Fővárosi Hírlap, 1916 (5. évfolyam, 1-52. szám)
1916-04-26 / 17. szám
Budapest, 1916. április 26. 3 Az élelmiszerüzem nyeresége. A belügyminiszter a nyerészkedés ellen. A főváros élelmiszerüzemének ma már ötvennél több ágazata van, száznál több üzlete és húsz milliónál nagyobb forgótőkéje. Rengeteg forgalmánál csak a titkolódzás nagyobb, amely- lyel fátyolt akarnak borítani az üzem számadásaira. Csak annyit tudunk, a lisztellátásnak nagy a haszna, de nagy a költsége, a sertéshizlaláson milliókat keresett a főváros, a rizsen nyerni fog, a babon és a krumplin veszíteni. De hogy végeredményben hogy alakul a mérleg, nyereséggel, vagy veszteséggel dolgozik-e az üzem, arról egyetlenegyszer sem hozott még részletes elszámolást a közgyűlés. Bizonyos, hogy az élelmiszerüzem a legtöbb üzletágban arra dolgozott, hogy mennél nagyobb nyeresége legyen. Ez pedig erkölcstelen dolog és többször fejtettük már ki, mennyire lehetetlen ez a helyzet. Álláspontunkat most a belügyminiszter is megerősíti abban a leiratában, amelyet egy vidéki városhoz intézett. Az illető város közgyűlése nagyobb összegű jutalmat szavazott meg a közélelmezési üzem alkalmazottainak az üzem nyereségének a terhére. A belügyminiszter most a jutalom engedélyezésének tényét jóváhagyta, ellenben kifogást emelt az ellen, hogy ez a jutalom a közélelmezés nyereségéből nyerjen fedezetet. A miniszteri leirat szerint a hatósági élelmezés egyik főfeladata, hogy az élelmiszerek a lakosság részére minél előnyösebb árak mellett bocsáttassanak rendelkezésre és az élelmezés egyes ágaiban mutatkozó hasznot az élelmezés valamely más ágában fellépő áremelkedés leszállítására kell fordítani. A miniszter végül felhívja a várost, hogy a jutalmak fedezésére jelöljön ki más alapot. Ez a döntés világos és félre nem érthető kimondása annak az elvnek, hogy Budapest közélelmezési üzeme sem folytathat üzleti politikát, nem gyűjthet tőkéket, nem dolgozhat nyereségre, hanem egyedüli célja és feladata a főváros élelmiszerellátása,, az élelmiszeruzsora leküzdése kell, hogy legyen. get alkotnak-e, vagy pedig külön csinálják meg a maguk üzleteit. Végre 1699. augusztusában az uralkodó, ugy- látszik Kolonits intervenciójára, egy rezoluciót bocsájtott ki, ennek a homályosan megszövegezett rezoluciónak a lényege az, hogy a polgárság a már megtelepedett zsidókon kívül újabb zsidókat nem tartozik Budán megtűrni. Benn van azonban a királyi rendeletben az is, hogy a hadseregszállitókat háborgatni nem szabad. Alig kapták meg a budaiak ezt a rezoluciót, máris újabb két zsidó érkezett Budára. Bacheracher Wolf és Mayer Sámuel. Ezek is hadseregszállitók voltak, Wertheimer főliferáns faktorai. A budaiak megdöbbenve látták, hogy mind a kettő megtelepedett Budán, sőt itt hamarosan üzletet is nyitottak és amikor a budaiak ez ellen tiltakoztak, a királyi dekrétumra hivatkozva, akkor azt a választ kapták, hogy a királyi rendelet 1699-ben jelent meg, a két zsidó pedig már 1697-ben engedélyt kapott arra, hogy Budán megtelepedjék. Hiába mondták a budaiak,- hogy Bacheracher azért telepedett meg Budán, mert elvette Hirschl Feith leányát, a válasz erre az volt, hogy mind a kettő had- seregszállitó és szükséges, hogy Budán lakjanak. Felhozták még imiokul a budaiak azt is, hogy mind a négy zsidó csak azért hivatkozik hadseregszállitó mivoltukra, hogy ezzel megmaradhassanak Budán, hiábavaló volt azonban a sok-kérelem, amelyeknek eredeti konceptusát most Gárdonyi doktor összeszerezte, a kamara mégis a hadseregszállitóknak adott igazat és kimondotta —a nélkülözhetetlenségüket. (P. J.) A főváros hadikölcsönjegyzése. Előreláthatólag tiz millió korona. A negyedik hadikölcsönre javában folynak a jegyzések az egész országban és bizonyos, hogy a kölcsön sikere meghaladja az eddigi hadikölcsönök ismert eredményeit. A nemzeti kötelesség teljesítéséből alaposan veszik ki részüket a törvényhatóságok, elsősorban a nagyvárosok. Nagyvárad pl. egy millió koronát jegyez a negyedik hadikölcsönre, s a Kereskedelmi Bank ajánlatot is tett erre vonatkozólag. A bank 85 százalék erejéig hajlandó lombardi- rozni a hadikölcsönkötvényeket. Budapest az első két hadikölcsönből mintegy húszmillió koronát jegyzett. A harmadik hadi- kölcsön jegyzésében nem vehetett részt, mert a belügyminiszter nem engedte meg, hogy kölcsönpénzeket vegyen igénybe erre a ■ célra. Most azonban javult a helyzet, mert közben a főváros két kölcsöntranzakciót bonyolított le és e pillanatban meglehetős pénzkészletek fölött rendelkezik. Illetékes helyen éppen ezért az a szándék, hogy Budapest méltó módon vegye ki részét a negyedik hadikülcsön jegyzéséből. Előreláthatólag tiz millió koronát fog jegyezni a város, elsősorban természetesen az általa kezelt alapítványok pénzéből és az árvaszék tőkéiből. Amennyiben a belügyminiszternek nem lesznek a tervvel szemben aggodalmai, úgy a pénzügyi osztály vonatkozó előterjesztésével már legközelebb foglalkozik a pénzügyi bizottság, azután pedig a májusi közgyűlés. Serkentőleg fog hatni a jegyzésre Bécs város tanácsának elhatározása, amely szerint a negyedik osztrák hadikölcsönre harminc milliót jegyez, összesen tehát a négy hadikölcsönre 132 milliót. Csatangolás az éjszakában Szezonzáró és szezonnyitó előkészületek. Budapest éjszakai életében mozgalmak, változások tapasztalhatók. Sem az egyórai záróra, mégkevésbbé pedig a „művésznők“ meg- rendszabályozása nem volt ártalmára, aminek legbiztosabb jele, hogy az •'■őszi szezonra máris nagyban kovácsolják a terveket, jókat és rosz- szakat egyaránt. Igazgatók buknak, primadonna-versenyek vannak folyamatban és az éjszakai arany-áramlás olyan csábitóvá lett, hogy irógép-kereskedők is orfeumokat finanszíroznak. Az éjszakai élet hullámzásából ma persze még csak Ízelítőt kapunk, de máris látni lehet azokat a nagy arányokat, amelyek az orfeumok körül ki fognak alakulni. Tekintsünk csak be egyik-másik helyre, ahol a szezonvég máris a szezonkezdet uj terveit fitogtatja. A „Fővárosi Orfeum“-nak' uj gazdái lesznek. Keleti, Rübner és társa vonulnak be az ősszel. Ennyit elmondott az uj vállalkozók kommünikéje is, de azt már nem igen tudják, hogy pénzemberként társnak Gereben Béla iró- gépkereskedő áll be. Az Orfeumban a variété- számokon kívül színházi műsor is lesz és arra pályáznak, hogy csupa színész szerepeljen a programmon. Az artisták leszorítása lesz ez és igy bizony nem tudjuk, jó szolgálatot tesznek-e vele. Főrendezőnek Huszár Károlyt, a népszerű Pufit, szerződtették, akiről csak annyit tudunk, hogy Pufinak pufi és pedig elég jó pufi, de hogy milyen rendező, azt még legszűkebb kollégái sem tudják. Ám olyan kövér a Huszár — mondják, — hogy a marsal-bot akár a bőre alatt is elfér. Mészáros Gizit is elszerződtették a Vígszínháztól. Nagyszerű színésznő. Okos, elmés, kitűnő a humora, kedves a hangja, sőt szemre- való jelenség is, ami az éjszakában nem utolsó kellék. Ennyi értékért ő csekély 24,000 koronát kért. Nem is sok, meg is adták. Az alku kész volt, mikor jött a kellemetlen harmadik, aki 36,000 koronát Ígért. ígért és adott. A Mészáros Giza 36,000 koronája pedig ösz- szefüggésben van a Télikert válságával. Ezt a válságot addig ismerjük, hogy Mérei Adolf igazgató távozott. Azóta Liptai Károly volt az igazgató-főrendező. De csak rövid ideig, már nincs is ott. Sőt utódja sincs, csak valaki, aki ideiglenesen beugrott. Kondor Ernő, az első magyar kabaré megcsinálója „működik“ most, de csak az őszig. Az őszszel helyet kell csinálni, nem kisebb embernek, mint — igy tudják a szi- nészvilágban — Faludy Miklósnak, aki maris tett annyi kárt a szemben fekvő míiintézetnek, hogy ö volt az, aki Mészáros üizát visszahódította. Es még két apróság az éjjeli világból. Az egyik, hogy a Margitszigeten nemcsak a Wert- heimerék kabaréja nyílik meg, hanem szabadég alatt mozi is lesz. Erre Ungerleiderék kaptak engedélyt. A másik, hogy az egyik éjjeli müintézet igazgatója házasodik. Elveszi a tulaj- den sláger-számát, az előkelő külföldi attrakciót. Tessék megnézni a szinlapot, az bővebb föl világosi tással szolgál. Zsirspekulánsok garázdálkodása Folkusházy szelídített haragja. Szerdán délben Folkusházy Lajos tanácsnok fekete kabátot öltött, maga mellé állította Sztankovits Szilárd főjegyzőt, Ziegler Nándor vásárcsarnoki igazgatót és Preiszner Ferenc vágóhídi igazgatót, aztán a sajtó ama tagjainak, akik történetesen jelen voltak, napóleoni öntudattal és napóleoni pózban előadást tartott arról, mi történt aznap délelőtt a ferencvárosi ser- tésvásáron. Mi történt reggel kilenckor a vásáron? Az történt — igy beszélte el a tanácsnok ur — hogy végre rájöttek.a sertéshushiány és zsirdrágaság okaira és okozóira. Preiszner igazgató huszonnyolc jegyzőkönyvben rögzítette meg azt a tényállást, hogy a Hungária Bank sertéstermékosztálya, a Neumann Frigyes utódai (cégtulajdonos: Schamburg Mór) és Weisz Lipót és társa zsirnagykereskedők összejátszottak Háiringás, Pitzelz és Károlyi nagyvágókkal, akiknek dara- bonkint nyolc koronát fizettek azért, hogy az ő nevükben vásároljanak sertéseket s az ő vágószemélyzetükkel dolgoztatták fel a sertéseket. Ez a hiteles tényállás, ezt mesélte el Folkusházy tanácsnok és hozzátette, hogy a három nagyvágónak május elsejére felmondták a helyiségeit és gondja lesz rá, hogy a tanács kitiltsa őket a vágóhidról. A pesti publikum előbb hallatlanul megbot- ránkozott, hogy spekulánsoknak lett az áldozata, majd pedig megkönnyebbülve remélte, hogy Folkusházy tanácsnok nem áll meg a rendcsinálás félutján és most már lesz sertéshús és lesz sertészsír. Ezzel szemben mi történt? Először is az, hogy a nagyvágók bölcsen hallgattak, ellenben a zsirnagykereskedőket önkéntesen megvédte a Sertéskereskedelmi Egyesület, később pedig ők maguk is nyilatkoztak a lapokban és megállapították, hogy tisztára altruizmus volt, amit tettek és hogy szigorúan vigyáztak, nehogy Pestről elkerüljön a hús és a zsír. Egyenesen komikus volt a zsirnagykereskedők védekezése, de kevésbbé mulatságos része volt a védekezésnek az a büszke megjegyzés, hogy „a közvágóhíd igazgatója által a vágóhídon indokolatlanul és elhamarkodottan foganatosított kitiltási intézkedéseket és helyiség-felmondásokat Folkusházy Lajos tanácsnok ur nyomban vissza is vonatta s kijelentette, hogy a vágatást továbbra is lehetővé fogja tenni a kereskedőknek.“ Ez már aztán nemcsak érthetetlen, de megdöbbentő is. Mi történt a közélelmezési ügyosztály vezetőjével? Miért változott meg egyszerre a véleménye erről a dologról? Ami eleintén páratlan disznóság volt, miért lett az idők folyamán korrekt dolog? Mi lesz a kitiltással, amelyet kilátásba helyeztek? Mi lesz a bűnösök üldözésével? Kinek van igaza: a zsirnagykereskedők- nek, Schamburg urnák, akinek a zsir körül tapasztalt visszaéléseivel már a bíróság is foglalkozott, vagy Preiszner igazgatónak? Volt-e jogalapja az igazgató szigorú intézkedésének, vagy nem? Oly kérdések ezek, amelyekre felelnie kell Folkusházy tanácsnok urnák. Mi csak azt látjuk, hogy visszaélések történtek s hogy a végén még arra jár rá a rúd, aki a visszaéléseket felfedezte s a vétkeseket megbüntetni kívánta.
