyukáposztás hordók közé.' A polcokon ecetesugorkák, gondosan elzárt, öblös paprikásüvegek, szép sorrendje. A káposztás-kofával alkudozik egy levélhordó, aki mellett két kamasz bámészkodik. Bizonyára a gyermekei: — Nahát ötven fillérjével kilóját. — Isten ments! Hatvan az ára. — De egy egész hordóval kell, — esdekel tovább a postás —: karácsonyra lepem meg vele az asszonyt. — Bánom is én, jó uram — vélekedik a kofa —• hatvannál alul nem adhatom. Kell, vagy nem kell? Karácsonyi ajándék, vagy nem az, nekem egyre- megy. En biz1 nem akarok károsodni. A postás belenyugszik, már kész is a vásár. Az asszony megjegyzi: — Egészen jól gondolkodik. A legszebb karácsonyi ajándék. Úgy van. A legszebb karácsonyi ajándék ma az élelmiszer. Sokan vallják ezt, igy tapasztaljuk a további sétánkon is. Ki százával tojást, ki egy-egy üveg ecetesugorkát, ki egész, kerek sajtot, ki fűszer- kollekciót vásárol ajándékozási célból. Végig a gyümölcssoron teljes csöndesség. Alig egy-egy vevő, azok közül is több távozik vétel nélkül. Úgyszintén fenn a karzaton elhelyezkedő virágosok között is. Alig egy-egy odatévedt asszony. Jobbára „arakáli“-át, a fenyő nemes szobanövényét keresik. Talán éppen a karácsony miatt, hiszen éppen olyan, mint az ünnepi fenyő. De amint meghallják az árat, ijjedten libegnek el onnét. Csak meghökkent szavuk hangzik vissza: — Dehogy . . . jaj, nem kell... Vagy:- Még egy rongyos cikláment sem lehet venni. Az is hat korona. (Valamikor 60—80 fillér volt cse- répje.) Legnagyobb a forgalom a húsos sátrak körül. Itt is inkább a hentesek előtt. Jó előre igyekszik mindenki beszerezni az ünnepre valót, attól való félelemben, hogy a hirtelen támadt sertéshusbőség csak múló jelenség: 2—3 nap múlva az is megszűnik. Távozóban bekopogtattunk a központi vásárcsarnok főfelügyelőjéhez, aki szintén megerősíti a mi tapasztalatunkat: — A tavalyi forgalommal szemben, minden tekintetben csökkent az idei karácsonyi piac mondja — és ennek oka részben az áruhiányban, részben pedig az árak folytonos emelkedésében rejlik. Lehet, hogy ez a megdöbbentő lanyhaság közvetlen az ünnep beköszönése 'előtt megváltozik és élénkebb lesz a forgalom. De ez persze kétséges, annál is inkább, mert tavaly már ilyenkor javában ment a vásár. Most úgyszólván az az áru sem megy, ami található a csarnokban. A gyümölcsvásár csaknem teljesen szünetel, mindenki idegenkedik a tulmagas áraktól. Almát csak a közönség gazdagabb része vásárol, a többi feléje sem néz a sátraknak. A legnagyobb élénkség a sertéshús körül mutatkozik, no meg szépen fogy a zöldség s a főzelékféle is. A tavalyi vásárral persze össze sem lehet hasonlítani az idei karácsonyunkat, a csökkenés oly nagy, hogy a múltban nem is emlékezem hasonló lanyha- ságra. . . . Künn, a régi karácsonyfaerdők helyett, vézna, csupasz törpe fenyők gyér piaca, — bizony vásárló nélkül. Egy-egy levált galyért 4—5 koronát kérnek, formátlan, kopasz „karácsonyfáért“ 8—10 koronát, érthető hát a vásárlási kedvetlenség, mely még a megszokott hangulatot is elnyomja itt a dunai piacon. A Lipótvárosban. Pest leggazdagabb negyedének piacán, a Holdutcai vásárcsarnokban sem sokkal különb az élet. Itt sincs több áru mint odaát, itt is érezhető az áruhiány, de mindennek dacára tombol a vásárlási kedv. „Ha ez nincs, akad más“ jelszóval sürög-forog itt a gazdag uriházak szakácsnője, a szobalány vagy más megbízott, de nem egy esetben maga az élökelő úrasszony. Kelvirág, kelbimbó, drága melegházi zöldségfajok legdusabb raktára talán egyedül itt van; ebben a csarnokban ugyan fogy belőle, csak győzze a kofának szállító kertész. A gyümölcsrészen szintén nagy az élénkség. Sebaj, hogy öt, hat korona kilója az almának tizenöt korona a fiirészporba eltett hamvas szőlőnek, sőt még zamatos körték is kináltatják drágaságukat. A forgalom, az áruhiány és drágaság ellenére is élénk, nemkülönben a szárnyassoron, ahol sáriin kerül elő a ketrecből az ijedős csibepár, mérgében rikkantó pulyka, hogy a tisztított libáról ne is beszéljünk. Telnek a piaci kosarak drága elemózsiával, amelynek árából egy-egy több tagú Ínséges család talán hónapszámra is eléldegélne. Áruhiány van, drágaság van ... De azért ugy- látszik, a Lipótvárosban mégis nagy ünnepi lakomákra terítik meg majd a fehér asztalokat . . . Nem csalódunk. A nagy forgalom nem a véletlenen múlik itt. A Hold-utcai csarnok felügyelőjének nyilatkozata is tapasztalatunkat igazolja:- Az idei karácsonyi vásáron levő áruk mennyisége ugyan lényegesen eltér a múlt esztendei piac bőségétől, az áruhiány bizony nagyon is érezhető a csarnok forgalmán, mely dacára annak, hogy elég élénk, még sem hasonlítható össze a legutóbbi karácsonyi vásár forgalmával. Ez idén élénkségben csökkenés mutatkozik, de mindennek dacára a forgalom elég tűrhető. Vannak olyan cikkek, amelyekben nincs hiány, ezek: disznóhus, baromfi, alma, dió, mák, melyeknek ára ugyan nagyon magas, de csudálatosképpen a közönség nem törődik vele. Azt tapasztaljuk, hogy a meglevő, de drága árucikkeknél a vételkedv nem csökkent. A Hunyadi-téren. De biz’ egészen másképpen áll a dolog itt. Olyan csöndesség van, hogy elfelejtenénk menten a vásár- csarnok belsejét, ha nem merednének reánk a szegényesen felszerelt sátrak, üresen, kihaltan, vevőre lesve. Isten csudája, hogyha a „stand“ elé téved valaki, pedig délelőtt van. te'uit a forgalom ideje. A sátorsorok szélén egy vonalban — a többi csarnokokban ez nem látható — árutelepek a földön. Meleg harisnyák, fehérnemiiek, apróságok, papucsok, posztólábbelik, a szegényosztály , fényiizési“ cikkei. Ez a legkeresettebb, ez fogy leginkább, ennek a csarnoknak ez a cikk adja meg a karácsonyi hangulatát, színét ... A gyászos, durva flanelból, olcsó bársonyból készült* otromba „mammusz“, fagyos proletárlábak melengetője ... Itt ez a legszebb karácsonyi ajándék . . . Burgonyában nincsen hiány A hatósági zöldségüzem működése Bérezel tanácsnok nyilatkozata A közélelmezési kérdések között a háború folyamán igen fontos szerepre tett szert a burgonya, amely- lyel a béke szép napjaiban bizony senki sem igen törődött, olyan igen természetes volt hogy van. Most szinte az ünnepi témák közé sorozódik a jó öreg krumpli, különösen akkor, amikor Budapest burgonyaellátása dolgában olyan jó hírekkel szolgálhat Bérezel Jenő dr. tanácsnok, a városgazdasági ügyosztály vezetője, mint amilyenek a Fővárosi Hírlap munkatársa előtt tett alább következő nyilatkozatában foglaltatnak: — A burgonyakérdésben megnyugtatásképen kijelenthetem, hogy ha olyan élelmiszerekben, amelyeket burgonyával lehet pótolni, nagyobb hiány nem lesz, mint ma, akkor elég lesz, ami részben raktáron van, részben lekötöttünk. Amióta átvettem az ügyosztály vezetését, elsősorban az elárusitóhelyeket szaporítottuk, másrészt pedig állandó érintkezést tartottunk fenn a föld- mivelési minisztériummal, a Közélelmezési hivatallal, a Burgonyaközvetitő hivatallal, amelyeknek révén szükségleteinket biztosítjuk és az államvasutak igazgatóságával, hogy a most oly siirü forgalmi akadályokat lehetőleg elháríthassuk szállítmányaink utjából. Az eddig elért eredményünk, hogy egyelőre fennakadástól nem kell tartani. —- Ennek legelső biztosítéka az, hogy állandóan rendelkezünk annyi burgonyával, amennyi egyhónapi szükségletünket fedezi.- Ez a burgonya modern szellőzőkkel ellátott pincékben van elhelyezve és pedig nem faltól falig, hanem léckerítés közé. Belül is szellőző csatornák vannak, emellett a burgonyát állandóan hőmérőzzük, válogatjuk. Ez az elraktározott burgonyamennyiség biztosit az ellen, hogy, ha a szállítás netalán a fagyok miatt nehézségekbe ütköznék, zavarba jöjjünk. Ezt a burgonyát csak az ilyen esetben bocsátjuk ki, addig tartogatjuk. — Ez azonban nem elég: kötéseket csináltunk a vidéken arra nézve, hogy bizonyos mennyiségű burgonyát állandóan készenlétben tartsanak és csomagolva télen is küldhetnek annyit, amennyi naponta szükséges és pedig úgy, hogy a küldemény fagyos időben is épen érkezzék meg. A felelősség e tekintetben a termelőt illeti. — A tavaszi szükségletet illetőleg nagyobb kötéseink vannak. Elmondhatjuk, hogy a három tavaszi hónapra teljesen elláttuk magunkat, úgy, hogy ez a taívaszi szükséglet kielégítésére szolgáló burgonyánk jelenleg a termelőknél van elvermelve és felhívásunkra azt, amikor kívánjuk, leszállítják. — Gondoskodásunk a tavaszi időn is túlterjed. már a nyarat is biztosítjuk. A termelőknek esetleg vetni való burgonyát is adunk, ami bőven telik az apróbbszemü burgonya kirostálása utján. Ezek, akik tőlünk kapnak vetőanyagot, nekünk tartoznak termelni. Ezért az akciónkért a földművelési minisztérium és a Közélelmezési hivatal részéről is a legnagyobb elismerésben volt részünk. ❖ Megkérdeztük a tanácsnok urat, hogy történt az, hogy a burgonyáért való ácsorgást sikerült megszüntetni? A válasz a következő volt: — Mióta az ügyosztályt átvettem, a bódék számát 26-ról 58-ra szaporítottam. Előbb egy, most két árusitónő szolgálja ki a közönséget, ami azt jelenti, hogy a kiszolgálás félannyi idő alatt történik, mint történt azelőtt. — De nemcsak a főgyűjtőben és az 58 árusító bódéban adunk burgonyát, hanem a közönséget igen nagy mértékben látja el az is, hogy állandóan 296 piaci árusnak és 217 kiskereskedőnek adunk árut, 93 olyan intézményt, ahol tömeges étkezés van (internátusok, népszálló, népkonyhák) Kovács Lydia.
