Fővárosi Hírlap, 1914 (3. évfolyam, 1-52. szám)
1914-05-13 / 20. szám
Harmadik évfolyam Budapest, 1914. május hó 13-án. 20. szám előfizetési Akti Ki Égési évre ....................ló K Fé l évre ............................. S K Egyes siómoft ftajrft a- tölt a tria dó hivat atban. Várospolitikai és közgazdasági hetilap fetmtöa axerltmamiS Dac SÓ Emil• Társsx.er’ftaszttf Hr. Slilógyi Hugó Megjelenik minden siei»- dán. Sierfiesztöség és kiadóhivatal t VJ. ken., Síiv-utca o • « IS. szám Telefon ..................... 137-IS Ad ócsavar nyikorgásától hangos a főváros. Budapest polgársága felvonul az a'dókivető-bizottságok elé és valamiképpen a római konzul-jelöltek a sebeiket mutatták a népnek, hogy a nép kegyét maguk felé irányítsák, — a pesti polgárok üres zsebeiket kitárják az adókivetők előtt, hogy meglágyítsák a sziveiket és enyhe elbírálásban részesítsék a teljesítőképességüket. Anyagi romokban hever Budapest s a romok alatt fekszik a kereskedő- és iparosvilág szine-java, tehát a főváros adóalanyainak legjobb rétege. Az állam és a polgár viszonya kölcsönösségen kell, hogy alapuljon. A polgár, amig birja, fizetni tartozik az államnak azért, hogy gondoskodás történjék a polgárság testi és anyagi épségének védelméről, járható utakról, iható vízről, világításról, közoktatásról, közlekedésről, közegészségről, köztisztaságról stb. De a kölcsönösségnek a természete és logikája azt kívánja, hogyha az adófizető polgár fizetési képessége megszűnt, vagy erősen csökkent, ha nem birja többé a reá nehezedő közterheket, akkor az állam más utón szerezze meg a bevételeit, gondoskodjék más erőforrásokról. Ott keressen a finánc, ahol van: a holt kéz, a latifundumuk, a papi birtokok, a nagytőke körül. Az egyszeregynél is egyszerűbb tétel, hogyha nincs kereset, nem lehet kereseti adó sem. Budapesten ma nagyon kevés a konszolidált, reális alapokon nyugvó üzlet, természetes tehát, hogy nagyon kevés kereskedő, iparos, vállalkozó tud megbirkózni a terhekkel. Kacagtatóan szomorú dolog, hogy a finánc éppen a legsanyarubb gazdasági viszonyoknak, a legnagyobb szegénységnek az idején akarja működésbe hozni az ádó-srófot. Az emberek a régi adót sem bírják fizetni, adóemelésről szó sem lehet tehát. A finánc háta mögött pedig ott settenkedik a főváros, amely szintén a finánc buzgalmába vetette a reményét. A fővárosra nézve nem közömbös, milyen eredménynyel végződik az adókivetés, mert hiszen a községi adó az állami teher szerint igazodik. A város financiáira erősen ráférne ilyen jövedelemtöbblet s a város urai erősen biztak benne, hogy a finánc jól végzi a munkáját s a községi adó emelkedni fog, anélkül, hogy az emelés ódiuma a városházára szállana. De hát ez a számítás éppen olyan reális volt, mint minden városi kalkuláció. A polgármester a nyilvánosság előtt miniszteri protekciót ígért az adófizetőknek. Holott ez a közbenjárás egészen fölösleges, mert Budapest adófizetői ma oly szegény rókák, hogy egyetlen bőrt sem lehet róluk lehúzni. A Vérmező körül dúló háborúság azt mutatja, hogy a katonaság és a polgárság jó viszonyának a korlátáit nem lehet egykönnyen lerombolni. A hadsereg szereti a fővárost — egészen addig, amig rendelkezésére áll, várhat tőle valamit. De mihelyt egy jognak a respektálását kívánja a polgárság, a katonság rögtön a vállához kapja a fegyvert és úgy bánik velünk, mint hogyha Budapesten a polgárság volna a hadsereg vendége, nem pedig megfordítva. A tiszti ügyészség nagy népszerűséget szerzett magának a közönség körében azzal az elismerésre méltó buzgalommal, amellyel a város régi jogának elismerését kiharcolta. A bíró: itdet végrehajtásánál, amely nélkül az Ítélet írott malaszt, hasonló buzgalmat és hasonló erélyt vár mindenki az ügyészségtől. Halmozva kerülnek a közgyűlés napirendjére a legfontosabb, legalaposabb megvitatást igénylő ügyek. A városházán uralkodó munkát jellemzi, hogy egymásután jöttek a legsilányabb tárgysorozattal ékesített közgyűlések, úgy látszott, mintha a városházán megszűnt volna minden élet, csupa viz- csőfektetési előterjesztéseket tárgyalt a közgyűlés. Most pedig összezsúfolják a villamos vonalakra vonatkozó javaslatokat, a választási előkészületeket, telekszerzéseket stb. Tény, hogy ez a rendszer régóta dívik a városházán. Május közepén kezdődik a szezon haldoklása s a városházán ilyenkor a leglázasabb a munka. Csak az a kérdés, mi az oka, mi a célja ennek az idő- és munkabeosztásnak. Vájjon azért hagynak-e mindent a nyár kezdetére, mert ilyenkor már illik valamit produkálni, látható eredményeket felmutatni? Vagy pedig azért, mert május végén lankad a városatyák érdeklődése és júliusig fokozatosan elhal? Tanítók, tanítónők, tanárok és tanárnők hete a mostani hét. A várvavárt választásoknak az ideje elérkezett s —. mely isten csodája ___ nyoma sincsen a nagy tülekedésnek, a. han gos korteskedésnek, a zajtalan prote- zsálásoknak. Ami vagy azt jelenti, hogy a jelöltek tudják, hogy nem használ a tülekedés, a befolyásos kijárók munkája, vagy pedig azt, hogy a jelöltek tudatában vannak annak, hogy hiába sírnak, a győztes csak az lehet, akinek jó kijárói vannak. KÖZÚTI — VÁROSI Béke minden vonalon Túlzás nélkül mondható, hogy Budapest közlekedésének uj korszakát nyitja meg az az előterjesztés, amelyet a közlekedési ügyosztály a Kossuth Lajos-utcai villamosvasút dolgában készített s amely a szerdai közgyűlés legfontosabb tárgya. Mikor csaknem egy esztendővel ezelőtt a városháza. tavalyi évének mérlege fölött elmélkedtünk, annak a meggyőződésünknek adtunk kifejezést, hogy a folyó esztendőben a közlekedési kérdések fognak dominálni a városházán. Akkor a szenvedélyek még magasan lobogtak, hiszen csak kevéssel előbb, júniusban csapott össze a Közuti-párt a Városi-párttal a közgvülésen. Annyira kiélesedett a helyzet, annyira elfajultak az ellentétek, hogy a két párt nem merte forszírozni a döntő összeütközést s a Kossuth Lajos-utcai villamos dolgában lanyha, elvi jelentőségű határozatot hoztak. Aztán jött a nyár és jött az ősz, amely újból feltámasztotta a kényes problémákat. Egyik terv szülte a másikat. A kérdés mindig az volt: melyiket szeressük, a Közútit, vagy a Városit? S mert a kérdésre nem tudtak egységes választ adni, megszületett a kolumbuszi tojáshoz hasonló gondolat, hogy a Közúti részvényeinek a többségét is meg kell szerezni s ezáltal egy kézben összpontosítani mindkét vállalat vezetését, egyesíteni mindkét társaságnak az érdekeit. Bizonyos, hogy a jövő méhében ott rejtőzik ennek a gondolatnak valamelyes formában való megvalósulása, de Rényi tanácsnok beismerése szerint jelenleg nem lehet komolyan tárgyalni az egyesítés feltételeiről. Miközben pedig a Városi és a Közúti is harcolt a Kossuth Lajos-utcáért, mint a bomba érte a várost a miniszteri végzés, amely íellebbez- hetetlenül a Közútinak Ítélte oda a zsákmányt. Nem volt opportunus ilyen körülmények között folytatni a harcot s Vázsonvi Vilmos nagy eszére vall, ho^v a városházán megfordították a kérdést. A Városi visszalépett a Kossuth Lajos-utcai vonal kiépítésétől s a súlyt most már inkább arra fektette, hogy a Közúti minő koncessziókat hajlandó adni a területhasználati jogért. A kopromisszumos tárgyalásoknak az eredménye a közlekedési ügyosztály előterjesztése. Két szempontból kell vizsgálni ezt a munkát. Az egyik szempont a közönség érdeke, az általános közlekedési politikának a szempontja. A másik pedig a város pénzügyi; érdeke, a Városi főrészvényesének speciális érdeke. A közönség megelégedéssel fogja tudomásul venni, hogy az előterjesztés terminushoz kötötten és szankcióval megerősítve biztosítja a Kossuth Lajos-utcai, Erzsébet-hidi, Dohány-utcai, Villányi-uti, Bécsi-uti, Farkasréti s még néhány vonalnak a megnyitását a forgalom számára. Sohasem remélt eredménynek fogja látni a közönség a földalatti vasút meghosszabbítását, még inkább pedig az igazságos tarifa-reviziót, viteldijmérséklé- seket, a viteldíjrendszer egyszerűsítését. A főváros pénzügyi érdekeivel nem állanak ellentétben azok a kétségkívül nagyjelentőségű
