Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-07-26 / 30. szám
2 Budapest, 1916 Julius 26. Igen ám, de a székesfőváros még ezek fölött jövedelemtöbbletet is fog kivánnni üzemeitől. És pedig körülbelül ugyanazt az összeget, amit az előbb a kiadások emelésénél kimutattunk. Most már csak az a kérdés, hogy megadóztatás, vagy áremelés utján legyenek-e biztosítva a kiadási többletek és a bevétel fokozása? Úgy tudjuk, hogy az összes üzemigazgatók a lehető leghatározottabban az adó ellen foglalnak állást. Sőt a villanyszakértőknek az a leghatározottabb véleménye, hogy a villanyüzemnél még áremelésre sincsen a legkisebb szükség se. A háború íután ugyanis a villanyfogyasztásban olyan föllendülés várható az ipari fogyasztás révén, hogy a mai árak mellett is produkálni tudják nemcsak a költségtöbbletet, de a főváros háztartásának rendezésére is igen jelentékeny — talán még a kívántnál is magasabb — összeget tudnak juttatni. Ilyen körülmények között tényleg nem lenne valami erkölcsös dolog a megadóztatás, amely a kereskedőknél és iparosoknál is nagyobb ellenszenvvel találkozik, mint az áremelés, amelyet igazságosabb és egyenesebb dolognak tekintenek. Az iigyosztáyok harca meg fog kezdődni. Adó- vagy áremelés? —- ez a kérdés. A döntést az ősz hozza meg. Eltűnik a nyilt csirkepiac. Rendezik a vásárcsarnok környékét. A Csarnok-térről kitelepítik az áruházakat. — Betonos csirkecsarnokot építenek. Budapestnek egy csöppet sem kellemes lát- ványu speciálitása tűnik el az őszszel. A központi vásárcsarnok háta mögött, a Csarnok-téren megszűnik a csirkepiac, helyébe uj vásár- csarnokot épit a város és a jövő esztendőben már nem a porba teszik le a kofák a csirkeólakat és a tojásosládákat, hanem az erre a célra készült vásárcsarnokban, csatornás cementpadlón árulják majd a tojást és a baromfit, ha ugyan akkor akad még olyan gazdag ember, aki ilyen drága eledelt vásárol. A csirkepiac, egyik szégyenfoltja Budapestnek, a Csarnok-téren van. Közvetlenül a vásárcsarnok háta mögött. A tojásosládák valóságos barrikádokat alkotnak itt, a ketrecek között alig lehet járni, az ember tele lesz tollal, piszokkal és a vevőközönséget minduntalan oldalbalökik valamilyen kosárral, ládával. Régóta sürgetik már ennek a lehetetlen állapotnak a ‘rendezését, mert valóságos szégyene a fővárosnak, hogy egyik legforgalmasabb részén ilyen balkáni piac terpeszkedik. A piac ellen nemcsak esztétikai, hanem higiénikus szempontból is állandó a panasz és talán ez az utóbbi szempont idézte elő, hogy a piac rendezését még a háborúban elvégzik. A szükséges terveket már elkészítette a városi mérnöki hivatal és a közélemezési ügyosztály még ebben az esztendőben hozzáfog a tervek megvalósításához. A munkálatokat ősszel kezdik meg, olyankor, amikor már a nyilt piacokon kisebb a forgalom és az eddigi tervek szerint a tavaszszal már az uj csarnokban árulják a csirkéket. A Csarnok-térre, ahol ma a csirkepiac van, uj csarnokot építenek. Ez a csarnok azonban lényegesen nagyobb lesz a mostani piacnál. Egyrészt hozzájön a területhez az a rész is, ahol most különböző, fából készült árusitóbódék vannak, másrészt a csarnokot összekötik azokkal a bérházakkal, amelyeket már régebben kisajátított a város. Az árusitóbódék a csirkepiac és a huscsarnok között foglalnak helyet és azok falához támaszkodik az egyik oldalon a csirkepiac. Ezeket a bódékat természetesen lebontják és az árusok részére a csarnok belsejében építenek megfelelő helyeket. A csirkepiac az Imre-utcai oldalon nem lesz nagyobb, hátsó részén azonban az említett hérházak földszintjével kibővül. Ez a három bérház a Mátyás-utcában van és tűzfalukkal a piac felé néznek. Ma a falak mellett rakják egymás tetejére a tojásosládákat. Ennek a bórházcsoportnak egyik oldalát a Mátyás-utca, többi oldalát pedig a Fővám-tér, az Imre-utca és a Csarnok-tér alkotják. A házak bejárata a Mátyás-utcában van, a Mátyás-utca 2., 4. és 6. szám alatt. A tervek szerint a tűzfalakat áttörik, miáltal a csarnok közvetlen ösz- szeköttetésbe kerül a házakkal. E célból az említett három ház földszintjét kitelepítik és ezekben a házakban helyezik el a különféle hivatalokat és a tojástőzsdét is. Tervbe van véve, hogy hűtőkkel felszerelt raktárakat építenek itt a Budapestre érkező tojások számára is, miáltal megszűnnék az a lehetetlen állapot, hogy raktár hiányában az el nem adott tojás jelentékeny része, különösen a melegebb időszakban, gyakran megromlik. Magát a csarnokot mintegy háromszázezer korona költséggel építik fel. A csarnok oldalai nem lesznek végig fedve, hanem csak egy bizonyos magasságig, úgy, hogy az inkább nyitott csarnok lesz, a tetejét kátránypapirral fedik, de ide megfelelő számban tetővilágitó ablakok kerülnek, a padlója azonban cementből, vagy aszfaltból készül és gondoskodnak megfelelő csatornázásról is. Az eddigi tervek szerint a baromfik számára nem építenek a csarnokban külön ketreceket, ámbár annak a terve is felmerült, hanem mindegyik árus maga tartozik a baromfiak megfelelő elhelyezéséről gondoskodni. A csarnokban a helypénz alkamasint ugyanakkora lesz, mint amekkora az a mostani nyilt piacon. Az építési költség amortizációja a terület megnagyobbodása és az épületek átalakítása révén térül meg, hasznosítani tudják ugyanis az árubódék és a csarnok közötti sávot is, ezenkívül a fedett csarnok beosztása sokkal gazdaságosabb lehet. Az uj csirkepiacon nagyobb lesz a tisztaság, a szükséges csatornák állandóan működésben lesznek és igy mindenesetre eltűnik a város egyik legforgalmasabb helyéről az a szemétlerakodóhely, amely azt olyan sokáig el- éktelenitette. A végleges tervek is elkészültek már és bizonyos, hogy a jövő év tavaszán a mostani csirkepiacnak csak az emléke fog élni a Csarnoktér tájékán. Haditudósitás a Teleki-térről. Komitácsik ostroma az „Ószeres“-erőd ellen. „Múzsa, te, ki nem jársz idres-bodros hajjal“ ... Az uj nagyidai, sőt Teleki-téri eposz költője is joggal sóhajthat föl ekként. Mivelhogy - azonnal in médiás rés ugorva — a világháború második tavaszán, úgy Gorlice évfordulóján, megkezdődött a nagy offenziva a Teleki-téren is. Apró csetepaték, kisebb ütközetek mint méltóztatnak tudni — a pesti front eme vidékén • sohasem voltak idegenek. A Teleki- térnek Budapesten legalább olyan harcias zengésű neve van, mint az oroszok előtt a 44-esek- nek, a hires rossz-seb ezrednek. A tavaszszal azonban nem portyázásról volt szó többé, hanem komoly áttörésről, amelyet a közrend ellen kíséreltek meg. Megkezdődik az offenziva. A tavaszi offenziváról legfrissebb haditudósítóként K o h n Adolf, az ószeresipartársulat elnöke (lakik: Dobozi-utca 15.) adott hirt. A VIII. kér. kapitányságnak küldött tudósításában élénk színekkel ecseteli, hogy a Teleki-téri ószeres-csarnok ellen nem kombattans elemekből álló tömegek vonultak föl és megkezdték 'támadásaikat az iparengedélyes ószeresek ellen. A teleki-téri íranktirőrök és komitácsik harcmodorában természetesen sok volt a kivetni való. 'Kriegsberichterstatter Kolm legalább azt mondja, hogy ezek a komitácsik lopott holmit árultak, elállják és elülik az ószeres-csarnok bejáratát, zsebmetszéssel' foglalkoznak. Szóval, furcsa társaság ez. „Katonák civilben — mondja Kohn — és civilek katonaruhában jelennek meg itt“. (Szóval, tökéletesen komitácsi módon). Vasárnap, amikor zárva van az ószeres-csarnok, akkor is százával ülnek itt és kétes eredetű holmijukat árulják a jóhiszemű közönségnek, amely igy akaratlanul is bedül és igen nagy károkat tesz a hivatásos, ipazolványos és adófizető ószereseknek. A fölszabaditók összeütköznek a védőkkel. Egyszóval, ugyebár ott tartunk, hogy a komitácsik körülzárták az Ószeres-erődöt. Az ostromlot- tak fölszabadítására a rendőrség küldött fölszabadító csapatokat. T ó t h Lajos rendőrtanácsos, a VIII. kér. kapitányság vezetője, magát a főkapitányt is értesítette a fölszabadító hadjárat megindulásáról. Egy kis baj történt azonban. A fölszabadító rendörcsapatoknak sikerült ugyan egészen a belső várövig eljutni. Itt következett azonban a végzetdS tévedés. A rendőrök nem tudták megkülönböztetni a kombattans ószereseket a komitácsiktól. ValameL lyjik fél nyilván hadijogellenes egyenruhát viselt. így történt, hogy a védők és fölszabaditók között került — a komitácsik nagy örömére — ütközetre a sor. Az ütközetben a rendőrök vagy húsz foglyot ejtettek, köztük nehány komitácsit is, de sok hivatásos ószerest is. A foglyok elszállításánál azonban ismét kellemetlen dolog történt. A várvédők között szereplő Sipo>s István vásárcsarnoki alkalmazott (lakik: Dobozi-utca 25.) ugyanis a Teleki-téren elsajátított keleti szokás szerint karjait ég felé emelve, zengő hangon annak a véleményének adott kifejezést, hogy a fölszabadító rendőrcsapatok egyes tagjai részegek. Papiroson tovább folyik a harc. A harc uj fázisa következik. A szemben álló ellenfelek a VIII. kér. kapitányság és a VIII. kér. elöljáróság. A VIII. kér. kapitányság a főkapitányhoz fordul. Bepanaszolja az ószeres-csarnok hatósági alkalmazottjait. A főkapitány átír a tanácshoz. A tanács fölszólitására nyilatkozik az elöljáróság, amely viszont a csarnokfelügyelőséget veszi védelmébe, mondván, hogy húsz esztendő óta becsülettel telje siti hivatását. Akik itt a szolgálati viszonyokat és a vásárrendészeti szabályokat nem ismerik, azok bizony a rendőrök. Mármarostól a Teleki-térig. A 1 menekülő komitácsik azonban még egyszer visszalőttek. Helyesebben egy jóakarójuk erélyes hangon tiltakozik a székesfőváros tanácsának amaz eljárása ellen, hogy a szabad kereskedelmet ily módon korlátozni akarja. Vaja Albertnek (lakiik: Losonci-utca 12.) hívják a komitácsik derék pártfogóját, aki pompás kaligrafikus betűkkel írott levélben emel panaszt a tanács ellen a kereskedelmi miniszternél. Az irásrnü pár első sora igy hangzik: Nagyméltóságu Minisztérium kisegítő része! Nagy méltósága Br. Harkányi és Br. Lédéit?) uraknak! Alulírott azzal a tiszteletteljes kérésemmel járulok a Nagyméltóságu urak szilié elé, hogy a konc fölött marakodók között szíveskedjék igazai tenni. Azután elpanaszolja Vaja mester, hogy káros dolgot cselekszik a tanács, amikor a Teleki-téri ószeres-csarnok előtt tisztogat, mert tisztogató munkájának „elaggó öregek, rokkant katonák és harctéren levők feleségei is“ áldozatul esnek. Majd igy folytatja: Kérem a fentnevezett üldöztető feleknek, akik itten joggal bírnak, hogy állapítsák meg, mi jogcímen árulhatnak, érdemesek-e a koldusjogra? Hát bizony ezt nehéz megérteni. Ellenben derűs záróakkordként álljon itt Vaja mesternek az a véleménye, hogy bármint pártolja is ezeket a „koldusjogosokat“, de nem rokonszenvezik azokkal az elemekkel, amelyek egyenesen Mármarosból indultak el — a Teleki-térre . . . Megteltek a budai temetők. Pesti embert nem temetnek Budán. A pesti embernek van egy olthatatlan vágya. Élete végéig erre gondol minden szabad percében és ez az a vágya, amely csak a legritkább esetekben teljesedik be. Egyszóval a pesti ember összes ambíciója abban merül ki, hogy egyszer, ha öregen, ha nyugdijbavonu- lása után is, de Budán lakhassák. Ott jobb a levegő, egyszerűbbek, jobbak az emberek, több szabadságuk van a gyerekeknek, a kertekben kincsesbányák vannak, mert Buda az már falu, vagy legalább is „környék.“ Hát persze meddő a vágyakozás, mert Budáról messze van a hivatal, no meg az ember konzervatív, nehezen mozdul meg. Sajátságos, de igy van, hogy miután a pesti polgár végérvényesen lemondott a budai tuszkulánumról, akkor ismét újabb vágyak ébrednek a szivében. Ha már házjkót nem lehet Budán szerezni. legalább valamelyik kies, hiis, jólevegős, csöndes budai temetőben akarja örök álmait aludni. Onnan már nem kell hivatalba járni, nem kell bosszankodni a villamosok járása mijatt és a fekete bóbitás lovacskáknak egészen mindegy Budára, vagy Pestre fuvarozzák-e elsőrendű érckoporsójukat
