Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1916-12-06 / 49. szám

2

Budapest, 1916. december 6.

Budapest több pontját tették történelmi nevezetességűvé. A főváros ezeket a pontokat kegyeletesen olyan nevekkel jelölte meg, amelyek magukban is emlékeztetnek a történelmi tényekre.

— Elsősorban és ilyen történelmű hely az E s k ü- t é r, amely akkoriban még sokkal terjedelmesebb volt. Ezt a teret .azóta erősen beépítették, de a neve megmaradt. I. Ferenc József király a koronázási esküt itt a belvárosi Plébánia-templom előtt való téren, amelyet akkor Templom-térnek nevezték, tette le. Az „Eskü-tér“ nevet 1874-ben kapta.

— Kevesen tudják azt is, hogy hol volt a koronázási domb és hová tették azt a földet, amelyből a dombot összehordták és amelyet a mostani koronázásnál is, minden valószínűség szerint, koronázási dombnak használnak. Az 1867-iki koronázás alkalmával a megkoronázott király szent István kardjával a keresztvágásokat, lóháton, a Ferenc József-té- ren tette meg. Ezt a teret Pest város hatósága még az 1858-ik évben, tehát jóval a koronázás előtt nevezte el Ferenc József-férnek. A tér akkor még meglehetősen rendezetlen állapotban volt. Itt csinálták meg a koronázási dombot, amelyhez az ország minden részéből földet küldtek a megyék, és pedig legnagyobbrészt történelmi nevezetességű helyekről.

— A koronázási domb 1877-ig maradt a Ferenc Jó- zsef-téren. Ekkor, miután a teret rendezni akarták, a dombot lehordták, illetve a vármegyék által összeadott földet egy ládába rakva a íöldszin alá elásták. Később az a vélemény alakult1 ki, hogy a nevezetes helyen, ahol a koronázási domb állott, kell felállítani I. Ferenc József király lovasszobrát. Most, amikor a szobor megalkotása véglegesen aktuálissá vált, valószínűleg figyelembe fogják venni ezt a régi tervet.

— Fővárosunkban még egy utcanév őrzi egy koronázás emlékét. T. i. a II. kerületi Királyhegy- u t c a. I. Ferenc királyunk ugyanis 1792. julius 6-án történt koronázásakor, a koronás király a Kapucinusok temploma előtti térről, ahol az esküt letette a Adziváros és az Ország-ut közt a Dunaparton emelt koronázási dombra ment, ahol a négy világtáj felé megtette a kardvágásokat. Azt a teret, amelyen ez annak idején történt, hajdanta Koronázás i-té r- nek nevezték. Majd a térből nyűgöt felé haladó utca lett Királydomb-utca és utóbb Királyhegy-uíca. Ez az utcanév máig megmaradt és a jövőre is, mint történelmi emléket, meg kell őrizni.

A t. pénzügyi bizottságból.

Balvégzetű pénteki napon kezdték meg a főváros elit-bizottságának tagjai — csupa finánckapacitás — a vigalmi, világítási és egyéb adóknak a megszavazását. A herceghalmi halálvonat mozdonya még füstölgött, amikor Stern József berobogott az ülésterembe. Menten körülvették és üdvözölték, mivelhogy ő is jelen volt Ferenc József király végtisztességén, úgy is mint királyi tanácsos, úgyis mint királyi közjegyző. A derék Stern fogadta a szives gratulációkat, de szerényen megjegyezte, hogy eszeágá- ban sem volt a halálvonattal utazni, ő nem akart kivétel lenni, neki megfelelt a miniszterek, főrendek és képviselők társasága és a különvonattal érkezett meg Óbudára.

Denikve: komor hangulatban indult meg a tanácskozás. Sokkal aktuálisabb és stilszeriibb lett volna a siralmi adó tárgyalása, de Bódy elnök nem engedte hamis vágányra térni a vitát és ezzel bebizonyította, hogy ha ő vezette volna a bécsi vonatot, akkor nem történt volna szerencsétlenség. Vázsonyi Vilmos a megváltás gondolatát vetette fel. — Csúnya szó, rosszul hangzik a városházi, füleknek a megváltás. Pedig ezúttal olyan megváltásról volt szó, amelynek az összegét nem a főváros fizeti, hanem a főváros kapja a színház- direktoroktól, meg a mozitulajdonosoktól, de sőt a Hindenburg-kávéház tulajdonosának is joga lesz egy összegben lefizetni a kávéház illusztris vendégeinek kártyaadóját.

A kártyaadó! — erről csevegtek legnagyobb lelkesedéssel az urak. Fs ahogy körülnéztünk, csupa klub-vezetőt láttunk a t. pénzügyi bizottságban. Schreyer Jakab a Kereskedelmi Csarnok vezetője, Glücksthal az Egyesült Lipótvárosi Polgári Köré, Vázsonyi a Demokrata-köré, Springer a Ferencvárosi Polgári Köré, Márkus Miksa a Lipótvárosi Kaszinóé, Stern József az Óbudai Kaszinóé, Székely Ferenc a Belvárosi Polgári Köré, H ii v ö s Iván a Józsefvárosi Köré és igy tovább. De dicséretükre válik a kör-elnököknek, hogy ámbátor a kártyaadót az ő klubjaik is meg fogják érezni, mégsem

— Az 1867-iki'koronázásról szöló egykorú leírásban olvassuk, hogy a koronázási menetben (és pedig a királyi palotából a koronázó templomig vezető utón) a király körül haladtak: két oldalról egy kissé hátrább a testőrség kapitányai, hátul a m. kir. főkamarás, emellett balra az első főhadsegéd, két oldalt fődet- len fővel Pest és Buda hatósága, végül kíséretül hat magyar testőr gyalog.

— Majd a koronázó templomból a várbeli helyőrségi templomba való menetkor Őfelsége a király mellett jobbról a hercegprímás, balról a kalocsai érsek ment; két oldalról követték a m. kir. főudvarmesteri helyettes, a m. kir. főkamarás, a testőrség kapitányai és a cs. kir. első főhadsegéd; Pest és Buda hatósága két oldalt haladt, s hat magyar testőr alkotta a mellékkiséretet.

— Junius 10-én fogadták a Felségek azt az országos küldöttséget a királyi palotában, amely átnyújtotta a koronázási ajándékot. Ezt követte a vármegyék küldöttségeinek fogadása. ‘Ezután következett a menet, amelylyel az ország fővárosi, Pest és Buda, ősi örökölt szokás szerint a termén y-a dományokat Őfelségéiknek bemutatták. E menetet a felségek a királyi palota erkélyéről nézték. A menetet megnyitotta egy világoskék fűzőbe fehéren öltözött sora a leányoknak, vállukon háromszinü övvel; díszes kis kosárban virágot és gyümölcsöt vittek, valamint egy urhölgy Pestről és Budáról egy virágkoszorut a királyné részére. Erre következett a menet zöme, a városi lobogó lóháton vitetve és két lovassal kisérve, a pesti és budai bandérium, s egy zenekar. Ezután jöttek az ajándékvivők. Elsőkül a cukrászsegédek, fehér öltönyben, fehér föveggel, egy díszes tálcán cukorsüteményeket vive; a sütemények ábrázolták: a koronázási dombot, a kardvágást tevő király alakjával s a szent koronát. Következtek a sütők díszes fejkosarakkal, melyekben kenyér, zsemlye és sütemény volt; a gazdák vajjal és mézzel; a mészárosok sódarakkal; a halászok rudakon vitt két nagy hallal. Azután egy kétéves, pompás, feldiszitett csikót vezettek, ajándékul a trónörökösnek szánva. Egy feldiszitett kocsiban három bárány és két borjú, mind fiatal állatok; a kocsi után a mészárosok lovagoltak kék mellényben, fehér ingben és bőszáru, ráncos magyar gatyában, fekete pörge kalapban árvalányhajjal. Következett egy virággal ékesített ökör, vörös takaróval fedve, nemzeti szinü szalagokon mészároslegéI ágáltak ellene, sőt erőnek-erejével felemelték az adót. Csak azon törték hiába a fejüket, hogy a kávéházi alsóspartik cselekvő és szenvedő adóalanyaitól miképpen fogják behajtani a kártyaadót. És feltolultak a következő kérdések:

— Mit nevez ön szerencsejátéknak és mit nevez kommersz-játéknak?

— A bak szerencsejáték, az alsós pedig kom- merszjáték.

•— Nincsen igaza, kolléga ur. Tegnap este leültem a P o t i o r e k-kávéházban egy kis zsugára.. Szolid játékot, nemzeti alsóst játszottam és az eredmény az volt, hogy a játék után megméretvén, hetvennyolc koronával találtattam könnyebbnek. Erre átmentem a G o r 1 i c e-kávéházba, ott éppen bakot játszottak. Leültem, játszottam, felálltam, megmérettem magamat és — száztizennyolc koronával súlyosabbnak találtattam. Már most kérdem én öntől, miért erkölcstelenebb a bak, mint az alsós?- Azért, válaszolt a kérdezett városatya, mert az alsóshoz ész kell, bakot pedig — ön is játszhat. Ebben aztán megegyeztek és most már csak azon törték a fejüket a bizottsági tagok, hogy kire bízzák a kávéházi kártyaadó beszedését.

— A főpincérre — mondta az egyik.

— Tiltakozom, — szólt a másik. — A főpincér jó viszonyban van a vendégekkel és a vendégek megfizetik majd a kártyaadót, de — elengedik a jegyet és a főváros nem kap semmit.

— Hát bízzuk a kaszirnőkre,

— Azt sem lehet. A kaszirnőknek udvarolnak a vendégek és aki élelmes, leudvarolhatja a kártyaadót.

— Hát akkor bélyeget teszünk minden pakli kártyára.

— Azt sem lehet. Jómagam, például, ha az urak igy döntenek — magammal viszek a kávéházba mindig egy pakli kártyát. Azt aztán nem lehet megadóztatni.

— Tessék talán P i a t n i k urat felkérni arra, hogy emelje fel a kártya árát és a többletet engedje át a fővárosnak.

— Piatnik ur ravasz ember. Fel fogja emelni a

kártya árát, aztán — fütyül a fővárosnak.

nyéktől vezetve. Majd egy szekér szölővesszőkkel és két nyolcakós, ezüst abroncsos tölgyfahordóval, az egyikben vörös, a másikban fehér bor. A következő szekérben kerti termények, főzelék, gyümölcs, virágok; a szekér mellett leányok falusi öltözetben, nagy szalmakalappal, kezökben kerti eszközökkel. Majd egy szekér a malmok termékével, lisztes zsákokkal, a malmok nevét zászlók jelezték; a szekér körül lovasok és munkások magyar öltözékben.

— Az ajándékok átnyujtására a király igy válaszolt: „Pest-Buda fővárosok részéről ősi szokás szerint fölajánlott koronázási ajándékokat kegyelmesen fogadjuk s lelkünk mélyéből óhajtjuk, hogy midőn ezentúl gyakrabban fogunk körükben megj elenni, mindannyiszor öröm- m e 1 sze mlélhessük ezen nagyreményű szép városok folytonos eme.l kedését és kereskedelmük virágzó fejlődését, minek előmozdítását uralkodói kedves feladatunkul tekintjti k.“

A tisztviselők koronázási ajándéka

Az állami hivatalnokok körében egész komolysággal el van terjedve a hir, hogy a koronázás alkalmával az állam minden alkalmazottja egy havi fizetését ajándékképen fogja kapni. A hírnek, amellett, hogy igen széles körben és igen komoly formában kolportálják, nagyjában is meg van a plauzibilitása. Amennyiben a hír igaz, a székesfővárosnak okvetlen követnie kell az állami példát. És ezúttal nemcsak arról van szó, hogy a koronázás ünnepét ezáltal is emlékezetessé tegyék a főváros alkalmazottai előtt, hanem arról is, hogy a főváros a koronázási hangulat révén a mai nyomorúságos viszonyok között tisztviselőinek ugyan nem jelentékeny, de mégis valami segedelmet juttathat.

Ahányszor a polgármester belátással volt tisztviselői helyzete iránt, mindannyiszor a kormány volt az, amely akadályokat gördített a jószándék elé. Ilyen körülmények között a fővárosnak mindenesetre ki kell használnia a kedvező hangulatot és alkalmat. A tisztviselők ajándékával elsősorban lojalitásáról tesz tanúbizonyságot a1 főváros, másrészt azonban minden külső fényre költött összegnél jobb helyre teszi, a tisztviselők kiszáradt zsebébe. Háborúban élünk, olyan körülmények között, amikor

: Sehogysem tudtak megegyezni a városatyák, elhalasztották hát a vitát másnapra, hogy addig talán kisütnek majd valamit. Szombaton megint ott kezdték, ahol elhagyták. De a szerencsejátékkal akkor sem volt több szerencséjük és a ruhatári jegyeknek a dolgával sem tudtak tisztába jönni. Áttértek tehát az átalányrendszerre, kimondották, hogy a szinházdirek- toroknak, mozisoknak és kávéháztulajdonosoknak jegük van akkora összeget lefizetni, mint amennyit tőlük a főváros vigalmi adó címén elvár.

— Nem is tudtam, — mondotta valaki — hogy a kávésok és egyéb tulajdonosok olyan altruisták. Ők fogják fizetni a közönség helyett a vigalmi adót?

— Persze hogy fizetik, hogyne fizetnék. Előbb lenyúzzák a bőrt a vendégről, úgy, hogy a vendégeknek nem marad pénzük vigalmi adóra . . ..

Szomorú téma lett a vigalmi adó, áttértek hát a világítás drágítására. B u z á t h tanácsnok éppen bele akart fogni az előterjesztésbe, amikor Vázsonyi Vilmos azt mondta: — Holló. Ha csak ennyit mondott volna, nem lett volna baj. De Vázsonyi tiltakozását jelentette be a világítási adó tárgyalása ellen, mivelhogy ő nem ismeri a javaslatot, nem tudja, kit és hogyan talál meg az uj teher.

Springer Ferenc olyat mondott e szavakra, hogy azt hittük, összedől a Ferencvárosi vendégfogadó, amelyben Springer-párt; szavazók szoktak tanyázni.

— Ön ismeri a javaslatot.

— Én nem ismerem a javaslatot.

— Önnek ismernie kell a javaslatot.

— Nevetni fog: én még sem ismerem a javaslatot.

Szó szót követett, de Vázsonyi és Springer nem tudtak megegyezni és talán párbajjá fajult volna a vita, ha G 1 ü c k s t h a 1 Samu nem áll a kettő közé. így aztán elhatározták, hogy nem fognak határozni és Stark vezérigazgató karonfogta helyettesét, Deutsch Lajost, mondván:

Gyerünk innen, itt egyhamar amngy sem lesz vi- lá gitási adó . . .

... És a két direktorok is tévedtek, mert a pénzügyi urak kedden folytatták az enyelgést — a közönség bőrére.