Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)

1916-07-26 / 30. szám

Ötödik évfolyam Budapest, 1916. jalius 26-án. 30. szám ELŐFIZETÉSI AnnKt Égési évwe «••«••••••• 20 X Fét <#*>»»« ................... IO '< Eg yes számok kapha­tói* a kiadóhivatalban. Várospolitikai és közgazdasági hetilap r*lmlBs sv.evHmmi.tS Dac só Emii. TAvssvmvHmsmtB ÓT’. Sz.lld.gyl Hugó Megjelenik minden sírni— dán, Szerkesztőség és kiadóhivatal: VI. kei*. Szív-utca ...... IS. szdm Telefon ............ 137-13 Bu dapest barátja ki lenne más, ha te sem volnál az, te, aki a köz­gyűlési teremben esztendők óta bírálod a pol­gármester munkáját, utasításokat adsz, Ítélke­zel, szavazol és leszavazol, engedelmet adsz, vagy megtiltasz? Vagy te, aki évenkint száz­ezrekre menő munkát kapsz, akinek legjobban és legpontosabban fizető megrendelőd a város? Kik lennének Budapest barátai, ha ti nem? Akkor, amikor a főváros kölcsönt kér idehaza a maga embereitől, a maga polgáraitól, Buda­pest barátaitól, akkor nektek kell a sorban a legelsőknek lennetek. Bár legyünk tisztában vele, kinek kell a pol­gári fogalmak szerint nem csekély, de egy vá­ros bugyellárisában nem túlságosan jelentékeny összeg? Nekem, neked, mindenkinek, akinek a fia iskolába akar járni és nincs hova. Aki be akar feküdni egy kórház enyhe ágyába és csu­kott ajtókra talál. Aki félti az egészségét és utálja a csatornabüzt, amelyet jó és jókarban tartott csatornahálózattal el lehet tüntetni. Aki szereti a szépet, ‘a kényelmeset, aki szereti a fejlődést, aki világvárosnak akarja látni a mi drága Budapestünket. Minden egyesnek szük­sége van erre a nyolcvan millióra. Mindenkinek jut belőle valami. Az egyiknek százezres vál­lalkozás, a másiknak egy tiszta kórházi ágy. A kérdés csak az, hogy melyiknek érdemesebb és melyik tud rá többet áldozni? Amint végignézi az ember a kölcsön felté­teleit, önkéntelenül is arra kell gondolni, vájjon nem a könnyelmű, az apai vagyont pucoló ifjak közül való-e ez a főváros, amely két kézzel há­lálja meg a kölcsönnyujtók szívességét, nem­csak kamatot fizet, de jutalmaz is azért, mert valaki szereti Budapestet és szereti a maga pénzét. És úgy látszik, még sincs könnyelmű­ség ebben az áldozatkészségben. Aki a közgyű­lési teremből ismeri a terveket és szándékokat, amelyek megihlették a város vezetőségét, tudja, hogy gazdagságnak, kultúrának és jólétnek magja minden fillér, amit egy nagy város ter­mékeny talajába vetünk el. Budapest nem kér, nem követel polgáraitól, hanem kölcsön vesz és a kölcsönt visszafizeti. Máshol fölemelik a pótadót és ezer más esz­közzel szorítják ki a polgári erszényekből az aranyakat, a mi fővárosunk a legkisebb városi adót szedi az egész országban. Hol és ki látott olyan tökéletes fejlődést, olyan buja virágzást, mint amilyet Budapest 33 százalékos pótadója mellett produkálni tud? Nyolcvan millió köl­csönre van szükségünk és megelégedett öröm­mel'nézünk körül Budapest tiszteletreméltó gaz­dagságán, emelkedő vagyonán. Öt esztendőn- kint szoktunk körültekinteni a portánkon, hogy mink van. A háború most nem ad erre időt. Öt esztendő óta azonban bizonyára félmilliárdra emelkedett a telkeink értéke és mennyire fog növekedni a háború után? És még egy kérdés: mennyire fog ezeknek a telkeknek az értéke emelkedni, ha a nyolcvan milliót is beépítjük? Aki ezekre a kérdésekre megfelelt, már ke­zében is a pénz, hogy odaadja a főváros köl- csönére. «• • Az egységes étlap meghódította Berlint, Bécset és diadalmas útjában elérkezett Budapestre is. Maholnap kurtább lesz a műsor, amelyet a szakács- művészet produkál, lesz főzelék feltéttel, nem lesz rántott hús és menü szerint étke­zik a magyar. Talán még azt a merényle­tet is el fogja követni Folkusházy az ő korcsmáros barátai elten, hogy az étlapot is kifiiggeszteti velük az utcára. Szegény pesti polgár, neked egy világháború borzalmait kellett elszenvedned, hogy olyan természe­tes és öreg ismeretekhez juthass, amelyek a nyugati országokban, de főként Németor­szágban régen megvannak. Menti, kifüggesz­tett éltap, főzelékfeltéttel.. .No de ez is há­borús vívmány. Uj csak az egységes ét­lap, amelynek horizontra jutásával a ven­déglősök is el fogják tökélni magukat va­lami újításra. Egységes akarattal meg fog­ják csinálni az egységes áremelést. A sikoltozó tündér meg a részegen bóbiskoló gavallér fajtája nem veszett ki a zárórával sem. Az Angol — nardon Nemzeti — Park gyors leégést követelő üzemében tevékeny részt vesz mind a kettő. Természetes tehát, hogy a székesfőváros előzékenyen segítségére van ebben a nemes frontmögötti munkában, Végre is illik, hogy a derék hazafiak mulat­ságukban ne legyenek apró gondok által fe­szélyezve. Ne búsuljon a tündér és ne bú­suljon a gavallér, hogyan jut haza, ha lábai nem bírják és ha nem maradtak forintjai gummikereküre. Szegény talpaló, kutyagoló pesti polgárnak nappalra sem jut omnibusz, de a Nemzeti Park előtt éjfél után is ott őgyelegnek az olcsó jármüvek. Vájjon ki­nek tesznek vele szívességet? Vájjon ki az, aki kocsira való pár koronáját is bezse­beli? Kié ez a nemzeti ajándék? A pesti talpaló kuli már hallatta tiltakozását a ré­szegek, lumpok és szórakozók éjszakai ked­vezményével szemben. Hát miért nem cse­lekszenek? Hát nem volna elöbbrevaló a Nemzeti Parktód éjfél után járó omnibuszo­kat a közforgalomnak nappalra áthelyezni? Zsemlye nincs. Ez rendjén is van. Háborúban élünk, összeszorultak az életigényeink. Baj és fáj­dalmak nélkül nyugszunk bele mindenbe. Fiaink elvesztésébe csak úgy, mint a zsemlye hiányába. De ha zsemlye nincs, ami mindenesetre komoly élet- szükséglete a kulturembernek, akkor minek van azonban cukrászsütemény. Hiszen még ha csak azt lehetne rá mondani egyszerű, szerény módon, hogy van. De nem. A nyalánkság, a sütemény, a túrós és diós uzsonna-kiegészitök, nemcsak vannak, de szemérmetlen módon feltűnési viszket ég­ben szenvednek, hóditó politikát űznek. A cukrászok soha olyan jó üzletet nem csi­náltak, mint mostanság és valósággal az a látszata a dolognak, mintha az ő számukra találták volna ki a háborút. Furcsa, de Pes­ten ma beigazolódott, hogy ha kenyér nincs, jó nekünk a kalács is. Ügyosztályok harca. Adó, vagy áremelés ? — A tanács dönti el a vitát. — Több jövedelmet kivánnak az üzemektől. Drágább lesz a gáz, a villany és a viz. A nyári szünet elmúltával, ha újra megkezdő­dik az intenzivebb munka, különös harc fogja élénkíteni a városháza csöndét. Két, esetleg több ügyosztály harca lesz ez, amelyekből ma még nem lehet tudni, hogy melyik kerül ki majd győztesen. Mindegyik a maga igazát védi a maga érveivel, de a tárgyilagos szemlélőnek mégsem nehéz eldönteni, hogy tulajdonképen melyik álláspont az,- amely a székesfőváros ér­dekeit is kielégíti, de meg a polgárságra is figye­lemmel van. A pénzügyi ügyosztály tudvalevőleg a vigalmi adóval kapcsolatban az uj adók egész komplexu­mát akarja az ősszel a közgyűlés elé terjesz­teni. Ezek között az adók között szerepel a gáz és villany adója is. Ugyanakkor a világí­tási és vízvezetéki ügyosztály a villany- és gáz­árak, valamint a vizdijak emelésével foglalkozik. A két ügyosztály, mint ebből is látjuk, nagy összecsapásra készül. Adóról és áremelésről ugyanis egyszerre aligha lehet szó, hacsak e te­kintetben valami kompromisszum létre nem jön. Bérezel Jenő dr. tanácsnok, a pénzügyi ügy­osztály vezetője, külföldi minták szerint meg­adóztatni kívánja a gázt és a villanyt, ugyan­akkor azonban Buzáth János dr. tanácsnok, a világítási és vízvezetéki ügyosztály vezetője, nem látja helyesnek, hogy a székesfőváros azokra az árukra, amelyeknek monopóliuma a kezében van, adót vessen ki. Végeredményben természetesen a tanács fog dönteni a két ügyosztály ellentétes álláspontja között, úgy, hogy a harcból kifelé aligha fog va­lami kiszíiremleni. Mindazonáltal annyi máris nyilvánvaló, hogy az ellentét megvan, s ennek megoldása elé joggal tekinthet érdeklődéssel a leginkább érdekelt fél: a közönség. Buzáth János dr. tanácsnokot felfogásában az vezeti, hogy a munkabérek emelkedését és az -árdrágulást tényleg be kell hozniok a fővárosi üzemeknek. Ezzel szemben két­ségtelen az is, hogy a székesfőváros, hogy ház­tartásának mérlegét valamiképen helyreállítsa, az összes üzemektől magasabb haszon produká­lását fogja kívánni. Ami most már az összeget illeti, amennyivel az üzemeknek többet kell pro­dukáltok, elmondhatjuk, hogy a munkabérek emelkedése, a drágasági pótlékok és az anyag­drágulás révén a kiadások a következőképen emelkedtek: a villany müveknél----------- 1,000.000 K a gázgyárnál------------------- 1,500.000 K a v ízmüveknél------------------- 6—700.000 K Tal án azt is jogosnak állapítjuk meg, hogy — a vízmüvek kivételével — ez a költségtöbblet áremelés nélkül is megtérült a háború alatt is és valószínű, hogy a háború után még kevésbé fogják az üzemek ezt megérezni.

Next

/
Thumbnails
Contents